Megszólalt a kormány a differenciált nyugdíjemelésről
Az Orbán-kormány nem támogatja a differenciált nyugdíjemelést – ezt Fónagy János, a nemzetgazdasági miniszter helyettese mondta ki egy kérdésre válaszolva. Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció képviselője arról érdeklődött, hogy a kormány tervez-e emelést legalább a legalacsonyabb nyugdíjak esetében. Az ellenzéki politikus szerint a jelenlegi szabályozás miatt körülbelül 500 ezer nyugdíjas él a KSH által megállapított szegénységi küszöb alatt.
Hangsúlyozta, hogy az idősek tisztelete kiemelt szempont, a kormány teljesíti a 2010-ben tett vállalásait, őrzi a nyugdíjak vásárlóértékét, és garantálja a 13. havi nyugdíj kifizetését. Kiemelte: „Törvény mondja ki, hogy a nyugdíjak értékét meg kell őrizni.” Szerinte ezt az inflációkövető nyugdíjemelés biztosítja, amelynek köszönhetően a nyugdíjak összege 2010 óta több mint kétszeresére nőtt, vásárlóerejük pedig 25 százalékkal emelkedett.
A miniszterhelyettes emlékeztette a DK képviselőjét, hogy 2005 és 2010 között 10 százalékkal csökkent a nyugdíjak vásárlóereje. Hozzátette, hogy a nyugdíj biztosítási alapon működő, keresetarányos ellátás, amelyet az aktív korú járulékfizetés határoz meg. Szerinte, ha a kormány egyes nyugdíjas csoportoknak nagyobb emelést adna, az jövedelem-átcsoportosítást jelentene, ami sértené a biztosítási elvet.
Szerinte az egységes mértékű emelés biztosítja a rendszer igazságosságát, mert így megmaradnak a korábban megállapított nyugdíjarányok. Úgy véli, a differenciált emelés azt eredményezné, hogy aki hosszabb ideig és magasabb járulékot fizetett, kevesebb ellátást kapna, míg azok, akik keveset vagy egyáltalán nem dolgoztak, magasabb nyugdíjban részesülnének. „Ez nemcsak igazságtalan, de a közteherfizetésre nézve is ellenösztönző lenne, ami hosszabb távon a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát is veszélyeztetné” – írta.
A miniszterhelyettes szerint a rendszerben a szolidaritási elv is érvényesül. Az alacsony összegű nyugdíjat kapók méltányossági alapon kérhetnek nyugdíjemelést vagy egyszeri segélyt, amelynek engedélyezési összege 2010 óta csaknem kétszeresére emelkedett.
Idén januárban a nyugdíjak 3,2 százalékkal nőttek, az előzetesen várt infláció mértékével.
Farkas András nyugdíjszakértő szerint a legnagyobb veszély 2025-ben a relatív elszegényedés lesz, de egyre több nyugdíjast fenyeget az abszolút elszegényedés is. Kiemelte: „A szegénységi küszöböt el nem érő nyugdíjat kap minden harmadik, a mélyszegénységi küszöbnél is kisebb nyugdíjat kap minden hatodik magyar nyugdíjas a KSH elérhető legfrissebb adatai szerint.”
via 24.hu