HÍREK
A Rovatból

Népszava: Orbán a szülőket is okolja a Fidesz népszerűtlenségéért – a TISZA már 57 százalékon áll a fiataloknál

A miniszterelnök a Fidesz diósgyőri rendezvényén a szülőket is felelőssé tette azért, mert a fiatalok elfordultak a kormánypárttól. Horn Gábor elemző a kudarc beismeréseként értékelte a megjegyzést.
Szerző: GJ - szmo.hu
2026. január 19.



Miközben egy elemző szerint Orbán Viktor a Fidesz miskolci rendezvényén beismerte, hogy a Fidesz elvesztette a fiatalokat, Magyar Péter egy világszinten elismert gazdasági szakember bejelentésével jelezte, hogy komolyan készül a kormányzásra.

A Fidesz január 17-i, diósgyőri „háborúellenes gyűlésére” láthatóan változtattak az esemény korábbi forgatókönyvén: eltűnt a színpadról az addigi műsorvezető, Szabó Zsófi, és nem jelent meg a fellépők között Lázár János sem – jegyzi meg a Népszava. Újdonság az is, hogy Orbán Viktor válaszolt a nézők kérdéseire, ráadásul a lap szerint kimerítően hosszan, olyannyira, hogy az már a műsorvezető Rákay Philipnek is sok volt, ezért arra kérte a nézőket, hogy ha lehet, „rövidebben kérdezzenek.”

A kormányfő válaszai tartalmilag nem hoztak újdonságot, leszámítva azt, amikor a miskolci fiatalságnak szóló ígéretekről kérdezték: erre úgy reagált, hogy a szülők is felelősek azért, ha sok fiatal szembefordul a kormánnyal.

Szentpéteri Nagy Richard politológus úgy véli, Orbán ezzel azt jelezte, hogy nem akarja elengedni a fiatal szavazókat. A Népszavának azt mondta, „a lényeg, hogy [a kormányfő] a tábornak felmutassa: foglalkozunk a kérdéssel” - fogalmazott a szakértő. Mindez olyan környezetben történik, amikor a Medián decemberi mérése szerint a 40 év alattiak körében a TISZA Párt támogatottsága 57 százalékos, a Fideszé 14 százalék.

Míg a Fidesz a saját táborának üzent, Magyar Péter az eddigi gyakorlatával szakítva nem szervezett ellenrendezvényt. Helyette bemutatta Kapitány Istvánt, a TISZA gazdaságfejlesztési és energetikai szakértőjét. A politológus szerint a pártnak most már a kormányzóképességét kell felmutatnia.

„Először össze kellett szednie a Tiszának 106 jelöltet. Ez megtörtént. Most a kormány tagjait kell megnevezni, amivel azt mutatja Magyar Péter, hogy ez nem egy one man show, hanem nagyon is erős tárcák, portfóliók épülnek ki mögötte” – mutatott rá Szentpéteri.

Kapitány István korábban a Shell globális kiskereskedelmi üzletágának ügyvezető alelnöke volt, mintegy 47 ezer töltőállomásért és félmillió munkavállalóért felelt. Horn Gábor elemző szerint a bevonása komoly üzenet a vállalkozói szférának. „Nem gondolom, hogy akik ismerik Kapitány Istvánt, illetve az ő eddigi tevékenységét, azok elhiszik a brüsszelezős sztorit. Ugyanakkor az a gazdasági szféra, amelynek Kapitány István leigazolásával Magyar Péter üzent, nagyon is oda fog figyelni erre” – fűzte hozzá a szakértő.

A fideszes sajtó a bejelentésre reagálva „Magyar Péter birodalmi ügynökének” nevezte Kapitányt, ezzel is erősítve a „Magyar Péter Brüsszel embere” narratívát, szemben azzal, hogy 2023-ban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter még a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntette ki a menedzsert, akit sikeres magyar üzletemberként méltatott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Szabó Bence Magyar Péternél és a leendő belügyminiszternél járt, rendvédelemről beszélgettek
Magyar Péter a közösségi oldalán jelentette be, hogy Pósfai Gáborral és Szabó Bence századossal a rendvédelem előtt álló kihívásokról, feladatokról egyeztetett. Szabót korábbam a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalhoz hívta dolgozni.


Magyar Péter a közösségi oldalán számolt be arról, hogy egyeztetett Pósfai Gáborral, leendő belügyminiszterrel, valamint Szabó Bence századossal. A politikus azt írta, a találkozón a rendészeti szervek előtt álló problémákat és teendőket vitatták meg.

A poszt szerint „Pósfai Gábor leendő belügyminiszterrel és Szabó Bence százados úrral egyeztettünk a rendvédelem előtt álló kihívásokról és feladatokról”.

A bejegyzéshez egy közös fotót is (címlapképünk) csatolt.

Szabó Bence a Gundalf-ügyként elhíresült titkosszolgálati botrányból lehet ismerős. Ő az a korábbi NNI-s százados, aki a sajtóval megosztott információkat a Tisza Párt informatikusai elleni állítólagos szolgálati akcióról, mely során kamu pedofilgyanúval tartottak házkutatást az ellenzéki párt IT-szakembereinél. A kitálalása után a rendőrt retorziók érték, felmentették pozíciójából, Pintér Sándor belügyminiszter pedig árulónak nevezte.

Magyar Péter már korábban is jelezte, hogy szívesen látná valamilyen kormányzati pozícióban Szabó Bencét. Azt mondta, hogy a hamarosan megalakuló korrupcióellenes kormányszerv, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalban számít az exnyomozó szakértelmére.

Pósfai Gábort Magyar Péter még tavaly mutatta be a TISZA Párt operatív működésének vezetőjeként, aki a Decathlontól érkezett a párthoz.

Pósfai Gábor szerepe azóta megváltozott: Magyar Péter tegnap jelentette be, hogy őt kérte fel a Belügyminisztérium vezetésére, a rendvédelem és a sport felügyeletével.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Telex: Leépítések kezdődtek a Megafonnál, mert elfogyott a pénz a választás után, csak heteik vannak hátra
A Telex információi szerint forráshiány miatt többeket elbocsátanak a Megafon Központnál. A szervezetnél már csak nagyjából egy hónapra van biztosítva a bérfedezet, a dolgozók nem tudják, mi lesz velük.


A Tisza Párt választási győzelme után bizonytalanná vált a Fidesz egyik legfontosabb online fegyverének számító Megafon jövője. A szervezetnél a fizetésekre már csak körülbelül egy hónapig van biztosan elegendő forrás, a pénzhiány miatt pedig többeket elbocsátanak – írta a Telex a működésre rálátó forrásaira hivatkozva.

A lap szerint az ott dolgozók sem tudják, mi lesz velük a következő hónap után, a Megafon pedig nem válaszolt a leépítésekkel és a szervezet esetleges megszűnésével kapcsolatos kérdésekre.

Az állítólagos leépítésekről korábban a Magyar Hang már beszámolt. Szerintük elbocsátások kezdődtek a szervezetnél.

Akkor a Patrióta egyik műsorvezetője, Gerhardt Máté egy szavas válasszal tagadta, hogy megszűnne a munkahelye, majd bontotta a vonalat.

A választások után egy másik, a kormánypárt online kampányait intéző cégnél, a Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökségnél is tömeges leépítésbe kezdtek.

A Kovács István vezette Megafon és a magát a „legnagyobb jobboldali YouTube-csatornának” nevező Patrióta a kormánypárti politikusok kedvelt felülete volt. Orbán Viktor is ott beszélt először részletesebben a választási vereségről.

Működésük alapja a fizetett hirdetésekkel való terjeszkedés volt: a Meta politikai hirdetési tilalma előtti utolsó hónapban, 2025 szeptemberében a Megafon 138 millió forintot költött a Facebookon.

A Megafon hivatalosan nem állami pénzből működik, Fidesz-közeli alapítványoktól, cégektől kapnak pénzt. A sajtóban felvetődött már, hogy ezek közvetve közpénznek számíthatnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Harag nélkül megértette” – így reagált Gulyás Gergely Szécsi Zoltán visszalépésére
Ezzel a mondattal kommentálta Szécsi Zoltán Gulyás Gergely reakcióját, miután bejelentette neki, hogy mégsem lesz a Fidesz-frakció tagja. A háromszoros olimpiai bajnok azt mondta, racionális, családi okok állnak a döntése hátterében.


Személyesen Gulyás Gergely frakcióvezetővel közölte Szécsi Zoltán, a Fidesz képviselőjelöltje, hogy mégsem veszi fel parlamenti mandátumát – írta a 24.hu.

Erről a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó pénteken nyilatkozott az MTI-nek, megerősítve a csütörtöki sajtóértesülést. Szécsi úgy fogalmazott: racionális, családi okokból nem tudja vállalni a képviselőséget.

Gulyás Gergely frakcióvezető ezt „harag nélkül megértette”.

A sportoló elmondta, hogy a döntés után továbbra is az Egri Vízilabda Klub elnöke marad, és ezután is működteti vállalkozásait.

Szécsi Zoltán a Fidesz–KDNP országos listáján a 211. helyen szerepelt. Ő vette volna át Nyitrai Zsolt mandátumát, és Gulyás Gergely csütörtök délután már azt is közölte, hogy Szécsi két parlamenti bizottságnak lenne tagja: az egészségügyi és a művelődési bizottságnak.

ASzécsi szerdán még arról beszélt lapnak, hogy elfogadja a Fidesz felkérését.

„A gondolati világom ismert volt, ezért nem volt meglepetés, hogy felkértek a kampányban való szereplésre, és akkor is igent mondtam, amikor szóltak, hogy felteszik a nevemet a listára; ez pedig a választás óta sem változott” – mondta a sportoló, mielőtt a helyzet megváltozott volna.

Már azt is tudni, hogy Szécsi Zoltán visszalépése után a Fidesz–KDNP kit jelöl Nyitrai Zsolt megüresedett mandátumára a párt országos listájáról: Horváth Zoltán ülhet be a parlamentbe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A zenészeket befenyítő drogügyi kormánybiztos kapja a visszalépő Szécsi Zoltán mandátumát
4 évig még nem búcsúzik a magyar közélet Horváth Lászlótól, a kábítószer-ellenességéről ismertté vált fideszes politikustól. Drogügyi kormánybiztosként az új törvény megalkotásában részt vett, és a drogok zeneszámokban történő népszerűsítése ellen is szót emelt.


Gulyás Gergely pénteken bejelentette, hogy az utolsó pillanatban visszalépő Szécsi Zoltán helyére Horváth László ül be a Fidesz-frakcióba, Heves megye parlamenti képviseletére hivatkozva. A döntés egy nappal azután született, hogy Szécsinek már a leendő parlamenti bizottsági helyeit is kijelölték – írta a 24.hu.

Gulyás Gergely a Facebook-oldalán közölte, megértéssel fogadta a döntést. „Sajnálattal, ugyanakkor megértéssel fogadtam Szécsi Zoltán döntését, aki tegnapi egyeztetésünk során arról tájékoztatott, hogy bár továbbra is teljes mellszélességgel kiáll a Fidesz-KDNP politikai közössége mellett, de személyes okokból nem tudja vállalni az országgyűlési képviselőséggel járó feladatokat az előttünk álló parlamenti ciklusban. Sok sikert kívánok neki a jövőben is!” – fogalmazott a frakcióvezető.

Gulyás hozzátette: „Heves megyének erős képviseletre van szüksége az Országgyűlésben, ezért a frakcióhoz Horváth László képviselőtársam csatlakozik.”

Horváth László tapasztalt politikus, 1990-ben, még SZDSZ-esként került be először a parlamentbe, 1992-ben azonban átült a Fidesz-frakcióba. A 2022 utáni Orbán-kormányban drogügyi kormánybiztosként dolgozott, és a 24.hu szerint hozzá köthető az új drogtörvény.

Horváth azzal is bekerült a hírekbe, hogy a Pogány Induló művésznevű - akkor 19 éves - rapperről azt állította, hogy drogokat népszerűsít zenéiben. A Sziget-performansza után pedig azzal fenyegette a zenészt, hogy „Lépni fogunk”.

Horváth László egyszer egy kínos szituációba is belekeveredett. Az egyik Harcosok Klubja rendezvényen egy pedofil bűnelkövető társaságában mutatkozott. Horváth az incidens után közölte, hogy „intézkedett és kitette az önkénteseik közül” a férfit.

A gyöngyösi központú választókerületet 2010 óta képviselte, az áprilisi választáson azonban alulmaradt a Tisza Párt jelöltjével szemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk