HÍREK
A Rovatból

Elfordulnak Orbántól a magyarok? – 15 év után meginogni látszik a Fidesz rendszere

Egy friss kutatás szerint egyre többen érzik úgy, hogy Orbán rendszere nem nekik kedvez. Az egészségügy, a megélhetés és a korrupció a legnagyobb problémák közé kerültek.


Önfeledt ünnepléssel telt 2010. április 25-e a Vörösmarty téren, miután kiderült, hogy a Fidesz–KDNP kétharmados győzelmet aratott a választáson. Orbán Viktor történelmi napnak nevezte az eseményt, és bejelentette a Nemzeti Együttműködés Rendszerének létrehozását. Azt mondta: „olyan rendszer lesz ez, amelyben egymást fogjuk segíteni, és egymást fogjuk biztatni, hogy merjünk nagy célokat kitűzni és azokért közösen dolgozni”. Hangsúlyozta, hogy véget ért a hatalommal visszaélő oligarchák rendszere, és innentől a magyar emberek érdeke az első.

Tizenöt évvel később

a Policy Solutions friss kutatása szerint a magyar társadalom többsége úgy látja, hogy a rendszer inkább hátráltatta, mint elősegítette az ország fejlődését,

írja a Telex. A válaszadók kétharmada szerint az elmúlt másfél évtized elsősorban a gazdagoknak kedvezett, és azok tudtak előrejutni, akik jó kapcsolatot ápoltak a kormánnyal.

A kutatásból az is kiderült, hogy az emberek három legnagyobb problémának az egészségügy helyzetét, a megélhetési költségek növekedését és a korrupciót tartják.

A megkérdezettek 35 százaléka az egészségügyet nevezte meg legfontosabb gondként, de sokan említették a korrupciót és az egyre nehezebb megélhetést is.

Még a Fidesz szavazói is az egészségügyet tették első helyre, bár ők a korrupciót kevésbé tartják problémának. A Tisza Párt szavazóinál viszont a korrupció megelőzte az egészségügyet is.

A felmérés azt is vizsgálta, hogy a magyarok szerint melyek voltak a kormány legnagyobb sikerei. A 13. havi nyugdíj visszavezetése, a családtámogatások és a rezsicsökkentés szerepeltek a lista élén. Ezeket a témákat emelte ki Lázár János is egy vasárnapi rendezvényen: „Ez a választás a gázszámla kérdése lesz! Ez a választás a 13. havi nyugdíj kérdése lesz! Ez a választás az édesanyák adómentességének a kérdése lesz!”

A teljes társadalomban a 13. havi nyugdíj végzett az első helyen, ezt minden harmadik válaszadó a legfontosabb intézkedésnek tartotta. Második lett a családtámogatási rendszer, harmadik a rezsicsökkentés. A Fidesz szavazói más sorrendet állítottak: náluk a családtámogatás került az élre, ezt a migráció elleni fellépés követte, majd a 13. havi nyugdíj. A rezsicsökkentésnél többre értékelték, hogy Magyarország kimaradt a háborús konfliktusokból.

A nyitott kérdésekre adott válaszok alapján is ez a három téma számított a legsikeresebbnek, ugyanakkor minden negyedik megkérdezett szerint a kormánynak nem volt említésre méltó eredménye az elmúlt 15 évben.

A legtöbben abban is egyetértettek, hogy a családtámogatásokat, a 13. havi nyugdíjat és a rezsicsökkentést a következő kormánynak is fenn kellene tartania.

A válaszadók fele szerint az elmúlt másfél évtized inkább negatívan hatott Magyarország fejlődésére, míg 39 százalék szerint pozitív volt a hatása. A Fidesz szavazóinak 88 százaléka pozitívan értékeli az Orbán-kormányok teljesítményét, és csak egy százalékuk lát benne negatívumot. A Tisza Párt szavazóinál ennek épp az ellenkezője figyelhető meg: 87 százalékuk inkább negatívnak tartja az elmúlt időszakot, és csupán egy százalékuk értékeli pozitívan.

A különböző korosztályok között is eltérés látszik. A 60 év felettiek körében többen vannak, akik inkább pozitívnak látják a 2010 óta tartó időszakot, míg a 18 és 25 év közötti fiatalok közül közel 60 százalék negatívan ítéli meg azt.

A fideszes szavazók több kérdésben is eltérő véleményt fogalmaztak meg. Közülük 40 százalék szerint javult a demokrácia állapota az elmúlt 15 évben, 13 százalék szerint pedig romlott. Az ellenzéki pártok szavazói közül csak 2–3 százalék számolt be javulásról, miközben több mint háromnegyedük romlást érzékelt. Az egészségügyről is hasonlóan megoszlottak a vélemények: a Fidesz szavazóinak 38 százaléka szerint romlott, 31 százalékuk viszont javulást tapasztalt. A Tisza Párt szimpatizánsainak 84 százaléka romlást, és csak 2 százaléka javulást érzékelt.

A megkérdezettek 65 százaléka egyetértett azzal, hogy Orbán Viktor kormányzása elsősorban a gazdagoknak kedvezett.

Ugyanennyien gondolják azt is, hogy csak az boldogul, aki jó kapcsolatban áll a kormánnyal. A Fidesz szavazói közül is 45 százalék vélekedett így. Abban a kérdésben, hogy a kormány kizárólag a saját szavazóival törődik-e, 57 százalék értett egyet, és közel 40 százalék nem.

A fideszes válaszadók 45 százaléka úgy érzi, hogy jobban él, mint 15 évvel ezelőtt. A Tisza Párt szavazóinak 66 százaléka viszont rosszabb anyagi helyzetről számolt be, és csak 5 százalékuk mondta azt, hogy javult a helyzete. A Fidesz támogatóinak közel fele bízik abban, hogy a következő évben tovább javul a helyzete, míg az ellenzéki pártok szavazóinak többsége romlást vár. Az összes megkérdezett több mint 60 százaléka szerint nemcsak a saját anyagi helyzete, hanem a magyar embereké is romlott az elmúlt 15 évben.

A kutatás arra is kitért, hogy Orbán Viktor vagy Magyar Péter lenne alkalmasabb az ország vezetésére.

A válaszadók három témában ítélték jobbnak Orbánt: családtámogatásokban, migráció kezelésében és a háborús konfliktusok elkerülésében. A nemzeti érdek képviseletében mindkét politikusban ugyanannyian bíznak.

A további 14 kérdésben Magyar Péter kapott nagyobb támogatottságot. A megkérdezettek szerint ő hatékonyabb lenne az uniós források megszerzésében, a korrupció visszaszorításában, valamint az egészségügy és az oktatás javításában. Többen várnák tőle a gazdasági növekedést, a bérek emelését és az infláció csökkentését is. A DK és a Mi Hazánk szavazói között sokan egyik politikusban sem bíznak, de akik választottak, azok inkább Magyar Pétert tartják alkalmasabbnak.

A bizonytalan szavazók jelenleg inkább Orbán Viktorhoz húznak.

A kutatás szerint a válaszadók 44 százaléka hisz abban, hogy a jelenlegi kormányt demokratikus választáson le lehet váltani, míg közel 40 százalék szerint ez nem lehetséges. Öt évvel ezelőtt ennél kevesebben hittek ebben, vagyis azóta valamelyest nőtt az optimizmus. A Tisza Párt szavazói közül 54 százalék véli úgy, hogy Orbán Viktor legyőzhető a következő választáson.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Hiába támadják a libsik, akkor is megcsináljuk” – Orbán Viktor újabb hírlevelet küldött a digitális polgári körök tagjainak
A levélben szó volt az alaszkai csúcsról, a gazdasági nehézségekről, az ukrajnai háborúról, fővárosi ügyekről, Otthon start programról és augusztus 20-ai ünnepségről is.


Orbán Viktor ismét hírlevelet küldött a digitális polgári körök tagjainak, amely a Magyar Nemzethez is eljutott. A miniszterelnök több témát érintett: írt a gazdasági nehézségekről, az ukrajnai háborúról, a fővárosi ügyekről és az Otthon start programról is.

A miniszterelnök levelében arról írt, hogy az alaszkai csúcs után ugyan elült a nagy diplomáciai zaj, de a tárgyalódelegációk a háttérben dolgoznak. Úgy fogalmazott, még mindig van esély arra, hogy Trump elnök „megcsinálja.”

A kormányfő arra is kitért, hogy szerinte ez a hét az európai behódolás hete volt

„Ahogy ültek ott az elnökkel szemben. Mint beosztottak a vezérigazgatónál, raporton. Ezzel az európai stratégiai autonómiáról szőtt álomnak is vége. Amíg mi, patrióták nem vesszük át a marsallbotot Brüsszelben, Európa csak másodosztályban játszhat”

- írta Orbán.

Kifejtette, hogy az ukrajnai háború gátolja a magyar gazdaság növekedését, és szerinte Ukrajna ellenségesen viselkedik Magyarországgal szemben.

„Az ukránok megint szétlőtték a Barátság olajvezetéket. Brüsszel nem segít nekünk, sőt az ő pártjukat fogja. Az oroszok azt vállalták, hogy néhány napon belül lesz műszaki megoldás. Olaszországban közben elfogtak egy ukránt, aki a gyanú szerint részt vett az Északi Áramlat felrobbantásában. A bűnösöket mindig utolérik”

- írta a miniszterelnök.

Felidézte azt is, hogy Olaszországban elfogtak egy ukrán férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy részt vett az Északi Áramlat felrobbantásában, hozzátéve: „a bűnösöket mindig utolérik.”

Orbán a kormány Otthon start programjáról is írt.

„Három százalék. Hiába támadják a libsik, akkor is megcsináljuk. Minden fiatalnak lehessen saját otthona. Visszaszámlálás indul: még 8 nap!”

- fogalmazott a hírlevélben, amiben az augusztus 20-ai ünnepséget is felidézte, amelyen szó volt egy áruló Péterről. A levélben úgy fogalmazott: „akinek mindenről saját maga jut eszébe, azon nem lehet segíteni.”

A hírlevélben a főváros is szóba került. Orbán azt írta, hogy

„most már nemcsak a főpolgármester ég le folyamatosan, hanem a BKV-buszok is”

Ezzel utalt arra, hogy augusztusban több jármű is kigyulladt. Kitért arra is, hogy Szentkirályi Alexandra érdekes számokat mutatott, és arra kérte olvasóit, hogy kövessék a Fidesz–KDNP budapesti vezetőjének oldalát a további részletekért.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Katonai konvoj halad át Magyarországon: haditechnikai eszközöket és katonai járműveket szállítanak majd
A menetoszlop vasárnap lép be az országba, hétfőn éri el a másik határt. A Honvédelmi Minisztérium az autósok türelmét és óvatosságát kéri.


A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint vasárnap katonai konvoj érkezik Magyarországra Röszkénél. A menetoszlop haditechnikai eszközöket és katonai járműveket szállít.

Az útvonal Röszkétől az M5-ös autópályán, majd az M0-áson és Budapesten keresztül vezet tovább, onnan az M1-esen halad Hegyeshalomig.

A határhoz várhatóan hétfőn érnek.

A közleményben kiemelték, hogy a katonai szállítójárművek közlekedése miatt az érintett útvonalakon fokozott óvatosságra, körültekintésre és türelemre lesz szükség.

Hangsúlyozták, hogy

a járművek mérete és haladási módja eltér a megszokott közúti forgalomtól, ezért a Magyar Honvédség a közlekedők együttműködését kéri.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a katonai menetoszlop tagjai közé behajtani veszélyes és tilos.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lavrov: Elismerjük Zelenszkijt a rezsim vezetőjének, hajlandóak vagyunk tárgyalni vele
Az orosz külügyminiszter a nemzetközi garanciák szerepét hangsúlyozta, és jelezte, Moszkva tárgyalna az ukrán elnökkel. A Donbasz területe azonban továbbra is központi kérdés marad az orosz követelésekben.


Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy amerikai televíziós interjúban beszélt arról, hogyan látja a Kreml Ukrajna jövőjét és a lehetséges biztonsági garanciákat. Az NBC News műsorában elhangzottakat a Reuters foglalta össze, amely szerint Lavrov azt is felvetette, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai is részt vehetnének egy ilyen rendszerben.

A külügyminiszter emlékeztetett: már 2022-ben is az asztalon volt az a megoldás, amely kizárja a NATO békefenntartók ukrajnai jelenlétét, és kimondja, hogy az ország nem csatlakozhat a szövetséghez. Moszkva álláspontja szerint Ukrajna semleges státusza jelentheti a megoldást, biztonságát pedig egy, a Biztonsági Tanács tagjait is magában foglaló csoportnak kellene garantálnia. Lavrov külön kiemelte Törökországot és Németországot.

„A garanciavállalók Ukrajna biztonságát garantálnák, amelynek semlegesnek kell maradnia, nem köthet katonai szövetséget, és nem lehet nukleáris fegyvere”

– fogalmazott. Hozzátette, hogy Oroszország számára fontos az Ukrajnában élő orosz kisebbség védelme, valamint a területi kérdések napirenden tartása.

Nemrég derült ki, hogy Donald Trump és Vlagyimir Putyin alaszkai találkozóján az orosz elnök a Donbasz teljes területét kérte a háború lezárásáért, beleértve azokat a részeket is, amelyeket Oroszország még nem foglalt el. Volodimir Zelenszkij erről nem kíván egyeztetni.

Lavrov most először mondta ki nyíltan, hogy elismerik Zelenszkijt a „rezsim” tényleges vezetőjének, és ezért hajlandóak vele tárgyalni. Ugyanakkor a Magyar Nemzet szerint hozzátette: „Ami a jogi dokumentumok aláírását illeti, mindenkinek világosan meg kell értenie, hogy Ukrajna alkotmánya szerint Volodimir Zelenszkij jelenleg nem elnök.”

Az orosz külügyminiszter azt is világossá tette, hogy Moszkva céljai változatlanok.

„Vannak céljaink, és ezeket el fogjuk érni. Nevezetesen, kiküszöbölni az Ukrajna területéről kiinduló, Oroszország biztonságát fenyegető veszélyeket, megvédeni az orosz etnikai csoportok és az orosz ajkúak jogait, akik az orosz kultúrához és történelemhez tartoznak”

– mondta.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Amíg Orbán Viktor az oligarchák luxusgépén az Adriára repül jachtozni, addig a Fidesz által pénzelt álellenzék igyekszik végrehajtani a Fidesz „győzelmi” tervét”
A Tisza Párt elnöke szerint a kormány által kapott milliárdokból új pártokat hoznak létre, hátha így sikerül megosztani a rendszerváltást akaró milliók szavazatát.


„Amíg Orbán Viktor az oligarchák luxusgépén az Adriára repül jachtozni, addig a Fidesz által pénzelt álellenzék igyekszik végrehajtani a Fidesz “győzelmi” tervét” – kezdte vasárnapi Facebook-bejegyzését Magyar Péter.

A Tisza Párt elnöke szerint a kormány által kapott milliárdokból új pártokat hoznak létre és az alig látható politikai pártokat igyekeznek futtatni a propagandában, hátha így sikerül megosztani a rendszerváltást akaró milliók szavazatát.

„Nem fog sikerülni. Mindenki látja már, hogy azon politikusok és “szakértők”, akik a nem létező harmadik útról kamuznak, azok, akik ötödször is a külön indulás szükségességéről beszélnek, ahelyett, hogy dolgoznának, egyértelműen Orbán Viktor hatalomban tartásáért küzdenek. Ne legyenek illúzióink, rengeteg pénzért teszik ezt és cseppet sem érdekli őket a hazánk sorsa” – fogalmazott Magyar, majd hozzátette:

egyre többen látják be, hogy azzal tesznek a legtöbbet a jelenlegi korrupt, embertelen hatalom elzavarásáért, ha 2026-ban félreállnak a változást akaró magyarok milliói útjából.

„Nekik tisztelet jár. A Fidesz hatalmi érdekeit kiszolgáló szatellit pártok felett pedig majd ítéletet mond a magyar nép és a történelem 2026-ban. Oda kerülnek, ahova való” – zárult a poszt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk