HÍREK
A Rovatból

„Orbán Viktor fél Szegedtől” – írta a helyi hírportál főszerkesztője, miután cáfolták, hogy a kormányfő ellátogatna a városba

A szeged.hu hétfőn írta meg egy meghívó alapján, hogy miniszterelnök Szegedre látogat. Orbán sajtósa szerint ez hírlapi kacsa volt. A főszerkesztő most megmutatta a meghívót.

Link másolása

"Van olyan, hogy változik egy miniszterelnöki program, de hírlapi kacsának minősíteni azt, hogy Orbán Viktor Szegedre látogat, hiba volt" - írta a szeged.hu főszerkesztője Havasi Bertalannak.

A portál hétfőn arról írt, a kormányfő hosszú idő után pénteken Szegedre látogat, hogy részt vegyen a határvadászok eskütételén. A szeged.hu akkor kiemelte, hogy

a látogatás miatt aznap szinte képtelenség lesz közlekedni a városban.

Erre reagált később a Szeged Zöld város program tanácsnoka, Mihálik Edvin is, aki példátlannak és indokolatlannak nevezte a tervezett lezárásokat.

A lapnak küldött válaszában azonban Havasi Bertalan úgy fogalmazott: „a miniszterelnök nem látogat Szegedre, ez hírlapi kacsa”.

Garai Szakács László főszerkesztő keddi írásában azonban

közzétette az esemény meghívóját, amelyet Balogh János országos rendőrfőkapitány, illetve Tarcsa Csaba, a Készenléti Rendőrség parancsnoka írt alá. Ebben valóban az szerepel, hogy az eseményen Orbán Viktor ünnepi beszédet mond majd.

„Nagyon úgy tűnik, elgondolkodtak a miniszterelnök környékén, érdemes-e Szegedre, az egyetlen komolyan vehető ellenzéki nagyvárosba ellátogatni azok után, hogy be kellett jelenteni a rezsicsökkentés csökkentését, hogy az infláció megállíthatatlanul száguld, naponta drágulnak az élelmiszerek, hogy lassan mindenki Putyin csatlósaként tekint hazánkra” - írta Garai Szakács László.

A főszerkesztő úgy fogalmazott: tegnap még csak találgattak, hogy tényleg szükség van-e ekkora, ilyen fokú biztonsági intézkedésekre, vagy csak azért csinálják ezt az egészet, hogy még véletlenül se legyen lehetősége senkinek arra, hogy megzavarja a határvadász-avatón Orbán Viktor beszédét.

„Ez mostanra eldőlt. A Fidesz fél Szegedtől. Orbán Viktor fél Szegedtől”

- írta főszerkesztő, aki szerint most már az is kérdés, hogy ha Orbán Viktor mégsem megy pénteken Szegedre, akkor szükség van-e ekkora biztonsági intézkedésekre a határvadászok avatóján.

A város polgármestere a Telexnek megerősítette, hogy valóban tervben volt Orbán szegedi látogatása. A lezárásokról pedig azt mondta, hogy példátlan túlzásnak tartja a tervezett korlátozásokat, amiket Orbán Viktor pénteki érkezése miatt terveznek a városban. Azt is cáfolta, hogy „hírlapi kacsa” lenne a miniszterelnök pénteki, szegedi látogatása. „Nem azzal van a baj, hogy a miniszterelnök jön, hanem a lezárás mértékével” - közölte a lappal.

„A polgármesteri hivatal múlt héten csütörtökön kapta meg a hivatalos levelet, tájékoztatást az ünnepségről, majd egy nappal később a Szegedi Közlekedési Társaság az Országos Rendőr-főkapitányság utasítása alapján határozatot kapott a szegedi rendőrségtől a lezárásokról” – mondta Botka, aki azóta nem kapott hírt arról, hogy pénteken megérkezik-e Orbán Viktor Szegedre.

A polgármesteri hivatal a Szeged.hu-nak megmutatta azt a meghívót, amelyet a Készenléti Rendőrség parancsnoka küldött a Határvadász Ezred megalakulására és eskütételére szeptember 9-re, Szegedre. Ebben az áll, hogy az ünnepi beszédet Orbán Viktor mondja.

A levél ebben a cikkben látható.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Nem fogott kezet Magyar Péterrel Szentkirályi Alexandra kampányfőnöke: „Becstelen emberrel nem fogok kezet”
A Fidesz főpolgármester-jelöltje is aláírásokat gyűjtött szombat reggel a Széll Kálmán téren. Magyar lépett oda hozzájuk, Szentkirályival kezet is rázott, de Hidvéghi Balázs elutasította azt.

Link másolása

Magyar Péter szombaton tette közzé a pártja EP-listáját, és azt is bejelentette, hogy Budapesten kezdik az aláírásgyűjtést.

Magyar személyesen is megjelent a Széll Kálmán téren szombat reggel, ahol ott volt Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje is, aki szintén aláírásokat gyűjtött a kormánypárt standjánál.

A Telex beszámolója szerint Magyar oda is lépett Szentkirályihoz sok sikert kívánni neki. Miközben kezet fogtak a jogászt azt mondta a Fideszes politikusnak: „Esetleg a gyurcsányozáson kívül valami konkrét programot adjatok Budapestnek”.

Erre Szentkirályi úgy vágott vissza: „Én az orbánozás abbahagyását javaslom neked”.

Ezután Magyar kezet nyújtott Hidvéghi Balázs kampányfőnöknek is, aki nem viszonozta ezt. Hidvéghi a döntését később így magyarázta a Telex riporterének:

„Becstelen emberrel nem fogok kezet”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Magyar Péteréknek rekord gyorsasággal összegyűlt a 20 ezer aláírás
Szombaton reggel kezdték a gyűjtést, de délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer ajánlás. Azért folytatják a gyűjtést.

Link másolása

Szombaton reggel kezdték az aláírásgyűjtést, de délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer ajánlás a TISZA pártnak.

Mindezt Magyar Péter jelentette be a Facebookon:

„A TISZA Párt aktivistái a pultoknál és a fővárost járva máris összegyűjtötték a szükséges 20 ezer aláírást. Hálás köszönet a munkájukért és a támogatásért. A gyűjtést folytatjuk ma még csak Budapesten, holnaptól vidéken is.”

Magyar Péter hamarosan a Lehel téren fog beszédet mondani, ide várja az érdeklődőket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Itt van Magyar Péter pártjának EP-listája, Budapesten kezdik az aláírásgyűjtést
12 név szerepel rajta, de Magyar szerint a lista még bővülhet. Szombat reggel a Széll Kálmán téren kezdték el az aláírások gyűjtését.

Link másolása

Magyar Péter bemutatta a TISZA Párt európai parlamenti képviselő-jelöltjeit szombaton a Facebook-oldalán. Reggel elkezdték az aláírsok gyűjtését is.

A listát Magyar Péter vezeti, a második helyen pedig a jelöltek közül a legtöbb szavazatot begyűjtő hölgy, Dávid Dóra áll. Harmadik helyen Tarr Zoltán református lelkész szerepel, akit azután rúgtak ki állami munkahelyéről, hogy felszólalt Magyar Kossuth téri tüntetésén. A szavazáson a legtöbb voksot begyűjtő Dr. Kulja András pedig a negyedik.

A listán 12 név szerepel, de Magyar szombati posztjában azt írta, hogy ez még bővülhet.

„9.00 órától 14 budapesti helyszínen megkezdjük az aláírások gyűjtését (pontos helyszínek kommentben). Holnaptól már vidéken is számítunk a támogatásotokra. Támogassátok az aláírásitokkal a TISZA Párt listáját és egy új, modern, békés, európai Magyarországot. Én 9.30 körül ott leszek a Széll Kálmán téren és aztán megyek tovább a többi aláírásgyűjtő helyszínre. Ha van kedvetek, beszélgessünk”

- írta a bejegyzésben Magyar Péter.

A jogász azt is hozzátette, hogy ha esetleg van valakinek olyan fehér sátra, aminek az oldalai nyitottak, akkor megköszöni, ha el tudja hozni valamelyik helyszínükre, mert az eső elkezdett szemerkélni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A fél országra figyelmeztetést adtak ki: zivatar, viharos szél és jégeső is jöhet szombaton
Főként az ország északnyugati részén lehet számítani esőre, zivatarokra. Vasárnap is marad majd a borús, felhős idő.

Link másolása

12 megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést szombaton zivatarok miatt.

A HungaroMet előrejelzésében azt írja, hogy délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés.

Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt.

A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő.

A zivatarok miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Pest, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyékre szombatra.

Vasárnap is többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd éjjel nyugat felől vékonyodik, szakadozik a felhőzet. Szórványosan előfordul eső, zápor, néhol zivatar. A Nyugat-Dunántúlon és estig északkeleten kisebb a csapadék esélye. Legtöbb helyen a Duna-Tisza közi összeáramlási zónában és a Dél-Alföldön eshet. Sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik az északi, északnyugati szél.

Délután a Dunántúlon 9, 13, máshol 13, 17 fok körül alakul a hőmérséklet.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk