HÍREK
A Rovatból

Orbán Viktor: Ma két oldal van: a nemzeti szuverenitás oldalán állók és az európai birodalom oldalán állók

A kormányfő szerint a hanyatló Nyugat hadigazdasággal próbálja menteni magát. Úgy véli, Európa amerikai nyomásra lépett háborús útra, a béke esélye pedig egyre fogy.


Magyar Nemzetnek adott ünnepi interjújában Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt, nem lehet kizárni, hogy 2025 volt Európa utolsó békeéve. Szerinte az emberek elszoktak a háborútól a nyolcvan évig tartó, rendkívül ritka békeállapot alatt, amit a nukleáris fegyverektől való félelem tartott fenn. Mostanra azonban véleménye szerint egy teljesen új világ van kialakulóban.

„A pénzügyi, katonai és politikai hatalom újraelosztása zajlik, ami akár háborút is fellobbanthat”

– fogalmazott a kormányfő, hozzátéve, hogy az Európában érezhető háborús feszültség Nyugat-Európa és az Európai Unió hanyatlásának következménye.

A legutóbbi brüsszeli uniós csúcstalálkozóról szólva Orbán Viktor azt mondta, a kontinens közelebb került a háborúhoz. „A múlt héten Brüsszelben annyit tudtunk elérni, hogy lassítottuk a háborúba sodródás ütemét” – jelentette ki, de úgy véli, a folyamatot nem sikerült megállítani, csak a gyorsulását akadályozták meg. Állítása szerint ma Európában újra két tábor van, a háborús és a békepárt, és jelenleg a háborúpárti erők vannak fölényben. „Brüsszel háborút, Magyarország békét akar” – szögezte le.

A miniszterelnök szerint a háborús eszkaláció veszélyét látszólag az ukrán–orosz háború jelenti, de ez valójában csak következmény. A valódi oknak Nyugat-Európa politikai, gazdasági és társadalmi hanyatlását tartja, ami szerinte már a 2000-es évek közepén elindult. Úgy látja, Európa azért szervezi magát hadigazdasággá, mert ez egy „jól ismert történelmi reflex”, amivel a gyorsabban fejlődő térségekkel szembeni lemaradást próbálják kompenzálni. Azt mondta, Európa amerikai nyomásra lépett háborús útra.

„A Biden-adminisztráció beavatkozása döntötte el a vitát a háborúpártiak javára. Ma meg az új elnök békét akar. Ez intő jel”

– figyelmeztetett, majd hozzátette: „Európának nem szabad az amerikai belpolitikai ciklusokra építenie a saját stratégiai döntéseit.”

Az Európai Unió jelenlegi állapotát a „szétrázódás” állapotaként jellemezte, egy dezintegrációs folyamatként, amely a brüsszeli birodalomépítési törekvésekkel párhuzamosan zajlik. Szerinte a központi hatalom növelési szándéka ellenére a döntéshozók meghátrálásra kényszerülnek. „Ez olyan, mint amikor egy súlyemelő felemeli a súlyt, de nem tud vele felállni, és végül visszaejti” – magyarázta. Példaként a zöldátállást és a migrációt említette, kiemelve, hogy Magyarországot a migrációs paktum végre nem hajtása miatt büntetik, míg a lengyeleket ugyanezért jutalmazzák.

Orbán Viktor szerint nem létezik olyan összefüggés, hogy a béke ára Ukrajna uniós tagsága lenne. Bár elismerte, hogy ez eddig minden béketervben szerepelt, ezt a „keserű pirula megédesítésének” tartja. Kijelentette: „Ukrajna uniós tagsága nem reális.” Úgy véli, ezt Brüsszelben mindenki tudja, de a tárgyalótermekben „zajlik a hitegetés”. Szerinte Ukrajna csatlakozása nem erőt adna az uniónak, hanem elvenne belőle.

„Ukrajna fenntartása energiát és erőforrásokat szív el Európától. Ukrajnával minden nap gyengébbek vagyunk”

– mondta.

A magyar gazdaság helyzetével kapcsolatban a miniszterelnök úgy fogalmazott, az egyszerre szenved a háborútól és az Európai Unió hanyatlásától. A szankciós politikát okolta az európai ipar „megöléséért” és a magas energiaárakért. Az unióról azt mondta: „Az unió ma egyszerre szükséges és életveszélyes számunkra.” A kormány feladatát abban látja, hogy Magyarország fejlődjön, miközben az unió hanyatlik. „Ez komoly politikai és szellemi kihívás” – tette hozzá.

A belpolitikai ellenfeleiről, különösen a Tisza Pártról és Magyar Péterről szólva Orbán Viktor azt állította, nem tart tőle. „Csak a nevek változnak, a karakter ugyanaz. Az egyiket Márki-Zay Péternek, a mostanit Magyar Péternek hívják, de a szerepük azonos” – mondta, majd azzal folytatta: „Őket Brüsszel húzza elő időről időre a bűvészkalapból, hogy legyen valaki, aki a brüsszeli pályára állítsa Magyarországot.” Ezt a „brüsszeli pályát” úgy definiálta, mint a szuverenitás feladását az adó-, energia- és nyugdíjpolitikában, valamint a bevándorlóországgá válást. A miniszterelnök szerint Nyugat-Európát három bűn tette tönkre: a globális nagytőke érdekeinek előtérbe helyezése, a migránsok betelepítése és a gyerekek átnevelése a woke- és genderideológia jegyében. „Mi mindhármat elutasítjuk. Ma ez a nemzeti szuverenitás lényege” – jelentette ki.

A Tisza Párt támogatóiról azt mondta, ők képviselik azt az iskolát, amely szerint „európai emberként kell élni egy Magyarország nevű területen”. A párt stratégiájáról pedig úgy vélekedett: „A Tisza azt a módszert választotta, hogy nem a jövőről szóló vitákkal kell megnyerni a választást, hanem indulatkeltéssel.”

Ennek ellenére elsöprő választási győzelmet jósolt. „Az értelem győz az indulat fölött. A hazafiak győznek a brüsszeliek fölött”

– mondta.

Az elmúlt tizenhat év kormányzására visszatekintve a legnagyobb büszkeségének a családpolitikát nevezte. Azt állította: „ha 2010-ben nem alakítjuk át a Magyarországot, ma kétszázezerrel kevesebb magyar gyermek élne ebben az országban.” Két fő pillérként a munkaalapú gazdaságot és a családalapú társadalmat jelölte meg.

Arra a kérdésre, hogy mi lenne az első intézkedése az orosz–ukrán béke után, azt válaszolta: „Először is hálát adnék a Jóistennek.” Kiemelte a háború emberi áldozatainak hatalmas számát, és feltette a kérdést, ki meri vállalni ennek morális felelősségét.

Karácsonyi üzenetként a miniszterelnök a „szeresd felebarátodat, mint önmagadat” tanítás második felét emelte ki, az önmagunk szeretetét, amit az elért eredmények értékeléseként és önbecsülésként értelmezett. „A helyes önismeret hozza el az önbecsülést, az önbecsülés pedig a másik ember sikereinek és eredményeinek elismerését, vagyis a felebarát iránti szeretetet” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Vitézy Dávid: Ez az egy fotó tökéletesen foglalja össze Lázár János rombolását és ámokfutását a MÁV-nál
A közlekedési szakember szerint a „vállalhatatlan”, cigánysággal kapcsolatos kijelentése miatt is le kellene mondania a miniszternek, de ezt már amiatt is meg kellett volna tennie, amit „a magyar vasúttal művelt”. Úgy véli, a helyzet mára tarthatatlanná vált.


Vitézy Dávid egy lerobbant Békés InterCityről készült fotóval illette éles kritikával Lázár János építési és közlekedési minisztert. A volt közlekedési államtitkár szerint a szombaton, Nagykátánál meghibásodott szerelvényről készült kép „tökéletesen foglalja össze Lázár János rombolását és ámokfutását a MÁV-nál”.

Vitézy Dávid Facebook-posztjában azt írta, amíg a miniszter „rasszista fejtegetéseket ad elő arról, ki takarítsa a vonatok mosdóit”, addig a valóság a vasúton a következő:

„– a visszamondott új mozdonyok helyett méregdrágán egy osztrák cégen át bérelt használt mozdony lerobbant, ezért egy 50 éves mozdony húzza a vonatot,

– a lehúzott InterCity-kocsibeszerzés miatt gyakorlatilag egy roncstelepre emlékeztet egy megyeszékhelyeket a fővárossal összekötő IC, minden kocsi máshonnan van összehalászva, nincs két ugyanolyan kocsi a vonatban. Van benne eleve nem is menetrendszerinti forgalomra vásárolt nosztalgia svájci személykocsi, fapados személyvonati kocsik, 50 éves elavult IC-kocsik. A sínek közé ürített WC, nem működő fűtés, nem is létező klíma közös bennük - ez a MÁV InterCity szolgáltatása 2026-ban.”

A volt államtitkár szerint, ha Lázár nem mondja le az új járműbeszerzéseket 2022 végén, akkor egy magyar InterCity ma már nem így nézne ki.

Úgy véli, a jelenlegi „szedett-vedett, európai országhoz méltatlan és megbízhatatlan” szolgáltatás a közlekedési kormányzat „hibás, vasútellenes politikai döntéseinek” a következménye.

Vitézy azt is hozzáteszi, hogy miközben szerinte a magyar vasútból minden fejlesztési forrást kivontak, addig másra, például a „túlméretezett és túlárazott Mohácsi-hídra” vagy koncessziós autópályákra jutnak százmilliárdok. Posztját így zárja:

„Persze, a vállalhatatlan rasszista mondatok miatt is le kellene mondania Lázár Jánosnak - de amiatt már réges-rég kellett volna, amit a magyar vasúttal művelt.”

Lázár János múlt héten a Balatonalmádiban tartott Lázárinfóján olyat mondott, amely miatt most a fél ország forrong. A miniszter úgy fogalmazott: ha nincsenek migránsok, és valakinek takarítani kell az InterCityn a mosdót, akkor „fel kell tárni a belső tartalékokat. És a belső tartalék a magyarországi cigányságot jelenti”. A kijelentése széles körben felháborodást váltott ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Perintfalvi Rita: Gulyás Gergely feljelentett rágalmazásért, az ügyészség meghallgatás nélkül vádat is emelt
A teológus a közösségi médiában fakadt ki a történtek miatt. A hatalom szerinte ezzel akarja büntetni a rendszerkritikus nyilatkozatai miatt.


Perintfalvi Rita teológus, író a tegnapi bejelentése után hétfő reggel azt is közölte Facebook-oldalán, hogy az ügyészség rögtön vádat emelt ellene, miután Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter rágalmazásért feljelentette.

Perintfalvi azt állítja, a vádirat a személyes meghallgatása vagy bármiféle nyomozati cselekmény nélkül íródott meg, és abban kinyilvánították, hogy amit Gulyás Gergelyről 2025. január 17-én leírt, az „valótlan”.

A posztot a szerző kérésére teljes terjedelemben, változtatások nélkül közöljük:

„ELNÉZÉST, VIRÁG ELVTÁRS, EZ AZ ÍTÉLET!” GULYÁS GERGELY FELJELENTETT ENGEM ÉS AZ ÜGYÉSZSÉG AZONNAL VÁDAT EMELT! - Segíts nekem kérlek egy megosztással!

A vádiratot az én személyes meghallgatásom vagy bármiféle nyomozati cselekmény nélkül írták meg ellenem, amiben kinyilvánították, hogy amit Gulyás Gergelyről leírtam 2025. január 17-én: az „VALÓTLAN”! Mert Gulyás Gergely kancelláriaminiszter ügyvédje útján benyújtott feljelentésében tulajdonképpen azt mondta, hogy hazudok, és úgy tűnik, amit ő mond, az Szentírás! Most azon gondolkodom, hogy elmenjek-e a bíróságra vagy inkább csak megkérdezzem: „Elnézést, ez már az ítélet?”

Hát azt tudtam eddig is, hogy nagyon a begyében vagyok a hatalomnak, és bármit megtesz annak érdekében, hogy megbüntessen a rendszerkritikus, nagy nyilvánosságot elérő megnyilvánulásaim miatt. Hogyan is engedhetné meg a „fehér-keresztény-heteró” ultramacsó Bindzsisztán hatalma elvesztésétől rettegő ideges nagyura, hogy egy nő (!) kritizálni merje a rendszerét? Vissza kell vágni, meg kell alázni, börtönbe vele, vagy legyen inkább fővesztés!

Miről is van szó? Miért történik mindez?

2025. január 16-án vendégelőadóként egy nagyon sikeres egyetemi előadást tartottam a Salzburgi Egyetemen Magyarországról. Utána odajött hozzám egy magyar származású hölgy, egyetemi professzor, és elmondott egy történetet, aminek másik szereplője Gulyás Gergely kancelláriaminiszter volt. Egy hivatalos rendezvényen találkoztak, amelynek fogadásán sor került egy személyes beszélgetésre is köztük. A posztban áldozatvédelmi szempontból néhány információt megváltoztattam, hogy senki ne tudjon bosszút állni az áldozaton, hiszen, aki a másik oldalon áll, az maga a hatalom.

Ismerem az írástudók felelősségét, ezért nem hallgathattam arról, amiről személyesen tudomást szereztem. Közszereplő vagyok én is, ahogy Gulyás Gergely is, mindketten sok forrásból dolgozunk: írott anyagok, szóbeli információk, tárgyi bizonyítékok. És annak a történetnek a nyilvánosságra hozatalát, amiért feljelentett, jogos közérdekből szükségszerűnek és elkerülhetetlennek találtam. Még akkor is, ha mindez negatív színben tűnteti fel őt és a magyar kormányt, amit képvisel. Nem mellesleg áldozatvédő is vagyok, aki 2019 óta összesen 67 egyházi személy által verbálisan, érzelmileg és szexuálisan bántalmazott kiskorú, vagy alárendelt helyzetben levő nő, papnövendék, szeminarista borzalmas történetét ismertem meg.

Az áldozatvédő mivolt pedig kötelez: nem hallgathattam korábban sem, ahogy nem hallgathattam ebben az ügyben sem, és ahogy soha ezek után sem fogok! Mert „vétkesek közt cinkos, aki néma”.

Hát vádirat lett vége! Aminek a lényege így szól, szó szerint idézem:

„A vádlott (=Perintfalvi Rita) nagy nyilvánosság előtt a Facebook bejegyzésében szereplő azon híresztelése, hogy Gulyás Gergely Győző Miniszterelnökséget vezető miniszter sértett azt mondta egy nőnek, hogy „Magának kivel kellett lefeküdnie ezért a pozícióért?", majd Gulyás Gergely Győző sértett rendkívül arrogáns és pökhendi módon röhögni kezdett – VALÓTLAN.

A valótlan tény híresztelése alkalmas volt arra, hogy Gulyás Gergely Győző sértett becsületét a közmegbízatásával összefüggésben is csorbítsa, mert arra utalt közvetlenül, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterként egy nőt verbálisan megalázott, a becsületét súlyosan megsértette.”

Majd folytatás:

„A leírt tényállás alapján Perintfalvi Rita vádlottat vádolom

a Btk. 226. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés b) pontja szerint minősülő nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségével.”

S mindezt úgy, hogy engem senki meg sem kérdezett az ügyről! Ahogy arról sem, hogy tudom-e bármivel is igazolni a leírtakat, vannak-e tanúim? (Megjegyzem: vannak.)

Már azon is csodálkozom, hogy nem rögtön az ítéletet postázták nekem. Vagy ez már az volt?

Arról nem is beszélve, hogy az ügyészség egy szimpla magánvádas rágalmazási ügyben állt be azonnal Gulyás mögé, amire ügyvédeim - akiknek bátorságát ezúton is köszönöm - dr. Laczó Adrienn és dr. Litresits András szerint alig akad példa a magyarországi joggyakorlatban! (Kivéve nemrég Semjén Zsolt állítólagos pedofíliával való megrágalmazása kapcsán.)

Szóval úgy tűnik sorozatos támadás alá vett engem a hatalom!

2025. augusztusában egy durván nőgyalázó, súlyosan emberi méltóságot sértő, Magyarország egyik leggyomorfogatóbb fekete kampányával kezdték az akciót, amivel teljesen tönkre akartak tenni. Ezt látszatra elegánsan kiszerveztek a szélsőjobbnak. Nehogy már egy ellenzéki véleményformáló nő ürülékkel való leöntése, és nyilvános kivégzése beszennyezze az ő makulátlanul tiszta lelküket! De úgy tűnik mindez nem volt nekik elég! Ahogy az sem, hogy a támadássorozat kapcsán közel 30 személy ellen kényszerültem büntetőfeljelentést tenni, valamint 11 kormányzati és szélsőjobbos szennymédiával állnak csatában az ügyvédeim.

Megjegyezném, hogy az én feljelentéseim kapcsán egyetlen egy ügyben sem vette át tőlem az ügyészség a vád képviseletét! Holott volt olyan bíró, illetve bírósági titkár, aki ezt kifejezetten kérte az ügyészségtől a bűncselekmény súlyosságára való tekintettel. De hát itt kérem szépen nem ugyanolyan mércével mérnek!

Vannak a törvény előtt egyenlők, meg az egyenlőbbek!

És ha már itt tartunk, szeretném megemlíteni, hogy 2025. március 20-án a Szabadság Körei bázisközösségünk és szimpatizánsaink, összesen tizenhárman feljelentettük Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét a Legfőbb Ügyészségen. Mégpedig a március 15. napján a Nemzeti Múzeum lépcsőjén nagy nyilvánosság előtt megtartott poloskázó, skarlát betűző miniszterelnöki beszéde miatt, amelyben véleményünk szerint a kormányfő nyíltan és egyértelműen ellenségképet alkotott, uszító retorikát alkalmazott, amely alkalmas volt arra, hogy egyes társadalmi csoportokkal szembeni gyűlöletet és erőszakos indulatokat keltsen. Sőt, véleményünk szerint a miniszterelnök, a végrehajtó hatalom fejeként ezzel a beszéddel nyíltan megfenyegette a független bíróságot mint intézményrendszert. Annak ellenére, hogy közös feljelentésünket, amihez több százan egyénileg is csatlakoztatok, személyesen vittük el dr. Polt Péter akkori legfőbb ügyésznek, hivatalosan, névre szóló végzésben mégsem válaszolt nekünk rá soha senki. Még csak el sem utasították! Ez jogilag hogyan lehetséges? Vagy rájuk, a hatalmasokra más törvények érvényesek?

Azt hiszem, hogy most az én ügyemben ki fog derülni, mennyire érett be Orbán Viktor március 15-i vetése, a bírák és az ügyészség nyílt megfenyegetése. Kíváncsi vagyok, van-e még bármi esély arra, hogy győzzön az igazság Pusztaputyinisztánban…

Persze tudjuk, hogy a kimondott igazságnak komoly ára van! Főként egy ilyen nőgyűlölő, a gyermekbántalmazásokat eltussoló, az agresszorokat védő és kitűntető rezsimben, ahol a hatalom előírja a nőknek, hogy mit kell tenniük ahhoz, hogy embernek tekintsék őket. Már a Szájer József által talán pont a brüsszeli vonatozásai során a táblagépén előkészített, majd az elmúlt 15 év alatt tizenötször módosított alaptörvénybe is bevésték, hogy az ember vagy férfi vagy nő, mégpedig a teremtés sorrendjében. Ezért hát a nők ne akarjanak belépni a közéletbe, ne akarjanak vezetők lenni (ld. az Orbán kormányok női tagjai…), ne merjék elmondani nyilvánosan a véleményüket, és főként ne merészeljék bírálni a hatalom sakkfiguráit! Mert, ha megteszik, felségsértés bűnét követik el!

Oktalan, aki nem fogta még fel, hogy a hatvanpusztai Főmérnök és sleppjének személye szent és sérthetetlen!

Ti mit gondoltok erről?

Perintfalvi Rita teológus, áldozatvédő

u.i. A január 23-ra kitűzött személyes meghallgatást váratlanul a választások utánra, április 20-ra halasztották.

Gulyás Gergely már jelezte, hogy nem kívánja a kibékítést és nem vesz részt a tárgyaláson sem, ha lesz. Vagyis Gulyás Gergely annyira gyáva, hogy még a szemembe sem mer nézni és úgy elmondani azt, amivel vádol!

Kérlek segíts nekem azzal, hogy megosztod ezt a posztot! Hogy érezze a hatalom, a látszat ellenére nem vagyok én sem hatalom nélküli, mert nekem vagytok Ti, akik mögöttem álltok! Köszönöm szépen!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Nem nekem kellett megszólalnom” – Először beszélt a Lázár-botrányról a romaügyi államtitkár
Sztojka Attila szerint Lázár János bocsánatkérésével a nagy felháborodást kiváltó ügy nyugvópontra jutott. Úgy véli, tovább kell lépni, és a romák számára is „sorsfordító” április 12-i választásra kell koncentrálni.


Három nap után szólalt meg a roma kapcsolatokért felelős államtitkár Lázár János cigányságot minősítő kijelentését követően. A közlekedési miniszter a Balatonalmádiban tartott Lázárinfóján beszélt arról, hogy ha nincsenek migránsok, és valakinek takarítani kell a mosdót a vonatokon, akkor a belső tartalékhoz kell nyúlni, ami a magyarországi cigányságot jelenti. Ez a kijelentése sokakat felháborított, ám Sztojka Attila romaügyi államtitkár eddig nem nyilatkozott a botrány kapcsán.

Most az RTL Híradónak elmondta, miért maradt eddig csendben

„Azért nem szólaltam meg az elmúlt napokban, mert nem nekem kellett megszólalnom, hanem annak, aki tévedett, aki bántó mondatokat mondott”

– fogalmazott az államtitkár.

Szerinte a miniszter bocsánatkérésével az ügy nyugvópontra jutott, tovább kell lépni és most már egy közelgő, a cigányság számára is sorsfordító választásra kell koncentrálni.

Az RTL Híradó riportja:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kaltenbach Jenő Lázár Jánosról: Ilyen alpári megnyilvánulás után nem lehet a politikában maradni
A volt kisebbségi ombudsman mellett Majtényi László alkotmányjogász is elítélte a miniszter cigányokat sértő kijelentését. Szerintük egy demokráciában ennek politikai következménnyel kellene járnia.


Lázár János építési és közlekedési miniszter egy január 22-i, balatonalmádi lakossági fórumon beszélt arról, hogy ha nincs, aki elvégezze a piszkos munkát, romákhoz kell nyúlni. „Ha migránsok nincsenek, és valakinek takarítani kell az InterCityn a mosdót – mert oda egyébként a magyar választópolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek, hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák –, akkor föl kell tárni a belső tartalékokat. És a belső tartalék a magyarországi cigányságot jelenti” – hangzott el a kijelentés, amely után akkora botrány tört ki, hogy a tárcavezető kénytelen volt nyilvánosan bocsánatot kérni.

A szavakat óriási felzúdulás követte. A Népszava összeállítást készített és több elemzőt, társadalomtudóst, illetve közszereplőt is megszólaltatott a témában. „Amikor meghallottam Lázár János kijelentését, rögtön az jutott eszembe: ha autóban utaznék, ahol ilyen ember ül a kormánynál, ki szeretnék szállni” – nyilatkozta Gégény István katolikus teológus.

Kaltenbach Jenő volt kisebbségi ombudsman szerint egy civilizált demokráciában ilyen alpári megnyilvánulás után nem lehet a politikában maradni.

Úgy látja, Lázár János jól tudja, hogy a cigányellenességnek van többsége, és ezt gátlástalanul ki is használja.

Majtényi László alkotmányjogász szerint a miniszter szavai a morális alávalóságon túl kétségbeejtő tudatlanságról is árulkodnak, és Lázár János „országunk szégyene”.

A roma közösségből is többen reagáltak. Lakatos László roma humorista egy vécékefével a kezében jelezte, hogy kipróbálná magát a Lázár által javasolt területen, de elvárja a miniszter személyes betanítását. Kis Grófo mulatós zenész nyílt levélben utasított vissza minden olyan megnyilvánulást, amely a cigányságot rasszista alapon megkülönbözteti. A Magyarországi Romák Országos Önkormányzata közleményben kérte fel a minisztert arra, hogy „a félreérthető, félresikerült megfogalmazását korrigálja, és egyértelműen erősítse meg: a magyarországi roma közösséget a kormány partnernek, nem pedig megbélyegzett csoportnak tekinti”.

Ezzel szemben Radics Béla, a Fidesz roma származású politikusa kiállt Lázár János mellett, és arra kérte „drága testvéreit”, ne dőljenek be a baloldalnak, amely szerinte „kifacsarja” a miniszter szavait és „lázít és hergel”.

A korábban Bódis Krisztának, a TISZA Párt politikusának még harciasan visszaszóló Lázár János végül január 24-én, egy kaposvári rendezvényen kért bocsánatot. Megkövette azokat a „cigány honfitársait, akiket megbántott”.

Mikecz Dániel politológus szerint a bocsánatkérés azt mutatja, hogy a Fidesz súlyos hibaként azonosította a kijelentést, mivel a kormánypártnak szüksége van a roma szavazatokra, különösen a kistelepüléseken. Ranschburg Zoltán politikai elemző szerint a botrány hatása azon múlhat, hogy a Tisza Párt el tudja-e juttatni az ügyet a politika iránt kevésbé érdeklődő roma szavazókhoz. Hozzátette, a Fidesz számára az igazi kihívást a TISZA erősödése jelenti azokon a kistelepüléseken, ahol magasabb a roma lakosság aránya.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk