HÍREK
A Rovatból

Ez volt Orbán Viktor első üzenete a Digitális Polgári Körben

A tusványosi bejelentés után szerdán elindult a hivatalos Digitális Polgári Kör, amelyhez már több tízezren csatlakoztak. A csoport célja egy nemzeti algoritmus létrehozása, amely megvédi a magyar identitást az online térben.


Szerdán reggel elindult Orbán Viktor miniszterelnök új kezdeményezése, a Digitális Polgári Kör első hivatalos Facebook-csoportja, írja az Index. A csoport célja, hogy közösséget építsen a magyar kultúra, nyelv és identitás védelme köré – az online térben is.

A kezdeményezést a miniszterelnök tusványosi beszédében jelentette be, majd rövid idő alatt komoly érdeklődés övezte a csatlakozási lehetőséget. Az indulást követően több hamis oldal is megjelent, amelyek megnehezítették az érdeklődők dolgát, de szerda reggel 9 órakor létrejött az egyetlen hivatalos, privát csoport.

A csoportba egy egyszerű adatlap kitöltésével lehet belépni, amit követően a jelentkezők személyre szóló e-mailt kapnak Orbán Viktor aláírásával. Ebben a miniszterelnök gratulál a felvételhez, és meghívást küld az első számú Digitális Polgári Körbe. Az üzenet hangsúlyozza: a tagok célja, hogy

„közösen kialakítsuk a magyarság nemzeti algoritmusát, ezáltal megvédjük kultúránkat, nyelvünket és identitásunkat az online térben”.

A csoport már indulásának napján több mint tízezer taggal büszkélkedhetett. A közösség szabályrendszere hét alapelv köré épül: digitális immunrendszer, alkotás, büszkeség, szellemi műhely, nemzeti algoritmus, egység és összetartás.

A leírás szerint a Digitális Polgári Körök egy olyan online térben nyújtanak közösséget, ahol a tagok egymást támogatva formálhatják a magyar jövőt. A szervezők kiemelik: „a mi nemzedékünkre hárul a digitális szabadságharc megvívásának kötelessége”.

Orbán Viktor nem sokkal dél után megosztotta első üzenetét a csoportban, amelyben köszöntötte az új tagokat, és így fogalmazott:

„ez a felület a közös gondolkozásról, az együttműködésről és az országépítésről szól”.

A miniszterelnök hozzátette, hogy a Digitális Polgári Kör „minden hazáját szerető magyar digitális menedékéül kíván szolgálni”. Mint írja, közösen végrehajtják „a magyarság első digitális honfoglalását”, és ennek eredményeként érvényt szereznek a „polgári, konzervatív és keresztény értékeinknek az online felületeken” is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Igazságszérumhoz hasonló injekciót adhattak be az ukrán pénzszállítást felügyelő volt SZBU-tisztnek Budapesten
Kijevi források szerint valamilyen relaxánst kapott, hogy beszédesebb legyen a kihallgatáson. A szer azonban állítólag a cukorbeteg férfinál magas vérnyomásos krízist és eszméletvesztést okozott, ami után kórházba szállították.


Kijevi biztonsági források szerint a magyar hatóságok kényszerinjekciót adtak be az egyik ukrán férfinak, akit a Terrorelhárítási Központ (TEK) március 5-én fogott el egy pénz- és aranyszállítmány lefoglalásakor. A vádakról ma számolt be a The Guardian.

Az ukránok úgy vélik, az injekció egyfajta relaxánst tartalmazhatott, amely a kihallgatásokon beszédesebbé teheti az embereket. A szer azonban állítólag a cukorbeteg férfinál magas vérnyomásos krízist és eszméletvesztést okozott, ami után kórházba szállították.

Az érintettek magyar ügyvédje, Horváth Lóránt megerősítette, hogy „egy személy tiltakozása ellenére ismeretlen tartalmú injekciót kapott”. Az ukrán állami takarékbank, az Oschadbank szóvivője annyit közölt, hogy az egyik letartóztatott „fogyatékossággal élő személy, [aki] speciális diétára és rendszeres gyógyszeres kezelésre szorul”, és akinek az egészségi állapota a fogva tartás alatt romlott.

A bank szerint a férfi „orvosi ellátást csak azután kapott, hogy elvesztette az eszméletét”.

A TEK az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz irányította a kérdéseket, a NAV azonban nem válaszolt a megkeresésre.

Az ukránok beszámolói szerint a hét férfit több mint 24 órán át tartották fogva, nagyrészt bekötött szemmel és megbilincselve, mielőtt kitoloncolták őket. A kihallgatásukhoz nem ukrán, hanem oroszul beszélő tolmácsot biztosítottak.

Egy névtelenséget kérő magyar rendőrségi forrás szerint az egész művelet rendkívül szakszerűtlen volt.

„A TEK-nél sem örült mindenki, hogy végre kell hajtaniuk. Még azt sem tudták, hogy GPS-nyomkövetők vannak az autóban. Csak akkor jöttek rá, hogy az ukránok tudják, hol tartják fogva a férfiakat, amikor a hírekben hallották.”

A magyar hatóságok pénzmosás gyanújával indítottak nyomozást, a kormányzati kommunikációban pedig felmerült, hogy a lefoglalt vagyon az „ukrán háborús maffiához” köthető. A hét ukrán állampolgárt március 6-án kitoloncolták az országból, és kitiltották őket a schengeni övezetből. A lefoglalt több tízmillió dollár és euró, valamint az aranyrudak továbbra is Magyarországon vannak.

Az Oschadbank szerint a Bécsből Ukrajnába tartó konvoj állami pénzek szokásos, dokumentált átszállítása volt, ami a háború miatti légtérzár miatt vált bevett gyakorlattá. Állításuk szerint korábban több hasonló szállítmány is áthaladt Magyarországon, esetenként rendőri kísérettel, és a budapesti hatóságokat mindig értesítették az útvonalról. A bank hivatali visszaélés miatt büntetőfeljelentést tett a magyar hatóságok ellen, és polgári peres eljárásokat indított a kitoloncolás és a schengeni kitiltás megsemmisítéséért, valamint a lefoglalt pénz és arany visszaszolgáltatásáért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Betegszabadságra ment az ukrán pénzszállítók elleni akciót elrendelő ezredes - írja Panyi Szabolcs
Az újságíró több csatornán is kereste az ukrán pénzszállítók elleni akciót elrendelő NAV-os ezredest, sikertelenül. A HVG szerint több év börtön járhat az akcióban részt vevő és az arra utasítást adó személyeknek, ha az ukrán bank feljelentése megállná a bíróságon.


Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró a Facebookon írt az ukrán pénzszállító-ügy újabb fejleményeiről, amelyek szerinte egyre sötétebbnek tűnnek. Az újságíró korábban azt állította, hogy az ügy valójában egy titkosszolgálati akció és politikai provokáció, amit szerinte Rogán Antal egyik alvezére irányított.

A posztban Panyi a HVG cikkének egy részletét idézi, ami arról szól, hogy ha az ukrán bank jogi képviselői által hivatali visszaélés és terrorcselekmény gyanújával tett feljelentés bírósági szakaszban akár csak részben is megáll,

„akár több év börtönbüntetés is járhat a rajtaütésért azoknak, akik részt vettek benne, illetve utasítást adtak a végrehajtására. Az adóhivatalhoz közel álló körökből származó információ szerint a bevetést közvetlenül elrendelő ezredes főosztályvezető jelenleg a betegszabadságát tölti”.

Panyi Szabolcs ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy az érintett NAV-os főosztályvezetőt, aki aláírásával jóváhagyta a NAV-nál pénzmosás gyanújával indított nyomozást, ő is kereste több csatornán, azonban nem válaszolt neki.

Emlékeztet korábbi cikkére, melyben arról írt, hogy a NAV-on belül nagy a felháborodás, mert sokan úgy érzik, velük akarják utólag legitimálni az eredetileg titkosszolgálati akciót, amiből szerinte terrorizmus- vagy fegyvercsempészet-narratívát akartak felépíteni.

Állítása szerint semmilyen fegyver nem volt az ukrán banki futároknál. A március 5-i razzia előtt pár órával Hegyeshalomnál a konvoj már átesett egy NAV-ellenőrzésen, ahol minden papírjukat rendben találták.

Panyi a brit The Guardian cikkére hivatkozva azt is írja, „a TEK a kihallgatások során ismeretlen anyagot fecskendezett be kényszerrel a hét fogva tartott ukrán Oscsadbank-alkalmazott egyikébe. A történet ezen részéről itt írtunk:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Körbeadták az ecigit a buliban, másnap kitört az agyhártyagyulladás-járvány Angliában
Egy tinilánnyal 12 óra alatt végzett a rettegett kór. A fitt, egészséges lány hajnalban hányni kezdett, és teljesen elsápadt, családja szerint a hiányzó MenB-oltás miatt kellett meghalnia. Tombol a meningitis-járvány Canterbury városában.


Kevesebb mint 12 óra alatt ragadta el a meningitis, vagy közismertebb nevén agyhártyagyulladás a 18 éves Juliette Kennyt – a fitt és egészséges végzős diáklány családja most azért küzd, hogy másokkal ez ne történhessen meg, miközben a brit hatóságok példátlan járvánnyal néznek szembe.

Péntek estig a délkelet-angliai Kent és London környékén terjedő járványban már két tinédzser halt meg, és az igazolt esetek száma tegnapra 27-re emelkedett. A helyszínen hosszú sorok alakultak ki, ahogy diákok ezrei próbálnak megelőző antibiotikumhoz és oltáshoz jutni.

A hatóságok szerint „szuperfertőzés” történhetett, a terjedéshez pedig hozzájárulhatott a közös vape-használat is egy canterbury-i szórakozóhelyen.

Juliette Kenny tragédiája villámgyorsan történt: egyik nap még teljesítette az iskolai testnevelés felmérőjét, másnap hajnalban pedig már súlyos tünetekkel küzdött. Édesapja, Michael Kenny a The Daily Mailnek elmondta, hogy lánya hányni kezdett, és teljesen elsápadt, miközben a kórházba siettek vele – írja a Ladbible.

„Juliette órákon át bátran küzdött, de annak ellenére, hogy a fantasztikus NHS-kórházi személyzet mellette harcolt, a meningitis kevesebb mint 12 órán belül elragadta tőlünk. Vele voltunk a végén, és az utolsó hangok, amelyeket hallott, azoknak a szeretteinek a hangjai voltak, akik elmondták neki, mennyire nagyon szeretik és milyen drága számukra”

– mondta az apa.

A család most a kormányhoz és a brit egészségügyi szolgálathoz (NHS) fordul, hogy tegyék szélesebb körben elérhetővé a MenB-törzs elleni védőoltást. „Egyetlen családnak sem szabadna átélni ezt a fájdalmat és tragédiát. Ez elkerülhető. Jelenleg is vannak fiatalok, akik küzdenek ezzel, és vannak fiatalok, akik még mindig veszélyben vannak. Juliette hatásának a világra tartós változásnak kell lennie. Most jött el az ideje annak, hogy a családok védve legyenek a meningitis B következményeitől”

– tette hozzá Michael Kenny.

Juliette és a fertőzöttek többsége sem kapta meg a MenB elleni vakcinát, amelyet 2015-ben vezettek be az Egyesült Királyságban, így a legtöbb tinédzser és fiatal felnőtt csak a meningitis A, C, W és Y törzsei ellen védett az iskolai oltási programból.

A brit egészségügyi miniszter, Wes Streeting hétfőn a parlamentben „példátlannak” nevezte a járványt. A hatóságok azonnali intézkedéseket vezettek be: célzott oltási programot indítottak a Kenti Egyetem kollégiumaiban élő hallgatóknak, és megelőző antibiotikum-kezelést biztosítanak mindazoknak, akik a járvány gócpontjának tartott szórakozóhelyen jártak, valamint a betegek közeli kontaktjainak.

„Két csodálatos lány rendkívül büszke szülei vagyunk. Juliette erő ebben a világban. Gyönyörűen pozitív energiájával vidámságot, szeretetet és boldogságot árasztott maga körül. Veszteségének romboló hatása ránk, családjára és barátaira felmérhetetlen”

– emlékezett lányára az apa.

A járvány a canterbury-i Club Chemistry éjszakai klubhoz köthető, ahol a fertőzöttek egy része múlt hét csütörtök és szombat között járt. A klub önkéntesen bezárt. Az első esetet múlt pénteken jelentették egy egyetemi hallgatónál. Szombaton már Franciaországban is azonosítottak egy fertőzöttet, aki szintén a Kenti Egyetemre járt, miközben a brit kórházakban több, meningitisre utaló tünetekkel küzdő fiatalt láttak el. Vasárnap megerősítették a két halálesetet, és kiadták a közegészségügyi riasztást, ekkor 13 esetről tudtak. Hétfőn az esetszám 15-re, szerdán 20-ra, csütörtökön pedig 27-re emelkedett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Videóra vették a támadók, ahogy felgyújtják a csehországi fegyvergyárat
Egy magát Earthquake Factionnak nevező csoport vállalta a felelősséget a csehországi LPP Holding ipari csarnokának felgyújtásáért. Állításuk szerint azért ezt a célpontot választották, mert a fegyvergyár kapcsolatban állt az izraeli védelmi iparral.


Maszkos alakok gyúlékony folyadékot locsolnak szét, majd egyetlen mozdulattal lángba borítanak egy ipari csarnokot – ez látható azon a felvételen, amelyet egy magát Earthquake Faction (Földrengés Frakció) nevező csoport tett közzé a csehországi Pardubicében történt gyújtogatásról.

A Prágától mintegy 100 kilométerre keletre fekvő város ipari övezetében történt tűzeset ügyében a cseh hatóságok szándékos gyújtogatás és lehetséges terrorcselekmény gyanújával nyomoznak. Az LPP Holding nevű cseh védelmi vállalat megerősítette, hogy az ő egyik épületük égett, és közölték, hogy együttműködnek a nyomozókkal. A tűzben senki sem sérült meg.

A támadást magára vállaló csoport a videóhoz fűzött közleményében azt állítja, hogy az izraeli Elbit Systems fegyvergyártó európai központját támadták meg.

„Bárhol is rejtegeti Elbit Systems és bűnrészes hálózata a vérontás üzletét, el fogunk menni értük”

– üzenték a videóban, amelynek hitelességét a hatóságok vizsgálják. A háttérben az áll, hogy az LPP Holding és az izraeli Elbit Systems korábban bejelentették, hogy Pardubicében közös drónfejlesztő- és gyártóközpontot hoznak létre.

A cseh belügyminiszter a mostani esetről azt mondta: „Az eset összefügghet terrorcselekménnyel” – közölte az AP hírügynökséggel. A rendőrség szerint a lakosságot jelenleg nem fenyegeti további veszély.


Link másolása
KÖVESS MINKET: