HÍREK

Nyugalom, lesz elég WC-papír Magyarországon

A koronavírus-járvány kitörése óta az eddigi, átlagosan napi 2 millió tekercs gyártását 3 millióra emelte az egyik magyar cég.

Link másolása

A magyar tulajdonban lévő Vajda-Papír éves higiéniai alappapír-gyártása bőven meghaladja a belföldi igényeket, így Magyarország akár önellátó is lehet ezekből a termékekből, a koronavírus-járvány alatt megnőtt kereslet mellett is - mondta az MTI-nek Vajda Attila, a Vajda-Papír Kft. ügyvezető igazgatója.

Az idén 20 éves vállalat külpiaci értékesítése a koronavírus-járvány idején sem állt le.

A koronavírus-járvány kitörése óta az eddigi, átlagosan napi 2 millió tekercs gyártását 3 millióra emelte a toalettpapír termékeknél, papírtörlőből 20 százalékkal, papír zsebkendőből pedig 10 százalékkal emelték a termelést, de a rendelésállomány - átmenetileg - egyes termékekből a háromszorosára nőtt a kiskereskedelmi láncoknál.

Egy magyar család évi 9 kiló vécépapírt használ fel évente, így a cégcsoport egy átlagos évben 13 millió ember higiéniai papírszükségleteit elégítheti ki. A megugró igényeket a vállalkozás 100 százalékban ki tudja elégíteni - szögezte le Vajda Attila.

"A magyar piac zökkenőmentes ellátása annak is köszönhető, hogy a legalapvetőbb termékek papír-alapanyagainak 100 százalékát belföldön állítja elő a cég, ez a teljes termékportfólió alapanyagának 50 százalékát jelenti. A megnövekedett igények miatt pedig csaknem száz munkavállalóval bővítik a létszámot a három magyarországi telephelyen" - mondta a cég ügyvezető igazgatója.

Tudomásuk szerint a kiskereskedelmi árak nem emelkedtek, az akciók azonban a megugró működési költségek miatt elmaradnak. Az extra higiéniai és megelőző intézkedések, idős munkavállalók védelmében tett lépések költségei, az egyes alapanyagok és az azokhoz kapcsolódó szállítmányozás drágulása és a devizahatás is emeli a kiadásokat.

Vajda Attila azt is elmondta, hogy a dunaföldvári gyáruk bővítésének második üteme az előkészítő mérnöki tevékenységeknél tart, a beruházáshoz újabb állami támogatást igényeltek. A fejlesztés további 70 embernek biztosít munkát, és 70 000 tonna többletkapacitást jelent majd.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

A Rovatból
Orbán Ráhel bababoltjának új kihívója lett: Mészáros Lőrinc megvette a Brendont
Újabb tevékenységi körrel bővült a legsikeresebb magyar portfóliója.

Link másolása

„Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100%-os tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi baba áruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek” – jelentette be közleményében a Mészáros Csoport.

Mészárosék szerint az akvizíció célja, hogy a márka magyar kézben maradjon, működése hosszútávon biztosított legyen, és ráadásul „a Mészáros csoportban rejlő lehetőségek kihasználásával jelentős külföldi terjeszkedésbe kezdhessen a már meglévő szlovákiai operációja mellé”.

A csoport ugyan eddig nem foglalkozott babatermékekkel, közleményük szerint az felvásárolt vállalat

„koncepcióját tekintve közel áll az üzletfilozófiánkhoz: prioritást élvez a gyermekek, családok iránti elkötelezettség és felelősségvállalás”.

A harminc éve alapított Brendon tizennyolc üzlethelyiséggel rendelkezik az országban, árbevétele pedig 2022-ben meghaladta a 15 milliárd forintot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: