Magyar Péter Orbán tűzifás bejelentéséről: Mintha azt mondta volna, hogy lesz áram a konnektorban
Magyar Péter a Facebookon reagált Orbán Viktor bejelentésére, miszerint a kormány folytatja a szociális tűzifaprogramot „olyan mennyiségben és addig, ameddig csak szükséges”. A TISZA Párt elnöke ahhoz hasonlította a miniszter kijelentését, mintha azt mondta volna, hogy lesz áram a konnektorban.
Magyar Péter szerint a kormány „egy fillérrel sem emelte az extrém hidegben a 2019 óta változatlan szociális tűzifakeretet, miközben a fa ára 2019 óta a duplájára nőtt.” Ezzel szemben állítása szerint „a TISZA országszerte több ezer családnak segít tűzifával a civilek felajánlásának köszönhetően, és a TISZA orvosként dolgozó jelöltjei fagysérült gyerekek sorát látják el”. Bejegyzését azzal zárta, hogy „szégyen, Fidesz a neved.”
A pártelnök egy videót is megosztott arról, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Balkányban tűzifát vittek egy rászoruló családnak a párt helyi képviselőjelöltjével, Barna-Szabó Tímeával.
A TISZA Párt a szélsőséges időjárásra hivatkozva ideiglenesen felfüggesztette kampányát, és országos önkéntes akciót hirdetett. Elmondásuk szerint ezer köbméter tűzifát juttatnának el a rászorulóknak.
Az állami szociális tűzifaprogram kerete 2019 óta évi 5 milliárd forint, amelyre az 5000 fő alatti települések pályázhatnak. A 2024–2025-ös időszakban több mint 2300 önkormányzat kapott támogatást. Orbán Viktor most Pintér Sándor belügyminisztert bízta meg azzal, hogy gondoskodjon a tűzifa önkormányzatokhoz való eljuttatásáról.