HÍREK
A Rovatból

Orbán: Joe Biden túl messzire ment, amikor háborús bűnösnek és tömeggyilkosnak nevezte Putyint

A kormányfő azt is mondta, hogy őt egyáltalán nem érdekli Putyin, a béke reménye pedig szerinte Donald Trump.


Magyarország a béketáborhoz tartozik, "az azonnali tűzszünet és az azonnali béketárgyalások híve vagyok" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Berlinben a Cicero közéleti folyóirat és a Berliner Zeitung című napilap rendezvényén, amelyet Vihar Európa fölött címmel rendeztek az ukrajnai háborúról és a nemzetközi energiaválságról.

Elmondta: Magyarország már elvesztette körülbelül 200 állampolgárát, akik besorozott katonaként meghaltak a fronton. A miniszterelnök nagy bajnak nevezte, hogy a krímivel ellentétben ezúttal nem sikerült elszigetelni a konfliktust. A Krím elleni, 2014-es orosz támadás idején azért tudták elkerülni a súlyos nemzetközi válságot, mert a németek, Angela Merkel akkori kancellárral az élen, azonnal tárgyalást kezdeményeztek - vélekedett.

Hibának mondta Orbán Viktor, hogy miközben ő a háború előtt békemisszión járt Vlagyimir Putyin orosz elnöknél, a nyugati oldalon senki nem érezte úgy, hogy tárgyalni kell. Pedig a moszkvai látogatás után például a NATO főtitkárának is azonnal jelezte, hogy milyen fenyegetés készül.

A miniszterelnök kijelentette: az ukrajnai konfliktus kapcsán elsősorban a magyar érdekeket nézi, márpedig az ország az ukrajnai háború közvetlen hatósugarában él, emiatt erős fenyegetettségérzése is van. Úgy fogalmazott: miközben Magyarország mindent megtesz a béke érdekében, nem hajlandó úgy segíteni az ukránokat, hogy közben tönkreteszi a magyarokat.

Úgy ítélte meg, hogy a nemzetközi vita túlságosan Putyinra koncentrál. Hozzátette: őt Putyin egyáltalán nem érdekli, "Magyarország és Európa érdekel, az, hogy mi a háború következménye ránk nézve".

Egyértelművé tette azt is, hogy a magyar kormány azt gondolja a háborúról, amit az EU mond: ez egy agresszió, hiszen Oroszország megsértette a nemzetközi jogot.

A miniszterelnök - akinek elsősorban a szervező sajtóorgánumok vezetői tettek fel kérdéseket - kifejtette azt is: a tűzszünetnek nem Ukrajna és Oroszország között kell létrejönnie, hanem az Egyesült Államok és Oroszország között, a hatalmi realitások alapján az amerikaiakkal kell tárgyalni. Úgy vélte, a háborúnak az erőforrások adják a lényegét, és miközben az oroszoknak szinte korlátlan erőforrásaik vannak energia, katonák és emberi erőforrás terén, Ukrajnának csak azért van elegendő forrása, mert a Nyugat és az Egyesült Államok segíti.

A miniszterelnök kijelentette: Joe Biden amerikai elnök túl messzire ment, amikor a többi között háborús bűnösnek vagy tömeggyilkosnak nevezte Vlagyimir Putyin orosz államfőt. A béke reménye ezért szerinte Donald Trump korábbi amerikai elnök.

Hangoztatta azt is, hogy az ukrajnai konfliktusnak az a következménye, hogy "nyilvánvalóvá vált a gyengeségünk", hiszen több más nagy nemzetközi szereplő, köztük Kína és India nem álltak a nyugati közösség mellé.

Szintén kérdésre válaszolva elmondta Orbán Viktor azt is, hogy Olaf Scholz német kancellárral hétfőn folytatott kétórás megbeszélésen tárgyalópartnerének toleranciát ajánlott azokban a kérdésekben, amelyekben a két ország nem ért egyet, így a migrációt elutasító, a multikulturalizmust ellenző és a tradicionális családkoncepcióhoz ragaszkodó magyar állásponthoz is. Miközben Angela Merkel előző kancellár ezt az ajánlatot következetesen elutasította, Scholz most meghallgatta - szögezte le, hozzátéve: azt reméli, hogy további előrelépést hoz majd a két év múlva tervezett újabb hivatalos berlini látogatása, amikor ráadásul Magyarország lesz az Európai Unió Tanácsának soros elnöke.

Úgy vélte, hogy a magyar-német barátság "speciális", és kiindulópontnak mindenképpen jó a kétoldalú együttműködés továbbfejlesztéséhez. A gazdasági kapcsolatokat illetően kiemelte a járműipart és a hadiipart, és méltatta, hogy egyre több német kutató is jön Magyarországra.

A miniszterelnök beszélt arról is, hogy migrációs ügyekben, a gender, a család kérdésében és a nemzeti érdekek terén maradt egy választóvonal Európában. Akik ettől keletre vannak, tradicionális családban gondolkodnak, nem akarnak migrációt, ott a nemzeti büszkeség a legfontosabb felhajtóerő. Fontosnak mondta és a visegrádi csoporthoz (V4) tartozó országok feladatának nevezte, hogy ezt az álláspontot meg is védjék.

A történelem folyamán mindig voltak nagyhatalmak, akik meg akarták mondani, hogyan éljünk - hangsúlyozta Orbán Viktor. Most demokratikus körülmények között, de még mindig meg akarják mondani hogy milyen legyen a magyar család, milyen legyen az etnikai összetétel Magyarországon - tette hozzá, kiemelve, hogy politikai pályája elejétől ez ellen harcolt.

Kitért annak negatív hatásaira is, hogy az Egyesült Királyság kilépett az Európai Unióból: a britek sem fogadták el soha a föderális Európa koncepcióját, de távozásukkal a föderalisták túlsúlyba kerültek. Úgy vélte, ha a britek nem hagyták volna el az EU-t, fennmaradt volna az elmúlt 30 évben tapasztalható dinamizmus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megfigyelők ülnek be a jogi záróvizsgákra az ELTE-n, mert sok panasz érkezett két vizsgáztatóra
Az ELTE jogi kara úgy döntött, a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) képviselői megfigyelőként vehetnek részt a polgári jogi záróvizsgákon. Egy hallgatói felmérés szerint ugyanis a végzősök közel 73 százaléka tapasztalt problémát a vizsgán.


A Hallgatói Önkormányzat képviselői megfigyelőként vehetnek részt a további polgári jogi záróvizsgákon az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán.

A kar vezetése azután jutott erre a döntésre, hogy egyeztetett a diákokkal és a hallgatói képviselettel a kiugróan sok panasz miatt, amelyek két vizsgáztató tanárral és a vizsgák légkörével kapcsolatban érkeztek.

Egy végzős hallgatók által készített felmérés szerint a joghallgatók közel 73 százaléka tapasztalt valamilyen problémát az elmúlt években a polgári jogi záróvizsgán. A 85 kitöltő 40 százaléka aránytalanul magas bukási arányt és nem megfelelő vizsgáztatói hozzáállást jelzett, több mint harmaduk pedig a méltányosság hiányát és az átláthatatlan követelményeket kifogásolta – írja a HVG.

A portálhoz eljutott személyes történetek között

volt olyan diák, akit három mondat után buktattak meg, és olyan is, akinek a három tétel helyett csak másfelet engedtek elmondani.

Az egyetem közleményében jelezte, hogy nyitottak a vizsgák légkörét érintő konkrét észrevételekre, és ehhez intézményes fórumot is biztosítanak. A kar dékánja, Somssich Réka azt mondta, hogy a magas bukási arány egyébként önmagában nem számít rendkívülinek.

„A sikertelen eredmények mögött rendszerint indokolt és dokumentált okok állnak”.

A jelenlegi záróvizsga-időszakban a hallgatói jólléti tanácsadótól érkezett is jelzés a vezetés felé.

A szerveződő hallgatók nemrég levelet írtak panaszaikról Lannert Judit oktatási miniszternek és Katz Sándor felsőoktatásért felelős államtitkárnak, de egyelőre nem kaptak választ.

A Hallgatói Önkormányzat kérdőívet hozott létre a panasszal élő végzősöknek.

Közülük sokaknak komoly kellemetlenséget okoz a helyzet, mivel jó tanulmányi eredményük miatt már felvették őket egy munkahelyre, de az előző évek tapasztalatai alapján nem biztosak benne, hogy sikeres vizsgát tesznek

– jegyzi meg a lap.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kunetz Zsombor Győrfi Pál menesztéséről: A helyében az első templomban hálaimát adnék, hogy ennyivel megúsztam
Az egészségügyi szakértő Takács Péter volt államtitkár szavaira reagálva azt írta, semmiféleképpen nem lehet bosszúhadjáratnak értelmezni a szóvivő menesztését. Úgy véli, kommunikációs vezetőként Győrfi Pál nem adott valós tájékoztatást a mentőszolgálat állapotáról a nyilvánosságnak.


Kedden bejelentette az Országos Mentőszolgálat, hogy a szóvivői feladatokat a jövőben Szűcs Brigitta mentőtiszt veszi át, a közismert Győrfi Páltól. Takács Péter volt egészségügyi államtitkár szerdán reagált Győrfi Pál menesztésére, szerinte „nyilvánvalóan nem szakmai okok állnak a háttérben”, és feltette a kérdést

„Miért kell a politikai bosszúhadjáratot bárkire kiterjeszteni, aki az előző kormányok idején is csak a munkáját végezte – tisztességgel, becsülettel, magas színvonalon!?”.

Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő a volt államtitkár megszólalására válaszul most azt írja, szerint semmiféleképpen nem lehet bosszúhadjáratnak értelmezni Győrfi Pál menesztését, sokkal inkább egy már régen szükséges váltásnak. Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott, a szóvivő feladatköre két részre oszlott: az egyik a balesetekről való faarcú beszámoló, a másik a „minden rendben van a Mentőszolgálatnál” mantra ismétlése.

„Ne felejtsük el, hogy például amikor kikértem közérdekű adatigényléssel a mentők kiérkezési idejét – amelyek egy részét a mai napig ki sem adták, például a 90 százalékon belüli kiérkezési arányt –, akkor, amit kiadtak adatot, azt először kinyomtatták az Excel-táblázatból, majd onnan beszkennelték – valószínűleg azért, hogy megnehezítsék az adatok feldolgozását –, végül nagyon rossz minőségű másolatként adták tovább.”

Kunetz hozzátette, hogy Győrfi ez alatt az idő alatt is kommunikációs igazgató volt.

A szakértő úgy látja, a mentőszolgálat jelenlegi állapotáért a „szőnyeg alá söprő mentalitás legalább annyira felelős, mint az egészen elképesztően ostoba és alkalmatlan menedzsment szemlélet”.

„Én Győrfi helyében az első templomban hálaimát adnék, hogy ennyivel megúsztam!”

– jegyezte meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Havasi Bertalan: Két ember öngyilkos lett a választás utáni vegzálás miatt
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint két korábbi segítőjük is öngyilkosságot követett el a választások utáni gyalázkodások miatt. Havasi Bertalan közleménye szerint a hatóságok vizsgálják az ügyeket, a párt Védvonal hálózata pedig már több mint 60 bejelentést kapott.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Hosszú közleményt adott ki szerdán Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója a párt által két hete létrehozott Védvonalról. Ebben arról írt, hogy két hét alatt már több mint 60 bejelentés érkezett.

„Politikai zaklatásokkal összefüggésbe hozható tragédiákról is kaptunk információkat: két esetben a választások után nem szűnő gyalázkodás és vegzálás miatt korábbi segítőink öngyilkosságot követtek el, ezen ügyeket a hatóságok vizsgálják; kegyeleti okokból egyéb tájékoztatást nem áll módunkban adni” – áll a közleményben.

Havasi sorra veszi, hogy milyen beszólásokat és sértegetéseket „kell elszenvedniük” a Fidesz képviselőinek és híveiknek, és szóvá teszi a kormányzati, közigazgatási elbocsátásokat is. A beérkezett bejelentések jelentős része internetes uszításról, sértegetésről és fenyegetésről szól. A közlemény szerint

kirúgott kormánytisztviselők, valamint kistelepülési polgármesterek és képviselők is fordultak segítségért a Védvonalhoz az őket érő vádaskodások miatt.

A Védvonal nevű hálózatot Orbán Viktor Fidesz-elnök kezdeményezésére hozták létre, ezt május 22-én jelentették be. A párt szerint azért van szükség a hálózatra, mert a választásokat követően felerősödtek a jobboldali szimpatizánsokat érő zaklatások és atrocitások. Célja a bejelentések dokumentálása és a jogi lépések előkészítése. A szervezet országos vezetésével a volt oktatási államtitkárt, Czunyiné Bertalan Juditot bízták meg.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Rendkívüli ülést kezdeményezett Ruff Bálint: öt fontos javaslatról dönthet a parlament a nyári szünet előtt
A miniszter szerint több indítvány megtárgyalásának elhalasztása fontos jogalkotói célokat veszélyeztetne, és problémákat okozna a jogalkalmazásban. Ezért kezdeményezte, hogy június 16-án tárgyaljon a parlament többek közt az európai uniós forrásokhoz való hozzáférést biztosító jogszabályokról is.


Rendkívüli ülést hívna össze jövő keddre, június 16-ra Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a parlament még a nyári szünet előtt tárgyaljon több sürgős törvényjavaslatról. A Forsthoffer Ágnes házelnöknek címzett indítvány szerint a képviselőknek öt témáról kellene dönteniük.

A napirenden szerepelne a házszabályi rendelkezések módosítása, a pedagógusok teljesítményértékelésének megújítása, valamint a Szlovákiával közös, határon átnyúló szénhidrogén-szállító vezetékekről szóló megállapodás módosítása. Emellett a pénzügyi szektort érintő törvények jogharmonizációs célú átalakításáról és az európai uniós forrásokhoz való hozzáférést biztosító jogszabályokról is tárgyalnának.

A miniszter az indoklásban kifejtette, miért nem várhatnak a döntések az őszi ülésszakig. „A rendkívüli ülés megtartása a felsorolt önálló indítványok tárgyalása miatt szükséges. Az önálló indítványok megtárgyalásának az őszi ülésszakra történő halasztása fontos jogalkotói célkitűzések késedelmes megvalósítását eredményezné, illetve a döntések végrehajtásának kitolódása számos problémát okozhat a jogalkalmazásban” – fogalmazott Ruff Bálint.

A sietség oka, hogy a javaslatok egy része szorosan kapcsolódik a befagyasztott uniós pénzek felszabadításához, amelyről a kormány nemrég kötött politikai megállapodást Brüsszelben.

Magyar Péter miniszterelnök a tárgyalások után történelmi eredménynek nevezte az egyezséget, és azt ígérte, minden centet hazahoznak.

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter korábban már jelezte, hogy a kormány a nyáron erőltetett menetben tervezi elfogadni a szükséges jogszabályokat, és felkészítette az ellenzéket arra, hogy intenzív nyárra készüljenek.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk