hirdetés

HÍREK

Orbán Viktor elutasító választ kapott a szakemberektől a nyitással kapcsolatban

Az Egészségügyi Tudományos Tanács tagjai a kormányfőnek azt mondták, akkor jön el a nyitás ideje, ha magasabb lesz a beoltottak száma.
MTI - szmo.hu
2021. február 24.

hirdetés

Háromnapos járványügyi szakértői konzultációsorozata keretében elsőként az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elnökségével tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök kedd délután Budapesten, a Karmelita kolostorban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A kormányfő a tanácskozás után Facebook-videójában azt mondta: óvatosságra intenek a szakemberek.

A tárgyaláson részt vett Mandl József, az ETT elnöke, Wittmann Tibor alelnök, Csala Miklós, a tanács titkára valamint a testület további tagjai: Dóczi Tamás, Poór Gyula, Sótonyi Péter és Vörös Attila professzorok.

A miniszterelnök a közösségi oldalán közzétett videóban az egyeztetés után azt mondta: kedden, szerdán és csütörtökön folytat konzultációkat járványügyi szakemberekkel.

Az Egészségügyi Tudományos Tanács tagjai kedden azt mondták, hogy "a járvány harmadik hullámának felfutó szakaszában vagyunk, óvatosnak kell lennünk, mindent meg kell tennünk, hogy vakcinából minél több érkezzen Magyarországra, és minél többen beoltassák magukat".

hirdetés
A miniszterelnök szerint arra a kérdésre, hogy kell-e, lehet-e már nyitni, a korlátozásokat el lehet-e mozdítani, inkább óvatos, elutasító választ adtak. "Majd ha magasabb lesz a beoltottak száma, akkor jön el ennek az ideje"

- ismertette a tanácskozáson elhangzottakat a miniszterelnök.

Hozzátette: a konzultációk szerdán folytatódnak.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés

Dunaferr: az ukrán tulajdonos toborzott zsoldoscsapattal készült elfoglalni a vasművet

„A feltűnően sok, kopaszra borotvált, kimondottan militáns benyomást keltő férfiakból álló csapatot pénteken az esti órákban a hatóságok feltartóztatták” - írják a Dunaferr közleményében.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. április 17.

hirdetés

Mint azt mi is megírtuk, péntek este óriási rendőri készültség volt Dunaújvárosban. Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere a Telexnek azt mondta: körülbelül 50 rendőr volt készültségben a Dunai Vasműnél, miután péntek este egy 50 fős biztonságiakból álló csoport akart bejutni a városba. A polgármester szerint a rendőrök – akik Budapestről is érkeztek – visszafordították a csoportot, de a rendőri intézkedés ellenére pár külsős biztonsági őrnek sikerült eljutnia a Vasműig.

Éjszaka a Dunaferr közleményt adott ki - szúrta ki a 24.hu. A közleményben azt írták, hogy a Dunaferr információi szerint az ukrán kisebbségi tulajdonosi kör

"toborzott zsoldos csapattal készült elfoglalni a vasművet".

"A feltűnően sok, kopaszra borotvált, kimondottan militáns benyomást keltő férfiakból álló csapatot pénteken az esti órákban a hatóságok feltartóztatták" - fogalmaznak a közleményben, amelyben a cég köszönetet mondott a rendőri és állami szerveknek, Dunaújváros vezetésének, valamint külön megköszönte a dolgozók munkáját, akik a rendkívüli helyzetben is biztosították a folyamatos termelést.

A Vasmű vezetése azt is hozzátette: korábban, nem hivatalos csatornákon keresztül tájékoztatást kaptak arról, hogy

hirdetés
"a kisebbségi tulajdonosi kör Ukrajnában hasonló módszerekre építve foglalt el gyárakat".

A közleményben azt is hozzáteszik: pénteken "nyilvánvalóvá vált, hogy ezek a módszerek Magyarországon nem működnek, azokat a hatóságok nem tűrik el. Az Európai Unióban nem lehet erővel, erőszakkal, zsoldosokkal elfoglalni egy vállalatot".

A Dunaferr úgy fogalmaz, a hatóságokkal együttműködve továbbra is minden szükséges jogi és biztonsági lépést meg fognak tenni, hogy "ne válhasson egy minden jogi alapot nélkülöző csaló hálózat áldozatává az ország legnagyobb iparvállalata".


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Telex: Biztonságiak próbáltak bejutni a Dunaferrbe, nagy rendőri készültség volt Dunaújvárosban

Dunaújváros polgármestere a lapnak azt mondta: péntek este egy 50 fős biztonságiakból álló csoport akart bejutni a városba. A rendőrök visszafordították a csoportot, de a rendőri intézkedés ellenére pár külsős biztonsági őrnek sikerült eljutnia a Vasműig.
Címkép: Wikimedia Commons - szmo.hu
2021. április 16.

hirdetés

Péntek este kezdtek el terjedni a közösségi médiában fotók és videók arról, hogy a szokásosnál nagyobb rendőri készültség van Dunaújvárosban.

Pintér Tamás Dunaújváros jobbikos polgármestere a Telexnek azt mondta:

körülbelül 50 rendőr volt készültségben a Dunai Vasműnél, miután péntek este egy 50 fős biztonságiakból álló csoport akart bejutni a városba.

A lap szerint több útszakasz is beállt a városban a rendőri ellenőrzések miatt.

A polgármester szerint a rendőrök – akik Budapestről is érkeztek – visszafordították a csoportot, de a rendőri intézkedés ellenére pár külsős biztonsági őrnek sikerült eljutnia a Vasműig.

"Korábban úgy lehetett tudni, hogy a gyárban a műszakváltást is leállították, teljes zárlat volt, de a polgármester később cáfolta, hogy gond lett volna a műszakokkal. Pintér szerint a városba érkező biztonsági csapat elhagyta a Vasmű bejáratát" - írja a lap.

A Telex szerint a péntek esti események mögött a gyárat működtető ISD Dunaferr Zrt. tulajdonosi jogvitája állhat.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Egyelőre nem adja le a Zacher-interjú második részét a Szabad Európa, miután az első rész miatt Kásler főtanácsadója etikai állásfoglalást kért

A Zacher Gáborral készült beszélgetés első része után Kollár Lajos, Kásler Miklós főtanácsadója 63 szakmai tagozat vezetőjétől azt kérte, hogy ítéljék meg, helyes-e etikailag, amiket az orvos mondott.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. április 17.

hirdetés

Ezen a szombaton nem jelentkezett új műsorral a Szelfi, a Szabad Európa podcast-magazinja.

A lap a múlt heti interjúval okolja az esetet. Mint korábban mi is megírtuk, az egy héttel ezelőtti, Zacher Gáborral készült beszélgetés után Kollár Lajos, Kásler Miklós főtanácsadója 63 szakmai tagozat vezetőjétől azt kérte, hogy ítéljék meg, helyes-e etikailag, amiket az orvos mondott.

A Népszava értesülései szerint több szakmai tagozat vezetője elhárította Kollár kérését.

A Zacher Gáborral készült beszélgetés második részét azonban a történtek miatt egyelőre nem adják le. „A podcast készen van, ott várja a megjelenést a szerkesztőségi rendszerben, egyetlen kattintásra a nyilvánosságtól” - írja a Szabad Európa. Ugyanakkor hozzáteszik:

hirdetés
A Szabad Európa minden országban, ahol jelen van, a felelősségteljes társadalmi vita színtere és a szabad véleménynyilvánítás fóruma. Ugyanakkor rendkívül fontos számunkra interjúalanyaink bizalma és védelme is, ezért Zacher Gáborral közösen úgy döntöttünk, hogy a vele készített beszélgetés második része egyelőre nem jelenik meg.

A podcast első (és idáig egyetlen nyilvános) része itt hallgatható meg:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Pontosítottak a szlovákok: mégsem lehet az oltással kiváltani a karantént a határátlépéskor

A szlovák Közegészségügyi Hivatal elismerte, hogy hibázott, és a sokak által üdvözölt enyhítések mégsem olyan jelentősek. Az új szabályok szerint ugyanis mégsem lehet szabadon átjárni a határon az oltási igazolvány birtokában.
Fotó: MTI/Komka Péter - szmo.hu
2021. április 17.

hirdetés

Csütörtökön mi is megírtuk, hogy Szlovákia új szabályokat hozott határainak átlépéséről, azóta azonban kisebb káosz alakult ki annak értelmezésével kapcsolatban. Az intézkedések arról szóltak, hogy az mRNS- és a vektoralapú vakcinákkal oltott emberek úgy léphetik át a szlovák határt, hogy nem kell kötelező 14 napos karanténba vonulniuk. Most azonban kiderült, hogy ez még sincs így.

Péntek este a szlovák közmédia csatornája számolt be arról, hogy a Közegészségügyi Hivatal, amely csütörtök este nyilvánosságra hozta az új szabályokat, hibázott.

Azóta a hivatal Facebook-oldalára - ahol először jelentek meg az új szabályok - kikerült a pontosítás, miközben az eredeti posztot már törölték. Az új bejegyzésben elismerik:

valóban hibáztak, és a nyilvánosságra hozott szövegben rosszul fogalmazták meg a beoltottakra vonatkozó határátlépési szabályokat. A kellemetlenségekért elnézést kérnek. Az új szabályok hangsúlyozzák: mégsem lehet szabadon átjárni a határon az oltási igazolvány birtokában.

Több ponttal egészítették ki a csütörtökön nyilvánosságra hozott intézkedések azon részét, amely a beoltottakra vonatkozik.

Ezek értelmében a beoltottak is csak úgy léphetik át a határt, ha:

  • az országba érkezés időpontjáig jelzik a belépési szándékukat a kormány online regisztrációs felületén
  • 72 óránál nem régebbi negatív antigén vagy PCR-teszttel rendelkeznek
  • az átlépést követően 14 napos otthoni vagy állami karanténba vonulnak, amelynek akkor szakad vége, ha a karantén bármely napján egy negatív PCR-tesztet produkál az illető.

A változás (és a tényleges enyhítés) az utolsó pontban látható: eddig ugyanis a kötelező karanténban leghamarabb a nyolcadik napon lehetett teszteltetni, tehát nyolc napnál korábban nem lehetett szabadulni a karanténból még teszttel sem. Az új szabályok értelmében ez most változik, tehát

hirdetés
aki be van oltva, az két negatív teszttel kiválthatja a kötelező karantént.

A Facebook-poszt alatt és a határátlépéssel kapcsolatos csoportokban nyilvánvalóan nem aratott túl nagy sikert a pontosítás, nagyon sokan adtak hangot nemtetszésüknek azzal kapcsolatban, hogy mégsem lesz olyan egyszerű Szlovákiába utazni.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: