HÍREK
A Rovatból

Orbán Viktor: A hinta az valami, a csúszdában nincs kockázat

Gyerekek kérdéseire válaszolt a magyar miniszterelnök, ahol azt is elárulta, szerette-e az ovis alvást, de kiderül az is, mi volt a legnagyobb csínytevése.


Orbán Viktor boldog gyereknapot kívánt Facebook-oldalán, ahol egy videóban gyerekek kérdezik. Ebből kiderül, hogy kedvenc mesehőse Mézga Géza, a kakaós csiga után jöhet a túrósbatyu, de kiderül az is, hogy utálta a délutáni alvást az oviban.

A kormányfő elárulta, hogy a hintát jobban szerette, mint a csúszdát, mert szerinte a csúszdában nincs kockázat.

„A hinta az valami!”

Sok intőt vitt haza a miniszterelnök, valamint azt is elárulta, hogy a kedvenc mesekönyvei a Gőgös Gúnár Gedeon és a Mosó Masa mosodája, ezeket pedig az indiánregények követték.

Iskolásként mindig ugyanazt a csínyt követte el, kilógott az iskolaudvarról a focipályára. A kormányfő úgy emlékszik, legjobb ovis barátját Robinak hívták. Orbán Viktor azt is elárulta, mitől kap most herótot.

Az Index szúrta ki, hogy a miniszterelnök este Bohár Dániel Patrióta című műsorában szerepel. A műsor előzetese szerint egyebek mellett a Robert Fico elleni merényletről, a háborúról, az európai gazdaságról, a sorkatonaságról és az új világrendről is kifejti véleményét.

„Amitől kiveri a víz az embert, és herótot kap, amikor azt mondja a Weber nevű derék néppárti politikus, hogy európai sorozás kell”

– fogalmazott Orbán Viktor az interjú beharangozójában.

Orbán Viktor videóját ITT lehet megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Így áll most Magyar Péter szavazása arról, hogy kimenjen-e Brüsszelbe EP-képviselőnek
Fél 12-ig már több mint 50 ezren mondták el a véleményüket. Szavazni este 8-ig lehet, Magyar azt ígérte, hogy elfogadja majd a többség döntését.


Hétfő délelőtt fél 12-ig már több, mint ötvenezren szavaztak a TISZA Párt honlapján arról, hogy Magyar Péter felvegye-e az Európai Parlamenti mandátumát - írta a politikus a szavazást bejelentő bejegyzése alatt egy kommentben.

A párt alelnöke hétfőn reggel indított szavazást a kérdésről. A reggeli bejegyzésében hosszasan sorolta az érveket az EP-képviselősége mellett. Ezután

a hozzászólások között komoly vita alakult a kérdésről, és többen hiányolták az ellenérveket.

Később Magyar ezt egy kommentben pótolta, szerinte mindössze egy ellenérv van: hogy sok rossz példát láthattunk az elmúlt években.

„Talán már az eddigi tevékenységünkkel is bebizonyítottuk, hogy mindent másképp csinálunk, mint sokan mások” - írta Magyar, aki szerint a képviselőség nem a pénzről és nem is a munka elkerüléséről szól - pont ellenkezőleg.

Azóta a TISZA párt honlapján már az is láthatóvá vált, hogy áll a szavazás. Ezek szerint

a válaszadók 75.57 százaléka küldené őt ki Brüsszelbe, 24.43 százalékuk szerint pedig nem kéne felvennie az EP-képviselői mandátumát.

Szavazni eset 8 óráig lehet, és ahogy Magyar ígérte: elfogadja majd a többség döntését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Itt a NAV válasza a Partizán interjújára, amiben egy volt nyomozó arról beszélt, hogy politikai befolyással tussolták el Gattyán György adócsalási ügyét
Az adóhatóság azt írta, hogy ők mindenkor a hatályos jogszabályok szerint járnak el. Jogi lépéseket lengettek be az ügyben.


Mint korábban írtunk róla, hétfő reggel megjelent egy interjú a Partizán YouTube-csatornán, amiben Tiszolczi Lajos, volt NAV-nyomozó arról beszélt, hogy Gattyán György 19,4 millliárd forintos adócsalási ügye alatt három,

rendkívül befolyásos politikai kapcsolatokkal rendelkező külső szereplő járhatott közben a milliárdos érdekében, aminek eredményeképp bűncselekmény hiányában meg is szüntették az eljárást.

Tiszolczi szerint, ha ezek az emberek nem avatkoznak be, akkor a NAV folytatta volna a nyomozást Gattyán ellen.

Azóta a NAV is reagált az ügyre. Közleményükben azt írták:

„A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) eljárásaiban mindenkor a hatályos jogszabályok szerint jár el. Minden ettől eltérő állítást a leghatározottabban visszautasít. A Partizán Youtube-csatornáján ma megjelent videóban idézett ügyben a NAV minden jogi eszközt kihasznált, azonban a hazai és nemzetközi jogi fórumokon az alperesnek kedvező döntés született.

Minden olyan állítással szemben, amely alkalmas a NAV-ba vetett közbizalom megingatására, megtesszük a megfelelő jogi lépéseket.”

– írják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Átmenetileg Szöllősi Györgyi lesz az Egyenes Beszéd főszerkesztője, de ezt nem verte nagy dobra az ATV
Elődje még a Magyar Péter-ügy előtt távozott a posztról. Hazafi Zsolt az atv.hu főszerkesztő-helyettese lett.


A Media1 megtudta, hogy az ATV egyik legismertebb közéleti műsorának stáblistáján már nem Hazafi Zsolt neve szerepel főszerkesztőként, hanem Szöllősi Györgyié. Azonnal vissza is nézték az Egyenes beszéd elmúlt adásait, és tényleg, június 10-ig minden adás végén Szöllősi neve tűnt fel, mint megbízott főszerkesztő.

Érdekes, hogy még a június 10-i adás végén is Szöllősi neve szerepelt, amikor Rónai Egon a Tisza Párt alelnökét, Magyar Pétert szembesítette egy piros dossziéval a választások után. Magyar rövid vita után ki is vonult a stúdióból.

Szóval biztos, hogy nem emiatt az incidens miatt váltották le Hazafit, mert ekkor már nem ő volt a főszerkesztő.

Az igazán furcsa az, hogy az ATV ezt a váltást nem verte nagy dobra, csak a stáblistából derült ki a szemfüles nézők számára.

Megkeresték az ATV sajtóosztályát, és megtudták, hogy néhány héttel ezelőtt történt a változás.

„Megerősítettük az atv.hu-t, még inkább politikai hírfókuszúvá tettük, így szükség lett még egy közéletben jártas szakemberre.

„Hazafi Zsolt átkerült a hírportálhoz, és az Egyenes beszéd megbízott főszerkesztője Szöllősi Györgyi lett, aki június végéig tölti be ezt a pozíciót. A végleges főszerkesztőről két héten belül döntünk” – válaszolták a tévétől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Závecz Tibor Magyar Péterről: Ilyen gyors építkezést politikustól még nem láttam
A közvéleménykutató 1986-ban kezdte a szakmát, de a TISZA Párt gyors sikere úgy tűnik, hogy őt is meglepte.


„1986-ban kezdtem a szakmát, a rendszerváltásnál is próbálkoztam már a közvélemény-kutatásokkal, de

ilyet még nem láttam, ilyen gyors építkezését egy politikusnak, hogy valaki, aki februárban még azt gondolta, hogy nem akar politikus lenni, június elején 1,3 millió választót tud maga mögé állítani”

– mondta Magyar Péterről Závecz Tibor, a Závecz Research vezetője az RTL Reggeli című műsorában hétfőn.

A közvéleménykutató arról is beszélt, hogy a főpolgármester-választáson várható volt a szoros eredmény, de patthelyzet alakulhat ki a fővárosban, amiben fontos szerepet játszhat majd a Tisza Párt, mert Karácsony Gergelynek nehéz lesz a közgyűlésben többséget kialakítania.

A sok érvénytelen szavazatról Závecz elmondta, hogy

ugyan szokatlan ez a mennyiség, de mivel Magyar Péter is mondta, hogy érvénytelenül fog szavazni, sokan követhették.

Szentkirályi Alexandra utolsó pillanatos visszalépéséről így vélekedett:

„Jogilag rendben van és a politikában is előfordul ilyesmi. (…) kampányok épülnek arra, hogy megtévesztik a választókat.”

Závecz teljes szereplése a műsorban itt nézhető meg:


Link másolása
KÖVESS MINKET: