hirdetés

HÍREK

„Ön engem pedofilnak tart?” – kérdezte a CNN meleg riportere Szijjártótól

A külügyminiszter a CNN újságírójának, Richard Questnek adott interjút a melegellenes törvénnyel és az ellenzéki előválasztással kapcsolatban.
Címkép: CNN - szmo.hu
2021. szeptember 22.


Link másolása

hirdetés

Richard Quest, a csatorna nyíltan meleg riportere idézett a törvényből, majd azt kérdezte:

Miniszter úr, ön ugyanolyan jól tudja, mint én, hogy én meleg vagyok, így rám is vonatkozik ez a törvény. Ön engem pedofilnak tart?

Szijjártó a válasz előtt leszögezte, hogy tiszteli a riportert, amiért legalább elolvasta a törvényt, és tiszteli azt az életmódot is, amit Quest választott magának.

A külügyminiszter ezután elmondta, hogy a törvény két résszel rendelkezik: az egyik a pedofíliával kapcsolatos cselekmények büntetését részletezi, a másik pedig arra hivatott, hogy „megvédjük a gyermekeinket”, és „18 éves korig a szülők kizárólagos joga a gyerekek szexuális orientációra vonatkozó nevelése.”

Quest erre azt válaszolta, hogy kár, hogy ezek ugyanabban a törvényben találhatók.

A homofób elemeket tartalmazó pedofiltörvény után az előválasztás került terítékre. A riporter azt kérdezte, tart-e a kormány attól, hogy az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje miatt esetleg elveszíthetik a jövő évi választást. Szijjártó Péter erre azt válaszolta, „nincs ok az aggodalomra”.

hirdetés

Az interjú végén A CNN újságírója megköszönte Szijjártó udvariasságát és azt mondta, ha férjével Magyarországra látogatnak, szívesen találkoznának Szijjártóval és a feleségével, akiket egy vacsorára is meghív.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Elemzők a kormány járványkommunikációjáról: „botrányosan rossz, szelektált és titkolózó”

A Népszavának több elemző is beszélt arról, hogy úgy látják, a politikai szempontok egyértelműen háttérbe szorították a járványügyi szempontokat.

Link másolása

hirdetés

Erősen felfutó ágban van a koronavírus-járvány negyedik hulláma Magyarországon, ám a helyzet súlyosbodásával kapcsolatban – néhány adaton kívül – érdemi tájékoztatást sem a kormány, sem az Operatív Törzs nem adott az utóbbi hetekben - írja a Népszava.

A lapnak több elemző is úgy nyilatkozott a kormány járványkommunikációjáról, hogy az botrányosan rossz, szelektált és titkolózó.

Az elemzők szerint a politikai szempontok egyértelműen háttérbe szorították a járványügyi szempontokat, ezért sincs érdemi tájékoztatás sem a Covid-19 negyedik hullámának alakulásáról. "Pedig az aktuális járványhelyzet nem ezt indokolná" - nyilatkozta a lapnak Szentpéteri Nagy Richárd. A politológus úgy véli, a kormányzati kommunikációban korábban is a politikai szempontok domináltak, és ez – a 2022-es választásokhoz közeledve – egyre erőteljesebben jelenik meg.

Virág Andrea, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója is hasonló véleményen van. Szerinte látványos a kommunikáció hiánya a vírussal kapcsolatban, de nemcsak a kormánypártok, hanem az ellenzéki pártok részéről is.

"A politikusok valószínűleg úgy érzik, a társadalomnak kicsit elege lett ebből a témából, a választásokhoz közeledve próbálnak népszerűbb ügyekről beszélni. Pedig az ellenzék felelőssége is, hogy nyomás alatt tartsa a kormányt a vírushelyzet miatt, a kormánynak pedig azt kellene elkerülnie, hogy súlyossá váljon a járvány"

– fogalmazott.

hirdetés

Az elemző úgy látja, a kormány talán a harmadik oltás felvételéről kommunikált érdemben az utóbbi hetekben, de még ezt is hiányosnak tartja. Virág Andrea arról is beszélt: nem tudhatunk semmit arról, hogyan alakul a fertőzések és a halálozások aránya az oltottak és az oltatlanok körében, az érintetteket hányszor és milyen vakcinával oltották be.

Szerinte nincs hatékony kampány annak érdekben sem, hogy tovább emelkedjen az oltási kedv és azok, akik eddig nem tették meg, beoltassák magukat.

Virág Andrea szerint ebben nagy szerepe lenne a tiszta, világos kommunikációnak.

Síklaki István szociálpszichológus a Népszavának azt mondta:

"Nemcsak most, eddig is botrányosan rosszul, elégtelenül működött a tájékoztatás. Szelektált és titkolózó, leginkább a pozitív fejleményeket hangsúlyozták csak, ami félrevezető".

A szociálpszichológus szerint az különösen bicskanyitogató, hogy az orvosok, kórházigazgatók nem nyilatkozhatnak. A lapnak elmondta, úgy gondolja, hogy az Operatív Törzs sem állt a helyzet magaslatán, de amíg üléseztek és tartottak tájékoztatókat, legalább úgy lehetett érezni, foglalkoznak a járvánnyal. Síklaki szerint mindez a társadalomra is nagy hatással van: ha az látszik, hogy a kormány már nem veszi komolyan a járványt, az emberek sem fogják, aminek súlyos következményei lehetnek.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

A DK beperli az MTVA-t, amiért tényként kezelték az Elk*rtuk állításait

A Kossuth rádió egyik műsorában hangzott el az, hogy „Dobrev Klára is döntött 2006-ban az utcán lévő ártatlan emberek szemkilövéséről és megveréséről”.

Link másolása

hirdetés

Mi is megírtuk, hogy kedden a Kossuth rádió Jó napot, Magyarország! című műsorában azt mondták: "Dobrev Klára is döntött 2006-ban az utcán lévő ártatlan emberek szemkilövéséről és megveréséről".

A DK közleményben reagált a történtekre - szúrta ki a 24.hu.

A párt szerint "az állami rádió propagandistái láthatóan csont nélkül átvették a Fidesz propagandafilmjében, az Elk*rtuk-ban foglalt összeesküvés-elméletet".

Azt is hozzátették,

a történtek miatt a Demokratikus Koalíció beperli az MTVA-t.

Ezután a párt közleményében néhány példát is hoztak arra, hogy a filmeken vagy a TV-ben látottak nem mindig fedik a valóságot. Így például megemlítették, hogy nem létezik olyan, hogy halálcsillag – még Soros Györgynek sem –, nincs titkos varázslóiskola Angliában, és Magdi anyus sem halt meg, csak kiírták a sorozatból.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Most már a jelnyelvet használók is csatlakozhatnak a Stop, Gyurcsány! Stop, Márki-Zay! petícióhoz

A Fidesz akadálymentessé tette számukra az információk elérését és a petíció aláírását.

Link másolása

hirdetés

A Fidesz szerdai közleményéből – melyet Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő és Kósa Ádám európai parlamenti képviselő jegyez – kiderül, hogy a két képviselő kezdeményezte az aláírásgyűjtés jelnyelvi akadálymentesítését – írja a 24.hu. Így fogalmaztak:

„Ma Magyarországon több mint 60 ezer siket és nagyothalló ember él. A Stop, Gyurcsány! Stop, Márki-Zay! petíció jelnyelvi akadálymentesítésének célja, hogy azok a siketek és nagyothallók, akik jelnyelven kommunikálnak, egyből anyanyelvükön, magyar jelnyelven juthassanak hozzá az információkhoz.”

Azt is hozzátették, hogy az eddigi számok azt mutatják, hogy az emberek többsége nem akarja, hogy visszatérjen a 2010 előtti időszak. Viszont a jelenlegi politikai helyzetet hibáztatták azért, mert Gyurcsány Ferenc még mindig el tud bújni „a Gyurcsány Show szereplői mögé”, hogy újra hatalomra kerülhessen.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Az Elkxrtuk 343 millió forint közvetett állami támogatást kaphat

A film költségei meghaladják az 1,14 milliárd forintot.
Fotó: Facebook/ELKXRTUK - szmo.hu
2021. október 27.


Link másolása

hirdetés

A múlt héten mozikba került Elkxrtuk cím film gyártási költsége jelenleg meghaladja az 1,14 milliárd forintot, amihez az alkotók 343 millió forint társasági adókedvezményes, azaz közvetett állami támogatást vehetnek igénybe – derül ki a Nemzeti Filmiroda nyilvántartásából. A filmgyártók eddig 774 millió forint elköltését igazolták, ami alapján 232 millió forint közvetett állami támogatáshoz jutottak - írja a hvg.hu a Napi.hu alapján.

A 2006. októberi budapesti eseményeket sajátos módon bemutató filmet az első hétvégén 42 686 néző látta. A Filmforgalmazók Egyesülete adatai szerint a harmadik legnézettebb film volt (a Dűne és a Venom 2. után), és négy nap alatt 63,3 millió forint jegybevételt hozott a moziüzemeltetőknek és a forgalmazónak.

Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya producerek nyilatkozatai szerint a mozifilm gyártására nem kaptak közvetlenül állami támogatást, hanem saját forrásból, hitelből, céges és magántámogatások segítségével állították össze a büdzsét
- írja a Napi.hu.

Az alkotók a költségvetés 30 százalékáig, jelenesetben 342,8 millió forintig, vehetnek igénybe társasági adókedvezményes, azaz közvetett állami támogatást. A filmtámogatást cégek nyújtják, amelyek ezért társaságiadó-kedvezményre, illetve adójóváírásra jogosultak, így az adójuk nem az államkasszába, hanem a filmgyártókhoz kerül.

Az ilyen ügyek miatt a Nemzeti Filmintézet letéti számlát vezet, innen fizeti ki a filmgyártási költségek elszámolása után a filmgyártóknak a közvetett támogatásokat. A Filmintézet negyedévente tájékoztatja az adóhatóságot a számla egyenlegéről és tranzakcióiról.

A Mega Film eddig három részszámlát nyújtott be a filmgyártási költségekről összesen 774,5 millió forint értékben, ezek alapján 232,3 millió forint közvetett állami támogatást vehetett igénybe.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: