FELFEDEZŐ
A Rovatból

Olyan influenszereknek fizetett a promóért egy cambridge-i egyetem, akik sosem jártak oda

Az egyetem szerint nem megtévesztő a reklám, ám az egyik influenszer már törölte is inkább a posztját.


Az influenszerbiznisz nem ismer határokat, főleg nem az őszinteség terén, ennek újabb ékes bizonyítéka, hogy a Cambridge-ben található Anglia Ruskin University (ARU) azért fizetett néhány ismert influenszernek, hogy posztjaikban népszerűsítsék az iskolát.

Mindez még nem is lenne problémás, ám kiderült, hogy többen közülük soha nem is jártak az intézményben, leírásaikból mégis úgy tűnhet, mintha ismernék az iskolát

- írja a Metro.

A posztok akkor jelentek meg, amikor nyilvánosságra hozták az A-Level eredményeit (Angliában ez olyan, mint idehaza az egyetemi ponthatárok kihirdetése). Azokat a diákokat akarták elérni, akiket nem vettek fel az első helyen megjelölt egyetemekre, és a pótfelvételi során próbálkoznának újra.

A 82 800 ezer követővel rendelkező életmódblogger,

Mariana Alonso posztja például meglehetősen megtévesztően beszél arról, hogy a diploma megszerzése fontos volt számára, ám csak az iskola reklámját közli, azt nem, hogy valóban oda járt-e. A posztot azóta már törölte.

A kissé hiteltelen kampánnyal kapcsolatban megkerestek több érintett influenszert is, legtöbbjük azzal védekezett, hogy nem írták kifejezetten azt, hogy oda jártak, csupán a továbbtanulás pozitívumait emelték ki. Egy brit influenszer, Grace Bee például azt nyilatkozta, hogy

a megosztás számára csupán üzleti tranzakció volt, ám nem posztolna olyan márkáról, amelyben ő maga nem hisz.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#ad As someone who spends their time taking photographs for instagram, it’s probably no surprise to hear that I’m a photography graduate. I actually signed up for my photography course at the ripe old age of 21 after so many years of believing further education wasn’t for me. But I left my comfort zone and threw myself back into learning because I didn’t want to leave it too late to earn the qualification I so desperately wanted. I guess its never too late to learn something new but theres no time like the present, right? If you think you’ve left it too late to apply for your dream course, don’t panic! There’s still time to apply to @angliaruskin through clearing. #angliaruskin #aruproud #goingtoaru

GRACE | Midsize Blogger (@gracebeeuk) által megosztott bejegyzés,

Az egyetem is megszólalt: nem beszéltek a reklámok megtévesztő jellegéről, arról viszont igen, hogy a kampány segítségével olyan potenciális diákokat is elértek, akiket eddig nem. Az influenszereket csupán azzal bízták meg, hogy saját egyetemi élményeikről beszéljenek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Itt lehet majd élőben nézni a tűzijátékot, ha nem tudtok kimenni a Duna-partra
Élőben lehet követni az interneten és a televízióban is a tűzijátékot.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Nagyon sokan fogják a helyszanen, tehát a fővárosban megtekinteni az augusztus 20-i tűzijáékot, de més többen lesznek azok, akik a képernyőn keresztül szeretnék követni az esti eseményt.

Tavaly a Magyarország Kormánya YouTube-oldal közvetítette a tűzijátékot, vélhetően idén sem lesz ez másképp, itt találjátok a linket az oldalhoz.

A televízióban élő adásban a Duna TV-n lesz látható 21 órától, az ismétlés pedig 22.50-kor kezdődik a Duna World csatornán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megpróbáltunk berúgni a 380 forintos sörtől augusztus 20-án, lássuk, sikerült-e
A sörért rengeteget kellett sorban állni az úgynevezett SZIN-pontokon, vagy SZIN Bisztrókban, ahol más áruk is hatósági árasak voltak. Kíváncsiak voltunk, hány sörhöz tudunk hozzájuni és meginni a tűzijátékig.


Magyarországon a legnagyobb kegy augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre?

@szeretlekmagyarorszag.hu Magyarországon a legnagyobb kegy Augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre? #augusztus20 #budapest #magyar #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu
kapcsolodo]


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Polgár Tünde kiakadt a tűzijáték miatt: Ez egy komplett kórházfelújítás ára!
A médiaszemélyiség szerint népszavazást kellene tartani arról, hogy a milliárdokat kórházakra fordítsák, ne a fényparádéra.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Polgár Tünde az augusztus 20-ai tűzijáték kapcsán osztotta meg gondolatait az Instagram-oldalán. Fotókat tett közzé az ünnepi fényparádéról, és azt írta, hogy ez egy komplett kórházfelújítás ára is lehetne. Úgy fogalmazott,

büszke minden városra, ahol elmaradt a látványosság, és szerinte ideje lenne népszavazást tartani arról, hogy a pénzt inkább kórházakra fordítsák.

Hozzátette, a tűzijátékot akár felvételről is meg lehetne nézni, nem szükséges minden évben Európa legnagyobb tűzijátékát megszervezni.

Az idei Szent István Napi programsorozat lebonyolítását a Balásy Gyula tulajdonában álló Lounge Event Kft. végezte. A rendezvényekre összesen 10,9 milliárd, míg a tűzijátékra 3,6 milliárd forintot fordíthattak.

A Publicus Intézet felmérése szerint a lakosság jelentős része szintén túlzónak tartja a költségeket. A válaszadók 80 százaléka úgy gondolja, a pénznek máshol lenne jobb helye.

A Fidesz-szavazók 51, az ellenzékiek 93, a bizonytalanok 84 százaléka osztja ezt a véleményt. A kutatás szerint 18 százalék támogatja a kiadásokat, 2 százalék pedig tartózkodott.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Fotógaléria: Ha lemaradtál a tűzijátékról, vagy csak újra felidéznéd a látványt, mutatunk róla sok képet
Látványos volt idén is a fővárosban az augusztus 20-i tűzijáték. Aki nem tudta megnézni a show-t, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



2025-ben sem maradt el a tűzijáték Budapesten, ezúttal az időjárás is kegyes volt, ennek megfelelően rengetegen nézték a szabadban, élőben a show-t

Aki nem tudott kimenni, és képernyő előtt sem tudta nézni a tűzijátékot, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt:


Link másolása
KÖVESS MINKET: