HÍREK
A Rovatból

Novák Katalin: „Tudom, hogy a relatív bőség éveit nehezebb időszak követte”

Az államfő elismerte, hogy az itthoni árak vitathatatlanul magasak. Ugyanakkor Vas Kata Blankától az alföldi homokig sok mindenben megtalálta a magyarok örömét és összatartozását.


Szent István a magyarok közös nevezője. Szent Istvánt magunkban hordozzuk, a részünkké vált, István király itt van velünk – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök augusztus 20-i ünnepi beszédében Esztergomban.

A köztársasági elnök kiemelte: Szent István azzal, hogy megalapította a keresztény Magyarországot, azzal, hogy tudatos döntéssel a nyugati világ részévé tette hazánkat, nem pusztán kijelölte az utat, amelyen járnunk kell, de elvitathatatlan helyet kapott az életünkben is.

Novák hozzátette: István király ott van velünk a hétköznapokon és az ünnepeken, az iskolákban, köztereinken, templomainkban, a kórházakban, versekben, regényekben, filmen és rockoperában határon innen és túl. „Előtte hajtunk fejet nemzeti ünnepünkön, neki mondunk köszönetet bátorságáért, hitéért, bölcsességéért és alázatáért. Szent István a magyarok közös nevezője. Úgy van bennünk, hogy közben felettünk áll, úgy van mögöttünk, hogy közben előttünk jár” – mutatott rá.

Jólesik kimondani: van otthonunk. A Kárpát-medence huzatos vidéke az a helye a világnak, ahol minden magyar otthonra lelhet. „Szeretjük a forró alföldi homokot a talpunk alatt, a Bakony csendjét, a Duna-kanyar lenyűgöző látványát. Büszkék vagyunk a világ legszebb parlamentjére, kaland átúszni a magyar tengert, járni a Kéktúrát. Szívet melengető Káptalantótiból ránézni a Balatonra vagy Fehérkőlápáról a Bükk lankáira. Ismerjük a szabolcsi alma, a szatmári szilva, a gönci barack, a badacsonyi szőlő, a drávaiványi dinnye zamatát. Otthon vagyunk a Székelykőnél, Újvidéken, Gombaszögön és Munkácson” – fogalmazott Novák Katalin.

Novák Katalin kiemelte: augusztus 20. nem porlepte hagyomány és nem is modern buli. „Augusztus 20. ünnep, a szó legteljesebb értelmében. A múltunkra újra és újra emlékeztető, a jövőnket évről évre reménnyel megtöltő ünnep. Ilyenkor háttérbe szorul a lényegtelen, és előtérbe kerül az igazán lényeges. Van esélyünk olyan mélységet megélni és olyan magasságba emelkedni, ahol a magyar nemzet magától értetődő összetartozását megélhetjük”.

Novák Katalin ilyen felemelő pillanatnak nevezte a honvédek tisztavatását, amikor kétszáz magyar egyenruhás fiatal esküszik arra, hogy hazája függetlenségét, a magyarok jogait és szabadságát élete árán is megvédi. Emlékeztetett arra, hogy szombat este nyílt meg az atlétikai világbajnokság, a Magyarországon eddig megrendezett legnagyobb sportesemény, amely „a nemzetet összekovácsoló büszkeséggel töltött el bennünket”.

Szólt arról is, hogy „az összetartozásérzést élhettük át, amikor előző este több tízezren énekeltük együtt a negyven éve bemutatott István, a király rockopera felújított előadásán”, s együtt dobbant a szívünk néhány hete a világbajnok kardválogatottak, a férfi vízilabdacsapat, Koch Máté, Kós Hubert, Vas Kata Blanka vagy Szoboszlai Dominik sikerei láttán.

Novák Katalin emlékeztetett arra: elnöksége másfél éve alatt találkozott somogyi, nógrádi, szabolcsi, szatmári, beregi, komárom-esztergomi és budapesti emberekkel. Elment Erdélybe, a Felvidékre, Délvidékre, Muravidékre és Kárpátaljára, ahova kedden újra ellátogat. A találkozások pedig alkalmat adtak arra, hogy feltegye a kérdést: hogy vannak?

„Most képletesen önökkel ülök egy asztalhoz, és Önökhöz fordulva kérdezem: hogy vannak? Hogyan viselik a másfél éve tartó szomszédos háborúval együtt járó bizonytalanságot? Hogyan tűrik a déli határszélen a hazánkba jogellenesen érkezők jelentette nyomást? Hogyan küzdenek meg a magas árakkal, a nehezebb körülményekkel? Tudnak-e örülni a családi gyarapodásnak, a jó termésnek, a friss kenyérnek, egy jó szónak, a figyelemnek, törődésnek, a közösségnek?

– tette fel a nagy kérdést az államfő

A köztársasági elnök elmondta: látja a gazdasági adatokat, s az itthoni árak vitathatatlanul magasak. „Tudom, hogy a relatív bőség éveit nehezebb időszak követte” – fogalmazott, hozzátéve: azt is tudja, mennyire meghatározza a közérzetet, ha látható, merre tartunk, ha tudjuk, hogy a nehezén már túl vagyunk, van kilátás arra, hogy a holnap könnyebb lesz.

A köztársasági elnök megköszönte a magyar embereknek, hogy előre tekintenek, hogy a magyaroktól megszokott kitartással, szívóssággal és kreativitással, újratanult szorgalommal küzdik át magukat a nehéz időszakokon, hogy hisznek a magyar életben, segítenek követendő példát állítani a fiataloknak, képesek támaszt és segítséget nyújtani a szükséget szenvedőknek.

„Nem vagyunk elveszettek sem térben, sem időben, hiszen van hazánk és vannak ünnepeink” – hangsúlyozta a köztársasági elnök, hozzátéve: a Bazilika homlokzatának feliratát is érdemes megszívlelni, amely szerint az odafent valókat keressétek! Hiszen az övé az ország, a hatalom és a dicsőség – zárta gondolatait az államfő.

(Forrás: MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megfigyelők ülnek be a jogi záróvizsgákra az ELTE-n, mert sok panasz érkezett két vizsgáztatóra
Az ELTE jogi kara úgy döntött, a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) képviselői megfigyelőként vehetnek részt a polgári jogi záróvizsgákon. Egy hallgatói felmérés szerint ugyanis a végzősök közel 73 százaléka tapasztalt problémát a vizsgán.


A Hallgatói Önkormányzat képviselői megfigyelőként vehetnek részt a további polgári jogi záróvizsgákon az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán.

A kar vezetése azután jutott erre a döntésre, hogy egyeztetett a diákokkal és a hallgatói képviselettel a kiugróan sok panasz miatt, amelyek két vizsgáztató tanárral és a vizsgák légkörével kapcsolatban érkeztek.

Egy végzős hallgatók által készített felmérés szerint a joghallgatók közel 73 százaléka tapasztalt valamilyen problémát az elmúlt években a polgári jogi záróvizsgán. A 85 kitöltő 40 százaléka aránytalanul magas bukási arányt és nem megfelelő vizsgáztatói hozzáállást jelzett, több mint harmaduk pedig a méltányosság hiányát és az átláthatatlan követelményeket kifogásolta – írja a HVG.

A portálhoz eljutott személyes történetek között

volt olyan diák, akit három mondat után buktattak meg, és olyan is, akinek a három tétel helyett csak másfelet engedtek elmondani.

Az egyetem közleményében jelezte, hogy nyitottak a vizsgák légkörét érintő konkrét észrevételekre, és ehhez intézményes fórumot is biztosítanak. A kar dékánja, Somssich Réka azt mondta, hogy a magas bukási arány egyébként önmagában nem számít rendkívülinek.

„A sikertelen eredmények mögött rendszerint indokolt és dokumentált okok állnak”.

A jelenlegi záróvizsga-időszakban a hallgatói jólléti tanácsadótól érkezett is jelzés a vezetés felé.

A szerveződő hallgatók nemrég levelet írtak panaszaikról Lannert Judit oktatási miniszternek és Katz Sándor felsőoktatásért felelős államtitkárnak, de egyelőre nem kaptak választ.

A Hallgatói Önkormányzat kérdőívet hozott létre a panasszal élő végzősöknek.

Közülük sokaknak komoly kellemetlenséget okoz a helyzet, mivel jó tanulmányi eredményük miatt már felvették őket egy munkahelyre, de az előző évek tapasztalatai alapján nem biztosak benne, hogy sikeres vizsgát tesznek

– jegyzi meg a lap.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Havasi Bertalan: Két ember öngyilkos lett a választás utáni vegzálás miatt
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint két korábbi segítőjük is öngyilkosságot követett el a választások utáni gyalázkodások miatt. Havasi Bertalan közleménye szerint a hatóságok vizsgálják az ügyeket, a párt Védvonal hálózata pedig már több mint 60 bejelentést kapott.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Hosszú közleményt adott ki szerdán Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója a párt által két hete létrehozott Védvonalról. Ebben arról írt, hogy két hét alatt már több mint 60 bejelentés érkezett.

„Politikai zaklatásokkal összefüggésbe hozható tragédiákról is kaptunk információkat: két esetben a választások után nem szűnő gyalázkodás és vegzálás miatt korábbi segítőink öngyilkosságot követtek el, ezen ügyeket a hatóságok vizsgálják; kegyeleti okokból egyéb tájékoztatást nem áll módunkban adni” – áll a közleményben.

Havasi sorra veszi, hogy milyen beszólásokat és sértegetéseket „kell elszenvedniük” a Fidesz képviselőinek és híveiknek, és szóvá teszi a kormányzati, közigazgatási elbocsátásokat is. A beérkezett bejelentések jelentős része internetes uszításról, sértegetésről és fenyegetésről szól. A közlemény szerint

kirúgott kormánytisztviselők, valamint kistelepülési polgármesterek és képviselők is fordultak segítségért a Védvonalhoz az őket érő vádaskodások miatt.

A Védvonal nevű hálózatot Orbán Viktor Fidesz-elnök kezdeményezésére hozták létre, ezt május 22-én jelentették be. A párt szerint azért van szükség a hálózatra, mert a választásokat követően felerősödtek a jobboldali szimpatizánsokat érő zaklatások és atrocitások. Célja a bejelentések dokumentálása és a jogi lépések előkészítése. A szervezet országos vezetésével a volt oktatási államtitkárt, Czunyiné Bertalan Juditot bízták meg.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Nem fogom tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban” – Beiktatták az új országos rendőrfőkapitányt
Mecser Tamás dandártábornok ünnepélyes keretek között átvette az Országos Rendőr-főkapitányság irányítását. Beiktatási beszédében egy olyan testület felépítését ígérte, amelynek presztízse van, és ahová nem kell külön toborozni a jelentkezőket.


A Rendőrségi Igazgatási Központban tartott ünnepélyes állománygyűlésen vette át munkáltatói okmányát Mecser Tamás, az Országos Rendőr-főkapitányság új vezetője Pósfai Gábor belügyminisztertől – írja a police.hu.

Beiktatását követően az új főkapitány arról beszélt, milyen elvek mentén kívánja vezetni a testületet.

„Rajtunk múlik, hogyan alakítjuk mindennapjainkat. Ebben számomra zsinórmértékként három dolog szolgál: tisztesség, emberség és a jogszabály által adott keretek betartása” – fogalmazott Mecser Tamás.

Hangsúlyozta, olyan rendőrséget szeretne, amelynek presztízse és státusza van, és ahová nem kell külön toborozni a jelentkezőket, mert vonzó a hivatás.

Az új vezető egy svájci órához hasonlította a rendőrség szervezetét, ahol minden egyes elemnek tökéletesen kell működnie, mert ha egy alkatrész meghibásodik, az egész gépezet leállhat. Ezzel érzékeltette, hogy a járőrtől a főkapitányig mindenki munkája egyformán létfontosságú.

A főkapitány azt is megígérte, hogy nem fogja „tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban”, ezzel a terepközeli, gyakorlatias vezetésre utalt.

A rendezvényen Pósfai Gábor belügyminiszter is felszólalt, aki „ízig-vérig nyomozónak” nevezte Mecser Tamást.

A miniszter kijelentette, hogy minden támogatást megad a következő időszak rendőrségi reformjához, és feladatként szabta meg a rendőri állomány megbecsülésének visszaállítását, a munkafeltételek javítását, az elvándorlás megállítását, valamint az alulról jövő kezdeményezések támogatását.

Hétfőn lépett hatályba az új országos rendőrfőkapitány megbízása, miután a miniszterelnök – a belügyminiszter előterjesztésére – Mecser Tamást nevezte ki az Országos Rendőr-főkapitányság élére. A hivatalos döntést megelőzően, múlt szerdán több lap is megírta a korábbi vezető, Balogh János felmentését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kunetz Zsombor Győri Pál menesztéséről: A helyében az első templomban hálaimát adnék, hogy ennyivel megúsztam
Az egészségügyi szakértő Takács Péter volt államtitkár szavaira reagálva azt írta, semmiféleképpen nem lehet bosszúhadjáratnak értelmezni a szóvivő menesztését. Úgy véli, kommunikációs vezetőként Győrfi Pál nem adott valós tájékoztatást a mentőszolgálat állapotáról a nyilvánosságnak.


Kedden bejelentette az Országos Mentőszolgálat, hogy a szóvivői feladatokat a jövőben Szűcs Brigitta mentőtiszt veszi át, a közismert Győrfi Páltól. Takács Péter volt egészségügyi államtitkár szerdán reagált Győrfi Pál menesztésére, szerinte „nyilvánvalóan nem szakmai okok állnak a háttérben”, és feltette a kérdést

„Miért kell a politikai bosszúhadjáratot bárkire kiterjeszteni, aki az előző kormányok idején is csak a munkáját végezte – tisztességgel, becsülettel, magas színvonalon!?”.

Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő a volt államtitkár megszólalására válaszul most azt írja, szerint semmiféleképpen nem lehet bosszúhadjáratnak értelmezni Győrfi Pál menesztését, sokkal inkább egy már régen szükséges váltásnak. Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott, a szóvivő feladatköre két részre oszlott: az egyik a balesetekről való faarcú beszámoló, a másik a „minden rendben van a Mentőszolgálatnál” mantra ismétlése.

„Ne felejtsük el, hogy például amikor kikértem közérdekű adatigényléssel a mentők kiérkezési idejét – amelyek egy részét a mai napig ki sem adták, például a 90 százalékon belüli kiérkezési arányt –, akkor, amit kiadtak adatot, azt először kinyomtatták az Excel-táblázatból, majd onnan beszkennelték – valószínűleg azért, hogy megnehezítsék az adatok feldolgozását –, végül nagyon rossz minőségű másolatként adták tovább.”

Kunetz hozzátette, hogy Győrfi ez alatt az idő alatt is kommunikációs igazgató volt.

A szakértő úgy látja, a mentőszolgálat jelenlegi állapotáért a „szőnyeg alá söprő mentalitás legalább annyira felelős, mint az egészen elképesztően ostoba és alkalmatlan menedzsment szemlélet”.

„Én Győrfi helyében az első templomban hálaimát adnék, hogy ennyivel megúsztam!”

– jegyezte meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk