HÍREK
A Rovatból

Orbán: „nincs B terv munkahely-teremtésre, három hónap után mindenkinek lesz munkája”

A kormányfő nagyberuházásokról szólva azt mondta, hogy ha valamikor, akkor most kell azokkal megalapozni az ország jövőbeli versenyelőnyét.


A koronavírus-járvánnyal összefüggésben kérdezte az ellenzék Orbán Viktor kormányfőt hétfőn a parlamentben, az azonnali kérdések között.

A Jobbikos Jakab Péter azt mondta, a miniszterelnök láthatóan nem tudja megoldani a koronavírus-válságot. Szerinte csak olyan beszélhet a dolgozók és a munkaadók egymás közti megegyezéséről, aki soha életében nem dolgozott a parlament falain kívül.

"Günthert nem a magyar melós érdekli, hanem a profit"

- fogalmazott, hangsúlyozva: tömegével mennek tönkre vállalkozások, és tömegével kerülnek utcára "melósok". Ha nem tudnak mit kezdeni a bajba jutott magyarok tömegeivel, akkor mihez kellett a "felhatalmazási" törvény? - kérdezte.

Orbán Viktor válaszában azt mondta: Magyarországon egy olyan gazdasági rendszer működik, amelyben a munkaadók és a munkavállalók meg szoktak egymással állapodni, például a minimálbér kérdésében is. A Jobbik felfogását osztályharcosnak minősítette, mert "egymásnak akarja fordítani a munkaadókat meg a munkavállalókat". "Azt értem, hogy önök most, hogy egy baloldali egységbe tömörültek a baloldali pártokkal, miről beszélnek, de a mi felfogásunk szerint nem osztályharcra, hanem megegyezésekre van szükség a gazdaságban" - mondta.

Orbán szerint a válság idején vádaskodás helyett a legfontosabb az ország érdeke volna. Ám a Jobbik egyetlen percig sem azt nézte, mi Magyarország érdeke, fittyet hányt arra a közvélekedésre, hogy a válság idején összefogásra, nem pártpolitikára van szükség. Az elmúlt másfél hónapban a Jobbik csak egy dolgot bizonyított be: ha az ország bajban van, a Jobbikra nem lehet számítani - mondta a kormányfő.

Jakab Péter viszontválaszában úgy fogalmazott:

a korlátlan hatalomhoz korlátlan felelősség is társul. "Az ön eddigi felelőssége: másfél hónap alatt 51 ezer munkanélküli"

- mondta a miniszterelnöknek. Miközben magyarok tömegei mennek tönkre, a kormányfő veje, 2 milliárdból építhet jachtkikötőt, Mészáros Lőrinc pedig 20 milliárdból élményparkot. "Most nem a családdal kell szolidárisnak lenni, meg a haverokkal, hanem a nemzettel" - fogalmazott, "Mészáros-adó" bevezetését sürgetve azokra, akik "az elmúlt években kormányzati hátszéllel lettek piszok gazdagok". Szerinte ebből munkahelyek tömegeit lehetne megmenteni.

Orbán Viktor úgy reagált: Magyarországon a Jobbik az egyetlen olyan párt, amelyet "kilóra megvettek". "Tehát ha mégis úgy gondolják, hogy szeretnének közadakozni, akkor beszéljék meg a gazdáikkal, hogy mégis hogyan, miképpen"

- mondta a Jobbik frakcióvezetőjének. Hozzátette: ha azonban ezt nem találnák elégségesnek, akkor az "újdonsült szövetségeseik vörösbáróival is válthatnának néhány szót". Úgy fogalmazott: a Jobbik régóta a baloldal szekerét tolja, valójában a Jobbik már nem is Jobbik, hanem "Ballik", és Jakab Péter vezetése alatt vált véglegesen baloldalivá.

Az MSZP-s Mesterházy Attila arról beszélt, szurkol, hogy a koronavírus-válságot kezelő kormányzati lépések sikeresek legyenek, ellenkező esetben ugyanis egyre többen halnak meg, és egyre több család megy tönkre. Mindenkinek azért kell szurkolnia, hogy a kormány sikeresen kezelje a válságot - mondta. A válságból kilábalás nemzetközi versenyében szerinte adott a lehetőség az ország, a magyar gazdaság újratervezésére,

fontos ugyanis, hogy Magyarország versenyképesebben kerüljön ki a mostani krízisből. Önellátást és új gazdasági szerkezetet szorgalmazott.

A válságkezelésnek való szurkolásra Orbán Viktor úgy reagált: sajnálja, hogy Mesterházy Attila az ellenzéken belül a szűk kisebbséghez tartozik, és elnézést kért tőle, amiért előző felszólalásában egy kalap alá vette a Jobbikkal, mert "túllőtt a célon".

A miniszterelnök lehetőségnek, sőt kényszernek nevezte korábban evidensnek vett gazdasági összefüggések újragondolását, jelezve, a kormány készen áll egyeztetni az ellenzékkel a magyar gazdaságstratégia jövőjéről.

Mesterházy Attila viszonválaszában egy olyan "jövőbizottság" létrehozását javasolta, amely a tudományos, a politikai élet és az érdekképviseletek bevonásával próbálna konszenzusra jutni 20-30 éves távlatban.

Ha van ilyen javaslat, szívesen ad rá választ, és akkor "létrehozhatjuk ezt a valamit" - válaszolta a kormányfő.

A DK részéről Arató Gergely egyrészt visszautasította azt a sugalmazást, miszerint van, aki nem drukkol a sikeres válságkezelésnek. Másrészt viszont úgy látja,

a kormány válságkezelése sokakat hagy az út szélén, nem menti a munkahelyeket, újabb ágazatokra terjed át az elbocsátási hullám, ráadásul éppen a kabinet stratégiai partnereinél. A kormány még azt sem tudja megmondani, hány munkanélküli van. Hogyan akarnak hatékony gazdasági csomagot készíteni, ha be se vallják az igazságot?

- kérdezte.

Orbán Viktor válaszában rámutatott: míg 2010-ben 3,6 millió ember dolgozott az országban, addig a koronavírus-válság kitörése előtt 4,5 millió. Ezért nem érdemes munkahelyteremtési vitát folytatni a DK-val - jegyezte meg. Közölte továbbá: a kormány a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása alapján hoz döntéseket.

Arató Gergely szánalmasnak nevezte, hogy 10 év kormányzás után is az előző kabinetre mutogatnak vissza. Az állásukat elveszítőket az érdekli, miért nem kaphatnak direkt támogatást, magasabb összegű munkanélküli segélyt - mondta.

A miniszterelnök úgy reagált:

amennyi munkahelyet a vírus tönkretesz, annyit fognak létrehozni.

Megjegyezte továbbá: Arató Gergely igennel szavazott a 13. havi bér és a 13. havi nyugdíj elvételére, a gyes 2 évre csökkentésére, a fizetős egészségügyre, az ingatlanadóra, a tandíjra, az áfaemelésre.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek” - Beszólt a Tisza orvos-képviselőjének Takács Péter, kemény választ kapott
Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselője első parlamenti felszólalásán kapott bekiabálást Takács Péter volt államtitkártól. Az orvos-politikus Facebookon vágott vissza, harmincéves szakmai múltját és a havi 280 órás munkát hangsúlyozva.


Takács Péter volt egészségügyi államtitkár egy bekiabálással reagált Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselőjének első parlamenti felszólalására kedden. A traumatológusból lett politikus szerint a fideszes képviselő azt vetette a szemére, hogy közpénzből dolgozott. Balatincz a Facebookon reagált a történtekre, szerinte a megjegyzés nemcsak az ő munkáját, hanem az összes orvos, ápoló, mentős és tanár tevékenységét is megkérdőjelezi.

Balatincz a közösségi oldalán számolt be arról, hogy megkapta az első bekiabálást, amit úgy értelmezett, hogy

„ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek”

– írta meg a 24.hu. Az ajkai kórház egykori orvosa posztjában kifejtette, nem érti, harmincéves szakmai múltját hogyan lehet kétségbe vonni.

„Én 30 éven át traumatológusként dolgoztam, sokszor havi 250–280 órát. Ha valaki szerint ezért nem a munkámmal szolgáltam a betegeket, az vagy nem érti az egészségügy működését, vagy nem tudja, mit jelent egy baleseti osztály felelőssége.”

A képviselő különösen érdekesnek nevezte, hogy a kritikát éppen a korábbi egészségügyi államtitkártól kapta, és szakmai múltját is szembeállította a bekiabálóéval. „Én – vele ellentétben – szakvizsgát szereztem, főorvosként dolgoztam, és vállaltam ennek minden terhét” – fogalmazott, majd hozzátette, büszke a közszolgálatban eltöltött éveire.

„Igen, közpénzből fenntartott, állami kórházban dolgoztam. Büszkén vállalom” – írta.

A bejegyzést azzal zárta, hogy az ő teljesítményét három évtizeden át a betegek szolgálatában mérték, nem pedig parlamenti padsorokból. „Én nyugodtan vállalom az összehasonlítást.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos bíróságra viszi a hatvanpusztai autós incidenst: Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon
A volt országgyűlési képviselő pótmagánvádas eljárást indított a hatvanpusztai birtok biztonsági őre ellen. A bíróságtól várja a felelősségre vonást, miután a hatóságok lezárták a nyomozást.


Hadházy Ákos Facebook-posztban közölte, hogy pótmagánvádlóként bíróság elé viszi a tavalyi hatvanpusztai autós incidens ügyét. „Miután a »rendőrség« szerint véletlen baleset történt, két dolog miatt indítottam magánvádlóként a pert” – írta a volt országgyűlési képviselő.

Az egyik indoka, hogy felelősségre vonják az elkövetőt.

„Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon. Legalább kapjon egy felfüggesztett börtönt és vegyék el a jogosítványát.”

A másik ok, amiért a per mellett döntött, hogy így talán a háttérre is fény derülhet. A volt képviselő szerint a perrel „lehetne egy kis esély arra, hogy megtudjuk, ki volt a felbujtó.”

A 2025 augusztusában Hatvanpusztán történt ütközés ügyében a bicskei rendőrség tavaly novemberben megszüntette a büntetőeljárást, az esetet „véletlen balesetnek” minősítve. Miután Hadházy panaszát az ügyészség elutasította, a birtok biztonsági őrét 2026 januárjában közlekedési szabálysértés miatt 80 ezer forintra bírságolták, és három hónapra eltiltották a járművezetéstől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Nem fogom tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban” – Beiktatták az új országos rendőrfőkapitányt
Mecser Tamás dandártábornok ünnepélyes keretek között átvette az Országos Rendőr-főkapitányság irányítását. Beiktatási beszédében egy olyan testület felépítését ígérte, amelynek presztízse van, és ahová nem kell külön toborozni a jelentkezőket.


A Rendőrségi Igazgatási Központban tartott ünnepélyes állománygyűlésen vette át munkáltatói okmányát Mecser Tamás, az Országos Rendőr-főkapitányság új vezetője Pósfai Gábor belügyminisztertől – írja a police.hu.

Beiktatását követően az új főkapitány arról beszélt, milyen elvek mentén kívánja vezetni a testületet.

„Rajtunk múlik, hogyan alakítjuk mindennapjainkat. Ebben számomra zsinórmértékként három dolog szolgál: tisztesség, emberség és a jogszabály által adott keretek betartása” – fogalmazott Mecser Tamás.

Hangsúlyozta, olyan rendőrséget szeretne, amelynek presztízse és státusza van, és ahová nem kell külön toborozni a jelentkezőket, mert vonzó a hivatás.

Az új vezető egy svájci órához hasonlította a rendőrség szervezetét, ahol minden egyes elemnek tökéletesen kell működnie, mert ha egy alkatrész meghibásodik, az egész gépezet leállhat. Ezzel érzékeltette, hogy a járőrtől a főkapitányig mindenki munkája egyformán létfontosságú.

A főkapitány azt is megígérte, hogy nem fogja „tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban”, ezzel a terepközeli, gyakorlatias vezetésre utalt.

A rendezvényen Pósfai Gábor belügyminiszter is felszólalt, aki „ízig-vérig nyomozónak” nevezte Mecser Tamást.

A miniszter kijelentette, hogy minden támogatást megad a következő időszak rendőrségi reformjához, és feladatként szabta meg a rendőri állomány megbecsülésének visszaállítását, a munkafeltételek javítását, az elvándorlás megállítását, valamint az alulról jövő kezdeményezések támogatását.

Hétfőn lépett hatályba az új országos rendőrfőkapitány megbízása, miután a miniszterelnök – a belügyminiszter előterjesztésére – Mecser Tamást nevezte ki az Országos Rendőr-főkapitányság élére. A hivatalos döntést megelőzően, múlt szerdán több lap is megírta a korábbi vezető, Balogh János felmentését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szabó Bence elindította a visszaszerelését, újra hivatásos rendőr szeretne lenni
A volt rendőrszázados egy Instagram-posztban közölte, hogy elindította a hivatásos állományba való visszatérését. Azt már korábban jelezte, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



„Lehetek még Százados úr?” – kérdezte egy Instagram-posztban Szabó Bence, amelyben bejelentette:

elindította a visszaszerelését, mert újra rendőr szeretne lenni.

„Szeretném újra hivatásosként szolgálni a hazámat”

– írta. Jelezte azonban azt is, hogy még továbbra is húzódik a távozásával kapcsolatos jogvita, ami azután alakult ki, hogy márciusban hivatali visszaéléssel gyanúsította meg az ügyészség.

A volt rendőrszázados azután vált országosan ismertté, hogy a választási kampány idején a Telexnek adott interjújában arcát és nevét is vállalva beszélt annak a nyomozásnak a részleteiről, amelyről a Direkt36 számolt be. Az oknyomozó cikk szerint a nemzetbiztonsági szolgálatokat is felhasználva, a nyomozókat gyermekpornográfia gyanújával lényegében ráküldték két olyan informatikusra, akik a Tisza Pártnak dolgoztak.

A volt százados korábban maga is beszélt arról, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel, különösen a vagyonvisszaszerzés területén, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott:

„Viszket a tenyerem, hogy csinálhassam végre ezt a munkát”.

Pósfai Gábor belügyminiszter jelezte, a pályát korábban elhagyó rendőrök részére biztosítani kell a hivatásos állományba való visszatérés lehetőségét. Szabó szerint ezt a lehetőséget az előző vezetés korlátozta. A posztjából az is kiderül, hogy a szolgálati jogviszonya megszüntetése miatt indított munkaügyi pert a rendőrség ellen, és ez az eljárás továbbra is folyamatban van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk