HÍREK
A Rovatból

Olyanokat is behívtak a hétvégére második oltásra, akiket csak egy hete oltottak

Van, aki 19 nappal korábbra kapott időpontot, mint amennyit korábban mondtak neki, és most tanácstalan, mit csináljon.


A hivatalos tájékoztatás szerint a következő napokban több mint 395 ezer embert olthatnak be a háziorvosokhoz kiszállított Sinopharm, Moderna, és a kórházi oltópontokra kiszállított Pfizer-vakcinákkal. Ezzel párhuzamosan folytatódik a 60 év alatti krónikus betegek oltása is. Közülük most

74 ezer ember oltására van lehetőség a múlt héten érkezett AstraZeneca-szállítmányból. Őket a hétvégén kórházi oltópontokon fogják oltani. Az oltandók SMS-ben kapják meg a „behívót”,

amely tartalmazza az oltás pontos időpontját és helyszínét is. A 60 év alatti krónikus betegek közül egyelőre

a 47-59 év közöttiek számíthatnak SMS-re.

A hétvégi oltási akcióban 101 kórház vesz részt, összesen 433 oltóponttal. 8 és 18 óra között, óránként optimális esetben 12 ember oltását végzik el. Az oltás és az azzal járó helyszíni adminisztráció 40-60 percet vesz igénybe. Az olthatóságról a helyszíni kikérdezés alapján az oltóorvos dönt.

A tumultus és felesleges sorban állás elkerülése érdekében azt kérik, hogy minden behívott a megadott időpontra érkezzen. Az SMS-ben kapott időpont nem módosítható.

Aki behívót kap SMS-ben, de valamilyen oknál fogva nem tud megjelenni a megadott időpontban, az csak egy későbbi alkalommal kerülhet sorra.

"Tekintettel arra, hogy ez egy tömeges oltási akció és a kórházi oltópontokra egy nap alatt akár több száz embert hívnak be, minden résztvevőtől fegyelmezettséget, türelmet és egymás iránti toleranciát kérünk a várakozás és az oltás ideje alatt!” –

olvasható a koronavíru.gov.hu-n.

A bekecsi Tóth Erika a Szeretlek Magyarországnak elmondta, hogy múlt hét kedden hívta a körzeti asszisztens, hogy pénteken mehet oltásra. Vagyis

egy hete kapta meg az első oltását. Most mégis SMS-ben hívták szombatra Sátoraljaújhelyre, a következőre.

„Nem is csak az a baj, hogy korai a második injekció, a helyszínt sem értem. Miért kell 55 kilométerre menni, amikor Miskolc csak 35 kilométer lenne?” – kérdezi.

Egy Veszprém megyei asszony azt nyilatkozta a Szeretlek Magyarországnak, hogy ő február 26-án kapta meg az első AstraZenecát, március 26-ra írták elő a második oltást. Ő szintén kapott SMS-t, hogy vasárnap várják oltásra, vagyis 19 nappal korábban annál, mint amit korábban mondtak neki.

„Ha idős ember kap meg egy ilyen sms-t, megeshet, hogy akkor is elmegy, ha most nem kellene. Lehet, hogy nem kapja meg, de odajutni sem biztos, hogy könnyű.”

– mondja az asszony.

Mindketten azt nyilatkozták, hogy hívják a háziorvost és az oltópontot. Úgy gondolják, jobb, ha szólnak, hogy hívjanak helyettük mást.

Egy dunántúli háziorvos is azt hallotta a kollégáktól, hogy több frissen oltott beteget is behívtak, olyanokkal együtt, akik három hónapon belül volt covidosok, pedig őket elvileg nem oltják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Pankotai Lili üzent, miután megint feljelentették: Srácok, az ugye megvan, hogy egy 20 éves kiscsajtól vagytok ennyire megijedve?
Miután megszüntették a Pride miatt indított eljárást, Pankotai Lili most arról számolt be, hogy a Készenléti Rendőrség is nyomoz ellene. A fiatal aktivista úgy tudja, Budai Gyula jelentette fel egy videó miatt.


„Megint feljelentettek – úgy tűnik, ennyire félnek egy 20 éves diáklánytól” – kezdte Facebook-bejegyzését Pankotai Lili, aki ellen nem sokkal ezelőtt szüntették meg az eljárást a Pride-ügyében.

„Ám most Viktor új szintre emelte a tétet: már a Készenléti Rendőrséget küldte rám – az egyik jelentgető csicskáján keresztül. Budai „Jelentgető” Gyula egy már megvágott videó továbbvágott verziójával házalt addig, amíg most maga a Készenléti Rendőrség nyomoz ellenem. Így a Megafontól a Hír TV-n át Budai Jelentgető Gyuláig most egy év börtönnel fenyegetnek” – írta a fiatal aktivista.

„Azért ez elég érdekes – sőt, egyben megtisztelő is –, hogy a hatalom minden eszközt bevetve próbál megfélemlíteni és eltakarítani. Srácok, az ugye megvan, hogy egy 20 éves kiscsajtól vagytok ennyire megijedve? Ilyen nagy a baj?”

– tette hozzá.

Pankotai azt is leírta a posztban, hogy mivel jár az, ha valaki ellen ilyen nyomozást indítanak. Állítása szerint 0–24-ben megfigyelhetik, bármikor lehallgathatják, bármikor házkutatást tarthatnak nála, bármikor lefoglalhatják és átkutathatják bármilyen holmiját vagy elektronikai eszközét.

„Az pedig megint csak egy „király kórkép”, hogy a nyomozásról szóló információk előbb landoltak a Hír TV szerkesztőségében, mint nálam. Én a mai napig semmilyen hivatalos értesítést nem kaptam, de a Megafon már elindította a kampányát” – fűzte hozzá Lili, aki eztán Budai Gyulának üzent.

„Gyula, én nem a családapáról, nem a nagypapáról, nem a férjről, nem a focidrukkerről beszéltem – hanem az Orbán Viktor által vezetett és az ő nevével fémjelzett egész rendszerről és gépezetről, ami nem térhet vissza 2030-ban. Ezt is hallottad volna, ha nem vágtátok volna szét a videót. Budai Jelentgető Gyula, aki esküt tett arra, hogy minden erőszakos megnyilvánulást jelenteni fog – ő maga, amikor még a saját kommentelői is kiakadtak rajta, emlegetve Orbán Viktor poloskázását, ahol bírók, aktivisták és civil szervezetek eltakarítását ígérte miniszterelnökként –, akkor Gyula válasza annyi volt: „Hát tessék feljelenteni Orbán Viktort, ahogy én tettem Lilivel.”

Orbán Viktor „nagytakarítása” úgy tűnik, elkezdődött – és a civil szervezetek, aktivisták, bírók közül egy aktivistával kezdi. Nem is akárhogyan – egyből egy év börtön a cél”

– írta a fiatal lány, majd a hosszú bejegyzés végén a miniszterelnöknek is üzent.

„Most hozzád szólok, Viktor! Hozzád, aki egykoron Soros kedvenceként, saját testeddel védted Demszkyt a kádári rendőrség ellen – most meg nem is a sima, hanem a Készenléti Rendőrséget uszítod rá egy diáklányra?!? Kezdődhet a tánc, fiúk! Ahogy neked már egyszer megüzentem: Tudok játszani. És készülj fel – mert szeretek is;) 275 nap. Tik-tak, tik-tak” – zárult a poszt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Orbán repüléséről: Látom az elnöki pár, eljátszva a nép fiát, RyaNER járattal utazik
A Tisza Párt elnöke megint nem bírta ki, hogy ne posztoljon a miniszterelnökről, ezúttal új utazási szokását gúnyolta ki.


Ahogy arról korábban mi is írtunk, Orbán Viktor és felesége, Lévai Anikó fapados járattal utazott Brüsszelbe. Ehhez ráadásul a Ryanair gépét vették igénybe, amelynek vezetőjével korábban komoly csörtéket vívott a kormány.

A hírre – természetesen – már reagált is Magyar Péter. Mint Facebook-oldalán írta:

„Látom az elnöki pár, eljátszva a nép fiát, RyaNER járattal utazik megállítani a veszélyes Brüsszelt.”

Szerinte csak három eset lehetséges:

„1) A reptér mellé a nemzet veje kért egy légitársaságot is, mielőtt a szabadság földjére emigrálna.

2) Szijjártó előre befoglalta mind az öt honvédségi luxusgépet.

3) Ez egy ócska színjáték.”

Utóiratban is odaszúrt egyet a kormányfőnek: „remélem a 200E buszon volt ülőhely. 500 eurós bankjeggyel nem lehet fizetni a repülőn.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Rácz András: Olyat még a világ nem látott, hogy egy láthatóan súlyos fájdalmakkal küzdő, négykézláb közlekedő sérültnek azt mondjuk, hogy álljon már lábra
Az Oroszország-szakértő szerint nem sokat tudunk az esetről, ezért higgadtan kellene vizsgálni az esetet. Azonban arról is ír, hogy többen hibázhattak az elhunyt magyar ügyében.


Továbbra is rengeteg a kérdőjel Sebestyén József halála körül, aki kárpátaljai magyarként szolgált az ukrán hadseregben. A férfi tragikus sorsa miatt megszólalt Rácz András Oroszország-szakértő is, aki hosszú posztban írta le, mit lehet biztosan tudni, és mire nincs bizonyíték.

Rácz szerint kevés és ellentmondásos információ áll rendelkezésre, ezért „ideje volna a higgadtságnak”. Posztjában világosan fogalmaz: nincs olyan, hogy „kényszersorozás”. A sorozás maga is kényszer, ráadásul háborús helyzetben ez nem is sorozás, hanem mozgósítás. Ukrajnában jelenleg részleges mozgósítás zajlik, nem békeidőbeli sorozás.

A szakértő részletesen ír az ukrán hadkiegészítési szervezetről, a TCK-ról is. Ezek a hivatalok döntik el, hogy az ukrán férfiak mikor és melyik alakulathoz kerülnek, miután leadták adataikat. A TCK munkatársai Rácz szerint sokszor erőszakosak, korruptak, és a szabályokat sem tartják be. Az ukrán törvények szerint minden 25 és 60 év közötti férfi köteles regisztrálni, de sokan ezt nem teszik meg – ez pedig komoly következményekkel járhat.

Rácz hangsúlyozza, hogy sok visszaélés éri azokat, akik nem regisztrálnak vagy nem frissítik az adataikat, vagy akik ugyan megkapják a behívót, de nem jelennek meg. Szerinte az ilyen esetekről készült videók nagy része ezeknek a helyzeteknek a vége, amikor az embereket az utcán hurcolják el. A szakértő szerint ma már az is előfordul, hogy valakit előbb visznek el, és csak utólag kapja meg a hivatalos behívóját – de hogy Sebestyénnel is ez történt-e, azt nem lehet tudni.

Két videó is nyilvánosságra került Sebestyénről. Az elsőn négykézláb mászik, a másodikon elmondja a mentősöknek, hogy szédül, fáj a hasa, és nem tud felállni. A mentősök ennek ellenére azt mondják neki, hogy „ne szórakozzon, álljon a lábára, legyen férfi”. Eközben ott állnak mellette, de nem vizsgálják meg, nem segítenek neki. Rácz szerint

„olyat még a világ nem látott, hogy egy láthatóan súlyos fájdalmakkal küzdő, dezorientált, szédülésre panaszkodó, négykézláb közlekedő, viszont biztosan józan (ez is fontos!) sérültnek azt mondjuk, hogy álljon már lábra.”

A szakértő egyértelműen úgy látja, hogy Sebestyén közvetlen felettesei és a mentősök is hibáztak. Azt is hangsúlyozza, hogy az ukrán hivatalos közlemény elismeri: a férfit nem küldték kórházba, noha a videók alapján „annyira rosszul volt, hogy azonnal katonai kórházba kellett volna küldeni”. Ehelyett az ukrán közlés szerint Sebestyén június 18-án önkényesen elhagyta az egységét, és csak 24-én jelentkezett a beregszászi kórházban. Rácz szerint „ha Sebestyén akkor rendes orvosi ellátást kap, értelemszerűen nem szökött volna meg, hogy aztán maga menjen kórházba”.

A posztban Rácz azt is kiemeli, hogy

„megmagyarázhatatlan, hogy ha Sebestyén ennyire rossz állapotban volt a gyakorlótéren, mint a videók mutatják, akkor hogyhogy nem került azonnal kórházba és kapta meg a szükséges ellátást.”

A szakértő szerint az ügy alapos és lehetőség szerint független vizsgálatot igényel, és ha valaki hibázott, azt felelősségre kell vonni. A jövőre nézve szerinte az is fontos lenne, hogy a katonai orvosi vizsgálatok Kárpátalján alaposak legyenek, és ne történjen meg újra, hogy olyan embert is kiképzésre küldenek, aki egészségileg alkalmatlan.

Rácz hozzátette: „egy, a hadköteles kárpátaljai magyarok sorsát a szívén viselő kormányzat a mostani tragédia után megfontolhatná, hogy – értelemszerűen az ukrán állammal szoros együttműködésben – segít a régió katonai egészségügyi központjainak a modernizálásában. Ezzel lehetne rövid távon – a diplomáciai tiltakozáson túl – talán a legtöbbet tenni azért, hogy mással ne történhessen meg az, ami Sebestyén Józseffel.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Menczer Tamás reagált Magyar Péter Tusványos-posztjára: Te Kicsi! Te a záport nem tudod megkülönböztetni a vihartól!
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Magyar Péter túl sokat képzel magáról. Menczer Tamás szerint a miniszterelnök inkább európai vezetőkkel vitázik, nem vele.
F. O. - szmo.hu
2025. július 11.



Menczer Tamás Facebook-bejegyzésben reagált Magyar Péter korábbi posztjára, amelyben a Tisza Párt elnöke jelezte, hogy részt venne a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen, és vitázna Orbán Viktorral. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint azonban a miniszterelnök nem vele, hanem Manfred Weberrel és Ursula von der Leyennel vitázik.

A kormánypárti politikus a bejegyzésében úgy fogalmazott: „Te Kicsi! Te a záport nem tudod megkülönböztetni a vihartól! Pedig az nem nehéz… Mit akarsz te Orbán Viktortól?!” Hozzátette: „Manfred Weber és Ursula von der Leyen legalább meg tudja különböztetni a vihart a záportól.”

Menczer emlékeztetett arra is, hogy Magyar Péter a közelmúltban indokolatlanul vádaskodott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lezárása miatt. Egyúttal azt írta, hogy

a miniszterelnök nem vele, hanem európai vezetőkkel vitatkozik, ugyanakkor ő maga kész lenne vitába szállni a Tisza Párt elnökével.

Posztjában azt is megjegyezte, hogy ehhez veszélyességi pótlékot kér, és feltette a kérdést: hol legyen a találkozó?

Ahogy már beszámoltunk róla, Magyar Péter pénteken arról írt, hogy szeretne jelen lenni a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen, de a szervezők nem hívták meg, noha Orbán Viktorral vitázna a rendezvényen. Bejegyzésében kiemelte, hogy az LMP és az MSZP képviselői részt vesznek az eseményen, miközben szerinte ezek a pártok társadalmi támogatottság nélküliek, és a megszűnés szélén állnak.

A politikus úgy fogalmazott: „Tusványos mindig is azt hirdette magáról, hogy a párbeszéd fóruma. Ahol érdemi, baráti, tiszteleten alapuló vita folyhat különböző politikai erők között. Jó lenne, ha ez nem csak üres szlogen lenne.” Hozzátette: „közpénzből is működik, tehát a szervezők erkölcsi kötelessége, hogy biztosítsák a sokszínűség és a valódi párbeszéd lehetőségét.”

A 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort július 22–27. között rendezik meg. Orbán Viktor július 26-án tart előadást.

Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke korábban elmondta, hogy a miniszterelnök mellett hét miniszter is részt vesz a rendezvényen. Az idei programban öt nap alatt 40 helyszínen 500 eseményt tartanak, és közel 1000 előadót várnak. A szabadegyetem idei mottója: „Ránk számíthatsz!”

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET: