HÍREK
A Rovatból

Orbán Viktor: „Van esély arra, hogy ebből a válságból Magyarország úgy jöjjön ki, mint az az ország, amelyik a kanyarban előzni tud”

A háborúról, az ellenzékről és az inflációról is beszélt a kormányfő a kormánypártok kihelyezett frakcióülésén Balatonalmádiban.


Ukrajna és Oroszország háborúja már nem lokális, a szankciók változtatták globális gazdasági háborúvá - mondta a Magyar Nemzet szerint Orbán Viktor a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésén Balatonalmádiban, ahol arra kérte frakciója tagjait: mindent tegyenek meg azért, hogy Európa legkésőbb év végén visszavonja a szankciókat.

A lap beszámolója szerint a kormányfő arról beszélt: ma már mindenki számára világos, hogy egy elhúzódó háborúra kell számítanunk, arra kell készülni, hogy ez a háború a szomszédunkban folytatódni fog idén és jövőre is. A miniszterelnök szerint éppen ezért minden eddiginél fontosabb kérdéssé vált Magyarország számára a biztonság és a gazdasági, nemzeti szuverenitás védelme, ezért hozták létre honvédelmi alapot. A katonákat visszavonták a határok védelméről, létrehozták a határvadász alakulatokat - sorolta a kormányfő, hangsúlyozva, hogy

több katonára van szükség és az ország védelmére kell készülniük.

Orbán Viktor értékelése szerint a háború aggasztja az embereket, követik az eseményeit, de ami közvetlenül érinti a családokat, az jelenleg az infláció - írta a lap. A Magyar Nemzet szerint a miniszterelnök tisztázta: a választások előtt azt gondolták, hogy tervezhetően alakulnak a gazdasági körülmények a háború ellenére is, azonban 2022 júniusában Brüsszelben elfogadták a gazdasági, kereskedelmi szankciókat, köztük az olajszállítási szankciókat is, majd rögtön az asztalra került a földgázvásárlási szankció is, ezért utána a földgáz ára egy hónap alatt megkétszereződött, majd újabb hónap alatt megháromszorozódott.

A miniszterelnök hangsúlyozta:

ha megszüntetnék a szankciókat, az árak rögtön megfeleződnének és az infláció is.

A szankciók nélkül Európa gazdasága újra erőre kapna, és el tudná kerülni a fenyegető recessziót. A pártelnök tájékoztatása szerint amikor ezeket a szankciókat nyár elején Brüsszelben Európára erőltették, akkor az uniós bürokraták nem ezt ígérték, hanem azt, hogy ezek Oroszországnak fognak fájni, nem az európai embereknek. Orbán itt is elmondta, hogy szerinte a bevezetett szankciók több kárt okoznak Európának, mint Oroszországnak.

A szankciók felülvizsgálatára a Magyar Nemzet információi szerint novemberben lesz érdemi politikai lehetőség, ezért arra szólította fel a frakció tagjait, hogy mindent tegyenek meg azért, hogy Európa ezeket a szankciókat legkésőbb az év végén visszavonja.

A miniszterelnök helyzetértékelése szerint a szankciókat a brüsszeli bürokraták erőltetik Európára, a szankciók okozzák a gazdasági problémákat, az energiaválságot és az inflációt. A szankciókat pedig a magyar baloldal támogatja. Az ellenzék kapcsán Orbán azt mondta, hogy - ahogyan arra már a választási kampányban is felhívták a figyelmet - a Gyurcsány-korszak és annak a képviselői akarnak visszatérni, akik egyszer már tönkretették Magyarországot.

A miniszterelnök ezen szavainál a lap értesülése szerint egyszerre horkantak fel,

egyesek még azt is bekiabálták, hogy "soha többet Gyurcsány!"

Azzal, hogy megalakult a Gyurcsány-Dobrev-árnyékkormány - folytatta a miniszterelnök -, a brüsszeli bürokraták és a Soros-NGO-k ezt az árnyékkormányt szeretnék hatalomra juttatni. Véleménye szerint ez onnan is világos, hogy ők fizetik őket, ezt tették a választási kampányban és ezt teszik most is - idézte a lap Orbán Viktort.

A baloldal értékelését követően a Magyar Nemzet beszámolója szerint a pártelnök megfogalmazta a Fidesz-KDNP jövőbeni feladatát: biztosítaniuk kell az energiaellátást, védeniük kell a családokat és a munkahelyeket. A családokat a rezsicsökkentett ár, tűzifaprogram és barnaszénprogram védi, míg a vállalkozásokat három dologgal fogják segíteni:

  • egy több mint kétszázmilliárdos programmal az energiaintenzív kis- és középvállalkozások segítésére,
  • termelő vállalatokat támogatnak az energiaköltségük részbeni átvállalásával és energiamegtakarítást eredményező beruházások támogatásával,
  • lesz gyármentő programjuk, és a szolgáltató szektor számára lesz új munkahelyvédelmi akcióterv is.

    Beszéde végén a miniszterelnök leszögezte: Magyarország energiaellátása biztosított. Lesz elegendő földgáz, van villamosenergia és van kőolaj is.

    "A szankciók súlyos károkat okoznak az országnak, de kemény munkával van esély arra, hogy ebből a válságból Magyarország úgy jöjjön ki, mint az az ország, amelyik a kanyarban előzni tud!"

    - idézte a Magyar Nemzet a kormányfőt.


  • Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    A Rovatból
    Sokkoló videó: leszakadt a Szegedi Egyetem többtonnás tetőszerkezete a viharban – lakóházra hullottak a darabok
    Elképesztően veszélyes helyzet alakult ki az orkán szerű szélben. Ennek ellenére a hírek szerint sérülés nem történt.


    Az orkán erejű szél letépte a Szegedi Tudományegyetem egyik épületének tetőszerkezetét – a több tonnányi fém- és fatörmelék a szomszédos Derkovits fasor 13/A. alatti társasházra hullott, valószínűleg jelentős károkat okozva, írja a Szegeder.hu helyi hírportál.

    A felvételek tanúsága szerint az SZTE épületének teljes födémszerkezete leszakadt, és a keletkezett törmelék szinte teljes egészében a szomszédos lakóépületre zúdult, a fatörmelék, bádoglemezek és egyéb építőanyagok egy része pedig az udvarra zuhant. A történtek kapcsán egyelőre nem érkezett hír személyi sérülésről.

    A hatóságok azóta megkezdték a kár felmérését és a terület biztosítását.

    Videón a döbbenetes eset:


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    HÍREK
    A Rovatból
    Brutális károkat szenvedtek a balatoni vitorlások is – több Kékszalag-induló hajó is súlyosan megrongálódott
    A Balatonra lecsapó óriási vihar nem kímélte a kikötőben horgonyzó hajókat. Többek indulása is veszélybe került a legendás versenyen.


    [sz]Malinovszki András / Fotó:

    Ahogy arról korábban írtunk, a Balatonnál különösen nagy károkat okozott a Nyugat-Magyarországot letaroló vihar. A helyenként 130 kilométer/órás szél nem kímélte a kikötőkben lévő hajókat sem.

    A Principessa Sailing Team a Facebookon azt írta:

    „Sajnos mi sem úsztuk meg... Fájó szívvel osztjuk meg veletek, hogy a Principessa ma súlyos sérüléseket szenvedett – a parton tomboló szél felborította a hajónkat. A Principessa most egy kis pihenőre kényszerül... de visszatérünk”

    – szúrta ki az Index.

    A helyzet azért is különösen súlyos, mert a megrongálódott hajók közül több indulna a csütörtökön rajtoló legendás Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon is.

    A kamaszokból álló Raffica csapat hajója szintén nem úszta meg károk nélkül a vihart:

    „Orkánerejű szél tombolt végig Balatonfüreden… Sajnos mindkét hajónkat felborította, a károk felmérése következik. Sajnos nem csak mi jártunk így…”

    – írják.

    Így járt a LISA501 is: „Sajnos a 150-170 km/h széllel érkező front minket sem kímélt. LISA-t állványostul döntötte fel, a parthoz való lekötések ellenére. Árbócunk 3 darabban. A károk felmérése következik. Szomorúak vagyunk.”


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    HÍREK
    A Rovatból
    Orbán Viktor: „Ez valami krimi?” – így reagált Matolcsy György és az alapítványok ügyeire a miniszterelnök
    A volt jegybankelnök és a miniszterelnök nem sokkal az ÁSZ feljelentése után egyeztetett. Orbán szerint Matolcsyval nem beszéltek a nyomozásról, de szívesen látja őt bármikor.


    Matolcsy György és Orbán Viktor néhány nappal az után találkozott, hogy az Állami Számvevőszék feljelentést tett az ügyészségnél a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak gazdálkodása miatt, és közzétette a jelentését. A találkozóról a Telex számolt be.

    Hétfőn a lap újságírói megpróbálták kérdezni Orbán Viktort a Megafon és a Digitális Szuverenitás Központ óbudai székháza előtt. Azt akarták megtudni tőle, hogy mit ajánlott Matolcsy György a szabad eltávozásért cserébe.

    Orbán erre így válaszolt: „Ez valami krimi?”

    Később arról beszélt, hogy Matolcsyt személyesen sokra tartja, de az MNB alapítványait érintő nyomozásról nem egyeztettek, mert szerinte az nem tartozik a kormányra. Azt mondta, a volt jegybankelnökkel monetáris és költségvetési kérdésekről egyeztetett az elmúlt évek során, jogi ügyben nem.

    Orbán azt is elmondta, hogy Matolcsy távozása előtt és után is találkoztak, és „ha bekopogna holnap reggel, akkor is szívesen látná”. Bízik benne, hogy Matolcsy meg tudja védeni magát az alapítványi ügyben.

    A miniszterelnököt kérdezték volna az öccse, Orbán Áron gyanús vízumügyeiről is, de ekkor már csak ennyit mondott a furgonjából:

    „Másik krimi!”

    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Lázár: Soha nem látott vihar bénította meg a vasúti közlekedést – fegyverszünetet kért a miniszter
    Országszerte fák dőltek a sínekre, leszakadtak a vezetékek, a MÁV buszokkal próbálja menteni a helyzetet. Lázár János szerint napokig is eltarthat a károk helyreállítása.


    Több videós poszttal is jelentkezett a hétfői vihar után Lázár János. Ahogy arról korábban írtunk, az országon végigsöprő zivatar akkora károkat okozott, hogy a MÁV arra kérte az utasokat, ha tehetik, még kedden is inkább a Volán buszjáratait vegyék igényben az utazáshoz, vagy halasszák el azt.

    A közlekedési miniszter szerint jelenleg nincs olyan vasúti fővonal Magyarországon, amit ne ért volna kár. Lázár a többek között MÁV-Volán-csoport Havária Központjából jelentkezett be, ahol folyamatosan dolgoznak a viharkárok elhárításán és a közlekedés helyreállításán.

    A politikus elmondta, hogy elsőként a fővonalakat próbálják felszabadítani, de a vasúti közlekedés helyreállítása napokat is igénybe vehet. Kiemelte, hogy minden rendelkezésre álló szabad autóbuszt mozgósítottak, jelenleg 200 busz segíti a MÁV-os közlekedést az országban.

    Lázár hangsúlyozta, hogy senki nem sérült meg a közlekedési vonalakon, de minden közlekedési eszközt és pályát érintett a baj. A legtöbb gondot a sínekre dőlt fák és a leszakadt villamosvezetékek okozzák.

    „A politikustársaimtól és a közélet résztvevőitől fegyverszünetet kérek és javaslok, tekintettel arra, hogy most arra van szükség, hogy mindenki támogassa a MÁV-nál és Volánnál dolgozókat”

    – mondta.

    A miniszter arra kérte az embereket, hogy mielőtt elindulnának, tájékozódjanak arról, milyen eszközzel tudnak célba érni. Hozzátette, hogy újabb viharzóna közelít Magyarország felé, és a következő napokban is erős viharokra kell számítani.

    „A mai a MÁV történetének egyik legnehezebb napja: soha nem látott vihar tarolta le Magyarország nyugati, majd keleti részét”

    – fogalmazott Lázár. „Senkit nem hagynak az út szélén, mindenkit el fognak szállítani, ám ezzel együtt türelmet kér.”


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk