21 ezer forintba került a marhapörkölt egy Fejér megyei étteremben – hosszú vitába bonyolódott a tulajdonos és a vendég
Az étterem vezetője szerint fel volt tüntetve az ár, ő kellemetlennek tartotta volna külön megemlíteni. A fogyasztó azonban elvárta volna, hogy jelezzék neki, ráadásul az sem tetszett neki, amilyen módon kifizettették vele.
Napok óta parázslik a vita egy Fejér megyei marhapörkölt miatt, ami rendesen kiakasztotta a vendéget, aki először csak egy kiadós ebédre vágyott, de végül 21 ezer forintos számlával távozott.
A sztori úgy indult, hogy a promotions.hu egyik olvasója egy tárgyalás után megéhezett, és betért egy étterembe. Meglátta az étlapon a marhapörköltet galuskával, nem is gondolkodott sokat, rendelt egyet, egy pohár limonádéval.
Az étel remek volt, de a végszámlán szereplő összeg nem kicsit sokkolta a vendéget: 21 ezer forint egy pörköltért.
A pincér magyarázata szerint a fogás különleges technikával készül, ezért ilyen borsos az ára, de a vendég ettől nem lett boldogabb. A legfőbb gond az volt, hogy nem volt nála annyi pénz, így a pincér letétként a kocsikulcsát kérte el. Lajos otthagyta a kulcsot, hazavonatozott, elutalta a pénzt, majd visszament az autójáért.
Bár végül a helyzet megoldódott, a vendég rossz szájízzel távozott. Nem az étel miatt – azt megdicsérte –, hanem az árképzés és az étterem bizalmatlansága miatt, hogy esetleg fizetés nélkül távozna.
Az étterem tulajdonosa viszont nem hagyta szó nélkül a történteket. Levélben reagált a történtekre, amiben kifejtette, hogy a vendég panasza alaptalan. Szerinte Lajos saját döntése volt, hogy nem kérte az étlapot, amin az árak egyébként pontosan fel voltak tüntetve.
A tulajdonos szerint „visszataszító és méltatlan lenne”, ha a pincér minden vendégnek külön jelezné az árakat, mintha feltételezné, hogy nem tudják kifizetni a számlát.
A tulaj azt is hangsúlyozta, hogy a marhapörkölt, ami az egész ügy középpontjában áll, egy prémium minőségű, különleges marhafajtából készül, és a lassú, gondos főzésnek köszönhetően kapja meg a páratlan ízét. Bár Lajos elégedett volt az étellel – teljesen el is fogyasztotta azt –, a számla már kevésbé nyerte el a tetszését.
„Mindenki eldöntheti, hol és mennyiért akar enni, de ezt a rendelés előtt kell átgondolni, nem a fogyasztás után” – írta a tulaj, hozzátéve, hogy a vendégnek lehetősége lett volna másik ételt választani.
A tulaj szerint Lajos stílustalanul viselkedett, amikor csak a fogyasztás után kezdett panaszkodni. Ráadásul „kifőzdeként” emlegette az éttermet, amit a tulaj visszautasított, bár nem a szóhasználattal volt a legnagyobb baja.
(via fmc.hu)