HÍREK
A Rovatból

Orbán: „nincs B terv munkahely-teremtésre, három hónap után mindenkinek lesz munkája”

A kormányfő nagyberuházásokról szólva azt mondta, hogy ha valamikor, akkor most kell azokkal megalapozni az ország jövőbeli versenyelőnyét.


A koronavírus-járvánnyal összefüggésben kérdezte az ellenzék Orbán Viktor kormányfőt hétfőn a parlamentben, az azonnali kérdések között.

A Jobbikos Jakab Péter azt mondta, a miniszterelnök láthatóan nem tudja megoldani a koronavírus-válságot. Szerinte csak olyan beszélhet a dolgozók és a munkaadók egymás közti megegyezéséről, aki soha életében nem dolgozott a parlament falain kívül.

"Günthert nem a magyar melós érdekli, hanem a profit"

- fogalmazott, hangsúlyozva: tömegével mennek tönkre vállalkozások, és tömegével kerülnek utcára "melósok". Ha nem tudnak mit kezdeni a bajba jutott magyarok tömegeivel, akkor mihez kellett a "felhatalmazási" törvény? - kérdezte.

Orbán Viktor válaszában azt mondta: Magyarországon egy olyan gazdasági rendszer működik, amelyben a munkaadók és a munkavállalók meg szoktak egymással állapodni, például a minimálbér kérdésében is. A Jobbik felfogását osztályharcosnak minősítette, mert "egymásnak akarja fordítani a munkaadókat meg a munkavállalókat". "Azt értem, hogy önök most, hogy egy baloldali egységbe tömörültek a baloldali pártokkal, miről beszélnek, de a mi felfogásunk szerint nem osztályharcra, hanem megegyezésekre van szükség a gazdaságban" - mondta.

Orbán szerint a válság idején vádaskodás helyett a legfontosabb az ország érdeke volna. Ám a Jobbik egyetlen percig sem azt nézte, mi Magyarország érdeke, fittyet hányt arra a közvélekedésre, hogy a válság idején összefogásra, nem pártpolitikára van szükség. Az elmúlt másfél hónapban a Jobbik csak egy dolgot bizonyított be: ha az ország bajban van, a Jobbikra nem lehet számítani - mondta a kormányfő.

Jakab Péter viszontválaszában úgy fogalmazott:

a korlátlan hatalomhoz korlátlan felelősség is társul. "Az ön eddigi felelőssége: másfél hónap alatt 51 ezer munkanélküli"

- mondta a miniszterelnöknek. Miközben magyarok tömegei mennek tönkre, a kormányfő veje, 2 milliárdból építhet jachtkikötőt, Mészáros Lőrinc pedig 20 milliárdból élményparkot. "Most nem a családdal kell szolidárisnak lenni, meg a haverokkal, hanem a nemzettel" - fogalmazott, "Mészáros-adó" bevezetését sürgetve azokra, akik "az elmúlt években kormányzati hátszéllel lettek piszok gazdagok". Szerinte ebből munkahelyek tömegeit lehetne megmenteni.

Orbán Viktor úgy reagált: Magyarországon a Jobbik az egyetlen olyan párt, amelyet "kilóra megvettek". "Tehát ha mégis úgy gondolják, hogy szeretnének közadakozni, akkor beszéljék meg a gazdáikkal, hogy mégis hogyan, miképpen"

- mondta a Jobbik frakcióvezetőjének. Hozzátette: ha azonban ezt nem találnák elégségesnek, akkor az "újdonsült szövetségeseik vörösbáróival is válthatnának néhány szót". Úgy fogalmazott: a Jobbik régóta a baloldal szekerét tolja, valójában a Jobbik már nem is Jobbik, hanem "Ballik", és Jakab Péter vezetése alatt vált véglegesen baloldalivá.

Az MSZP-s Mesterházy Attila arról beszélt, szurkol, hogy a koronavírus-válságot kezelő kormányzati lépések sikeresek legyenek, ellenkező esetben ugyanis egyre többen halnak meg, és egyre több család megy tönkre. Mindenkinek azért kell szurkolnia, hogy a kormány sikeresen kezelje a válságot - mondta. A válságból kilábalás nemzetközi versenyében szerinte adott a lehetőség az ország, a magyar gazdaság újratervezésére,

fontos ugyanis, hogy Magyarország versenyképesebben kerüljön ki a mostani krízisből. Önellátást és új gazdasági szerkezetet szorgalmazott.

A válságkezelésnek való szurkolásra Orbán Viktor úgy reagált: sajnálja, hogy Mesterházy Attila az ellenzéken belül a szűk kisebbséghez tartozik, és elnézést kért tőle, amiért előző felszólalásában egy kalap alá vette a Jobbikkal, mert "túllőtt a célon".

A miniszterelnök lehetőségnek, sőt kényszernek nevezte korábban evidensnek vett gazdasági összefüggések újragondolását, jelezve, a kormány készen áll egyeztetni az ellenzékkel a magyar gazdaságstratégia jövőjéről.

Mesterházy Attila viszonválaszában egy olyan "jövőbizottság" létrehozását javasolta, amely a tudományos, a politikai élet és az érdekképviseletek bevonásával próbálna konszenzusra jutni 20-30 éves távlatban.

Ha van ilyen javaslat, szívesen ad rá választ, és akkor "létrehozhatjuk ezt a valamit" - válaszolta a kormányfő.

A DK részéről Arató Gergely egyrészt visszautasította azt a sugalmazást, miszerint van, aki nem drukkol a sikeres válságkezelésnek. Másrészt viszont úgy látja,

a kormány válságkezelése sokakat hagy az út szélén, nem menti a munkahelyeket, újabb ágazatokra terjed át az elbocsátási hullám, ráadásul éppen a kabinet stratégiai partnereinél. A kormány még azt sem tudja megmondani, hány munkanélküli van. Hogyan akarnak hatékony gazdasági csomagot készíteni, ha be se vallják az igazságot?

- kérdezte.

Orbán Viktor válaszában rámutatott: míg 2010-ben 3,6 millió ember dolgozott az országban, addig a koronavírus-válság kitörése előtt 4,5 millió. Ezért nem érdemes munkahelyteremtési vitát folytatni a DK-val - jegyezte meg. Közölte továbbá: a kormány a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása alapján hoz döntéseket.

Arató Gergely szánalmasnak nevezte, hogy 10 év kormányzás után is az előző kabinetre mutogatnak vissza. Az állásukat elveszítőket az érdekli, miért nem kaphatnak direkt támogatást, magasabb összegű munkanélküli segélyt - mondta.

A miniszterelnök úgy reagált:

amennyi munkahelyet a vírus tönkretesz, annyit fognak létrehozni.

Megjegyezte továbbá: Arató Gergely igennel szavazott a 13. havi bér és a 13. havi nyugdíj elvételére, a gyes 2 évre csökkentésére, a fizetős egészségügyre, az ingatlanadóra, a tandíjra, az áfaemelésre.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Itt lehet élőben nézni a pápaválasztás eseményeit – mutatjuk azt is, mikor érdemes a kéményt figyelni
A Vatican News csatornája élőben közvetíti az eseményeket, de nem szállhat fel bármikor a fehér füst. A 267. pápa megválasztása akár hosszabban is elhúzódhat.


Ahogy arról korábban írtunk, szerdán megkezdődik a pápaválasztás folyamata. A bíborosok délután fél ötkor vonulnak be a Sixtus-kápolnába, ezért az első füst este hét óra előtt biztosan nem száll fel – ezt Matteo Bruni szentszéki szóvivő közölte hétfőn.

Az eseményeket élőben lehet nézni a Vatican News YouTube-csatornáján – ahol már szerda délután megkezdődött az élő közvetítés, de ekkor természetesen még csak lézengő-gyülekező embereket lehet látni a Szent Péter téren.

A Magyar Kurir katolikus hírpotál közzétette azokat az időpontokat is, amikor a pápát megválasztó lehetséges fehér füst megjelenhet a Sixtus-kápolna kéményéből. Mint írják: Az első nap este a konklávé eredményét jelző fehér vagy fekete füst várhatóan 19.00 és 19.30 óra között száll fel. A további napokon, ha a délelőtti ülés első fordulójában megválasztják az új pápát, várhatóan 10.00 és 10.30 óra között (fehér füst); ha nem, a második forduló eredményéről 11.30 és 12.00 óra között (fehér vagy fekete füst) adnak jelzést. Ha a délutáni ülés első fordulójában megszületik a döntés, várhatóan 17.30 és 18.00 óra között (fehér füst); ha nem, a második forduló eredményéről 19.00 és 19.30 óra között (fekete vagy fehér füst) adnak jelzést.

Ez a portál táblázatában így néz ki:

A megválasztott szentatya, Ferenc utódja a történelem 267. római katolikus pápája lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter nyílt levelet írt Manfred Webernek: A TISZA nem ért egyet Ukrajna gyorsított eljárásban történő uniós csatlakozásával
A Tisza Párt elnöke szerint „az utóbbi hetekben Orbán Viktor és a propagandája nevetséges hazugságokat terjeszt ebben a témában”.


Elég volt a Fidesz és a propaganda hazugságaiból - írja szerda esti posztja elején Magyar Péter. A Tisza Párt vezetője ezért úgy döntött, hogy nyílt levelet ír Manfred Webernek, az Európai Néppárt elnökének Ukrajna uniós csatlakozása ügyében.

Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük a teljes levelet:

„Tisztelt Elnök Úr!

A TISZA támogatja az Ukrajnával való európai szolidaritást az orosz agresszor elleni harcában.

A TISZA ugyanakkor nem ért egyet Ukrajna gyorsított eljárásban történő uniós csatlakozásával, két okból sem.

Ukrajna jelenleg háborúban áll, és jelentős kihívásokkal küzd a kormányzás, a jogállamiság és a gazdasági stabilitás terén. Jelen pillanatban a legfontosabb feladat a harcoló felek közötti mielőbbi tűzszünet és béke megkötése.

Az Európai Unió hitelessége azon is múlik, hogy az uniós csatlakozási feltételeket következetesen és igazságosan alkalmazza. A tagjelölt országokat azonos mérce alapján kell elbírálni annak érdekében, hogy az uniós bővítési folyamat hitelessége megmaradjon.

Ezen szempontok alapján, valamint a magyar emberekkel folytatott nyilvános eszmecsere után a TISZA elkötelezte magát amellett, hogy jogi kötőerővel bíró, kötelező érvényű országos népszavazást tart Ukrajna uniós csatlakozásáról a megfelelő időben, amikor minden csatlakozási feltétel tisztázódik.

Az utóbbi hetekben Orbán Viktor és a propagandája nevetséges hazugságokat terjeszt ebben a témában. A TISZA álláspontja továbbra is világos a tekintetben, hogy e kérdés jelenleg nem időszerű és amikor az lesz, akkor a magyar embereknek kell döntenie Magyarország hivatalos álláspontjáról.

Képviselőink nem vettek részt az Európai Néppárt (EPP) valenciai kongresszusán, így semmilyen ott elfogadott állásfoglalást nem is tudtak támogatni. Minden ezzel ellentétes állítás alaptalan.

Orbán Viktor miniszterelnök és propagandája folyamatosan belegabalyodik a saját hazugságába. 2022 tavaszán és nyarán Orbán Viktor és Szijjártó Péter is támogatta Ukrajna unióba történő felvételét. A jelenlegi manővereik sem minősülnek stratégiai irányváltásnak, hanem pusztán a belpolitikai lejáratást szolgálják.

A TISZA továbbra is elkötelezett álláspontja mellett, amelyet a tisztesség, a demokratikus részvétel és Magyarország, valamint az Európai Unió hosszú távú érdekei vezérelnek.

Felszólítunk minden érintettet, hogy Ukrajna esetleges uniós csatlakozását a szükséges komolysággal és tisztességgel kezelje.

Kérem a fentiek szíves tudomásvételét!

Maradok tisztelettel,

Magyar Péter

elnök

Európai Parlamenti képviselő

TISZA Párt”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Nemsokára a patikusok is felírhatnak majd gyógyszert bizonyos betegségekre
Egyre több feladatot bíznának a gyógyszerészekre, mert túlterheltek az orvosok. Akár antibiotikumot is adhatnának enyhébb betegségekre – már készül a pilotprogram.


A gyógyszerészek szerepe jelentősen kibővülhet a közeljövőben, derült ki a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének szerdai konferenciáján. A tervek szerint bizonyos enyhébb betegségek – például torokfájás, nem szövődményes húgyúti fertőzés vagy enyhe arcüreggyulladás – esetén a patikusok is felírhatnának vényköteles gyógyszert, írja az Economx.

Ez a pharmacy first nevű program mintájára történne, amely már működik az Egyesült Királyságban. A hazai szakemberek készen állnak arra, hogy kidolgozzák ennek részleteit, és ha minden a tervek szerint alakul,

akár 1–2 éven belül elindulhat a pilotprojekt Magyarországon.

El Koulali Zakariás országos tisztifőgyógyszerész arra hívta fel a figyelmet, hogy évente 110 millió alkalommal találkozik páciens és gyógyszerész itthon – ezt a lehetőséget szerinte sokkal jobban ki kellene használni. Úgy véli, a jövő gyógyszertárainak kulcsszerepe lesz a digitalizációban, a személyre szabott tanácsadásban és a prevencióban is.

A szakember azt is elmondta, hogy az idősek gyógyszerszedési szokásai komoly odafigyelést igényelnek.

A 65 év felettiek 30–40 százaléka legalább ötféle gyógyszert szed, sőt, hat százalékuk naponta akár tízfélét is bevesz.

Emellett az idősek tíz százaléka nem megfelelően szedi be az előírt készítményeket, így terápiás menedzsmentre is szükség van.

Elhangzott az is, hogy az antibiotikum-rezisztencia egyre nagyobb problémát jelent: évente 33 ezer ember hal meg az Európai Unióban olyan fertőzések miatt, amelyeket antibiotikumoknak ellenálló baktériumok okoznak. Magyarországon évente 7,5 millió doboz antibiotikumot váltanak ki a betegek, ezek támogatása 4,5 milliárd forintba kerül az államnak, ugyanennyi költséget pedig a lakosság visel.

A gyógyszerkiadások egyre növekszenek:

2023-ban átlépték az ezer milliárd forintot, és a becslések szerint 2050-re akár kétezer milliárdra is emelkedhetnek.

A konferencián Bidló Judit, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős helyettes államtitkára is felszólalt. Kiemelte, hogy 2024-ben újra növekedett a gyógyszertárak száma hazánkban, különösen a fiókgyógyszertáraké. Létrejött egy gyógyszerészeti munkacsoport is a minisztérium égisze alatt, amely a patikákat érintő kihívásokra keres megoldást.

A gyógyszertárak azonban munkaerőhiánnyal is küzdenek, és az árrés kérdését is rendezni kell.

Egy bemutatott kutatás szerint a magyar lakosság az alapellátás után leginkább a gyógyszerészekben bízik meg. Ugyanakkor maguk a gyógyszerészek már kevésbé elégedettek: mindössze negyedük nyilatkozott úgy, hogy teljes mértékben elégedett a munkájával. A szakemberek szerint fontos lenne a gyógyszerelés áttekintésének lehetősége, a tanácsadás, a vis maior gyógyszerfelírás, illetve az, hogy akut betegségek esetén is írhassanak fel gyógyszert.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Videón, ahogy bezárták a Sixtus-kápolnát, és elkezdődött a pápaválasztás
A bíborosok letették az esküt, a kamerák kivonultak, és elhangzott a „mindenki kifelé” felszólítás. Innentől teljes titokban zajlik a pápa megválasztása.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 07.



Szerdán este nem sokkal este hat óra előtt megkezdődött a konklávé a Vatikánban. A bíborosok már letették az esküt, ezzel hivatalosan is elindult az új pápa megválasztásának folyamata.

Diego Ravelli, a pápai liturgikus szertartások mestere a szertartás egyik kulcspontján kimondta: „extra omnes”, vagyis „mindenki kifelé”.

Ez a jelzés arra szolgál, hogy mostantól csak azok maradhatnak a teremben, akik részt vesznek a választásban.

A külső résztvevők távoztak, majd a pápai ceremóniamester bezárta az ajtókat. Ezzel hivatalosan is kezdetét vette a konklávé.

A Vatikán kamerái ezután elhagyták a kápolnát, a világ pedig most már csak kívülről figyelheti az eseményeket.

A „konklávé” szó a latin „cum clave” kifejezésből ered, ami azt jelenti: kulccsal bezárva.

A Sixtus-kápolna kapujának bezárását itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: