HÍREK
A Rovatból

Orbán: lépésről lépésre csúszunk bele a háborúba, még nem lőnek ránk, de már nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy tényleges hadviselő féllé váljunk

A miniszterelnök szerint „Magyarország a béke nyelvén beszél, de rajtunk kívül senki nem követi ezt az irányvonalat.”


A miniszterelnök szokásos péntek reggeli rádióbeszédében a háborúval foglalkozott a legtöbbet.

Azt mondta: ha háború van a szomszédodban, nem érezheted magad biztonságban. Nem érezheted magad biztonságban fizikailag - végülis két lengyel ember halt meg, akinek semmi köze nem volt a háborúhoz.

A szankciós politika egy lépés a háború felé - fogalmazott Orbán Viktor, aki kiemelte: a szankció gazdasági természetű intézkedés, de ha ennek révén beavatkozik valaki egy konfliktusba, állást is foglal, "lépést is tesz az egyik harcoló fél irányába, azaz a háború irányába".

"Szétlőtték azt a berendezést is, amely Magyarország kőolaj ellátását biztosította. Vagyis gazdaságilag is veszélyben vagyunk. Minél később lesz béke, annál mélyebben vonódik be mindenki a konfliktusba, egyre nagyobb lesz a veszély" - mondta.

"Jól látszik, hogy lépésről lépésre csúszunk bele ebbe a háborúba; még nem lőnek ránk, de már nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy tényleges hadviselő féllé váljunk - fogalmazott a kormányfő, nagyon veszélyesnek nevezve azt, "amit Európa művel". Kiemelte: Magyarország a béke nyelvén beszél, de rajtunk kívül senki nem követi ezt az irányvonalat"

- mondta Orbán.

Orbán szerint Magyarország sosem támogatta a szankciókat, kivételekért harcoltunk, de nem tért ki arra, hogy minden eddigi szankciós csomagot megszavazott.

A miniszterelnök kiemelte: Magyarország nem engedheti meg magának, hogy minden lépésnél vétózik, "néha el kell engednünk egy-egy dolgot". Ahhoz viszont "ragaszkodnunk kell, hogy ránk nézve valamilyen más, a magyar érdekeknek megfelelő kivételes szabályt azért kiharcoljunk".

Ezért a szankciók "legpusztítóbb következményei alól Magyarország eddig mindig kihúzta magát" - fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve, folytatni kell ezt a politikát.

Az ársapkákról, inflációról is szólt, szerinte ezek a szankciós politika következményei, és az árstopokkal az azonnali, nagymértékű romlástól tud megmenekülni Magyarország.

A cél az, hogy kimaradjunk az európai recessziós tendenciából - hangsúlyozta Orbán.

Az a célunk a következő évre, hogy megőrizzük a teljes foglalkoztatottságot, tehát mindenkinek legyen munkája, legyen az Európai Unió átlagát meghaladó növekedés, vagyis mi ne essünk recesszióba, és a legfontosabb nemzetstratégiai céljainkat se adjuk fel: nemzetegyesítés, családok támogatása - fogalmazott a kormányfő.

Jelezte, utóbbiakról "majd decemberben lesz értelme beszélni". Kijelentette, "sosem adunk föl fontos nemzetstratégiai célokat", ezért indított a kormány gyármentő programot, támogatja a kis- és középvállalkozásokat, rendelt el ár- és kamatstopot, segíti a vendéglátóhelyeket és a szállásadókat.

Folyamatosan jönnek a javaslatok, hogyan próbáljuk elviselhetővé tenni a helyzetet a vállalkozások és a magyar emberek számára is - mondta az interjúban Orbán Viktor.

Néhány létfontosságú területen lehet segíteni az embereken - most 8 terméknél tartunk - mondta Orbán, aki szerint az üzemanyag ársapkája és a rezsivédelem havi 180ezer forintot jelent havonta, családonként.

Palkovics lemondásáról és az új minisztériumról ezt mondta:

"Kiderült, hogy a magas energiaárak nem csak ideig óráig maradnak velünk. Ezért kényszerültünk arra, hogy az ezzel kapcsolatos felelősségi kör megjelenjen egy önálló energiaügyi minisztérium formájában. Nem terveztem ezt, nem is gondoltam korábban szükségesnek. A másik fontos dolog a haderő fejlesztése. Palkovics minisztert ezért felkértem, hogy álljon a magyar hadiipar élére, elvállalta, és hálás is vagyok neki ezért."

A gáztározókról, az ellátásról ezt mondta:

"Az idei tél megoldottnak tekinthető, betároltunk elegendő energiaforrást ahhoz, hogy ha a külvilágtól elszakítana az élet, Magyarország fél évig úgy tudna működni, mint most."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Lebontanák a zuglói buszpályaudvart: a NER-es cég 1,5 milliárdot és egy szakrendelőt ad, de két telket kér ingyen
A ZVK Development Kft. a Bosnyák téri beruházás vitáinak lezárására tett ajánlatot Zuglónak. A testület csütörtökön dönt a napi 32 ezer utast kiszolgáló végállomás sorsáról.


Lakóház a buszpályaudvar helyén, szakrendelő a földszinten – ezzel az ajánlattal próbálja peren kívül lezárni a vitát a zuglói önkormányzattal a kormányközeli ingatlanfejlesztő. Balázs Attila cége, a ZVK Development Kft. másfél milliárd forintot fizetne a kerületnek a megállapodástól számított 30 napon belül, és vállalná egy új szakrendelő teljes körű megépítését is. Ennek azonban komoly ára van: a cég két önkormányzati telket kér cserébe, ingyen - írja a Népszava.

Az ajánlat szerint a fejlesztő először az Örs vezér terén, az Ikea és a Sugár üzletház előtti, jelenleg buszpályaudvarként működő területet kapná meg. Ide építenének egy lakóházat, amelynek alsó szintjein alakítanák ki az új szakrendelőt, közvetlenül a nagy forgalmú Kerepesi és Nagy Lajos Király útja torkolatában.

Amikor az új intézmény elkészül és átköltözik, az önkormányzatnak át kellene adnia a jelenlegi szakrendelő ingatlanát is, amelynek helyére szintén lakóházat húzna fel a cég. A Népszava szerint a két lakóprojekt üzleti eredménye biztosítaná a szakrendelő létesítésének fedezetét.

Az érintett Örs vezér téri buszpályaudvarról jelenleg tucatnyi troli és busz indul, egy átlagos munkanapon csaknem 850 járat hagyja el a végállomást, és hozzávetőleg 32 ezer fel- és leszállás történik itt.

„Az ajánlat a két fél között fennálló viszony peren kívüli rendezésére tett javaslatként értékelhető, így kell mérlegelni” – idézte a lap Rózsa Andrást, Zugló momentumos polgármesterét. A kerületvezető szerint a döntés előtt az önkormányzatnak előbb arról kell határoznia, hogy a meglévő szakrendelő felújításával vagy egy új építésével oldja-e meg a kérdést. Ha az utóbbit választják, csak utána következhet a helyszín kijelölése. A javaslatról a zuglói képviselő-testület csütörtökön tárgyal.

A fejlesztő az idővel is sürgeti a kerületet: jelezte, hogy az év elején befejezik a Bosnyák téri beruházást és levonulnak a területről, így addig van reális esély az együttműködésre.

A vita hátterében a Bosnyák tér mögött felépült, az állam által 244 milliárd forintért felvásárolt irodakomplexum áll. A beruházó gyakorlatilag a projekt indulása óta vitatja a kerülettel kötött előzetes megállapodásban foglaltakat. A cég 2023-ban, még Horváth Csaba (MSZP) polgármestersége idején 2,9 milliárd forintot ajánlott, de azt a testület akkor nem fogadta el. A mostani, másfél milliárdos ajánlatot a cég azzal indokolja, hogy időközben 1,3 milliárdot költöttek 13 kerületi iskola udvarának felújítására, amit hivatalosan adományként végeztek.

Tavaly májusban a kerület határozatban erősítette meg, hogy a beruházást nem támogatják, mert az túlterjeszkedik a helyi építési szabályzat és a telekeladási szerződés keretein, továbbá további közlekedési fejlesztéseket is várnak a cégtől.

Rózsa András korábban azt is kilátásba helyezte, hogy beperlik a céget, ha nem sikerül aláírni a településrendezési szerződést.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Nyílt levélben üzent Magyar Péternek a Magyarországon menedékjogot kapott volt lengyel miniszter
A politikus szerint őt és minisztertársát politikai bosszúból üldözik, mert korábban Tusk emberei ellen nyomoztak. Most nyílt levélben intette óva a magyarokat Magyar Pétertől.


Nyílt levélben fordult Magyar Péterhez Zbigniew Ziobro, Lengyelország volt igazságügyi minisztere, aki a közelmúltban Magyarországon kapott menedékjogot. A politikus szerint Magyarország nem „körözött bűnözőket” rejteget, hanem a bűnözők által üldözött személyeket védi.

„Sem én, sem Marcin Romanowski miniszter úr soha nem követtünk el semmilyen bűncselekményt, és semmiért nem ítéltek el minket. Ehelyett mi vagyunk a Tusk-diktatúra bűnözői akcióinak célpontjai”

– írta a bejegyzésben Ziobro.

A volt miniszter azt állítja, hogy Donald Tusk egy „bűnözői struktúrát” hozott létre a barátaiból, akik szerinte pénzt sikkasztottak és kenőpénzt fogadtak el. Állítása szerint az általa irányított ügyészség pont ezeket az embereket üldözte és tartóztatta le, sőt, olyan ügyeket is felügyelt, amelyekben a kenőpénzek állítólag magához Tuskhoz jutottak volna. Ziobro szerint most bosszúból emelnek ellene hamis vádakat.

„Az én »bűnöm« állítólag az, hogy az általam felügyelt Igazságügyi Minisztérium, törvényesen eljárva, forrásokat juttatott modern felszerelésekre az állami kórházak és a tűzoltóság számára, a bűnüldözéshez használt modern elektronikus eszközökre, valamint az ügyészség felújítására. Az ő szemükben bűncselekmény az, hogy a pénz megszűnt kizárólag a kiváltságos, LGBT-ideológiát képviselő szervezetek felé áramlani, és jutott belőle a korábban mellőzött és diszkriminált keresztény, katolikus és konzervatív szervezeteknek is.”

A volt lengyel miniszter szerint Tusk az ügyészséget és a bíróságokat felhasználva simítja el párttársai korrupciós ügyeit. Levelében feltette a kérdést, hogy Magyar Péter elmondja-e a magyaroknak, mivel járt Lengyelországnak Tusk visszatérése.

„Segítek – például belenyugvást abba, hogy Németország mindenféle ellenőrzés nélkül, ezrével küld vissza illegális migránsokat Lengyelországba. Német rendőrautók az ő beleegyezésével, egyszerűen kitették a migránsokat a lengyel utcákra! Tusk két évnyi kormányzása alatt Lengyelország államadóssága több mint 600 milliárd złotyval (körülbelül 60 000 milliárd forinttal) ugrott meg. Ez példátlan eladósodás, amely arra a drámára emlékeztet, amelyet egykor Gyurcsány Ferenc okozott Magyarországnak.”

Ziobro azt is írta, hogy Tusk miatt a lengyelek fizetik a legmagasabb villanyszámlákat az EU-ban, be akarja vezetni a homoszexuális házasságot és az örökbefogadást, valamint összeomlást idézett elő az egészségügyben, ahol szerinte rákbetegek halnak meg a leállított kezelések miatt.

„Ezért, Magyar Úr, Magyarország számára nem én vagyok a probléma, hanem az olyan emberek, mint Ön és Donald Tusk – akik engednek a külső érdekeknek, és országaikat a Brüsszelnek való alávetettség állapota felé vezetik. Teljes szívemből intem óva a magyarokat Tusk utánzóitól, mert ez a katasztrófa útja, amit a magyar testvéreknek semmiképpen nem kívánok!”

– zárta gondolatait, majd köszönetet mondott Orbán Viktornak, aki szerinte „szembe szállt a jogtalansággal, a hazugsággal és a politikai üldöztetéssel”.

Zbigniew Ziobro január 12-én jelentette be, hogy a magyar kormány politikai menedékjogot adott neki. A lengyel ügyészség 26 bűncselekmény, köztük bűnszervezet létrehozása és az Igazságügyi Alap forrásainak politikai célú felhasználása miatt indítana eljárást ellene. Utóbbiak között szerepel a Pegasus kémszoftver megvásárlása is. A lengyel Szejm tavaly novemberben felfüggesztette a mentelmi jogát, útleveleit pedig decemberben érvénytelenítették. A magyar kormány hivatalosan annyit közölt, hogy „több” lengyel állampolgár kapott menedéket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor fenyegetést jelent a saját népére az ukrán külügyminiszter szerint, Szijjártó Péter visszavágott
Andrij Szibiha azt is kijelentette, hogy Magyarország jelenti az egyetlen akadályt Ukrajna európai uniós csatlakozása előtt, és Orbán Viktor politikája az Ukrajnában élő magyarokat is hátrányosan érinti. Szijjártó Péter szerint egy dologban igaza van az ukrán külügyminiszternek.


„Úgy vélem, Magyarország miniszterelnöke fenyegetést jelent a saját népére” – ezzel a diplomáciában ritkán hallott keménységű mondattal bírálta Orbán Viktort Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter a European Pravda ukrán hírportálnak adott interjújában.

A tárcavezető szerint Magyarország jelenti az egyetlen akadályt Ukrajna európai uniós csatlakozása előtt, és Orbán Viktor politikája az Ukrajnában élő magyarokat is hátrányosan érinti, mert „blokkolja, hogy a magyar nép egy része csatlakozzon a közös európai térhez”.

Szibiha hozzátette, Kijev több forgatókönyvvel is készül a magyarországi parlamenti választásokat követő időszakra, remélve, hogy a magyar vétó oldhatóvá válik.

A külügyminiszter az interjúban kitért arra is, hogy

szerinte a magyar kormány a kárpátaljai kisebbség védelmét csupán „cinikus ürügyként” használja a politikai zsaroláshoz,

miközben Kijev már minden releváns uniós ajánlást beépített a jogrendszerébe. Szibiha úgy fogalmazott:

Budapest magatartásával nemcsak a jószomszédi viszonyt ássa alá, hanem „túszul ejti” az egész európai biztonsági architektúrát, amivel végső soron Oroszország geopolitikai érdekeit szolgálja ki.

A tárcavezető egyúttal abszurdnak nevezte és határozottan visszautasította azokat a feltételezéseket, melyek szerint Ukrajna bármilyen módon beavatkozna a magyar belpolitikába.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán reagált az elhangzottakra, megjegyezve: bár az ellenséges hangnem nem újdonság, abban az egyben egyetért kollégájával, hogy Magyarország az akadálya Ukrajna EU-tagságának.

A miniszter leszögezte: amíg ők vannak kormányon, Ukrajna nem lesz az unió tagja, mert „az ukránok behoznák a háborút az EU-ba”.

Szijjártó szerint a csatlakozás elvinné a magyar emberek pénzét, a „silány gabonájukkal” tönkretennék a magyar gazdákat, az ukrán maffia pedig átjáróházként használná az országot. A tárcavezető a választási kampányra utalva hozzátette: az ukránok azért érdekeltek a Tisza Párt győzelmében, mert ők azonnal zöld utat adnának a csatlakozásnak, amivel „belevinnének minket az ukránok háborújába”. Szijjártó a reakcióját azzal a kérdéssel zárta: „Béke vagy háború? Magyarország vagy Ukrajna?”

A Külgazdasági és Külügyminisztérium kedden bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ezt Orbán Viktor már hétfőn elrendelte. A lépést azzal indokolta, hogy a nemzetbiztonsági szervezetek „összehangolt beavatkozási kísérletet” állapítottak meg Ukrajna részéről a közeledő, április 12-i magyarországi választásokba. Szijjártóék Péterék kedden közölték az ukrán nagykövettel, nem tűrik, hogy „a baloldal oldalán beavatkozzanak a választásokba”.

A magyar-ukrán viszony az elmúlt napokban vált különösen élessé, miután Orbán Viktor kijelentette: „A következő száz évben nem lesz olyan parlament Magyarországon, amely az ukránok mellett szavazzon, hogy beüljenek az Európai Unióba.” Erre Szibiha a közösségi médiában egy személyeskedő üzenettel vágott vissza, amelyben azt írta a magyar kormányfőnek: „A moszkvai ura nem fogja megélni a 100 évet… És aznap, amikor Ukrajna csatlakozik az EU-hoz, az Ön mondatát bekeretezzük, hogy az elkövetkező 100 évben emlékezzünk a hazugságára.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter kókler fideszes bűnözőnek nevezte Takács Pétert, aki szerinte tönkretette a magyar egészségügyet
A Tisza Párt elnöke szerint az államtitkár hazudik a tervezett kórházbezárásokról. Úgy látja, hogy pont az Orbán-kormány tett tönkre 225 osztályt és hagyott 40 ezres ápolóhiányt maga után.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. január 27.



Magyar Péter a Facebookon bírálta Takács Pétert. A Tisza Párt elnöke szerint az egészségügyi államtitkár arról „hazudozik”, hogy egy kormányváltás után bezárásra kerülne egy-egy vidéki kórház, amiből állítása szerint „egy szó sem igaz”.

Magyar Péter úgy véli, felháborító, hogy

„pont egy olyan kókler fideszes bűnöző hazudja ezt, aki tönkretette a magyar állami egészségügyet”.

Posztjában azt írja: „Az Orbán-kormány 10 ezer kórházi ágyat szüntetett meg, bezárt 225 kórházi osztályt, köztük rengeteg szülészetet. 1010 betöltetlen háziorvosi praxist és 40 ezres ápolóhiányt, valamint tragikus egészségügyi adatokat hagynak maguk után Takácsék. Évente negyvenezer honfitársunk hal meg jelenleg megelőzhető és kezelhető betegségben, a magyarok öt évvel rövidebb ideig élnek, mint az uniós átlag.”

A Tisza Párt elnöke szerint „Orbán hazug janicsárjának” ezek után van képe a Tiszát vádolni. Ezzel szemben azt ígéri:

„A TISZA-kormány minden vidéki kórházat fejleszteni fog a hazahozott uniós forrásokból és minden régióban szuperkórházat fejlesztünk. Évente minimum 500 milliárd forinttal fogunk többet költeni az állami egészségügyre. Ennek a forrása pedig pont az Orbán-kormány propaganda költéseinek megszüntetése lesz.”

Bejegyzését azzal zárta, hogy Takács Péter „mehet nemsokára szakvizsgára készülni és egy hazugság elvonókúrára”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk