Letarolja az ország nyugati felét az ónos eső, több vármegyére narancs riasztást adtak ki délutánra
Míg hétfőn öt nyugati vármegyére – Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Zala és Somogy – adtak ki elsőfokú figyelmeztetést a gyenge ónos eső miatt, addig keddre a helyzet romlik. Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Vas vármegyékre már másodfokú riasztás érvényes a tartós, többórás ónos eső miatt, ahol a csapadékmennyiség meghaladhatja az 1 millimétert. Az ország nagy részére szintén elsőfokú figyelmeztetés van érvényben, kivételt csupán öt északkeleti vármegye – Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar – képez.
Hétfőn késő délutántól északnyugat felől csapadékhullás kezdődik a Dunántúlon: alapvetően havazás valószínű, de nyugaton néhol már kezdetben is ónos eső várható – írja a HungaroMet. A csapadékzóna keletre tart, így estére egyre nagyobb területen vált át ónos esőbe, fagyott esőbe.
A hajnali hőmérséklet -18 és -1 fok között alakul; északkeletről délnyugat felé haladva számíthatunk az enyhébb értékekre. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden -8 és +7 fok között ingadozik, a hidegebb idő ezúttal is északkeleten várható.
A múlt héten, január 9-én a HungaroMet a legmagasabb, piros riasztást is kiadta Somogy és Baranya vármegyére az ónos eső miatt, miközben Zalában és Vasban másodfokú figyelmeztetés volt érvényben.
A csapadék kedd délutánra, kora estére várhatóan megszűnik.