HÍREK
A Rovatból

Oltásszkeptikus, járványtagadó és erdőirtó: az Orbánhoz látogató Jair Bolsonaro legvitatottabb kijelentései

A szélsőjobboldali brazil elnök csütörtökön Áder János és Orbán Viktor vendége lesz Budapesten.


Moszkva, 2022. február 16.
Jair Bolsonaro brazil elnök koszorúzási ünnepségen vesz részt a moszkvai Kreml fala mellett lévõ ismeretlen katona sírjánál 2022. február 16-án.

Jair Bolsonaro többször bagatellizálta már a koronavírus-járványt, megkérdőjelezte a járvány terjedését akadályozó intézkedéseket, köztük a vakcinákat is, írja a France24. A lap néhány hónapja összegyűjtötte a csütörtökön Budapestre látogató brazil elnök legvitatottabb kijelentéseit.

A világjárvány két évvel ezelőtti kezdetén Bolsonaro egyenesen túlzott reakciónak nevezte az intézkedéseket. Amikor 2020. március 9-én országában még csak 25 fertőzöttet és egyetlen halálesetet sem regisztráltak, úgy fogalmazott:

„Úgy vélem, hogy a vírus pusztító erejét túlbecsüljük. Talán bizonyos gazdasági érdekek miatt népszerűsítik ennyire.”

Nyolc nappal később már egyenesen hisztériának nevezte a járványt, pedig előző nap jelentették Brazíliában a koronavírus első halálos áldozatát:

„Jól ment a gazdaság, de ez a vírus némi hisztériát okozott. A kormányzók - miközben megértem őket, de lehet, hogy tévedek - olyan döntéseket hoznak, melyek komoly károkat okozhatnak a gazdaságunknak.”

Újabb tíz nappal később száz alatt járt a brazil elhunytak száma, de Bolsonaro még ekkor is csak bagatellizálta az egyre inkább berobbanó járványt:

„A lakosság 90 százaléka számára ez csak egy kis influenza, vagy semmi.”

Hiába számlált már 2020. április 12-én országa 1200 halottat a világjárvánnyal összefüggésben, a brazil elnök mintha nem akart volna tudomást venni a tényekről:

„Úgy tűnik, ez a víruskérdés már eltűnőben van.”

A koronavírus azonban olyannyira nem akart eltűnni, hogy 16 nappal később éppen csak 5000 alatt volt az áldozatok száma Brazíliában. Bolsonaro minden korábbit felülmúló nemtörődömséggel vette tudomásul a helyzetet:

„És akkor mi van? Sajnálom! Mit akarnak, mit csináljak? Messiás vagyok, de nem tudok csodát tenni” - utalt második keresztnevére Jair Messias Bolsonaro.

A 66 éves politikus nemcsak a koronavírus, hanem a klímaváltozás ellen is sajátos módon vette fel a harcot. A Brazíliát 2019 óta vezető elnök regnálása alatt évtizedes csúcsra emelkedett az erdőirtás az Amazonas térségében. A 2020 augusztusa és 2021 júliusa között kivágott 10 476 négyzetkilométernyi esőerdő területe hétszer akkora, mint London, és tizenháromszor nagyobb New Yorknál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orosz drón csapódott egy családi házba Lengyelországban
Személyi sérülés szerencsére nem történt, a ház teteje és az udvaron álló autó viszont megrongálódott.


Orosz drón csapódott egy lakóházba a Lublin vajdasági Wyryki településen – értesült a Polsat News. A ház teteje és az udvaron álló autó is megrongálódott.

„Szerencsére senkinek sem esett baja”

- közölte a lap megkeresésére Andrzej Fijołek rendőr alezredes, a lublini vajdasági rendőr-főkapitányság munkatársa.

Mariusz Zanko, a wlodawai járás vezetője is megerősítette, hogy egy lakóház károsodott, az viszont egyelőre nem világos, hogy maga a drón csapódott-e be, vagy annak darabjai.

„A helyiek robbanást hallottak, észleltek lengyel vadászgépeket is. A hangulat feszült, az emberek körében komoly aggodalom tapasztalható”

– fogalmazott.

Az önkormányzati vezető is megerősítette, hogy senki nem sérült meg, de anyagi kár keletkezett. A helyszínen tartózkodnak a hivatal munkatársai, akik a károk felmérését végzik.

Egy másik lelőtt drónt is megtaláltak a hatóságok a Belarusz határtól nagyjából negyven kilométernyire található Czosnówka falunál.

Mint azt mi is megírtuk: szerda hajnalra virradóan orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. A lengyel katonai parancsnokság közölte: az orosz drónok többször is megsértették az ország légterét. A NATO és a lengyel vadászgépet is riasztották, a drónokat pedig lelőtték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor elárulta, kiknek üzente, hogy semmi sem lesz elfelejtve
A miniszterelnök a kötcsei beszédében úgy fogalmazott: „semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve”.


Orbán Viktor ismét az ÖT stúdiójában járt, és amikor a műsor felvételéről kijött, a Balzac Újság elkapta néhány kérdésre.

A miniszterelnököt többek között arról kérdezték, kiknek szólt az üzenete Kötcsén, amikor azt mondta: „Mostantól mindenki tegyen meg mindent, amit tud. Ismernek engem, nem vagyok olyan ember, aki fenyegetőzik és durváskodik, de semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve, és minden el lesz rendezve.”

„A következő hét hónapban mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek. Azoknak szólt, akik ezt nem akarták”

- válaszolta a miniszterelnök.

Orbán Viktor kötcsei pikniken mondott beszédét most először közvetítették élőben. A fenti mondatot pedig sokan figyelmeztetésként, vagy egyfajta fenyegetésként értelmezték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Egy drón lehet véletlen, több drón már nem az” – mondta a Lengyelországban lelőtt drónokról a korábbi amerikai védelmi miniszterhelyettes
„Nagy valószínűséggel ez egy teszt, amire a NATO-nak reagálnia kell” - fogalmazott a BBC-nek adott interjújában Jim Townsend.


Nehéz elképzelni, hogy az orosz drónok legutóbbi lengyel légtérbe való behatolása véletlen lett volna – mondta Jim Townsend, az Egyesült Államok korábbi védelmi miniszterhelyettese a BBC Newsday című műsorában.

„Egy drón lehet véletlen, de több drón már nem az”

– fogalmazott Townsend.

„Több időre van szükség, hogy Lengyelország meg tudja vizsgálni, mit is találtak pontosan, és hogy lássuk, hogyan vélekednek erről. De nagy valószínűséggel ez egy teszt, amire a NATO-nak reagálnia kell”

– tette hozzá.

Townsend szerint jó hír, hogy Lengyelország és a NATO uralni tudta a helyzetet. „A drónokat észlelte a lengyel radar, és a NATO gépei azonnal felszálltak” - mondta.

„Most a NATO politikai oldala van nyomás alatt, hogy az erre adott válasz megfelelő legyen az egész szövetség részéről”

- jegyezte meg a korábbi amerikai védelmi miniszterhelyettes.

Mint azt mi is megírtuk: szerda hajnalban orosz drónok hatoltak be a lengyel légtérbe. A lengyel katonai parancsnokság közölte: az orosz drónok többször is megsértették az ország légterét. A BBC szerint a NATO és a lengyel vadászgépet is riasztották, a drónokat pedig lelőtték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Amikor az apám megkéri valamire, a feleségem nyilván segít neki Hatvanpusztán
A miniszterelnök az Öt műsorában beszélt a kötcsei gondolatáról, a politikai játszmákról, a családi birtokról és arról is, hogy senki nem állhat a törvények felett.


Orbán Viktor az Öt című műsor vendége volt, ahol több aktuális témáról is beszélt – köztük kötcsei gondolatairól, a nemzeti konzultációról vagy épp a fiatalokról és a politikai helyzetről.

A beszélgetés során szóba került Hatvanpuszta is. Orbán azt mondta, neki ehhez semmi köze, az ő élete egy nyitott könyv. Azt is megjegyezte: számára ez a téma egy könnyű délutáni tea.

Felesége, Lévai Anikó is szóba került. A miniszterelnök azt mondta:

„Amikor az apám megkéri valamire, akkor nyilván segít neki. De még egyszer mondom, ez egy gazdaság. Szeretném, ha egyszer elkészülne.”

A hatvanpusztai ügyeket rendszeresen feltáró Hadházy Ákosról úgy nyilatkozott: köszönettel tartozik neki, mert belőle él, ő tartja el.

Ahogy arról korábban többször is írtunk: a független országgyűlési képviselő számos olyan dokumentumot bemutatott, ami szerinte azt bizonyítja, hogy a terület és a rajta lévő épületek nem gazdasági célt szolgálnak, hanem Orbán Viktor és családja luxusbirtokáról van szó. Az ellenzéki politikus többször beszélt arról is, hogy a miniszterelnök felesége gyakran jár a területen, az ott dolgozó munkások szerint pedig állítólag már többször felveretett olyan csempéket és márványlapokat, amik valamiért nem tetszettek neki.

Kitért arra is, hogy nem híve semmilyen adóemelésnek. Simicska Lajossal való kapcsolatáról azt mondta, nem veszett össze vele, inkább elhidegülésnek vagy szakításnak nevezhető, de sok mindent tanult tőle.

A repülőrajtról úgy fogalmazott: hosszú volt a kifutópálya, de 10 millióan ülnek a gépen. Szerinte ilyen előfordul, csak később indul be. Úgy látja, van szufla ebben az országban.

A „mocskos fideszezés” kapcsán azt mondta, focistadionokban nőtt fel, ilyen előfordul. A fiatalokról pedig úgy vélekedett, hogy nem akarnak kamu életet, hanem olyan életet szeretnének, aminek súlya van. Úgy látja, velük lehet beszélni, még akkor is, ha koncerten „mocskos Fideszt” kiabálnak.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: