HÍREK
A Rovatból

Novák Katalin Schmitt Pál jogi hivatalvezetőjét is NVB-tagnak javasolja

A jelenlegi tagok közül csak ketten maradnának az államfő javaslata alapján, még a jelenlegi elnök is távozik posztjáról.


Új tagokat választ a parlament a Nemzeti Választási Bizottságba, a neveket a választási eljárásról szóló törvénynek megfelelően Novák Katalin javasolta. A törvény szerint a tagokat kilenc évre választják meg, a mostani tagok megbízatásának lejárta előtti kilencven napon belül - írja a 24.hu.

A jelenlegi tagok közül csak ketten maradnának Novák javaslata alapján, még a jelenlegi elnök, Téglási András is távozik posztjáról.

Az államfő azt javasolja, hogy az Országgyűlés a Nemzeti Választási Bizottság tagjává:

  • dr. Kicsi Zselyke Borbálát,
  • dr. Cservák Csabát,
  • dr. Lehel Zoltán Zsoltot,
  • dr. Réthelyi Zoltán Attilát,
  • dr. Sasvári Róbert Lászlót,
  • dr. Szabó László Leventét,
  • dr. Szalay Tamás Károlyt

    válassza meg.

    A legtöbbjük nem túlságosan ismert jogász, de például Cservák Csaba korábban Schmitt Pál köztársasági elnök kabinetjében dolgozott, a jogi, alkotmányossági és közigazgatási hivatalt vezette, államtitkári rangban

    - vette észre a Telex, aki hozzátette, hogy Cservákot Áder János 2012-es megválasztásánál váltották le. De annak idején MDF-delegáltként már korábban is tagja volt a választási bizottságnak.

    Póttagnak az alábbi személyeket javasolja az alábbi sorrendben:

    1. dr. Szabó Istvánt,

    2. dr. Tóth Norbertet,

    3. dr. Gerencsér Balázs Szabolcsot.

    A köztársasági elnök szerint jelöltjei már írásban nyilatkoztak arról, hogy a törvényben foglalt feltételeknek megfelelnek, a nemzeti választási bizottsági tagsággal, illetve póttagsággal kapcsolatos összeférhetetlenség velük szemben nem áll fenn.


  • Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    A Rovatból
    Hadházy: A mai Orbán-interjúnak nem az a legnagyobb hazugsága, amit Semjénről mondott
    A független képviselő szerint súlyosabb az az „eszmefuttatás”, amely szerint „az, aki egy nevében keresztény párt vezetőjét kritizálja, az az egyházakat támadja.”


    Hadházy Ákos szombaton délelőtt Facebook-bejegyzésében bírálta Semjén Zsolt helikopteres vadászatát, valamint Orbán Viktor miniszterelnök megjegyzését. Bejegyzésében egy képet is posztolt, amelyen állítása szerint a képen „Semjén Zsolt egyik áldozata” látható. Orbán Viktor a bejegyzés szerint úgy fogalmazott: „Nem mondom, hogy szent ember, de majdnem az.”

    Hadházy azt írta:

    „Hát, és ezzel vitatkoznék. Ha semmi mást nem tudnánk erről az emberről, csak ezt az egy képet és a körülményeit ismernénk, akkor is régen elzavartuk volna őt – ha Magyarország demokrácia lenne. Semjén Zsolt ezt az áldozatát ugyanis egy sokmillió forintot érő, helikopteres vadászaton ejtette el. És ezt a vadászatot ajándékba kapta egy olyan „vállalkozótól”, aki korábban EU-s pénzeket csalt el egész pofátlan módon. Aztán az áldozatot a helikopterrel lógatva szállították el Semjén pedig azon röhögött, hogy nem ő helikopterezett, hanem a szarvas…”

    A politikus bejegyzésében úgy látja, a mai miniszterelnöki interjú „legnagyobb hazugsága” nem is a miniszterelnök-helyettes dicsérete volt, hanem az az „eszmefuttatás”, amely szerint

    „az, aki egy nevében keresztény párt vezetőjét kritizálja, az az egyházakat támadja”.

    Hadházy ezt így idézte és értelmezte, majd hozzátette: „(Valójában az árt a keresztény egyházaknak, aki ‘keresztény’ politikusként vadászik helikopterről, ajándék vadászaton Svédországban.)”

    A poszt végén Hadházy arra utal, hogy forrást is mellékelt az állításaihoz, de részleteket nem közölt a bejegyzés szövegében.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    HÍREK
    A Rovatból
    Magyar Péter: Fenyegethettek engem és szeretteimet, de nem fogtok tudni megállítani
    A Tisza Párt vezetője közösségi média oldalán írta meg, hogy az őt ért támadások nem térítik le az útjáról, tiszta a lelkiismerete, és szerinte a pártja nagy fölénnyel fogja megnyerni a választást.


    Magyar Péter legutóbbi Facebook-bejegyzésében határozott üzenetet fogalmazott meg követőinek. A politikus szerint a támadások nem térítik le az útjáról, és úgy látja, egyre többen állnak mögé.

    „Fenyegethettek engem és szeretteimet, gyalázhattok, zsarolhattok, költhettek milliárdokat a lejáratásomra, hazudhattok reggel, délben és este. Tehettek bármit, nem fogtok célt érni. Nem fogtok tudni megállítani. Ellentétben veletek, nekem tiszta a lelkiismeretem”

    – írta a politikus. Hozzátette: „Megyek tovább előre lépésről lépésre és tudom, hogy napról napra egyre többen vagyunk.”

    Magyar posztjában kiemelte azt is:

    „Mi nem pozícióért, nem pénzért és nem a hatalomért küzdünk, hanem ezért a csodálatos országért, a gyerekeink és az unokáink jövőjéért.”

    Bejegyzésében megjegyezte, hogy „a TISZA és Magyarország ezt a választást meg fogja nyerni. Nem kicsit, hanem nagyon.” Zárásként azt üzente: „Zászlókat a magasba, fel, győzelemre!”


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Újra megszólalt Az ördög ügyvédje, hosszú kihagyás után a Facebookon üzent
    Máris rengetegen kommenteltek a szűk szavú bejegyzésére, sokan várnak bizonyítékokat, tényeket tőle.


    Hosszú hallgatás, négy év után újra megjelent a közösségi odalán Az ördög ügyvédje. A profilképét megváltoztatva annyit írt ki:

    "Neveket akartok hallani!"

    Pár óra alatt rengeteg lájk és komment érkezett a szűkszavú üzenethez:

    "A neveket már tudjuk! Jöhetnek a tények! Borítsd rájuk az asztalt!"

    "Most akkor ne csak duma legyen, ne csak nevek .. bizonyítékot is tegyél mellé!! Különben komolytalan az egész .. a legutóbbi videóból sem lett semmi."

    "Azt hittem kinyírtak... jó, hogy tévedtem, szia"

    "Mi a manó... szóval a 2026-os választásra gondolt... Azért remélem nem valami ruszki hackernek tetszik lenni"

    Az ördög ügyvédjének ezt megelőző utolsó posztja 2021. decemberében íródott, akkor Varga Juditnak üzente, hogy: "Ahogyan ígértem: a következő hónapokban aktivizálom magam. A legmegfelelőbb ütemben". Varga Judit később beperelte, arra hivatkozva, hogy a Facebook-bejegyzéseiben „nőként és családanyaként” is valótlan állításokkal próbálják nyilvánosan megalázni - emlékeztet a hvg.hu.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    Fotógaléria: Így gyülekeztek az emberek a Pécs Pride-ra
    A Budapest Pride-ot követően a pécsi szervezők is bejelentették a vidéki rendezvényt, ám a rendőrség megtiltotta az esemény megtartását.


    Ma tartják az ötödik Pécs Pride-ot, a legnagyobb vidéki magyarországi melegjogi felvonulást. Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a budapesti után bejelentették a pécsi szervezők is, hogy idén is megtartják a felvonulást, ám a rendőrség nem engedélyezte azt. A hatóságok és a szervezők egyeztettek az eseményről, de a rendőrség arra hivatkozott, hogy a tervezett felvonulás nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, ezért hozták meg a tiltó határozatot.

    A döntést követően a szervezők közleményben fogalmazták meg álláspontjukat, melyben azt írták: „Ez a döntés súlyos csapás nemcsak az LMBTQ közösségére, hanem mindenkire, aki hisz az emberi jogokban, a szólásszabadságban és a békés gyülekezés jogában.” Hozzátették: a rendezvényt ennek ellenére az eredeti időpontban megtartják.

    „Nem fogadjuk el, hogy elhallgattassanak minket. Nem hagyjuk, hogy megfélemlítsenek. Nem engedjük, hogy jogainkat lábbal tiporják.”

    A rendezvényről készült fotóinkat itt tudjátok megtekinteni (kattintás után galéria nyílik):


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: