Orbán Viktor Azahriah véglényezéséről: Azért álljon meg a menet!
A kormányfő szerint a TISZA Párt mögötti támogatottság is része egy nagyobb tervnek. Úgy véli, külföldi titkosszolgálati befolyásolás is zajlik az országban.
Orbán Viktor a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában úgy fogalmazott, szerinte Brüsszel célja, hogy befolyásolja a magyar választókat. Azt mondta, büszke arra, hogy a magyar emberek ki merik mondani a véleményüket, ha szükséges.
A beszélgetés során kitért a TISZA Párt korábbi párt-népszavazására is, amely alapján a támogatóik 60 százaléka támogatja Ukrajna uniós csatlakozását. Orbán úgy látja,
„megvan a terv, létre kell hozni egy másik pártot, ami Brüsszel-párti, meg kell nyeretni velük a választást és végrehajtatni velük Brüsszel akaratát. Ez olyan egyszerű, mint a faék”.
Hangsúlyozta, hogy mindezt külföldi nyomásgyakorlásnak tartja, amelybe szerinte ukrán titkosszolgálati tevékenység is beletartozik, és ez Magyarországon zajlik.
A miniszterelnök beszélt a közelmúltban nagy vitát kiváltó megjegyzésről is, amelyben Azahriah véglénynek nevezte a kormánypártokat és a szavazóikat. Orbán szerint Magyarországon vannak, akik azt gondolják, hogy mások sértegetése elfogadható, ha számukra jól esik, de hozzátette: „2 millió 300 ezer ember szavazatán gúnyolódni szerintem nem helyes”.
Úgy fogalmazott: „a TISZA Párt és akármilyen tehetséges zenész sem teheti meg”, hogy így beszél a VOKS 2025-ön résztvevőkről, akiket kormánypártinak gondolnak. A miniszterelnök szerint „erre sem fiatal kor, sem politikai ambíció nem ad alapot”, és fontosnak tartja, hogy megvédjük egymást.
„Ezért beszélek én is élesen erről most, tehát azért álljon meg a menet!” – tette hozzá.
Orbán Viktor a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában úgy fogalmazott, szerinte Brüsszel célja, hogy befolyásolja a magyar választókat. Azt mondta, büszke arra, hogy a magyar emberek ki merik mondani a véleményüket, ha szükséges.
A beszélgetés során kitért a TISZA Párt korábbi párt-népszavazására is, amely alapján a támogatóik 60 százaléka támogatja Ukrajna uniós csatlakozását. Orbán úgy látja,
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Krónikus betegséget állapítottak meg az orvosok Donald Trumpnál
A 79 éves amerikai elnök orvosi vizsgálaton esett át, miután duzzanatot észlelt a lábain. Krónikus vénás elégtelenséget állapítottak meg nála, de jól érzi magát.
Donald Trump a közelmúltban enyhe duzzanatot észlelt a lábain, ezért orvosi vizsgálaton vett részt. A CNN beszámolója szerint a Fehér Ház csütörtökön közölte: krónikus vénás elégtelenséget diagnosztizáltak nála.
A Fehér Ház szóvivője, Karoline Leavitt tájékoztatása szerint a 79 éves amerikai elnök „átfogó kivizsgáláson esett át, amely diagnosztikus érvizsgálatokat is tartalmazott”. Az elnök orvosa, Sean Barbabella kapitány jelentése alapján
„a két alsó végtagon végzett vénás doppler-ultrahang vizsgálatok krónikus vénás elégtelenséget (ICD-9) mutattak ki, amely egy gyakori állapot, különösen a 70 év feletti korosztályban”.
A szóvivő hozzátette: „mélyvénás trombózisra vagy artériás elváltozásra utaló jel nincs”, Trump laboreredményei pedig „a normál tartományon belül mozognak”. Az orvosi vizsgálat részeként szívultrahang-vizsgálatot is végeztek, amely nem mutatott ki „szívelégtelenséget, veseelégtelenséget vagy egyéb szisztémás betegséget”.
A krónikus vénás elégtelenség olyan állapot, amelyben az erek billentyűi nem zárnak megfelelően, emiatt a vér visszaáramolhat, és pangás alakulhat ki.
A tünetei közé tartozhat a láb vagy boka duzzanata, fájdalom, görcsök, visszerek megjelenése és bőrelváltozások. A kezelése gyógyszeres terápiával vagy – előrehaladott esetekben – orvosi beavatkozással történik.
Dr. Jeremy Faust, a Harvard Egyetem orvosi karának sürgősségi orvostan adjunktusa a CNN-nek azt mondta: „Ez alapvetően nem riasztó és nem is meglepő.
Ez az öregedés természetes velejárója, különösen egy túlsúlyos vagy elhízott kategóriába tartozó személynél,
márpedig az elnök mindig is ebbe a csoportba tartozott.”
Karoline Leavitt elmondása szerint Trump „nem tapasztal semmilyen kellemetlenséget”. A kezelési lehetőségekről későbbi orvosi jelentés fog részletesebb tájékoztatást adni.
A szóvivő kitért Trump kézfején látható zúzódásokra is. Ezeket a gyakori kézfogásokkal és az aszpirin használatával magyarázta, és hozzátette: „Ez összhangban van a gyakori kézfogás és az aszpirin használata okozta enyhe lágyrész-irritációval; utóbbi a szív- és érrendszeri megelőzés részeként alkalmazott, standard kezelés része.”
Donald Trump a közelmúltban enyhe duzzanatot észlelt a lábain, ezért orvosi vizsgálaton vett részt. A CNN beszámolója szerint a Fehér Ház csütörtökön közölte: krónikus vénás elégtelenséget diagnosztizáltak nála.
A Fehér Ház szóvivője, Karoline Leavitt tájékoztatása szerint a 79 éves amerikai elnök „átfogó kivizsgáláson esett át, amely diagnosztikus érvizsgálatokat is tartalmazott”. Az elnök orvosa, Sean Barbabella kapitány jelentése alapján
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ukrajna üzent Orbán Viktornak: Nem tűrjük az ilyen tiszteletlenséget katonáinkkal szemben
Magyarország azon döntése, hogy beutazási tilalmat rendel el a területére három ukrán katonai tisztviselővel szemben, megalapozatlan és abszurd, írta az ukrán külügyminiszter.
Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy megfelelő válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben – írtaAndrij Szibiha ukrán külügyminiszter a tárca Telegram-oldalán.
„Magyarország azon döntése, hogy beutazási tilalmat rendel el a területére három ukrán katonai tisztviselővel szemben, megalapozatlan és abszurd.
Elutasítjuk Magyarország manipulációit, és nem tűrjük az ilyen tiszteletlenséget katonáinkkal szemben. Ukrajna fenntartja magának a jogot, hogy megfelelő válaszintézkedéseket tegyen
– fogalmazott az ukrán külügyminiszter.
A két ország közötti feszült viszonyt jelzi, hogy csütörtökön már az ukrán nagykövetet is berendelték Budapesten a kárpátaljai templomtámadás miatt.
Az ügy előzménye, hogy a kormány kitiltotta azt a három, a kényszerszorozásokért felelős ukrajnai tisztségviselőt Magyarország területéről, akiknek szankciós listára helyezését előző nap kezdeményezte az Európai Uniónál.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy az ukrán szárazföldi haderő személyügyi főnökéről, a Nyugati Műveleti Parancsnokság parancsnokáról és a védelmi minisztérium mozgósításért felelős főosztályvezetőjéről van szó.
A miniszter szerint a magyar-ukrán kapcsolat befagyásával Kijev nagy bajban lenne, ugyanis hazánk ma a szomszédos ország legnagyobb villamosenergia-ellátója, illetve több százmillió köbméter földgáz érkezik Ukrajnába Magyarországról.
Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy megfelelő válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben – írtaAndrij Szibiha ukrán külügyminiszter a tárca Telegram-oldalán.
„Magyarország azon döntése, hogy beutazási tilalmat rendel el a területére három ukrán katonai tisztviselővel szemben, megalapozatlan és abszurd.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fico elállt a vétótól, Orbán egyedül maradt, és beadta a derekát: megállapodott az EU az új orosz szankciós csomagról
A szlovák kormány vészforgatókönyvet is bevethet, ha baj lesz a gázellátással. Akár újra is vásárolhatnak orosz földgázt, ha elszállnak az árak vagy hiány alakul ki. Péntek reggel Magyarország sem vétózta meg a javaslatot.
Robert Fico szlovák miniszterelnök bejelentette, hogy Szlovákia nem akadályozza tovább az Európai Unió újabb szankciós csomagját Oroszországgal szemben. A döntés előzménye, hogy a pozsonyi kormány több héten át blokkolta az intézkedéseket, azonban végül olyan biztosítékokat kapott Brüsszeltől, amelyek értelmében kárpótlásra számíthat, ha az ország gazdaságát hátrány éri a lépés miatt, írja a hvg.hu.
Az uniós cél, hogy 2028-tól teljesen megszűnjön az orosz földgáztól való függőség. Fico ezzel kapcsolatban arról beszélt, hogy a szlovák érdekeket nem szolgálná, ha országa továbbra is elutasító maradna.
Közölte, hogy a tárgyalások során "lényeges biztosítékokat" sikerült elérni.
Ezek a garanciák akkor léphetnek életbe, ha például jelentősen emelkednének a gázárak, nőnének a tranzitdíjak vagy más szállítási problémák merülnének fel. Szlovákia akár válsághelyzetet is hirdethet, ha az energiaellátás veszélybe kerül, illetve ideiglenesen újra vásárolhat orosz földgázt.
Péntek reggel 8 órára hívták össze az uniós tagállamok nagyköveteit, hogy megoldást találjanak az elhúzódó vitára. A találkozón sikerült egyezségre jutni, és végül Magyarország sem vétózta meg a javaslatot.
Az Európai Bizottság még június 10-én jelentette be a 18. szankciós csomagot. A csomag része, hogy uniós szereplők a jövőben semmilyen formában nem vehetnek részt az Északi Áramlat 1 és 2 gázvezetékekkel kapcsolatos tranzakciókban. Bár ezek a vezetékek jelenleg nem működnek, a döntés hosszú távon is kizárja az újbóli használatukat.
A Bizottság azt is javasolta, hogy az olajárplafont a korábbi 60 dollárról 45 dollárra csökkentsék.
Ezzel a lépéssel az EU a megváltozott piaci körülményekhez kíván alkalmazkodni. Az olajexport továbbra is jelentős részét adja az orosz állami bevételeknek.
A korábbi intézkedések részeként már több orosz árnyékhajó is feketelistára került, most pedig újabb 105 hajót vettek fel erre a listára. Ezek a hajók harmadik országok zászlaja alatt hajózva segítettek az orosz olaj eladásában, megkerülve a szankciókat.
Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője egy X-bejegyzésben is megerősítette az újabb szankciós lépések részleteit.
Robert Fico szlovák miniszterelnök bejelentette, hogy Szlovákia nem akadályozza tovább az Európai Unió újabb szankciós csomagját Oroszországgal szemben. A döntés előzménye, hogy a pozsonyi kormány több héten át blokkolta az intézkedéseket, azonban végül olyan biztosítékokat kapott Brüsszeltől, amelyek értelmében kárpótlásra számíthat, ha az ország gazdaságát hátrány éri a lépés miatt, írja a hvg.hu.
Az uniós cél, hogy 2028-tól teljesen megszűnjön az orosz földgáztól való függőség. Fico ezzel kapcsolatban arról beszélt, hogy a szlovák érdekeket nem szolgálná, ha országa továbbra is elutasító maradna.
Közölte, hogy a tárgyalások során "lényeges biztosítékokat" sikerült elérni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Orbán Viktor teljesen hülyének nézi a magyarokat” – kezdte Facebook-posztját Magyar Péter annak kapcsán, hogy a miniszterelnök interjút adott a az Ultrahang YouTube-csatornának, ahol beszélt többek között közeli ismerősei és politikai szövetségesei meggazdagodásáról is.
„Orbán tegnap a sokadik propaganda interjújában megint azt hazudta, hogy a 85 éves, közpénzen milliárdossá váló apja építtette magának a hatvanpusztai uradalmi birtokot és neki ahhoz semmi köze.
Plusz még azt is bekamuzta, hogy ez csak egy gazdaság” – reagált az elhangzottakra a Tisza Párt elnöke, a majd hozzátette: „az egyik képen Orbán »gazdaságának« gabonasilója látható kazettás, festett mennyezettel. Ami még nem szakadt rá…”
Magyar Péter szerint azt is megtudhattuk a miniszterelnöktől, hogy három dolgot vár el az oligarcháktól: a törvényeket be kell tartani, az adót be kell fizetni és munkát kell adni az embereknek.