HÍREK
A Rovatból

Orbán Balázs magyarázatot adott, miért szavazták meg a törökök hamarabb a svéd NATO-csatlakozást

Szerinte tudtak a török lépésről, csupán arról van szó, hogy a magyar parlament nem egy szavazógyár, itt komoly kérdések vannak.


Miután a török parlament kedden ratifikálta a svéd NATO-csatlakozást, nem teljesült a kormány korábbi ígérete, hogy nem Magyarország lesz az utolsó, amely megszavazza azt.

A 24.hu adta hírül, hogy Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója az ATV szerda esti Voks című műsorában szolgált erre magyarázattal. Azt mondta a műsorban,

a kormányt nem érte meglepetésként, hogy a törökök beelőztek minket,

szerinte ez annak köszönhető, hogy a magyar parlament ülési rendje eltér a törökökétől. A politikus azonban hangsúlyozta, hogy a kormány támogatja Svédország csatlakozását, azonban

„a kormánypárti képviselők aggályai ugyanakkor alapot teremtettek arra, hogy a kormány további politikai konzultációt kérjen a svédektől. Orbán Viktor ezért is hívta meg levélben Ulf Kristersson svéd miniszterelnököt a hét elején. Ezt azért kérjük mint magyar kormány, mert szeretnénk megkönnyíteni a svédek dolgát”

– mondta Orbán Balázs, aki szerint ha Magyarország szeretné magát komolyan venni, akkor a kormánynak figyelembe kell vennie a parlamenti képviselők által megfogalmazott szempontokat.

„Ez nem egy szavazógyár, itt komoly kérdések vannak.”

A politikus szerint máskor is volt arra példa, hogy komolyan győzködni kellett a frakciót a kormány álláspontjáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Brutális mennyiségű eső eshet – nem tesszük zsebre, amit az időjárásól kapunk a következő napokban
Rövid idő alatt akár 50 milliméternyi csapadék is eshet az intenzív zivatarokból. Hét megyére narancs figyelmeztetést adtak ki a felhőszakadás miatt.


Felhőszakadásra figyelmeztet a HungaroMet Zrt.: kedden a Duna vonalánál és attól keletre fordulhatnak elő zivatarok, amelyeket felhőszakadás kísérhet.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest megyében kell kedden felhőszakadásra számítani.

Az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 milliméternyinél több csapadék hullhat. Emiatt a hét érintett megyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki.

Békés, Fejér, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom megye területére elsőfokú (sárga) figyelmeztetést adtak ki kedd éjfélig felhőszakadás veszélye miatt, ezekben a vármegyékben az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt több mint 25-30 milliméternyi csapadék hullhat.

Az előrejelzés szerint kedden leginkább a Duna vonalának környezetében és attól keletre fordulhatnak elő zivatarok, ezek száma a késő délelőtti óráktól gyorsan nőhet.

A zivatarokat felhőszakadás kísérheti: rövid idő alatt az egymást követő intenzív cellákból 50 milliméternyinél is több csapadék hullhat,

elsősorban az Északi-középhegységben villámárvíz is létrejöhet.

Az intenzív gócokban jégeső, környezetükben viharos, óránkénti 65-80 kilométeres – légzuhatagokban akár 90 kilométeresnél erősebb – széllökések is előfordulhatnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
40 évvel fiatalabb tanítványát vette feleségül a 88 éves magyar festő
Gyémánt László július 26-án tölti be a 89. évét. A Blikknek mesélt a feleségéről.


A Blikk számolt be a 88 éves Gyémánt László festőművész ás Ardey Edina kapcsolatáról.

"Huszonkét évet éltem együtt az előző feleségemmel, a sors úgy hozta, hogy a halála okozta űrt Edina töltötte be, visszaadva ezzel az alkotói és életkedvemet. Tíz éve vagyunk házasok, és bár nagy korkülönbség, pontosan negyven év van köztünk, a boldogság nem ezen múlik"

– mondta a Kossuth-díjas művész.

Azt is hozzátette: ők egymást inspirálják.

A mesternek és tanítványának azóta mindenütt nagy sikere van.

"Jó három évtizeddel ezelőtt egy tizenhat éves rajzszakkörös sárospataki gimnazistalány felvételizett az óbudai festőiskolám nyári művésztáborába. Edina volt, akit tehetségesnek ítéltem meg, ezért természetesen felvettem, utána azonban sokáig nem láttam, mert távol élt Budapesttől és az érettségire készült. Aztán egy kiállításomra mégis eljött Sárospatakról"

- mondta a festőművész a lapnak.

Gyémánt László július 26-án tölti be a 89. évét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A Wizz Air késése miatt Milánóban ragadtak a Budapestre tartó utasok
A milánói reptéren rekedt utasok csak az információs táblákról próbálták kitalálni, hogy mi történik, mivel a Wizz Air csak este 11 körül küldött egy emailt a késésről. Végül a reptér dolgozói nyújtottak segítséget az utasoknak.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2024. július 23.



Több mint száz Budapestre tartó utas ragadt Milánóban hétfő este, miután a Wizz Air esti járata egyáltalán nem érkezett meg az olasz városba. A gépnek eredetileg este fél nyolckor kellett volna felszállnia Budapestről, de az indulás időpontja folyamatosan csúszott.

Először egy 20 perces késést jelentettek be, majd másfél órára módosították, aztán még egy órát hozzácsaptak, végül törölték a járatot. Ez a gép lett volna az, amelyik hazahozta volna a Milánóban rekedt utasokat, akik így Olaszországban ragadtak.

A milánói reptéren rekedt utasok csak az információs táblákról próbálták kitalálni, hogy mi történik, mivel a Wizz Air csak este 11 körül küldött egy emailt a késésről. Végül a reptér dolgozói nyújtottak segítséget az utasoknak, információt adva nekik, majd elhelyezték őket a környékbeli szállodákban. A Budapestre tartó utasok elvileg reggel fél 9-kor próbálnak újra hazajutni.

(via Blikk)

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
BKK: nem kerüli meg a hatósági árat az Uber 80 százalékos utaskedvezménye
A BKK szerint a fővárosi taxirendelet csak a viteldíjak képzésére és alkalmazására vonatkozóan tartalmaz rendelkezést. A rendelet nem szabályozza, hogy az utas mivel fizet, vagy milyen akciót érvényesít a szabályosan képzett viteldíj fizetésekor.


Több taxisofőr dühösen jelentette a Telexnek, hogy az egy hónapja újra megjelent Uber durván torzítja a piacot az akcióival, ugyanúgy, mint ahogy a Főtaxi korábbi kuponos akciói is tették. Szerintük ezek az akciók megkerülik a hatósági árat.

Az Uber ugyanis július elején 80 százalékos kedvezményt kínált (maximum 3800 forintig, legfeljebb 5 útra), majd az akció kifutása után 50 százalékos kampánnyal folytatta. De vajon ez mennyire sérti a kormány által bevezetett és védett hatósági tarifát?

A lap megkérdezte az Ubert is, hogy nem tartják-e piactorzítónak a kedvezményeket. Válaszukban azt írták: mindig betartják az összes helyi törvényt és előírást minden országban és városban, ahol működnek. Csak olyan utas- és sofőrakciókat hirdetnek Budapesten, amelyek megfelelnek a jogszabályi előírásoknak.

A szabályozásért felelős BKK-t is megkeresték az ügyben. Ők úgy nyilatkoztak, hogy a fővárosi taxirendelet csak a viteldíjak képzésére és alkalmazására vonatkozóan tartalmaz rendelkezést. A rendelet nem szabályozza, hogy az utas mivel fizet, vagy milyen akciót érvényesít a szabályosan képzett viteldíj fizetésekor.

A BKK szerint „kuponos akciókra” korábban is volt példa. Előfordul, hogy a személytaxi-szolgáltatást közvetítő szolgálatok kuponokat és különböző kedvezményeket kínálnak az utazóközönségnek.

Link másolása
KÖVESS MINKET: