Videó: a Pléhcsárdában ebédelt Orbán Viktor, fotózkodott is a vendégek egy részével
Facebook-oldalán osztott meg új videót Orbán Viktor: a felvételen a miniszterelnök a híres XV. kerületi Pléhcsárdában ebédel, majd a vendégek egymás után fotózkodnak, szelfiket készítenek és kezet fognak vele.
A híres Pléhcsárdában ebédelt és a vendégekkel szelfizett pénteken, szombaton pedig már Hatvanban folytatja országjárását Orbán Viktor miniszterelnök.
Facebook-oldalán osztott meg új videót Orbán Viktor: a felvételen a miniszterelnök a híres XV. kerületi Pléhcsárdában ebédel, majd a vendégek egymás után fotózkodnak vele, szelfiket készítenek és kezet fognak vele – írta a Blikk. A miniszterelnök szombaton Hatvanba látogat, ahol a Digitális Polgári Körök Háborúellenes Gyűlés-sorozatának következő állomásán mond beszédet.
A DPK-gyűlések tavaly novemberben indultak, az első eseményt Győrben tartották. A rendezvénysorozat célja a kormány kommunikációja szerint a „háborúellenes álláspont” képviselete és a kormánypárti szavazók mozgósítása.
A sorozat idei állomásai Miskolc és Kaposvár után Hatvan. A rendezvénysorozat mottója: „Aki békét akar, velünk tart!”
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke „Orbánék hazugságkampányának” újabb állomásaként jellemezte a gyűléseket, és rendszeresen szervez ellenrendezvényeket a DPK-eseményekkel egy időben. „Mutassuk meg a digitális harcosoknak, hogy mi vagyunk a békés, derűs, de nagyon határozott többség!” – fogalmazott korábban Magyar.
A sorozat eseményein rendszeresen feltűnik műsorvezetőként Rákay Philip és Németh Balázs. Rákay egy korábbi felvezetőben az ellenzéknek azt üzente: „kezdjenek el menekülni.”
A híres Pléhcsárdában ebédelt és a vendégekkel szelfizett pénteken, szombaton pedig már Hatvanban folytatja országjárását Orbán Viktor miniszterelnök.
Facebook-oldalán osztott meg új videót Orbán Viktor: a felvételen a miniszterelnök a híres XV. kerületi Pléhcsárdában ebédel, majd a vendégek egymás után fotózkodnak vele, szelfiket készítenek és kezet fognak vele – írta a Blikk. A miniszterelnök szombaton Hatvanba látogat, ahol a Digitális Polgári Körök Háborúellenes Gyűlés-sorozatának következő állomásán mond beszédet.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Bayer Zsolt: A szerencsétlen Oláh Ibolya énekesnő nem gazember, csak egy hülye
A kormánypárti publicista „ocsmány árulóknak” nevezte a Lázár János kijelentése miatt tüntetőket. Megnyilvánulása éles kontrasztban áll a kormányzat békítő szándékú, kármentő kommunikációjával.
„Fogjátok be a pofátokat” – ezzel a kemény üzenettel szállt bele Bayer Zsolt publicista a Lázár János kijelentése miatt kirobbant botrányba, miközben a kormányoldal épp a károkat próbálja enyhíteni. Az ügy azzal indult, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter január 22-én egy balatonalmádi fórumon a munkaerőhiányról szólva azt mondta: „Ha migránsok nincsenek, és valakinek takarítani kell az InterCityn a mosdót, mert oda egyébként a magyar választópolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek, hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák, akkor föl kell tárni a belső tartalékokat. És a belső tartalék a magyarországi cigányságot jelenti”.
Bár a miniszter két nappal később, január 24-én bocsánatot kért, a kormányoldal kármentésbe kezdett, melynek részeként Orbán Viktor miniszterelnök arról posztolt, hogy a Dankó Rádiót hallgatja. A bocsánatkérés sem csillapította a kedélyeket:
január 29-én Lázár gyöngyösi fórumát cigány aktivisták és tüntetők zavarták meg piros lapokat felmutatva, a helyszínen kaotikus jelenetek játszódtak le.
A tiltakozásra Bayer Zsolt a Magyar Nemzeten közölt írásában reagált, amelyet a 444.hu is szemlézett. A publicista szerint „akik most Gyöngyösön csinálták a műbalhét, rettenetes gazemberek egyfelől, ostoba barmok másfelől”.
A publicista egyenes üzenetet is megfogalmazott a tiltakozóknak:
„Ti nem Sárközik vagytok az Egri csillagokból, hanem Hegedűs hadnagyok. Saját fajtátok ocsmány árulói. Fogjátok be a pofátokat, és majd akkor nyissátok ki újra, ha meg tudjátok köszönni mindazt, amit az elmúlt tizenhat évben kaptatok az Orbán-kormányoktól, mert a rendszerváltás óta soha, senkitől nem kaptatok ennyit. Ameddig ezt nem bírjátok felfogni, nem bírjátok kimondani és nem vagytok képesek megköszönni, addig kuss a nevetek!”.
Bayer a tüntetőket Magyar Péter megbízottjainak nevezte.
„Fogjátok be a pofátokat” – ezzel a kemény üzenettel szállt bele Bayer Zsolt publicista a Lázár János kijelentése miatt kirobbant botrányba, miközben a kormányoldal épp a károkat próbálja enyhíteni. Az ügy azzal indult, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter január 22-én egy balatonalmádi fórumon a munkaerőhiányról szólva azt mondta: „Ha migránsok nincsenek, és valakinek takarítani kell az InterCityn a mosdót, mert oda egyébként a magyar választópolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek, hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák, akkor föl kell tárni a belső tartalékokat. És a belső tartalék a magyarországi cigányságot jelenti”.
Bár a miniszter két nappal később, január 24-én bocsánatot kért, a kormányoldal kármentésbe kezdett, melynek részeként Orbán Viktor miniszterelnök arról posztolt, hogy a Dankó Rádiót hallgatja. A bocsánatkérés sem csillapította a kedélyeket:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Ha felemeled a hangod a kormány ellen: bűnöző vagy” – közzétette az erkölcsi bizonyítványát az egyik Lázár ellen tiltakozó roma
A tiszainokai férfi kemény szavakkal üzent a kormánynak, nem rejtette véka alá a véleményét. Állítása szerint, amit ő tett, az homokszem ahhoz képest, amit a kormány követ el naponta.
Lakatos posztjában arról ír, hogy ők „egyszerű emberek vagyunk apák, nagyapák, férjek”, akik ki mertek állni, és a hatalom szemébe mondták, hogy elég volt a folyamatos megaláztatásból. Szerinte a válasz erre a megfélemlítés, a lejáratás és a megalázás volt.
Lakatos szerint a helyzetet úgy lehet világosan leírni, hogy:
„Ha kiállsz a rasszizmus ellen: bűnöző vagy. Ha felemeled a hangod a kormány ellen: bűnöző vagy. Ha nem hajolsz meg az elnyomóid előtt: bűnöző vagy.”
Úgy véli, nagy a baj, amikor a hatalom „kis emberekre” száll rá a véleményük miatt, mert ott szerinte nem az igazság, hanem a félelem dolgozik, és „ott bizony remeg a léc nem kicsit”, teszi hozzá. Úgy hiszi: „ha én voltam és vagyok a »bűnöző«, hát legyen. Vállalom.”
Hozzáteszi ugyanakkor, hogy amit ő elkövetett, az szerinte homokszem ahhoz képest, „amit a magyar kormány követ el nap mint nap emberek ellen, közösségek ellen, a jövő ellen.” Lakatos állítja, a különbség annyi, hogy a kormány „hatalomféltésből” teszi, amit tesz.
„Gusztustalan megfélemlítéssel, lejáratással próbálnak hitelteleníteni egyszerű embereket. És pontosan ezért nem hallgatok”
– zárja sorait, majd hozzáteszi, ő egy „cigány ember aki mindig is kiállt a megkülönböztetés raszimus ellen.”
Az elmúlt napokban több kormánypárti megyei lap, köztük a FEOL és a KEMMA, arról írt, hogy egy Fidesz-rendezvényen bekiabáló csoport a Tisza Párt aktivistáiból állt. A cikkek Lakatos Gusztávot és Kapitány Istvánt is megemlítették, fotóval illusztrálva, és jelezték, hogy a jelenlévők között volt Lőcsei Lajos, a Momentum roma politikusa is.
Lakatos Gusztáv tiszainokai roma közösségi vezető, 2010 óta a helyi roma nemzetiségi önkormányzat elnöke. 2025-ben „BIT 300” néven szervezett a Tisza Párthoz kötődő helyi civil magot, ahol a BIT a Becsület, Igazság, Tisztesség rövidítése.
Kirekesztették a beköltözőket, most csődbe ment az „önazonosságát védő” KDNP-s falu
A Nógrád megyei Vizslás önkormányzata fizetésképtelenné vált, amit egy apróhirdetésben közölt a városvezetés. A KDNP-s vezetésű falu korábban a legszigorúbb feltételekkel korlátozta a beköltözést.
Csődbe ment az a KDNP-s vezetésű Nógrád megyei falu, amely az egyik legszigorúbb önazonossági rendelettel próbálta korlátozni a betelepedést, írja a Népszava. Vizslás község önkormányzata egy apróhirdetésben közölte a hírt.
„Vizslás község önkormányzata ezúton értesíti üzleti partnereit, hogy csődeljárás alá kerül”
– állt a hirdetésben.
A vizslási önkormányzat 2025 őszén, az önazonossági törvényre hivatkozva alkotott egy rendeletet. Eszerint a településen eladóvá váló ingatlanokra elővásárlási joga van elsőként az önkormányzatnak, utána az ingatlannal telekhatáros szomszédnak, végül pedig a faluban már ingatlantulajdonnal rendelkezőknek.
Aki ezen a sorrenden túljutva mégis ingatlant szerzett Vizsláson, annak a tényleges beköltözéshez további feltételeket kellett teljesítenie. Be kellett mutatnia a büntetlen előéletet igazoló erkölcsi bizonyítványát, rendelkeznie kellett legalább középfokú végzettséggel, és vinnie kellett egy nullás adóigazolást is. Emellett tisztázott, folyamatos munkaviszonyt is fel kellett mutatni, ami a lakcímlétesítési kérelem benyújtását megelőző két évből legalább 365 napnyi biztosítotti jogviszonyt jelentett.
A beköltözni vágyóknak ezen felül részt kellett venniük egy személyes meghallgatáson a képviselő-testület előtt, és meg kellett fizetniük a betelepülési hozzájárulást is. Ez az ingatlan bruttó vételárának 10 százaléka, ingatlanszerzés nélküli lakcímlétesítés esetén pedig 150 ezer forint volt.
Bár a szabályozás egyes elemei más településeken is előfordultak már, Vizslás esete azért számít különlegesnek, mert a falu a legszigorúbb korlátozásokat mind egyszerre alkalmazta.
Csődbe ment az a KDNP-s vezetésű Nógrád megyei falu, amely az egyik legszigorúbb önazonossági rendelettel próbálta korlátozni a betelepedést, írja a Népszava. Vizslás község önkormányzata egy apróhirdetésben közölte a hírt.
„Vizslás község önkormányzata ezúton értesíti üzleti partnereit, hogy csődeljárás alá kerül”
– állt a hirdetésben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat” – Csézy lett Magyar Péterék új jelöltje, Tállai András ellen indul Mezőkövesden
Alig egyéves kislánya mellett döntött a politikai szerepvállalásról. Most elárulta, miért nem fél a megfélemlítéstől és a környéken tapasztalható nyomástól sem.
Csézy, azaz Csézi Erzsébet énekesnő, ruhatervező lett a TISZA Párt országgyűlési képviselőjelöltje a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 7-es számú választókerületben. A Tiszta Hang podcastban beszélt arról, miért vállalta a politikai szerepet alig egyéves kislánya mellett, milyen állapotokat tapasztal a szülőföldjén, és miért kellett külföldre mennie, hogy gyermeke születhessen.
Az énekesnő elmondása szerint a döntésében nagy szerepet játszott, hogy a Hősök terén tartott kampányzárón úgy érezte, ott a helye, és el kell énekelnie az egyik legszebb, az országról szóló dalát. Állítása szerint akkor már a kislányát várta, ami megerősítette abban, hogy felelősséggel tartozik a jövőért. „Persze a miénkért is, hiszen remélem, még sok szép évünk van hátra, de az ő jövőjük alakulása óriási felelősség” – fogalmazott. A kiállása után – mint mondta – elenyésző számú negatív hozzászólást kapott. Bár jobboldali érzelműnek tartja magát, férje például baloldali, mégis jól megértik egymást, és éppen a társadalmi megosztottság felszámolását tartja a fő céljának.
„Azt szeretném, ha eljutnánk oda, hogy nem is kell tudnunk, kik a miniszterek, mert mindenki teszi a dolgát, és ez egy élhető ország lesz. Lehet, hogy ez vízió, de nekem ez a célom”
– jelentette ki.
Csézy szerint a szülőföldje, Matyóföld adja az identitását, és sosem tudott volna Budapesten élni. Büszke rá, hogy a családja, a Kisjankó család az 1700-as évektől alapozta meg a matyó népművészetet. Ezt a hagyományt viszi tovább a saját ruhakollekciójával is, amelynek darabjait a Nobel-díjas Karikó Katalin is viselte, többek között a díjátadón is. „Óriási büszkeség, hogy az ő ruháit tervezhettem, méltóbb helyen nem is viselhetné őket senki” – mondta.
Az énekesnő azért döntött az indulás mellett, mert úgy látja, nagyon régóta nem volt igazi kihívója a jelenlegi képviselőnek a körzetben. Szerinte a 90-es évek elején volt utoljára helyi, mezőkövesdi induló. Ezzel szeretne erőt adni az otthoniaknak. „Jelenleg borzasztóan le van korlátozva minden, és az embereket megfélemlítik” – állítja. Úgy látja, az emberek hitetlenek lettek, és egyre több fiatal hagyja el a környéket.
„Régebben mindenkinek azt mondtam, hogy maradjon, mert ez a hazája. Az utóbbi időben viszont – és ezt szégyellem – már azt mondtam nekik: menjetek, egy életetek van, vágjatok bele, mert itthon nem láttam a kitörési lehetőséget”
– fogalmazott.
Csézy beszélt a személyes küzdelmeiről is, amelyek rávilágítottak a hazai rendszer hibáira.
„Én nyíltan beszéltem arról, hogy hat évig mindent megtettünk a férjemmel, hogy gyerekünk szülessen, és végül külföldre kellett mennünk, ahol elsőre sikerült”
– mondta el. Szerinte a probléma nem a magyar szakemberekkel van, hanem azzal, hogy az államosított meddőségi intézetek annyira túlterheltek, hogy nincs idő alaposan kivizsgálni a párokat. Kritizálta a szabad orvosválasztás eltörlését is a szülészeteken, ami szerinte óriási rizikót jelent a nőknek. „Ennek eredménye, hogy egy megyei kórházban január 6-án született meg az első gyerek, miközben abban a magánkórházban, amit én is választottam, napi nyolc baba jön a világra. Ez nincs rendben” – jelentette ki.
A helyi viszonyokról szólva elmondta, hogy a mezőkövesdi kórház aktív ellátását megszüntették, és egy elfekvőt csináltak belőle.
„Ezt tényleg nem értem. Éppen akkor készült el a stadion, amikor bezárták a kórházat”
– emelte ki. Hozzátette, hogy a helyi háziorvosi rendelő állapota évtizedek óta változatlan. „Egy 1970-es évekbeli filmet lehetne ott forgatni. A csempe, a függöny, az ablak… ezek nem lennének nagy költségek” – mondta. Sajnálatát fejezte ki a Zsóry Fürdő lemaradása és a mezőkövesdi belváros kiürülése miatt is. Szerinte a megkeseredettség látszik az embereken, mert eltűnt a középosztály.
Az énekesnő és férje, a rákutató dr. Szabó László sokat jótékonykodnak. Csézy elmondta, hogy az utóbbi időben megdöbbentő kérésekkel találkoztak.
„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat. És több temetést fizettünk ki. És ez egy borzasztó állapot egyébként”
– fogalmazott. Úgy érzi, nem tudja tovább a fotelből nézni a történéseket. „Ha mindenki így állna hozzá, akkor soha nem lenne más” – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy nem politikusnak tartja magát, de pont ezt várják az emberek: hogy valódi, közülük való emberek képviseljék őket, akik már letettek valamit az asztalra a saját területükön. „Én ideállok teljes mellszélességgel, és tényleg majd kérek mindenkit, aki egy picit is azt gondolja, hogy most így már érdemes, akkor segítsen, mert én csak egyetlen egy ember vagyok” – zárta gondolatait.