HÍREK
A Rovatból

Orbán Viktor: A legjobb korban vagyok

A Fidesz újraválasztott elnöke szerint az első 33 év csak bemelegítés volt. Szerinte Magyarország 10 év múlva csatlakozhat a fejlett országok táborához – feltéve, hogy pártja marad hatalmon.


Tisztújtó kongresszust tartott vasárnap a Fidesz, amin más vezető kormánypárti politikusok mellett felszólalt Orbán Viktor újraválasztott pártelnök is.

A kormányfő beszédét azzal kezdte, hogy mivel rég találkoztak, a szokásosnál hosszabban és mélyebbre ásva kell beszélnie.

„Állunk a frontvonalban, csapásokat adunk és csapásokat kapunk”

– adta meg beszéde alaphangját Orbán, aki ezután köszönetet mondott feleségének, amiért mellette áll. Mint fogalmazott, ő volt az, aki "engedélyt adott" rá, hogy újra elvállalja a pártelnöki posztot.

„Az első 33 év csak bemelegítés volt” a pártban, fogalmazott a miniszterelnök, aki kifejtette, hogy bár egyre több a fiatal a Fideszben, úgy érezte, a "legjobb korban" van, hogy újra elvállalja az elnökséget. Katonai hasonlattal úgy fogalmazott:

az a legjobb, ha elől megy, mert ott ugyan nagy a golyózápor, de onnan lehet a legjobban látni is.

Orbán szerint a Fidesz titka, hogy hű marad az emberekhez. Mint fogalmazott, 33 év alatt birodalmak omlottak össze, világrendek csaptak össze, a hidegháborútól eljutottunk a népvándorlás koráig, de mi „minden viszontagság mellett hűek maradtunk önmagunkhoz, egymáshoz és Magyarországhoz”.

Magyarország a szenvedélyünk és sikeresek vagyunk

– fogalmazott a Fidesz elnöke, aki szerint kétféle hazaszeretet létezik: szónokló-búsuló és alkotó. Ez utóbbit képviseli szerinte a Fidesz, ami 16 év ellenzéki és 16 év kormánypárti létet csak rendíthetetlen bizalommal és mély hittel tudott végigcsinálni. „A legfontosabb szövetségesünk a valóság” – jelentette ki.

A kormányfő szerint ma Magyarország még csak fejlődő ország, de ha folytatják a kormányzást, úgy látja, hazánk 10 év múlva a fejlett országok közé fog tartozni. „Azt ajánljuk Magyarországnak, hogy akarjon többet” – tette hozzá Orbán.

A miniszterelnök a jövőbeli tervekről is beszélt. Példaként elmondta, hogy újraindítják a vasúti járműgyártást, visszavásárolják a ferihegyi repülőteret és megépítik Paks 2-t is. Emellett azonban szerinte a „népvándorlások korában” a legfontosabb a biztonság kérdése, hisz „Európa és benne Magyarország ostrom alatt áll”.

Ezután beszélt a koronavírus elleni küzdelemről is. Mint mondta:

„Több tízezer életet mentettünk meg” – majd köszönetet mondott a rendőrök, a mentősök és a katonák munkájáért.

Beszédében odaszúrt az Európai Uniónak is, mondván: „Ha a migráció és a járvány nem lenne elég nekünk, itt van Brüsszel is”. Ezzel kapcsolatban elismételte korábbi gondolatait, miszerint nem szabad elfogadni, amit Brüsszel ránk akar erőszakolni: ragaszkodnunk kell a határaink megvédéséhez, ahhoz, hogy „az apa férfi, az anya nő” és hogy a gyermekeinket hagyják békén – fogalmazott Orbán Viktor.

„Mi itt nem fogunk megfagyni télen. Ők ott meg szülhetnek férfiként. Kinek mit intézett a kormánya”

– tette hozzá. Ennek ellenére hangsúlyozta, hogy „eszünk ágában sincs kilépni” az unióból. Közölte azt is, Magyarország ellenáll a "Soros-tervnek", és nem fogja hagyni, hogy akaratunk ellenére bevándorlókat telepítsenek hazánkba.

Az Európai Unió mellett beszél Kínáról is: mint mondta, Magyarország továbbra is az USA mellett a legjobb üzleteket fogja kötni az ázsiai szuperhatalommal. Hozzátette: minden ország kereskedik Kínával, de a magyaroknak meg akarják ezt tiltani.

Orbán Viktor beszédében kitért az ellenzékre is. Kocsis Máté korábbi hangütéséhez hasonlóan úgy fogalmazott:

„Ellenfelinkről csak a legrosszabbat mondhatom.”

„A mi politikánkkal az is jól jár, aki nem ránk szavaz. A baloldal politikájával azok is rosszul járnak, akik rá szavaznak” – fogalmazta meg a legfőbb ellentétet, és hozzátette: „Mi magyarok vagyunk, és nem vagyunk hülyék.”

A miniszterelnök szerint a Fidesznek nincsen semmiféle titka, ők a munkában hisznek, azért ennyire sikeresek. Mint mondta, ő már minden "ravaszságot" látott a politikában, korábban kell azoknak felkelniük, akik „át akarják verni a magyarokat”. Szerinte a legfontosabb, hogy mozgósítani tudják szavazóikat a 2022-es választás előtt. Mint fogalmazott, október 23-án már megmutatták bicepszüket a békemenettel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Németh Balázs újra posztolt a Micimackó-ügy kapcsán: Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás
A fideszes képviselő egy Facebook-posztban sorolta fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben. A bejegyzésben a politikus a „tiszás/liberális szeretetet” bírálta, utalva egy korábbi parlamenti vitára is.


Németh Balázs fideszes országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben ironikus hangnemben sorolja fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben a politikai tartalmú művészeti és humoros megnyilvánulások kapcsán.

A posztot azzal a felütéssel kezdi, hogy „ÉRTEM ÉN”.

„Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás. Ha bottal verik agyon egy színdarabban a “kormánypárti oligarchát”, az csak bábjáték. Ha kivégzéssel fenyeget a humorista, akkor csak viccel.”

A fideszes politikus a példák sorát egy friss parlamenti utalással folytatja, amelyben összeköti a margitszigeti eseményeket és a Micimackóból ismert leeső farok motívumát: „A margitszigeti szatírrá átváltozott miniszterelnök és a leesett farok pedig a Micimackó.”

Németh a bejegyzést a következő szavakkal zárja:

„Akkor legyen így! Éljen a tiszás/liberális szeretet”.

A poszt azután született, hogy kedden a parlamentben a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámokról szóló vita során egy államtitkárnak kellett elmagyaráznia a Micimackót, miután Németh egy influenszer videójára reagálva felvetette a témát.

A bejegyzésben említett „kormányfő lelövése” a 2025-ös Campus Fesztiválon történtekre utal, ahol Majka koncertjén egy fiktív ország fiktív miniszterelnökének „fejbelövését” játszották el, ami akkor komoly vitát váltott ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek” - Beszólt a Tisza orvos-képviselőjének Takács Péter, kemény választ kapott
Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselője első parlamenti felszólalásán kapott bekiabálást Takács Péter volt államtitkártól. Az orvos-politikus Facebookon vágott vissza, harmincéves szakmai múltját és a havi 280 órás munkát hangsúlyozva.


Takács Péter volt egészségügyi államtitkár egy bekiabálással reagált Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselőjének első parlamenti felszólalására kedden. A traumatológusból lett politikus szerint a fideszes képviselő azt vetette a szemére, hogy közpénzből dolgozott. Balatincz a Facebookon reagált a történtekre, szerinte a megjegyzés nemcsak az ő munkáját, hanem az összes orvos, ápoló, mentős és tanár tevékenységét is megkérdőjelezi.

Balatincz a közösségi oldalán számolt be arról, hogy megkapta az első bekiabálást, amit úgy értelmezett, hogy

„ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek”

– írta meg a 24.hu. Az ajkai kórház egykori orvosa posztjában kifejtette, nem érti, harmincéves szakmai múltját hogyan lehet kétségbe vonni.

„Én 30 éven át traumatológusként dolgoztam, sokszor havi 250–280 órát. Ha valaki szerint ezért nem a munkámmal szolgáltam a betegeket, az vagy nem érti az egészségügy működését, vagy nem tudja, mit jelent egy baleseti osztály felelőssége.”

A képviselő különösen érdekesnek nevezte, hogy a kritikát éppen a korábbi egészségügyi államtitkártól kapta, és szakmai múltját is szembeállította a bekiabálóéval. „Én – vele ellentétben – szakvizsgát szereztem, főorvosként dolgoztam, és vállaltam ennek minden terhét” – fogalmazott, majd hozzátette, büszke a közszolgálatban eltöltött éveire.

„Igen, közpénzből fenntartott, állami kórházban dolgoztam. Büszkén vállalom” – írta.

A bejegyzést azzal zárta, hogy az ő teljesítményét három évtizeden át a betegek szolgálatában mérték, nem pedig parlamenti padsorokból. „Én nyugodtan vállalom az összehasonlítást.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos bíróságra viszi a hatvanpusztai autós incidenst: Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon
A volt országgyűlési képviselő pótmagánvádas eljárást indított a hatvanpusztai birtok biztonsági őre ellen. A bíróságtól várja a felelősségre vonást, miután a hatóságok lezárták a nyomozást.


Hadházy Ákos Facebook-posztban közölte, hogy pótmagánvádlóként bíróság elé viszi a tavalyi hatvanpusztai autós incidens ügyét. „Miután a »rendőrség« szerint véletlen baleset történt, két dolog miatt indítottam magánvádlóként a pert” – írta a volt országgyűlési képviselő.

Az egyik indoka, hogy felelősségre vonják az elkövetőt.

„Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon. Legalább kapjon egy felfüggesztett börtönt és vegyék el a jogosítványát.”

A másik ok, amiért a per mellett döntött, hogy így talán a háttérre is fény derülhet. A volt képviselő szerint a perrel „lehetne egy kis esély arra, hogy megtudjuk, ki volt a felbujtó.”

A 2025 augusztusában Hatvanpusztán történt ütközés ügyében a bicskei rendőrség tavaly novemberben megszüntette a büntetőeljárást, az esetet „véletlen balesetnek” minősítve. Miután Hadházy panaszát az ügyészség elutasította, a birtok biztonsági őrét 2026 januárjában közlekedési szabálysértés miatt 80 ezer forintra bírságolták, és három hónapra eltiltották a járművezetéstől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szabó Bence elindította a visszaszerelését, újra hivatásos rendőr szeretne lenni
A volt rendőrszázados egy Instagram-posztban közölte, hogy elindította a hivatásos állományba való visszatérését. Azt már korábban jelezte, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



„Lehetek még Százados úr?” – kérdezte egy Instagram-posztban Szabó Bence, amelyben bejelentette:

elindította a visszaszerelését, mert újra rendőr szeretne lenni.

„Szeretném újra hivatásosként szolgálni a hazámat”

– írta. Jelezte azonban azt is, hogy még továbbra is húzódik a távozásával kapcsolatos jogvita, ami azután alakult ki, hogy márciusban hivatali visszaéléssel gyanúsította meg az ügyészség.

A volt rendőrszázados azután vált országosan ismertté, hogy a választási kampány idején a Telexnek adott interjújában arcát és nevét is vállalva beszélt annak a nyomozásnak a részleteiről, amelyről a Direkt36 számolt be. Az oknyomozó cikk szerint a nemzetbiztonsági szolgálatokat is felhasználva, a nyomozókat gyermekpornográfia gyanújával lényegében ráküldték két olyan informatikusra, akik a Tisza Pártnak dolgoztak.

A volt százados korábban maga is beszélt arról, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel, különösen a vagyonvisszaszerzés területén, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott:

„Viszket a tenyerem, hogy csinálhassam végre ezt a munkát”.

Pósfai Gábor belügyminiszter jelezte, a pályát korábban elhagyó rendőrök részére biztosítani kell a hivatásos állományba való visszatérés lehetőségét. Szabó szerint ezt a lehetőséget az előző vezetés korlátozta. A posztjából az is kiderül, hogy a szolgálati jogviszonya megszüntetése miatt indított munkaügyi pert a rendőrség ellen, és ez az eljárás továbbra is folyamatban van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk