HÍREK
A Rovatból

Orbán Viktor mégis szeretné a több ezermilliárd forintnyi EU-s pénzt

Tavaly még elutasította ezt a hatalmas összeget.


Orbán Viktor pénteken levelet írt Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének, amiben pénzt kér - értesült a 444. Eredetileg úgy volt, hogy az EU minden tagállamnak biztosít egy jó nagy összeget, hogy helyreállítsák a koronavírus után a gazdaságot.

Magyarországnak 5800 milliárd forintot szántak, aminek a 43 százaléka támogatás, 57 százaléka kedvezményes hitel lett volna. Eleinte Orbánék igényelték az egészet, elő is álltak egy költekezési tervvel. Az EU viszont közölte velük, hogy Magyarország nem kap semmit, ha nem az általuk javasolt célokra költik a pénz egy részét,

például a korrupció visszaszorítására és a közbeszerzési rendszer modernizálására.

Orbán ezután úgy döntött, hogy elég lesz a pénz 43 százaléka, azaz a támogatás. Azt remélte, hogy így már enyhébbek lesznek von der Leyenék, de nem így lett, ugyanúgy kritériumokhoz kötötték a pénz lehívását. Orbán ezután elutasította mind az 5800 milliárdot.

Ekkor szavazták meg a "gyermekvédelmi" törvényt, hogy a magyar lakossággal elhitessék, a Bizottság emiatt nem ad pénzt.

Most, a háború miatt Orbán Viktor levélben írta meg Ursula von der Leyennek, hogy mégis kellene a pénz, mégpedig az orosz-ukrán háború miatt. Most már arról folynak a beszélgetések, hogy Orbánék akkor kapnak pénzt, ha annak a nagy részét az orosz energiahordozóktól való függetlenedésre költik. Emellett persze megvannak még az eredeti, korrupcióellenes kritériumok is.

A 444 úgy tudja, hogy a magyar kormány nyitott a feltételek teljesítésére. Többek között felajánlották, hogy észt mintára felállítanának egy korrupciós problémákkal foglalkozó új szervezetet, ami évente beszámolna a legfőbb ügyésznek, aki évenkénti parlamenti meghallgatásakor erről tájékoztatná a képviselőket. A magyar javaslatok között több egyéb elem is szerepel, ezeket a Bizottság vizsgálja.

Egyébként Orbán azt is kérte a Bizottság elnökétől, hogy több pénz járjon Magyarországnak. Az eredeti terv úgy szólt, hogy a lehívható összeg egy részét a tagállamok GDP-jének alakulásához kötik, hiszen az egész a járvány okozta gondok enyhítéséről szólt. A magyar GDP 2021-ben eleget növekedett ahhoz, hogy a Magyarországnak járó rész mintegy 16 százalékkal csökkenjen. E csökkenés a magyar miniszterelnök levele szerint a mostani helyzetben "elfogadhatatlan".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Lázár János: Nem olyan régen Magyar Péter még Mészáros Lőrinc seggéből nyalta ki a tíz fillért
Menczer Tamás a hagyományok kedvéért leelmebetegezte a Tisza elnökét, de a miniszter is többször odaszúrt neki a két politikus pátyi fórumán.


Közös „Lázárinfót” tartott Pátyon az esemény névadója, Lázár János és a Fidesz kommunikációs vezetője, Menczer Tamás. Bár a Fidesz éppen gőzerővel promótálja a népszavazásnak is minősített kérdését Ukrajna Európai Unióhoz csatlakozásáról, az eseményen a környék (Menczer választási körzete) fejlesztéseiről és Magyar Péterről is több szó esett.

Lázár többek között azt mondta: „A köztársasági elnök és Magyar Péter volt felesége egy pedofilsegítőnek kegyelmet adott”, anélkül, hogy kiejtette volna az akkor kormánytag (igazságügyi miniszter) Varga Judit nevét, behozva viszont a történetbe az akkor közéleti szerepet még nem vállaló Magyar Pétert.

Később is visszatért a Tisza Párt elnökére, amikor egy Mészáros Lőrincet említő lakossági hozzászólás kapcsán megjegyezte:

„Nem olyan régen Magyar Péter még Mészáros Lőrinc seggéből nyalta ki a tíz fillért”.

Azt is felemlegette, hogy az ő fórumaikon lehet kérdezni, míg Magyar Péterén nem. Természetesen Magyart megemlítette Menczer Tamás is, aki egy régi viccet idézett fel aktualizálva: „Peti az orvosnál. Doktor úr, elmehetek? Nem, elmebeteg!” Később a beszélgetés vége felé is „gyakorló elmebetegnek” nevezte Magyar Pétert.

Az eseményen ugyan a két politikus kapott néhány kritikusabb kérdést, de nem történt olyan atrocitás, mint amilyen a Tisza Párt aktivistáival az elmúlt hetekben, és a Magyar Péter által vizionált beépített fideszes provokátorok sem jelentek meg.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Végleg bezár egy ikonikus budapesti szórakozóhely – szálloda épül a helyén
A Mika Tivadar Mulató után 3 és fél évvel a Kert is búcsúzni kényszerül. A 15. szezonra készültek volna, de a szállodaépítési láz közbeszólt.


Budapest egyik kedvelt szórakozó- és kulturális helye volt a bulinegyedben működő Mika Tivadar Mulató, ami azonban 2021 őszén bezárni kényszerült. Azóta a szórakozni vágyókat az azonos nevű várta az évnek arra alkalmas időszakában.

Most azonban végleg bezár a Mika Tivadar Kert is

– adta hírül a hely Facebook-oldala.

Posztjukban azt írják: „Az elmúlt hetekben nagyon sokat dolgoztunk azon, hogy a mai napon végleg átadjuk a Mika Kertet a terület jelenlegi tulajdonosainak, akik szállodát fognak építeni rajta.

Ez sajnos azt jelenti, hogy a Mika Kert nem fog kinyitni már soha többé. Nem így akartuk zárni ezt a történetet és szerettünk volna megnyitni egy 15. szezonra is, de sajnos erre már nincs lehetőségünk és arra sem, hogy elbúcsúzzatok tőle.

Teszünk ide néhány képet a jelenlegi állapotról. Mi is sírunk... Ti is morzsoljatok el egy könnycseppet vagy koccintsatok arra, hogy milyen szép is volt ez a 14 év.”

Megjegyzik: „2021-ben, amikor bezártuk a Mulatót, szintén azt hittük, hogy a kertnek is vége, de végül 2022-ben, 2023-ban és 2024-ben mégis volt Mika Kert a benti rész nélkül is.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Még nem is dolgoztam, de már iszom...” – Magyar Péter ásót és pálinkáspoharat ragadott Hajdúsámsonban
A Tisza Párt elnöke megkóstolta a „népakarat desztillátumát”, amit direkt a tiszteletére palackoztak, majd a helyeiknek segített a föld megművelésében.


„Néhány vidám pillanat Hajdúsámsonban” – írta legújabb videója mellé Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke a Hajdú-Bihar megyei Hajdúsámsonban járt, ahol helyiekkel együtt ásta a földeket.

Hamarosan megjelent azonban egy helyi férfi, aki direkt erre az alkalomra palackozott itókát vitt a politikusnak, aki meg is jegyezte:

„Még nem is dolgoztam, de már iszom...”.

A felvételek tanúsága szerint erős lehetett az ital, amit Tisza logós palackból kínáltak neki, és amelyre azt volt írva: „Sámson ereje – Tisztán, mint a Tisza, erősen, mint a pálinka. Hajdúsámsoni különkiadás, a népakarat desztillátuma”.

Ezután ásót ragadott, és segített a helyieknek a földet művelni, időnként szóba elegyedve velük mezőgazdasági kérdésekről. Azt is megígértette a sámsoniakkal, hogy küldenek majd képet a megnőtt uborkákról.

A videó végén természetesen promózták a Tisza Párt Nemzet Hangja nevű, időnként „népszavazásnak” is titulált konzultációját is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Meghalt Schulcz József
Újhartyán polgármestere súlyos betegséggel küzdött. 2006-ban függetlenként a település élére, 2014 óta pedig minden választáson a Fidesz-KDNP jelöltjeként tudott győzni.


51 éves korában meghalt Schulcz József, Újhartyán polgármestere – tudatta a Pest megyei város Facebook-oldalán.

Mint írták:

„Polgármester úr, bár sokáig nem adta fel, és küzdött az életéért, végül nem tudta legyőzni a betegséget.”

Hozzátették: „a közösség számára mindvégig elkötelezetten dolgozott, a város fejlődése és jóléte érdekében. A családja és a közösség számára pótolhatatlan veszteség.”

Schulcz József 2006-ban függetlenként a település élére, 2014 óta pedig minden választáson a Fidesz-KDNP jelöltjeként tudott győzni.

A néhai polgármester temetéséről később adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET: