A Rovatból

Orbán a Capitolium ostromáról: A baloldal Magyarországon is próbálkozott erőszakkal

A kormányfő azt mondta, nem szeretne beleszólni abba, ami most Amerikában történik, ugyanakkor hozzátette: ismeri ezt a helyzetet.


Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában adott interjút. Ebben többek között bejelentette, hogy február 1-jéig meghosszabbítják a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozó intézkedéseket.

A járványhelyzet mellett viszont szóba kerültek a szerdai amerikai zavargások is. A kormányfő a témával kapcsolatban úgy fogalmazott:

"Azt javaslom magunknak, hogy azt a külpolitikát folytassuk, amit eddig követtünk, vagyis hogy mi nem minősítgettünk egyetlen országot sem. Nem szeretjük, ha bennünket minősítgetnek, következésképpen mi sem minősítgetünk más országokat, és nem szólunk bele abba sem, ami most Amerikában történik. Ez az amerikaiaknak a dolga."

Ezután viszont hozzátette: ismeri azt a helyzetet, ami most Amerikában történt.

"...csak nem jön egyből elő a gondolataink közül, hogy

a baloldal Magyarországon is próbálkozott erőszakkal.

Hát azért emlékszem, hogy megostromolták az országgyűlés épületét. Emlékszem azokra a képekre, hogy rendőrsorfallal kellett megvédeni a magyar parlament épületét az erőszakos baloldali tömegtől, ahol ott voltak az ellenzéki politikusok. Meg azt is tudjuk, hogy most is van olyan ellenzéki pártvezető, aki azért állt bíróság elé, mert egy ilyen alkalommal füstbombát vagy füstgránátot dobott a rendőrökre. Tehát azt, ami most Amerikában történt, azt mi ismerjük"

- fogalmazott a kormányfő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Hidegrázós!” – Drónfelvétel mutatja, hogy milyen hosszúra nyúlt a tömeg az Andrássyn a Tisza menetén
A TISZA Párt alelnöke, Radnai Márk megosztott egy felvételt a vasárnapi Nemzeti Meneten összegyűlt tömegről. Egy drón az emberek felett elsuhanva rögzítette, milyen hosszan vonultak Magyar Péterék.


„Hidegrázós!” – ezzel a szöveggel tette közzé Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke a március 15-i Nemzeti Meneten felvonuló tömegről készült drónfelvételt.

Habár a Honvédelmi Minisztérium megtiltotta a drónozást, Magyar Péter már napokkal korábban jelezte, hogy ennek ellenére is fognak légi felvételeket készíteni.

A tömeg méretéről eltérő becslések láttak napvilágot. A kormányközeli Magyar Turisztikai Ügynökség mobilcella-adatokra hivatkozva 150 ezerre, míg Magyar Péter 500 ezerre becsülte a résztvevők számát. Ezzel szemben Deák Dániel kormánypárti influenszer üres utcákról posztolt. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője ukrán bértapsolókról írt.

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Bedő Dávid a Parlamentből mérte fel a Békemenetet, szerinte hézagos volt a tömeg Kossuth téren
A Momentum politikusa az Országházból nézte meg, mennyien hallgatják élőben Orbán Viktor beszédét. Szerinte október 23-án többen voltak, mint a mostani Békemeneten.


Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője a Facebook-oldalán írt arról, milyennek látta a Békemenet után a Kossuth téren összegyűlt tömeget. A politikus azt írta, a Tisza Párt Nemzeti Menete előtt bement a Parlamentbe, hogy megnézze, mennyi ember hallgatja Orbán Viktor beszédét.

Megfigyelése szerint

„A Kossuth tér mindkét oldala hézagos, középen nagy a sűrűség, de ott kevesen férnek el.”

A frakcióvezető úgy véli, kevesebben voltak, mint az október 23-ai Békemeneten.

A posztban megosztott egy videót arról, mit látott. Mint írja, a felvétel a hivatalos program kezdete után készült.

Két képet is megosztott a Kossuth tér másik oldaláról:

Deák Dániel kormánypárti influenszer egy hasonló posztban azt állította, hogy a Tisza menetén voltak kevesen. A két rendezvény résztvevőinek számáról továbbra sincs megbízható adat, és valószínűleg nem is lesz olyan, amit mindkét oldal elfogadna.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Egy megyei lap AI-hamisítvánnyal bizonygatta, hogy milyen sokan voltak a Békemeneten
Egy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei lap - valószínűleg véletlenül - betett egy mesterséges intelligenciával készült képet a kormánypárti gyűlésről szóló galériájába. A fotóval - a hihetetlen tömeg mellett - sok dolog nem stimmelt: a Lánchíd rossz helyre került, irreálisan szélessé vált a rakpart, a Budai Várnak pedig hűlt helye volt.


Soha nem látott méretű tömeg hömpölyög a pesti rakparton, a Parlament elé tolták és elforgatták a Lánchidat, a Budai Vár pedig rejtélyes módon eltűnt – ez a szürreális látvány fogadta a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hírportál, a Szoljon olvasóit.

A március 15-i események után, amikor a közéletet az a kérdés tartotta lázban, hogy a Tisza Párt Nemzeti Menetén vagy a Fidesz Békemenetén voltak-e többen, a megyei lap egy 16 képből álló válogatást tett közzé „A Jászkunság is képviseltette magát a Békemeneten” címmel.

Forrás: Szoljon.hu
A valódi fotók közé azonban becsúszott egy olyan tömegkép is, amellyel több dolog sem stimmel. A fotón ugyanis a pesti rakpartot jelentősen kiszélesítették, a Lánchidat a Parlament elé mozgatták, a Budai Várnak nyoma veszett, Buda látképe pedig teljesen átalakult, de a Gellért-heggyel és a többi híddal sincs minden rendben. A képen látható tömeg is túlzónak tűnik, ráadásul a menet a valóságban nem is járt a pesti rakparton.

A Szoljon a fotóválogatásban sehol sem jelezte, hogy a képet mesterséges intelligencia készítette, egyszerűen a többi, valódi fotó közé illesztette. A kép egyébként mémként már terjedt az interneten, de az kérdéses, hogy a lap szerkesztősége honnan vadászta le. Az mindenesetre egészen biztos, hogy nem a Miniszterelnöki Kabinetirodától származik – írja a Telex.

A képet már a Békemenet előtt osztogatták a magukat Digitális Polgári Körnek/Orbán Viktor rajongói felületnek kiadó ellenzéki paródiaoldalak, így nem kizárt, hogy a kép nem is fideszes körökből jött.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Sztárparádé a Tisza Párt rendezvényén: Vadon Jani, Caramel és Lilu részt vettek a Nemzeti Meneten
Magyar Péterék március 15-i budapesti rendezvényére sok híresség látogatott ki, akik posztoltak is a menetről. Vadon Jani még a Kossuth-szoborral is lőtt egy szelfit.


Két nagy tömegrendezvény uralta a március 15-i budapesti utcaképet: a Fidesz Békemenetet, a Tisza Párt pedig Nemzeti Menetet tartott. Míg a kormányoldal eseményén is megfordultak ismert arcok, a 24.hu cikke szerint a Tisza rendezvényén sem volt hiány hazai hírességekből.

A vonulók között feltűnt például Lilu, aki többször is posztolt a menetről. Vele tartott Kajdi Csaba is, aki egy közös szelfit kommentált. Számos fotót tett közzé Molnár Áron, egy általa készített képen - többek között - Lovas Rozi, Pottyondy Edina és Gryllus Dorka is látható. Szintén a tömegben fotózkodott Lengyel Tamás, a feleségével érkező Molnár Ferenc Caramel, az édesanyjával részt vevő Wossala Rozina, valamint Vadon Jani is.

A résztvevők közül többen nem is rejtették véka alá, miért mentek ki. Lilu a tömegben állva arról beszélt, csodálatosnak tartja a hangulatot.

„Az a helyzet, hogy tényleg csodálatos itt lenni és… Ez nagyon szép. Ez, hogy ennyien vagyunk, hogy ennyi ember akar változást. Békés, szép tömeg, ez a sok fiatal, ez a sok-sok ember, ez… biztos, hogy mindig emlékezni fogok erre a délutánra.”

Kajdi Csaba modellügynökség-tulajdonos a közös fotójukhoz azt írta:

„A barátaimmal mi is megünnepeltük március 15-ét, nemzetünk egyik legfontosabb napját! Ez a nap fontosabb, mint gondolnánk! Ez a nap a szabadságról, a magyarság egységéről és a nemzetünk sokszínűségéről szól számomra! Itt nincs szükség propagandára, gyűlöletre, jelszavakra és egyéb őrületre! Európai nemzet vagyunk és annak is kell lennünk!”

A helyszíni hangulatról Caramel azt mondta, életében nem látott még ekkora tömeget.

Vadon Jani a Hősök terén Kossuth Lajos szobrával fotózkodott, képéhez pedig azt írta, sehová sem kellett felmásznia, mert voltak, akik felhúzták őt.

Lengyel Tamás fotójához csak ennyit fűzött hozzá: „Csak úgy hömpölygött a tömeg. Április 12!”

A Mexikóban tartózkodó Szorcsik Viki színésznő sem maradt csendben, és egyértelmű politikai üzenetet fogalmazott meg.

„Április 12-én még a HOLDRÓL is visszajönnék, hogy véget vessünk a mocskos diktatúrátoknak! Jancsi bácsi, vége van! Vasárnap az ÚR NAPJA, nem a tiétek!”

– írta, csatolva egy cikket arról, hogy Lázár János szerint a Békemeneten voltak többen.


Link másolása
KÖVESS MINKET: