SPORT

Orbán Viktor szerint a hat olimpiai arany „derekas helytállás”, de titokban nyolcat várt

A kormányfő Milák Kristófot zseninek nevezte, akinek hagyni kell, hogy a maga útját járja. A vízilabdacsapat eredményében azonban csalódott.


Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Sportnak adott interjúban értékelte a nemrég véget ért nyári olimpiát, részletesen kitérve a magyar küldöttség teljesítményére, az egyes sportágak helyzetére, valamint a sport jövőbeli kihívásaira és lehetőségeire. A beszélgetés során a miniszterelnök nemcsak az elért eredményeket, hanem a jövőre vonatkozó terveket és célokat is megfogalmazta.

Orbán Viktor elmondta, hogy bár a hat aranyérem megfelelő eredmény, a lehetőségekhez képest ennél többre is számított.

„Titokban nyolcat reméltem… Lehetett volna éppen nyolc is az aranyérmeink száma, mint ahogy lehetett volna négy is. Tehát ez a hat, ez derekas helytállás”

– fogalmazott a miniszterelnök. Hozzátette, hogy bár a mostani eredmények elfogadhatóak, a jövőre nézve nem lehetünk elégedettek. „Ha a jövő felől nézzük és a mostani olimpiát arra használjuk, hogy megértsük a következő olimpiákat, akkor az, amit most tudunk, kevés, csak a folyamatos hátrasorolódáshoz elegendő.”

Orbán kiemelte, hogy a világ sportpalettája folyamatosan változik, és Magyarországnak is alkalmazkodnia kell az új sportágak megjelenéséhez. „Kanada, Dél-Korea, Új-Zéland, a közép-ázsiai küzdősportok országai elmennek mellettünk. Ráadásul mindegy, hogy tetszik nekünk vagy nem, a klasszikus sportágak mellé jönnek új sportágak is, nem lehet kimaradni az új sportágakból” – mondta.

A miniszterelnök szerint Magyarország helye a világ sportnemzetei között az első tízben van, és nem érdemes ennél kisebb célt kitűzni.

Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a sport nem matematika, és számos tényező befolyásolja az eredményeket.

„Nem lehet úgy elvárni a sporttól a sikereket, mint régen a termelési mutatókat a szocializmusban”

– mondta.

Orbán Viktor külön kitért Milák Kristófra:

„A zseniken nem lehet eligazodni. A napokban éppen beszélgethettem vele egyébként, remek beszélgetés volt, de világossá vált számomra, hogy olyan zseni, akin nem lehet eligazodni, és nem is kell”

– mondta Orbán. Hozzátette, hogy a magyar sport mindig is különleges zsenikre épített, akiket hagyni kell, hogy a saját útjukat járják. „Vannak öntörvényű zsenik, ahol a legtöbbet akkor használunk, ha nem szólunk bele, hogy ők hogyan csinálják. Rájuk kell hagyni”. Szerinte ez a megközelítés lehet a kulcs ahhoz, hogy Milák Kristóf a pillangón kívül más úszószámokban is világbajnoki teljesítményt nyújtson.

A beszélgetés során Orbán Viktor a csapatsportok helyzetére is kitért, különösen a vízilabdára, ahol a magyar válogatott negyedik helyezése csalódásként élte meg.

„A bajnok egy másik kategória. Az ezüstérmet meg a bronzot kis távolság választja el egymástól, de az ezüstöt az aranytól egy világ.”

Orbán véleménye szerint a győzni tudás az, ami megkülönbözteti a bajnokokat. Hozzátette, hogy bár a magyar csapat jól játszott, a győzelemhez szükséges többlet hiányzott.

„Négy vereséget szenvedni egy olimpián, egy magyar vízilabda-válogatottól az ember nem ezt várja”.

A kormányfő az interjúban külön kiemelte Gulyás Michelle teljesítményét, aki az öttusában aranyérmet szerzett. „A győzelem egy tudás. És ő fantasztikus példát adott nekünk ebből” – mondta. Hozzátette, hogy Rasovszky Kristóf győzelme is epikus volt, különösen egy olyan sportágban, ahol magyar férfi korábban soha nem nyert olimpiai aranyat. Orbán Viktor szerint, aki győzni akar, azt semmi nem zavarhatja meg, nem pszichologizál, hogy teher van rajta, mit fognak gondolni. Ha a Föld összeér az éggel, akkor is nyerni fog. – így a miniszterelnök.

A beszélgetés során Orbán Viktor a magyar sport nemzetközi helyzetére is kitért, hangsúlyozva, hogy a magyar győzelmek különleges értékkel bírnak, mert a magyar sportolók gyakran hátrányos elbánásban részesülnek. Szerinte ugyanis Magyarország ritkán kap fair elbánást a nemzetközi sportéletben.

Az interjú zárásaként Orbán Viktor kifejtette véleményét a magyar sport jövőjéről és a sportágak fejlesztéséről.

„Általában a sportszövetségeknek nem hatóságként kell viselkedni, hanem szolgáltatóként.

Persze el kell várni a teljesítményt, rendet is kell tartani, de az alapattitűd a kormányzati sportvezetés részéről is meg a szakági vezetés részéről is inkább legyen szolgáltató jellegű” – nyilatkozott Orbán.

A miniszterelnök az interjú végén elmondta azt a véleményét, hogy szerinte Magyarország előtt nyitva áll az „aranykapu”, és minden feltétel adott ahhoz, hogy az ország a világ sportéletében a legjobbak között legyen. „Az aranykapu ki van nyitva, csak át kéne bújni rajta”

– zárta gondolatait Orbán Viktor a Nemzeti Sportnak adott hosszú interjú során.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Eltemették Diogo Jotát és öccsét Portugáliában
A temetésen részt vett a Liverpool teljes csapata és a portugál válogatott több tagja is. A család Gondomarban vett végső búcsút a két focistától.


Szombat délelőtt búcsúztatták el Diogo Jotát és testvérét, André Silvát, írja a rangadó.24.hu. A temetésre a portugáliai Gondomarban került sor, ahol a család, barátok, valamint korábbi és jelenlegi csapattársak is összegyűltek. A szertartás 10 órakor kezdődött, miután előzőleg magán- és nyilvános virrasztást is tartottak a két fiatal sportoló emlékére.

A Liverpool FC játékosai, a portugál válogatott tagjai és a család közeli barátai is részt vettek a búcsúztatáson. Brit beszámolók szerint a Liverpool külön repülőjáratot biztosított, hogy a klub minél nagyobb létszámban képviselhesse magát a temetésen.

Jota azért nem repülővel tért vissza Angliába, mert nemrég tüdőműtéten esett át. Ezért testvérével együtt autóval indultak el Liverpoolba. Útközben az autó egyik kereke kidurrant, a jármű letért az útról, majd az ütközés után kigyulladt. A balesetben mindketten életüket vesztették.

A Liverpool közölte, hogy visszavonultatja Diogo Jota 20-as mezszámát, és a játékos szerződéséből hátralévő két évre járó teljes bért a családja fogja megkapni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
A Rovatból
Diogo Jota hatalmas vagyont hagyhatott a családjára, a sport mellett kiváló üzleti érzéke is volt
A fiatalon elhunyt sztár nemcsak a játékával keresett vagyonokat, hanem jó üzleti lépései is voltak, amikből további jelentős összegekre tett szert.


A nemrégiben autóbalesetben 28 éves korában elhunyt világhírű Diogo Jota özvegye és három kisgyermeke jelentős vagyont örökölhet. A Liverpool portugál sztárjának felesége, Rute és gyermekeik – a négyéves Dinis, a kétéves Duarte és a nyolc hónapos Mafalda – 35 millió fontot (16,2 milliárd Ft) is örökölhetnek - írja a Blikk.

A labdarúgó 2018-ban került az angol Wolverhampton Wanderershez. Itt heti 38 ezer fontot (17,6 millió Ft) kapott, ami 3,952 millió font (1,8 milliárd Ft) lehetett két év alatt. Ezt követően szerződött 2020-ban a Liverpoolhoz. Itt az első két évben összesen 8,632 millió font (4 milliárd Ft) volt a fizetése.

Majd a csapat meghosszabbította a szerződését, és a megemelet fizetésével pedig a haláláig 21,84 millió fontot (10,1 milliárd Ft) keresett. Kapott még különféle plusz juttatásokat is. hiszen Jota 182 mérkőzésen 65 gólt szerzett az angol bajnokcsapatnál. Évi 3,3 millió fontot (1,5 milliárd Ft) kapott szponzori szerződésekkel, és volt egy saját e-sport csapata, a Luna Galaxy, ahonnan szintén bevétele volt.

Egy 2023 februárjában megalapított cégében a 2024-es adatok szerint 186 ezer font (86,4 millió Ft) bevétele volt az 50 ezer fontos (23,2 millió Ft) kötelezettséggel szemben.

A sztár egy luxusvillában élt családjával Liverpool előkelő Blundellsands negyedében. Az ingatlant 2022-ben vásárolta 2,1 millió fontért (976,2 millió Ft). Ezen kívül luxusautó-gyűjteménye is volt, amely további több mint 1 millió fontot (464,8 millió Ft) ér.

Halála után a The Richest magazin kiemelte, hogy

a focista kiváló üzletember is volt.

„Olyan pénzügyi örökséget hagyott maga után, amit kevés sportoló ér el ilyen fiatalon. Üzleti éleslátása egyenértékű volt a pályán mutatott tehetségével. Példaképként szolgálhat más sportolók számára, hogyan építhetnek vagyont és örökséget a pályán túl is.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Megható gesztus: A Liverpool kifizeti Diogo Jota szerződésének a hátralevő részét a családjának
Ezzel is támogatni szeretni anyagilag a családot. A futballista június végén vette feleségül három gyermeke édesanyját.


A portugál Record értesülése szerint a Liverpool FC vezetése úgy döntött, hogy Diogo Jota halála után is teljesíti a játékos szerződésében vállalt kötelezettségeket - adta hírül a Nemzeti Sport. A klub továbbra is utalja a portugál labdarúgó fizetését, ezzel támogatva az özvegyét és három gyermekét.

Jota 2027 nyaráig szóló szerződéssel rendelkezett az angol bajnokcsapatnál. Június 22-én vette feleségül három kisgyermeke édesanyját, Rute Cardosót.

A Liverpool szurkolói azt kérik a klubtól, hogy vonultassa vissza a 20-as mezszámot, és többé ne viselhesse azt senki. A klub közleményében már utalt arra, hogy a mezszám halhatatlanná vált.

„A 20-as mez és gazdája joggal válik halhatatlanná a klub 20. bajnoki címének megszerzésében játszott szerepével, a győzelemért tett erőfeszítésével, védjegyévé váló cseleivel és a Kop előtt élete utolsó, megrendítő erejű lövésével, amivel biztossá tette a győzelmet az áprilisi Mersey-parti derbin”

– írták.

Diogo Jota és öccse, André Silva csütörtök hajnalban vesztették életüket egy autóbalesetben. A temetésüket szombaton tartják a Porto melletti Gondomarban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Autóbalesetben meghalt a Liverpool támadója, Diogo Jota
A portugál válogatott támadó kocsija lesodródott az útról, fának ütközött és kigyulladt. Az autóban utazott a futballista testvére is.


Diogo Jota tíz nappal ezelőtt tartotta esküvőjét, feleségével három közös gyermekük volt. Most tragikus baleset érte Palacios de Sanabria közelében, ahol autójával letért az útról, fának csapódott, majd kigyulladt – számolt be róla a Marca.

A portugál labdarúgót nem sikerült időben kimenteni a lángoló járműből.

Az autóban testvére, André is vele utazott. A hírt a család is megerősítette.

Jota 2020-ban szerződött a Liverpoolhoz, ahol 182 mérkőzésen szerepelt, ezeken 65 gólt szerzett és 26 gólpasszt adott. A klubbal megnyerte a Premier League-et, az FA Kupát és a Ligakupát is.

Pályafutása a portugál Pacos de Ferreirában indult, később játszott az Atlético Madrid, a Porto és a Wolverhampton Wanderers csapataiban is.

A portugál válogatottban 2019-ben mutatkozott be, 49 alkalommal lépett pályára, és 14 gólt szerzett. A nemzeti csapattal kétszeres Nemzetek Ligája-győztes lett.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: