HÍREK
A Rovatból

Orbán Zelenszkijnek: Te egy szorult helyzetben lévő ember vagy, aki negyedik éve nem tud vagy nem akar lezárni egy háborút

A magyar miniszterelnök szerint ő egy szabad ember, aki a népét szolgálja. Azt is hozzátette, az ukránok Zelenszkij sértései ellenére is számíthatnak ránk.


Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon válaszolt Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek. Bejegyzése szerint úgy látja, nem fogják megérteni egymást. A miniszterelnök úgy fogalmazott:

„Én egy szabad ember vagyok, aki a magyarokat szolgálja. Te egy szorult helyzetben lévő ember vagy, aki negyedik éve nem tud vagy nem akar lezárni egy háborút. Annak ellenére, hogy az Egyesült Államok elnöke ehhez minden segítséget megad.”

Orbán Viktor azt írta, Zelenszkij hiába hízeleg neki, Magyarország továbbra sem tudja támogatni Ukrajna háborús erőfeszítéseit. Hozzátette ugyanakkor, hogy az ukrán emberek az elnökük „válogatott sértései” ellenére is számíthatnak a magyar segítségre. A poszt szerint Magyarország „folytatni fogja országod ellátását elektromos árammal és üzemanyaggal, ahogy az Ukrajnából érkező menekülteket is segíteni fogjuk”. Bejegyzését azzal zárta, hogy „a többit az élet majd elrendezi, és mindenki megkapja, ami neki jár”.

A kormányfő azután üzent Zelenszkijnek a közösségi oldalán, hogy az ukrán elnök Davosban azt mondta a Trumppal történt megbeszélését követően: „Minden Viktor, aki európai pénzből él, és közben megpróbálja kiárusítani az európai érdekeket, megérdemel egy fejbekólintást, és ha jól érzi magát Moszkvában, az nem azt jelenti, hogy hagynunk kellene, hogy az európai fővárosok kis Moszkvákká váljanak”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter felszólította Orbán Viktort, hogy tájékoztassa a nyilvánosságot öccse „üzelmeiről”
A Tisza Párt vezetője választ követel a miniszterelnöktől, aki korábban sem volt hajlandó testvére, Orbán Áron üzleti ügyeiről beszélni.


Magyar Péter a Facebook-oldalán tett közzé egy posztot, amelyben Orbán Viktor öccséről ír. Mint írta, a képen a miniszterelnök testvére látható, aki fegyverkereskedő céget üzemeltet, miközben

miközben a kormányfő a békéről és a migráció veszélyeiről beszél.

A politikus felszólította a miniszterelnököt, hogy haladéktalanul tájékoztassa a nyilvánosságot a testvére „üzelmeiről”.

Kedden a 444.hu jelentetett meg egy cikket arról, hogy Orbán Viktor öccse, Orbán Áron évekkel ezelőtt egy oroszokhoz bekötött ügynökkel járt fegyvergyárakban, fegyverekről tárgyalni. Bár a 2019-es körútból végül nem született üzlet, Orbán Áron 2022-ben lett a Multi Shoot Zrt. ügyvezetője, majd 2024 decemberében az egyedüli tulajdonosa lett.

Orbán Viktor korábban a testvérét érintő parlamenti kérdésekre úgy reagált, hogy üzleti ügyekkel nem foglalkozik, és aki visszaélést sejt, tegyen feljelentést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Megszólalt a MÁV-vécéket takarító cég Lázár János cigányokról tett kijelentése után
A miniszter nagy felháborodást kiváltó mondatai után a MÁV-vécék takarítását végző B+N Csoport elismerte a munkaerőhiányt, a bérekről azonban nem nyilatkoztak. Inkább a ROBIN takarítórobotot emelték ki.


Nem kívánta kommentálni a MÁV vonatainak tisztítását végző B+N-csoport Lázár János kijelentését, amelyben arról beszélt, hogy a vonatvécék takarítására a cigányság köréből kellene munkaerőt toborozni. A kijelentést számos roma szervezet és közszereplő elítélte, és bár a miniszter először kiállt a szavai mellett, 41 órával később, a szombati DPK-gyűlésen már bocsánatot kért.

A Telexnek adott válaszában a vonatvécék takarítását végző B+N Csoport ugyanakkor felhívta a figyelmet a 2020-ban indított „Vedd észre!” kampányukra, amely a mindennapi tisztaságért dolgozók szakmai és társadalmi megbecsülését hivatott erősíteni.

Válaszában a cég kifejtette, hogy

a létesítményüzemeltetéshez kapcsolódó fizikai munkakörökben általános munkaerőpiaci kihívásokat tapasztalnak nemcsak Magyarországon, de a cégcsoport több országban működő leányvállalatainál is.

Érdekes kivételként Olaszországot említették, ahol a tapasztalataik szerint a szakmában dolgozók megbecsültsége magas, ezért alacsony a fluktuáció és könnyebb a toborzás. A munkaerőhiány enyhítésére és a munkakörülmények javítására fejlesztették ki a ROBIN nevű takarítórobotot, ami szerintük „jelentősen javítja a munkavégzés körülményeit és hatékonyságát is”.

A cég arról már nem nyilatkozott, mekkora átlagfizetést biztosítanak a vonatok vécéit takarító személyzetnek,

és a munkatársak reakcióiról is csak annyit közöltek: „Minden kollégánknak joga van a saját véleményhez, de elsődleges célunk, hogy olyan munkakörnyezetet biztosítsunk, ahol a fókusz a feladatok magas színvonalú ellátásán van és nem a közéleti témákon.”

A 9 országban jelen lévő, magyar tulajdonú cégcsoport hazai leányvállalata, a B+N Magyarország Kft. közel 16 ezer embert foglalkoztat, akik közül mindössze 165-en nem magyar állampolgárok; közülük több mint 70 fő a környező országokból érkezett.

A 2011-ben alapított B+N Referencia Zrt. az elmúlt években több százmilliárd forintnyi takarítási közbeszerzést nyert el. A cég takarít számos magyarországi kórházban, közintézményben, a Volánbusznál, kártevő-mentesítést végez a készenléti rendőrségnél, és tavaly óta az ő feladatuk a MÁV InterCity vonatainak tisztán tartása is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Sajtóhír: nem indul a választáson az MSZP, de Kunhalmi Ágnesék egyéniben mégis megpróbálják
A Magyar Nemzet szerint Komjáthi Imre pártelnök a tagságnak az önkénteshiánnyal indokolta a döntést. A párt országos listát sem állít, de ismert politikusai, mint Hiller István, egyéni körzetekben indulhatnak.


Nem indul a tavaszi országgyűlési választáson a Magyar Szocialista Párt – írta a Magyar Nemzet. Az értesülés egybevág a HVG információival is.

A lap szerint Komjáthi Imre pártelnök arról tájékoztatta a tagokat, hogy

nincs elég önkéntesük az aláírásgyűjtéshez és a kampányhoz. A párt támogatottsága is mélyponton van, így feltehetően az országos lista állítása is esélytelen lenne.

A Magyar Nemzet úgy tudja, a szocialisták nem a Tisza Párt javára lépnek majd vissza. A Medián januári kutatása szerint az MSZP tábora már egy százalék alatti.

Ennek ellenére egyéniben többen is rajthoz állhatnak a választáson, így például Kunhalmi Ágnes Dél-Pesten, valamint Hiller István Pesterzsébeten és Soroksáron.

Több szocialista politikus már el is hagyta a pártlogót a kommunikációjában. Ilyen például Vajda Zoltán, aki „Győztes. Független. Rendszerbontó.” szlogennel jelentette be újraindulását. A Csongrád-Csanád 1-es választókerületben induló Szabó Sándor is inkább függetlenként ajánlja magát.

A mostani értesülés fordulatot jelent, a párt ugyanis tavaly novemberben még azt közölte, hogy mind a 102 körzetben indít jelöltet és országos listát állít. Az ellenzéki térfélen nem az MSZP az első, amelyik a nemindulás mellett dönthet: a Momentum már tavaly júniusban bejelentette, hogy nem vesz részt a választáson, az LMP pedig idén januárban határozott ugyanígy.

FRISSÍTÉS: Az MSZP elnöke, Komjáthi Imre cáfolta a visszalépést.

A párt azt közölte, hogy a sajtóban szivárogtatotthoz hasonló döntésről nincs szó. Komjáthi Imre elmondása szerint az MSZP elnöksége szerdán hívja össze a párt kongresszusát február közepére, ahol majd döntenek az indulásról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Belső háború Érden: Orbán Viktor jelöltjének javaslatára feloszlatták a helyi Fideszt
A Fidesz Országos Választmánya Kardosné Gyurkó Katalin javaslatára oszlatta fel az érdi szervezetet a júniusi önkormányzati kudarc után. A döntés szerint a csoport alkalmatlanná vált a választási felkészülésre, és új csapat veszi át a helyét.


Alig három hónappal az április 12-i országgyűlési választások előtt feloszlatta a Fidesz Országos Választmánya a párt érdi szervezetét. A lépést a párt helyi képviselőjelöltje, Kardosné Gyurkó Katalin miniszterelnöki biztos kezdeményezte, aki szerint a szervezet alkalmatlanná vált a választási felkészülésre.

„Támogatásommal a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Országos Választmánya feloszlatta az érdi szervezetet”

– jelentette be a hírt Kardosné. A hvg.hu által megszerzett, párttagoknak szóló értesítés azonban már árnyaltabb képet fest: a dokumentum szerint

a 2024. júniusi önkormányzati választási kudarc után „tartósan megbomlott a belső egység”, a kialakult helyzet pedig „súlyosan sérti a Szövetség érdekeit és jó hírét”.

Az indoklás szerint a helyi csoport „a közelgő újabb országgyűlési választásokra való felkészülésre alkalmatlanná vált”, ráadásul több tagja már régóta nem vett részt a szervezet életében, és a tagdíjat sem fizette. A pártvezetés végül megállapította, hogy „a számos szabálytalansággal terhelten működő csoport teljes és átfogó megújítása […] nem képzelhető el annak feloszlatása nélkül.”

Kardosné a megújulás szükségességét hangsúlyozta. Mint fogalmazott,

„egy hatékonyabb, konstruktívabb, mentalitásában és stílusában is megújult érdi Fideszre” van szükség, aminek alapfeltétele, hogy új emberek lépjenek előre.

Hozzátette, az új csapat már készen áll. Köszönetet mondott az országos vezetésnek, mert szerinte „alig három hónappal az országgyűlési választások előtt egy ilyen döntéshez komoly elkötelezettség és politikai bátorság szükséges”. Bár elismerte a szervezet korábbi eredményeit, úgy látja, a megújulás elkerülhetetlen, mert „valami megváltozott”.

A feloszlatás valódi okát a belső konfliktusokban látja, legalábbis erről írt a Kövér Lászlónak küldött javaslatában, amelyben úgy fogalmazott: „a belső konfliktusok magva, véleményem szerint csak az érdi Fidesz feloszlatásával, majd újjászervezésével orvosolható.”

A mostani döntés előzménye egy fontos személycsere volt a választókerületben: Kardosné Gyurkó Katalin vette át a képviselőjelölti posztot a körzetet addig képviselő Aradszki Andrástól. A Szabad Európa információi szerint

Aradszki szeretett volna újraindulni, és lecserélése a helyi KDNP-ben is kisebb lázadást okozott, de a döntést ez nem befolyásolta, mivel Kardosnét személyesen Orbán Viktor választotta ki a feladatra.

A 47 éves politikust novemberben nevezték ki a gyermekvédelmi nevelőszülői rendszer és az örökbefogadás koordinációjáért felelős miniszterelnöki biztossá. Polgármesterjelöltként 2024-ben súlyos vereséget szenvedett Érden, ahol mindössze 32 százalékot szerzett az ellenzéki Csőzik Lászlóval szemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk