Nyilvánosan kell bocsánatot kérnie Karácsony Gergelynek Tiborcz Istvántól a bíróság döntése szerint
Tiborcz azért perelt, mert Karácsony az önkormányzati választási kampányban, az általa bevezetni tervezett, ingatlanokat érintő helyi adónemet Tiborcz-adóként emlegette.
Nyilvánosan kell bocsánatot kérnie Karácsony Gergelynek Tiborcz Istvántól egy jogerős ítélőtáblai döntés szerint - tájékoztatta a Perfect Partner Communication kedden az MTI-t.
Tiborcz István azért indított személyiségi jogi pert Karácsony Gergely ellen, mert a politikus az önkormányzati választási kampányban, az általa bevezetni tervezett, ingatlanokat érintő helyi adónemet Tiborcz-adóként emlegette.
A jogerős bírósági döntés indoklásában - írta a kommunikációs cég - a bíróság kifejtette: Karácsony Gergely új adónemmel kapcsolatos névválasztását magyarázó közlései alapján egyértelmű, hogy a politikus választási esélyeinek javítása, azaz politikai haszonszerzés érdekében, a Tiborcz Istvánnal szembeni vélt negatív társadalmi értékítéletet kiaknázandó nevezte el az új adónemet éppen róla.
A személyiségi jogi per alapját a közlemény szerint "egy korábbi kúriai döntés képezte, melyben a bírák kimondták": annak ellenére, hogy Tiborcz István Magyarország miniszterelnökének veje, nem minősül közszereplőnek.
A Fővárosi Ítélőtábla június 7-én kihirdetett jogerős ítélete szerint Budapest főpolgármestere jogsértést követett el, amikor választási kampányában Tiborcz István nevének jogosulatlan felhasználásával, a "Tiborcz-adó" kifejezést használta.
A másodfokon eljáró bíróság eltiltotta a további jogsértésektől Karácsony Gergelyt, és kimondta, hogy nyilvános bocsánatkérő közlemény közzétételével kell megkövetnie Tiborcz Istvánt, a következő tartalommal: "A kampányom során a közösségi médiában több alkalommal is súlyosan megsértettem Tiborcz István névviseléshez fűződő jogát, amikor az általam bevezetni kívánt adónemet róla neveztem el. Mindezért elnézést kérek."
Ezen felül Karácsony Gergelynek minden megjelent jogsértő tartalmat törölnie kell, valamint 500 ezer forint kártérítést is meg kell fizetnie Tiborcz Istvánnak.
Tiborcz István üdvözölte a jogerős ítéletet.
"Őszintén remélem, hogy Karácsony Gergely főpolgármester tiszteletben tartja a bíróság jogerős döntését és a jövőben tartózkodik a további politikai haszonszerzés céljából elkövetett jogsértésektől. Továbbá, eleget tesz a bíróság által előírt nyilvános bocsánatkérésnek is. A jogvita lezárásaképp elegendő elégtételt jelent számomra, hogy Karácsony Gergely által a részemre fizetendő sérelemdíjat felajánlhatom a Bókay Gyermekklinikának"
- áll a Perfect Partner Communication közleményében.
Tiborcz István elsőfokon egyébként pert vesztett Karácsony Gergellyel szemben. Akkor a Fővárosi Törvényszék elutasította a keresetét.
A másodfokú ítéletre Karácsony Gergely a Facebook-oldalán reagált.
- kezdte a posztot a főpolgármester, miniszterelnök-jelölt, aki szerint "a miniszterelnök vejének a saját neve kapcsán indított perről sem sikerült igazat mondania, hiszen az első fok elvesztése után legfeljebb döntetlenre mentett másodfokon".
"Mi megyünk tovább, már készül a beadványunk a Kúriára. Ja, és Tiborcz István a másodfokú döntés szerint is közszereplő. Vagy inkább közpénz-szereplő?"
- tette hozzá Karácsony.
Nyilvánosan kell bocsánatot kérnie Karácsony Gergelynek Tiborcz Istvántól egy jogerős ítélőtáblai döntés szerint - tájékoztatta a Perfect Partner Communication kedden az MTI-t.
Tiborcz István azért indított személyiségi jogi pert Karácsony Gergely ellen, mert a politikus az önkormányzati választási kampányban, az általa bevezetni tervezett, ingatlanokat érintő helyi adónemet Tiborcz-adóként emlegette.
A jogerős bírósági döntés indoklásában - írta a kommunikációs cég - a bíróság kifejtette: Karácsony Gergely új adónemmel kapcsolatos névválasztását magyarázó közlései alapján egyértelmű, hogy a politikus választási esélyeinek javítása, azaz politikai haszonszerzés érdekében, a Tiborcz Istvánnal szembeni vélt negatív társadalmi értékítéletet kiaknázandó nevezte el az új adónemet éppen róla.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ruszin-Szendi Romulusz a lengyelországi drónincidensről: A Karmelitában ennyi idő alatt még a kávéfőzők sem indultak be, Varsóban viszont már hadrendben állnak
A Tisza Párt politikusa szerint hat óra alatt a lengyelek mozgósították haderejüket, a NATO is a levegőben járőrözött, míg Magyarországon eközben semmi nem történt.
Ruszin-Szendi Romulusz a Tisza Párt politikusa élesen bírálta a magyar kormányt, amiért szerinte nem reagált megfelelően arra, hogy szerda éjjel több orosz drón is megsértette Lengyelország légterét.
„Az órám szerint most szeptember 10-én, dél elmúlt már. Több mint hat órával vagyunk túl azon, hogy Oroszország dróntámadást intézett Lengyelország ellen. Ez idő alatt a NATO gépei már a levegőben járőröznek, Varsóban vészhelyzeti intézkedések léptek életbe, egyes megyékben a katonai behívási időt hat órára csökkentették. Magyarországon eközben teljes a csend” – fogalmazott a volt vezérkari főnök.
Szerinte nyoma sincs a Védelmi Tanács összehívásának vagy bármiféle megelőző intézkedésnek, sőt közlemény sem született a szövetségeseinkkel való szolidaritásról. Úgy fogalmazott:
„A Karmelitában ennyi idő alatt még a kávéfőzők sem indultak be, Varsóban viszont már hadrendben állnak. Szijjártó Péternek pedig annyira futotta, hogy párbeszéd kell.”
„Egy katona pontosan tudja: a reakcióidő életeket ment. Egy drón- vagy légitámadás után minden perc kritikus; a hadseregnek azonnal fel kell mérnie a fenyegetés típusát, aktiválni a légvédelmi rendszereket, mozgósítani a gyorsreagálású egységeket, és biztosítani a szövetségesi kommunikáció folyamatos működését” – tette hozzá Ruszin-Szendi, megemlítve, hogy Varsóban már kijelölték a védendő területeket, felszállt a légierő, parancsokat adott a hadműveleti központ, és a tartalék erők mozgósítása is megkezdődött.
Ezzel szemben Budapesten szerinte hat óra telt el anélkül, hogy akár egyetlen katonai vagy politikai lépés történt volna. „Hat óra alatt egy NATO-hadművelet már működésbe lép, de nálunk még mindig csak hallgatás van, a stratégiai parancsok késnek, és senki nem adja meg a katonáknak az irányítást ahhoz, hogy érdemben reagáljanak a fenyegetésre.”
Ruszin-Szendi azt is felvetette:
vajon kit fog hibáztatni a magyar kormány: a lengyeleket, amiért megvédik magukat, vagy „mindenkit, aki nem hajlandó tétlenül nézni az orosz agressziót”.
„A biztonság nem plakátkampány. A biztonság gyors döntés, világos állásfoglalás és szövetségi kiállás. Lengyelország ma megmutatta, mi a honvédelem. Orbán Viktor pedig megmutatta, mi a csend. Ez a rezsim „biztonságpolitikája”: hangos hirdetések, de néma cselekvés, amikor valóban számítana” – zárta közleményét.
Ruszin-Szendi Romulusz a Tisza Párt politikusa élesen bírálta a magyar kormányt, amiért szerinte nem reagált megfelelően arra, hogy szerda éjjel több orosz drón is megsértette Lengyelország légterét.
„Az órám szerint most szeptember 10-én, dél elmúlt már. Több mint hat órával vagyunk túl azon, hogy Oroszország dróntámadást intézett Lengyelország ellen. Ez idő alatt a NATO gépei már a levegőben járőröznek, Varsóban vészhelyzeti intézkedések léptek életbe, egyes megyékben a katonai behívási időt hat órára csökkentették. Magyarországon eközben teljes a csend” – fogalmazott a volt vezérkari főnök.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Medián legújabb felmérése szerint a Tisza Párt13 százalékponttal előzi meg a Fideszt a teljes népesség körében. A biztos szavazók között a Mi Hazánk már nem éri el a parlamenti küszöböt, az MKKP3 százalékon áll, a DK pedig 2 százalékra esett vissza.
A nyár folyamán a két nagy párt teljesen más stratégiát követett. A Fidesz online kampánnyal próbálta utolérni a Tisza sikerét, míg Magyar Péterék személyesen járták az apró településeket, hogy megszervezzék az aktivista hálózatukat. A választói magatartásban azonban ez nem hozott nagy változást – írja a hvg.hu.
A portál szerint a magyar politika kétosztatúsága stabil maradt az elmúlt hónapokban. A szeptember elején készült reprezentatív kutatás azt mutatja, hogy öt százalékponttal többen gondolják, hogy jó irányba mennek a dolgok, és ebből leginkább a Fidesz tudott profitálni.
A kormányváltást akarók aránya 62-ről 60 százalékra csökkent, miközben a Fidesz támogatottsága két százalékponttal nőtt.
Arra is többen számítanak, hogy a kormánypárt győzhet, mint három hónappal korábban.
Ugyanakkor a magyarok kétharmada továbbra is borúlátó. A változást akarók vannak többségben, és szűk előnnyel, de még mindig többen gondolják úgy, hogy a Tisza esélyesebb a választási győzelemre.
A Medián szerint Magyar Péter számára figyelmeztető lehet, hogy a teljes népességben három százalékponttal csökkent a pártja támogatottsága. A biztos szavazók körében viszont továbbra is 51 százalékon áll, ami azt mutatja, hogy a szimpatizánsok elköteleződése erősödött. A Fidesz hívei kevésbé lelkesek, ezért a két nagy tömb között megmaradt a kétszámjegyű különbség.
A részletes adatok szerint a Fidesz júniushoz képest a kisebb városokban és falvakban, valamint az alacsonyabb végzettségűek körében tudott erősödni – ott, ahol egyébként is jobban állt a Tiszánál.
A biztos szavazók között a Mi Hazánk a küszöb alatt van, az MKKP továbbra is 3 százalékos, a DK pedig 2 százalékon áll. Ez a helyzet jelenleg kétpárti parlamentet vetít előre – írja a hvg.hu a Medián alapján.
A Medián legújabb felmérése szerint a Tisza Párt13 százalékponttal előzi meg a Fideszt a teljes népesség körében. A biztos szavazók között a Mi Hazánk már nem éri el a parlamenti küszöböt, az MKKP3 százalékon áll, a DK pedig 2 százalékra esett vissza.
A nyár folyamán a két nagy párt teljesen más stratégiát követett. A Fidesz online kampánnyal próbálta utolérni a Tisza sikerét, míg Magyar Péterék személyesen járták az apró településeket, hogy megszervezzék az aktivista hálózatukat. A választói magatartásban azonban ez nem hozott nagy változást – írja a hvg.hu.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megmagyarázta a kormány, hogy Orbán meccsnézését miért fizette az állam az adófizetők pénzéből
Az ír külügy magánlátogatásról beszélt, hiszen egy politikussal sem találkozott Orbán, a magyar kormány viszont hivatalos útnak tekinti a meccsnézést. A költségekről egyelőre nem adtak tájékoztatást.
Orbán Viktor a múlt hétvégén Dublinba utazott, hogy a helyszínen nézze meg az ír–magyar világbajnoki selejtezőt. A Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szerint a látogatás hivatalos útnak számít.
Az ír külügyminisztérium ezzel szemben az Irish Timesnak úgy nyilatkozott, hogy a magyar miniszterelnök magáncéllal érkezett, kizárólag a meccs miatt, és „nincsenek tervezett hivatalos események”. Orbán nem találkozott egyetlen ír politikussal sem – írja a 24.hu.
A KTK azt írta, ha a kormányfőt nemzeti vagy nemzetközi sportszervezet hívja meg, az hivatalos útnak számít, és az állam szervezi, valamint fizeti az utazást.
Orbán az Öt YouTube-csatornának adott interjúban elmondta: ilyen esetekben a magyar állam állja a költségeket, mert a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) meghívására utazik. Hozzátette, hogy a parlament ezt a rendszert már megtárgyalta, és elfogadta. A KTK közölte, hogy erről „parlamenti döntés van”, de részleteket nem árultak el, és arra sem válaszoltak, mennyibe került az út.
A KTK korábban azt írta: „Orbán Viktor az ír–magyar meccsre a szokásoknak megfelelően az MLSZ elnökével utazott el, és vele is utazott haza”.
Az OTP általánosságban közölte, hogy „az állami vezetők minden esetben térítés ellenében, piaci áron használják az Air-Invest szolgáltatásait”, de a pontos összeget nem árulták el.
Az Air-Invest két business jetet üzemeltet – egy 22 milliárd forintos Dassault Falcon 8x-et és egy 11 milliárdos Falcon 900LX-et. A cég működtetése az elmúlt öt évben folyamatosan veszteséges volt, összesen több mint 4 milliárd forintos mínusszal.
Orbán Viktor a múlt hétvégén Dublinba utazott, hogy a helyszínen nézze meg az ír–magyar világbajnoki selejtezőt. A Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szerint a látogatás hivatalos útnak számít.
Az ír külügyminisztérium ezzel szemben az Irish Timesnak úgy nyilatkozott, hogy a magyar miniszterelnök magáncéllal érkezett, kizárólag a meccs miatt, és „nincsenek tervezett hivatalos események”. Orbán nem találkozott egyetlen ír politikussal sem – írja a 24.hu.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A NATO főtitkára, Mark Rutte reagált a Lengyelországban történt éjszakai incidensre, amikor Oroszország több drónja (jelenlegi információk szerint 19) is megsértette a lengyel légteret.
Azt mondta: „A teljes értékelés még folyamatban van”, de hangsúlyozta: „akár szándékos volt, akár nem, ez teljesen felelőtlen, teljesen veszélyes.”
„Putyinnak az üzenetem egyértelmű: fejezze be a háborút Ukrajnában, fejezze be a háború eszkalálását, amelyet most alapvetően ártatlan civilek és polgári infrastruktúra ellen folytat, és hagyja abba a szövetségesek légterének megsértését. Tudja, hogy mi készen állunk, éberek vagyunk, és megvédünk minden egyes centiméternyi NATO-területet”
– fogalmazott a főtitkár.
Rutte szerint a tegnap esti reakció „nagyon sikeres” volt: „Mindig biztosítanunk kell, hogy egy lépéssel előrébb járjunk, de úgy gondolom, a tegnap este megmutatta, hogy képesek vagyunk megvédeni a NATO teljes területét, beleértve természetesen a légterét is” – áll a közleményében.