HÍREK
A Rovatból

Novák Katalin nem írta alá az ukrajnai annexiót elítélő nyilatkozatot – minden más közép-európai államfő viszont igen

„Megerősítjük, hogy támogatjuk Ukrajna szuverenitását és területi egységét. Nem ismerjük el és soha nem fogjuk elismerni Oroszország azon törekvését, hogy annektálja Ukrajna bármilyen részét” – áll a nyilatkozatban.


Az közép-kelet-európai elnökök elítélik Oroszország ukrajnai annexióját, soha nem fogják azt elismerni, és követelik az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás növelését a közös nyilatkozatban. Az aláíró vezetők közül azonban feltűnően hiányzik Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnökének neve - szúrta ki a hvg.hu.

A nyilatkozatot hivatalos oldalán tette közzé Zuzana Caputová, szlovák államfő.

Novák Katalin neve nem szerepel az aláírók között, és a magyar köztársasági elnök hivatalos oldalán sincs nyoma a nyilatkozatnak.

A közös elnöki nyilatkozat szövege így szól:

„Mi, Közép- és Kelet-Európa országainak elnökei, amelyeknek vezetői ellátogattak a háború sújtotta Kijevbe, és saját szemükkel győződtek meg az orosz agresszióról, nem hallgathatunk, amikor Oroszország nyíltan megsérti a nemzetközi jogot, ezért a következő nyilatkozatot tesszük:

Megerősítjük, hogy támogatjuk Ukrajna szuverenitását és területi egységét. Nem ismerjük el és soha nem fogjuk elismerni Oroszország azon törekvését, hogy annektálja Ukrajna bármilyen részét.

Szilárdan kiállunk a 2008-as NATO-csúcs döntése mellett, mely Ukrajna eljövendő NATO-tagságáról szól. Támogatjuk Ukrajnát az orosz invázió elleni védekezésben, követeljük, hogy Oroszország azonnal húzódjon vissza az összes megszállt területről és felszólítjuk az összes Szövetségest, hogy jelentősen növelje az Ukrajnának szánt katonai segítséget. Mindenkit, aki agresszív bűnöket követ el, felelősségre kell vonni.”

A hvg.hu megkérdezte a Köztársasági elnöki Hivatalt, hogy Novák Katalin miért nem írta alá a nyilatkozatot, illetve hogy mi az álláspontja az orosz annexióval kapcsolatban, azonban eddig nem kaptak választ.

Íme a nyilatkozatot támogató vezetők listája:

• Zuzana Čaputová, Szlovákia köztársasági elnöke,

• Miloš Zeman, Csehország köztársasági elnöke,

• Alar Karis, Észtország elnöke,

• Egils Levits, Lettország elnöke,

• Gitanas Nauseda, Litvánia elnöke,

• Stevo Pendarovski, Észak-Macedónia elnöke,

• Milo Đukanović, Montenegró elnöke,

• Andrzej Duda, Lengyelország elnöke,

• Klaus Iohannis, Románia elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videó: Megkérdezték Orbán Viktor apját, hogy milyen gazdasági tevékenység folyik Hatvanpusztán
A 444 stábja Alcsútdobozon, Hatvanpusztán és Gánton is hiába kereste Orbán Győzőt. Végül egy autóban szúrták a miniszterelnök apját Székesfehérváron.


Székesfehérváron kérdezte meg a 444 stábja Orbán Viktor édesapját, hogy pontosan milyen gazdasági tevékenység zajlik Hatvanpusztán. Orbán Győző azonban nem volt túl bőbeszédű.

Kedden a Telex kérdezte a miniszterelnököt ugyanerről, a kormányfő pedig azt javasolta az újságíróknak, hogy a tulajdonostól érdeklődjenek.

A 444 stábja ezért először az alcsútdobozi golfklubba ment.

Ehhez a területet Orbán Győző adja, de magát a klubot közösen működtetik Mészáros Lőrinc és Tiborcz István cégei. A klubban azonban nem találták meg a miniszterelnök édesapját, ezért átmentek a közelben lévő Hatvanpusztára. A biztonsági őrök itt azt mondták a 444 munkatársainak, hogy elő szokott ott fordulni ott a kormányfő apja, de most éppen nincs ott. A stábnak azt javasolták, hogy próbálkozzanak Gánton, Orbán Győző kőbányájánál. Itt azonban azt az információt kapták, hogy szabadságon van.

Orbán Győzőnek azonban van egy székesfehérvári címe is a céges adatbázisban. Oda is elment a stáb, becsöngettek, de ez sem hozott eredményt. Ekkor elindutak a hazafelé, de

egy pirosnál várakozó autóban kiszúrták a komrányfő édesapját és édesanyját, akik épp hazafelé tartottak.

Amikor beálltak a ház elé, akkor a riporter még gyorsan oda tudott lépni az autójukhoz, hogy megkérdeze: milyen mezőgazdasági tevékenység folyik Hatvanpusztán?

Orbán Győző azonban nem volt túl bőbeszédű, és válasz nélkül behjatott a kapun.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Nem adhatom át a hatalmat egy másik tábornak, ami teljesen más meggyőződéseket, elképzeléseket, elveket képvisel
Azonban nem arról az esetről beszélt, ha elveszítené a választásokat, hanem arról, hogy győzniük kell. Erre pedig szerinte vele van a legnagyobb esélyük.


„Nem adhatom át a hatalmat egy másik politikai tábornak, amely teljesen más meggyőződéseket, elképzeléseket, elveket és politikai eredményeket képvisel” – erről beszélt Orbán Viktor az amerikai PragerU-nak adott interjújábana, amit a Telex szemlézett.

A magyar miniszterelnök a 2026-os választás kapcsán mondta ezt, de nem arról az esetről, ha elveszítené a választásokat, hanem arról, hogy győzniük kell.

Márpedig Orbán szerint ha nyerni akarnak, akkor a legjobb formában kell indulniuk.

„És a politikai közösség, amelyhez tartozom, jelenleg úgy véli, hogy ennek a közösségnek az érdeke, hogy én vezessem. Ezért teszem, amit teszek.

Ha azt mondanák, hogy van egy fiatal tehetség, aki sokkal jobb nálam, és új miniszterelnök-jelöltet szeretnének támogatni, akkor azt mondanám, sok sikert, hajrá, én támogatni fogom. De jelenleg, tudják, ha folytatni szeretnének, akkor a legjobb esély a folytatásra az én oldalamon van.”

A magyar miiszterelnökkel készült teljes, angol-nyelvű beszélgetést ITT tudod megnézni. Az idézett részek az interjú ötödik perc környékén hangzanak el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Megkérdezték a Spart, hogy kivonulnak-e Magyarországról
A vállalat három éve veszteséges, mégis új üzleteket nyit és modernizálja a meglévőket. A vezetés azt mondja: a teljes kivonulás fel sem merült, a beruházások folytatódnak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 13.



A Spar Magyarország egyértelműen jelezte, hogy nem tervezi elhagyni a hazai piacot, és a következő években is folytatja fejlesztéseit. A kisújszállási üzlet bezárása egyedi döntés volt, nem része egy nagyobb leépítési hullámnak – mondta el a Pénzcentrumnak Maczelka Márk kommunikációs vezető.

A vállalat minden évben átnézi, mennyire működnek eredményesen az üzletei, és szükség esetén lépéseket tesz. Az idei felülvizsgálat szerint a kisújszállási bolt hosszú távon nem lett volna nyereséges, ezért augusztus 24-én nyit ki utoljára. Ilyenkor a cég igyekszik a dolgozóknak munkát találni a környező egységekben.

„Fontos megjegyezni, hogy alig volt még olyan évünk, amikor ne zártunk volna be üzletet, de ezzel párhuzamosan mindig nyitottunk is újakat, rendszerint többet, mint amennyit bezártunk” – tette hozzá Maczelka Márk.

A Spar 2025-ben eddig három új saját üzletet nyitott Kecskeméten, Szentendrén és Szombathelyen, nyolcat pedig felújított. A franchise-hálózat is bővült nyolc új üzlettel.

A beruházási program keretében új üzletek nyitását, a meglévők korszerűsítését és a franchise-rendszer további fejlesztését tervezik. Emellett jelentős forrásokat fordítanak a saját élelmiszer-termelési üzletág bővítésére.

Egy esetleges kivonulással kapcsolatban a cég határozottan fogalmazott:

„A teljes kivonulás kérdéskörére a válasz: NEM!”

Bár a Spar az elmúlt három évben több mint 56 milliárd forintos veszteséget könyvelt el adózott eredmény szinten, a hálózat bővítése és a fejlesztések továbbra is napirenden vannak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter is reagált az orosz hírszerzés Magyarországról szóló közleményére, szerinte nincs benne semmi újdonság
A Külső Hírszerző Szolgálat arról írt, hogy az Európai Bizottság a magyar kormány megbuktatásán dolgozik. A magyar külügyminiszter szerint ezt mindeki látja.


Szijjártó Péter külügyminiszter is reagált az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) szerdai közleményére, amelyben azt írták: hogy

az Európai Bizottság, Ursula von der Leyen, a Néppárt, norvég civilszervezetek, német pártalapok és Volodimir Zelenszkij is azon dolgozik, hogy megbuktassák a magyar kormányt.

Az orosz titkosszolgálat állítása szerint mindez azért történt, mert Brüsszelben felháborodást keltettek Magyarország lépései, amelyek a közös döntéshozatal befolyásolására irányultak, főként az orosz–ukrán ügyekben.

A Hírszerző Szolgálat közleményét az MTI szemlézte, amit később több magyar kormányközeli portál is átvett.

Szijjártó Péter a Harcosok órája című műsor csütörtöki adásában reagált az ügyre: szerinte az SZVR közleményében semmi újdonság nincs. A miniszter azt mondta, hogy Brüsszel le akarja váltatni a magyar kormányt, ezt mindenki látja.

„Brüsszel abban érdekelt, hogy a 27. európai uniós tagállamban is egy őt kiszolgáló, a brüsszeli törekvésekhez kritikátlanul viszonyuló, a brüsszeli birodalomépítést kiszolgáló kormány jöjjön létre.

Erről szólt ez a tegnapi hatalmas leleplezés, amit évek óta tudunk” - fogalmazott. Szijjártó Péter azt is hozzátette: a magyar embereknek nem mondhatják meg Brüsszelből, hogy kit válasszanak.

Az ügyre Magyar Péter is reagált. A TISZA Párt elnöke szerdai esti balatonfüredi fórumán többek között azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin elkezdett beavatkozni a magyar választásokba.

via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk