HÍREK
A Rovatból

Orbán Ráhel 320 millióért venne földeket Somogyban

A tranzakciók között egy vadászkastély és faipari üzem is szerepel, de a Benetton család neve is felbukkan a háttérben.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 10.



Orbán Ráhel Somogy megyében vásárolna földet, mintegy 320 millió forintért. Az adásvételi szerződés áprilisban született, és egy pénteken megjelent hirdetmény szerint összesen 120 hektárnyi területet érint, írja a Telex.

A földek között főként szántók találhatók, de legelők és erdők is szerepelnek a dokumentumban. A területek Görgeteghez és Homokszentgyörgyhöz tartoznak. A görgetegi részen egy öntözésfejlesztési projekt is folyamatban van.

Az érintett földeken jelenleg a Drawa Kft.-nek van haszonbérleti joga. Ez a jog négy ingatlan esetében 2025 júniusában jár le, az ötödiken pedig 2027-ben. A Drawa Kft. neve Orbán Ráhel szerződésében is megjelenik.

A Drawa Kft.-t korábban egy olasz tulajdonban álló cég birtokolta. A Somogy megyei Atádhír nevű lap szerint a társaságot később a Tiborcz Istvánhoz köthető Főnix Magántőkealap vásárolta meg. Ezzel együtt több mint 5200 hektárnyi terület került az alaphoz: erdők, szántók, egy faipari üzem és egy vadászkastély is található rajta.

A kastély korábban a Széchenyi család birtoka volt, később Carlo Benetton, a Benetton-csoport társalapítója használta. A helyiek ezért ma is inkább „Benetton-kastélyként” emlegetik.

Orbán Ráhelt 2021-ben jegyezték be földművesként, ami lehetővé teszi számára a földvásárlást. Ugyanakkor mivel budapesti lakos, a helyi gazdák elővásárlási joggal élhetnek. A kifüggesztés szerint erre 2025. június 10-ig van lehetőségük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Varga Judit megszólalt terveiről és váratlan dolgot mondott az „átláthatósági” törvényről is
A volt igazságügyi minisztert egy budapesti rendezvényen kapták mikrofonvégre. Elárulta, hogy most egy teljesen más pályán próbál szerencsét.


Tavaly februári visszavonulása óta nem sokszor állt szóba a sajtóval Varga Judit. A volt igazságügyi miniszter Magyar Péter színre lépése után nem sokkal Hajdú Péter műsorában mesélt hosszan volt férjével való rossz házasságáról, de előtte vagy utána semmilyen megkeresésre nem mondott igent a sajtó részéről.

A volt politikus tehát hosszú idő után törte meg újra a csendet a sajtóban csütörtökön. Vargát a Magyar Hang kérdezte meg néhány mondat erejéig egy budapesti rendezvényen. A Dialógus Magyarország és a Magyarországi Német Gazdasági Klub közös eseményén a jogász a Tigra Kft. képviseletében vett részt.

A pódiumbeszélgetés címe Nők vezető pozícióban volt. Itt Varga Judit a nők karrierlehetőségeiről beszélt.

Arra a kérdésre, hogy hosszú távon marad-e a gazdasági életben, vagy visszatérhet-e még a politikába, azt válaszolta:

„Ha felépítek egy tervet, azt szeretem végigjárni, és ehhez idő kell”.

Elmondta azt is, hogy most az asztalos vizsgájára készül. Azt mondta, ez nagyon nehéz, mert sok műszaki ismeretet követel.

A beszélgetés során szóba került a kormány új átláthatósági törvénytervezete is, amely miatt Budapesten már tüntetések is voltak.

Varga Judit erre így reagált: „nem olvas újságot, nem foglalkozik a közélettel”.

A Tigra Kft., amelyet Varga Judit képviselt, korábban több jelentős fejlesztésben is részt vett. Ők építették ki az Országos Mentőszolgálat mentésirányítási rendszerét, az Elektronikus Anyakönyvi Rendszert, dolgoztak minisztériumok, hivatalok, bankok és önkormányzatok számára is. A választási informatikai rendszer kiépítésében is szerepet vállaltak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Tarolt a Fidesz, legalábbis a Facebookon – a politikai hirdetések 82 százaléka kormánypárti szereplőktől érkezett
A Political Capital kutatása szerint közel egymilliárdot költöttek politikai hirdetésekre öt hónap alatt. A kormányhoz nem köthető hirdetők mindössze 18 százalékot tettek ki.


Az elmúlt öt hónapban közel egymilliárd forintot költöttek politikai hirdetésekre a Facebookon és az Instagramon – derült ki a Political Capital friss kutatásából.

A hirdetések 82 százaléka az Orbán-kormányhoz köthető szereplőktől származott.

A vizsgálat szerint a legtöbbet a kormányzati irányítású médiára fordították, ez a teljes összeg 30 százalékát tette ki. A kormánypárti proxyszervezetek 22 százalékkal részesedtek, a Fidesz politikusai és tagszervezetei 20 százalékot használtak fel, míg a különböző kormányzati szervek 11 százalékot költöttek hirdetésekre.

A fennmaradó 18 százalékon osztoztak az ellenzéki pártok, a civil szervezetek, a független médiumok és a nemzetközi szervezetek. Az összes hirdetés 11 százalékát az ellenzéki pártok és politikusaik adták fel, 2 százalékért civil szervezetek, további 2 százalékért független médiumok, míg 1 százalékért nemzetközi szereplők feleltek.

A kormányhoz köthető szereplők február végéig átlagosan heti 20 millió forint értékben hirdettek, ezt követően azonban az átlagos költés elérte az 50 millió forintot is,

kisebb visszaeséseket leszámítva.

A Political Capital kutatói megjegyezték: „Tehát, bár még egy évvel vagyunk az országgyűlési választás előtt, már most hatalmas egyenlőtlenség van a politikai hirdetések terén, ami jelentősen befolyásolja a politikai üzenetek elérését a Facebookon.”

A szervezet azt ígérte, a jövőben rendszeresen beszámol majd a politikai hirdetések alakulásáról.

Orbán Viktor korábban azért hirdette meg a Fidesz Harcosok Klubja nevű, lényegében hivatásos trollokból álló mozgalmát, mert állítása szerint az internetet a kormány sokkal rosszabbul áll, mint az ellenzék.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A bírói egyesület túlment a szakmaiság határán a Kúria elnöke szerint
A Kúria elnöke szerint a Magyar Bírói Egyesület állásfoglalása inkább politikai, mint jogi. A bírói érdekképviselet az igazságszolgáltatás függetlenségét félti.


Csütörtökön közleményt adott ki Varga Zs. András, a Kúria elnöke az MTI-n keresztül, amelyben reagált a Magyar Bírói Egyesület kritikájára. Az egyesület szerint az ellehetetlenítési törvénytervezet egyes pontjai sérthetik a bíróságok függetlenségét.

A MABIE állásfoglalása szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal döntéseivel szembeni jogorvoslati lehetőséget kizárólag a Kúriára bízná a tervezet. Mivel a Kúria nem változtathatná meg ezeket a döntéseket, az egyesület szerint ez súlyosan korlátozná az érintettek jogait, és kiiktatná az alsóbb szintű bíróságokat. Az állásfoglalásban azt írták:

„Ez a megközelítés ellentétes a bírósághoz fordulás jogával, a hatékony jogorvoslathoz való jog elvével, és szervezeti szinten sérti a bíróságok függetlenségét is,

»kiiktatva« az alsóbb szintű fórumokat.” Hozzátették: „Az ilyen jellegű törvényi változtatások hosszú távon aláássák a közbizalmat nemcsak az igazságszolgáltatásban és annak hatékonyságában, hanem veszélyeztetik a demokratikus intézményrendszer stabilitását, létét is.”

A Kúria elnöke szerint a javaslat „a Kúria elsőfokú hatásköreit bővítő törvényjavaslat”, de nem tért ki a részletekre. Ehelyett bírálta az egyesület szerdán kiadott állásfoglalását. Varga Zs. András úgy fogalmazott: „Egy törvényjavaslatról minden bíró, és bírókat is tagjai között tudó civil szervezet kifejtheti szakmai álláspontját.

A MABIE állásfoglalása azonban túllépte a szakmaiság határát, mivel ma is ismert jogi megoldásokat hagy figyelmen kívül.

Hasonló vélekedést mindeddig csak közéleti véleményformáló szervezetek nyílt politikai megnyilvánulásai tartalmaztak.”

A közlemény szerint „mindez új megvilágításba helyezi a MABIE bírósági érdekképviseletre hivatkozással elmúlt hónapokban kifejtett tevékenységét”. Varga Zs. András úgy látja, „elkerülhetetlen, hogy a Kúria integritása védelmében felülvizsgálja együttműködését a Magyar Bírói Egyesülettel”, miután szerinte „a politikai befolyásolási törekvések félreérthetetlenül utat találtak a bíróságokhoz”.

A Kúria elnöke áprilisban más szakmai szervezettel is nézeteltérésbe került. A 17. Magyar Jogászgyűlésen kivonult Havasi Dezső, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke beszéde közben. Havasi egyben a Magyar Jogász Egyesület alelnöke is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„A Balatonon üli le előre a börtönt” – Hadházy a vízparti villa elé szervez tüntetést, ahol Scahdl „házi őrizetben” van
A 24.hu cikkéből derült ki, hogy a végrehajtói kar egykori elnöke nem épp szegényes körülmények között tengeti mindennapjait. Ráadásul egy olyan luxusvillában, amit szabálytalanul építettek át.


A 24.hu helyszíni oknyomozása alapján Siófokon, Balaton-parti luxusnyaralójában töltheti házi őrizetét Schadl György, a végrehajtói kar volt elnöke, aki ellen korrupció miatt folyik büntetőper. Erről a Fővárosi Törvényszék döntött így.

A vádirat szerint a több száz millió forintra becsült nyaralót szabálytalanul építették át, és Schadl állítólag kenőpénzzel próbálta elintézni, hogy ne kelljen visszabontani. A kivitelező és a hivatali dolgozó már beismerte a vesztegetést, jogerősen el is ítélték őket, Schadl azonban tagadja a vádakat. Február óta tölti házi őrizetét a nyaralóban, ahonnan egyébként többek közt vásárolni és orvoshoz is eljárhat. A helyszínen a 24.hu újságírói is próbálták kérdezni, de Schadl egy „Sicc innen!” kiáltással elzavarta őket a háztól.

Hadházy Ákos péntekre Siófokra szervezett tüntetést VIDÉKEN SEM HAGYJUK ABBA! Civil Demonstráció a Szólásszabadságért és a Gyülekezési Jogért címmel. A történtek apropóján pedig a híressé vált épületet is meglátogatják.

A Parlamentből kitiltott független képviselő Facebook-bejegyzésében azt írja:

„Holnap Siófokon a tüntetés után elsétálunk ahhoz a vízparti villához, amelyikben Schadl György, a végrehajtói kamara korábbi elnöke a házi őrizetében tengődik. A villát egyébként illegálisan bővítette, ehhez megkent egy hivatalnokot. Visszabontásra szólították fel, de a hatóság évek óta nem szerez ennek érvényt.”

Hadházy szerint „ennél nagyobb botrány, hogy Schadl VÉGREHAJTÓKÉNT a BÖRTÖNBEN IS 183 MILLIÓT KERESETT. Most pedig a 24.hu le is fotózta, hogy már a Balaton partján van házi őrizetben. Különösen arcpirító, hogy az előzetesben házi őrizetben töltött minden negyedik nap beszámítható majd.”

„Tehát most a Balatonon üli le előre a börtönt”

– tette hozzá Hadházy Ákos.


Link másolása
KÖVESS MINKET: