HÍREK
A Rovatból

Novák Katalin megegyezett Zelenszkijjel: amit az ukrán kisebbség tagjai megkapnak Magyarországon, azt készek megadni a magyar kisebbség tagjainak is Ukrajnában

A magyar államfő most először tárgyalt „hosszabban és négyszemközt” Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, aki megköszönte az eddigi magyar segítséget és a kárpátaljaiak helytállását.


Novák Katalin köztársasági elnök szerint fontos lenne olyan kérdésekről kampánymentesen is gondolkodni, amelyek a jövőnk szempontjából meghatározóak: a családokról, a gyerekek jövőjéről vagy az oktatásról. Az államfő az Indexnek adott, hétfőn megjelent interjúban elmondta: kijevi látogatása során érdemi lépéseket szorgalmazott az ukrán elnöknél a kárpátaljai magyarság jogait illetően.

Novák Katalin kijevi útjáról elmondta: mivel háborús országba látogatott, nem érte meglepetésként a légiriadó, de "szokatlan érzés volt lemenni egy bunkerbe." A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai egy applikáción keresztül követték a légiriadó alakulását. (Vezető képünkön Novák megkoszorúzza az orosz-ukrán háború áldozatainak emlékfalát Kijevben)

Kitért arra, hogy az óvóhelyen töltött idő alatt a moldovai miniszterelnökkel országa európai uniós csatlakozásáról beszélgettek.

"Felhívtam a figyelmét, hogy bár számunkra fontos Moldova és Ukrajna uniós tagjelölti státusza, ez nem hátráltathatja a már régóta várakozó nyugat-balkáni országok csatlakozását"

- és kiemelte, hogy a később csatlakozottaknak "minden esetben többet kell letenni az asztalra, mint az alapító tagoknak". A finn miniszterelnök megköszönte NATO-csatlakozásuk magyar támogatását.

Novák Katalin most először tárgyalt "hosszabban és négyszemközt" Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, aki megköszönte az eddigi magyar segítséget és a kárpátaljaiak helytállását.

A beszélgetésen Novák Katalin hangsúlyozta: a két ország kölcsönös érdeke, hogy a Kárpátalján élő mintegy 150 ezer magyar kisebbség tagjai teljes körűen tudják gyakorolni kisebbségi jogaikat. "Nem rejtettem véka alá, hogy ebben a tekintetben most már érdemi előrelépésre van szükség".

Megállapodtak az ukrán elnökkel abban, hogy érdemi és konkrét lépéseket tesznek a kárpátaljai magyarság érdekében.

"Nem szóvirágokra van szükség. A Magyarországon élő ukrán kisebbség tagjai nagyon kiterjedt jogokat élveznek, és ez így van jól". Az ukrán elnök azt mondta, hogy amit az ukrán kisebbség tagjai megkapnak Magyarországon, azt készek megadni a magyar kisebbség tagjainak is Ukrajnában.

Novák Katalin Zelenszkijjel folytatott tárgyalása kendőzetlenül őszinte volt és nyíltan beszéltek a problémákról. Felhívta a figyelmet, hogy "Európa és Magyarország közelebb van a háborúhoz, mint sokan gondolnák".

"Most bekopogtatott a véres valóság. A háború nemcsak az ukránok életét dúlta fel, hanem - ahogy Ferenc pápa fogalmazott - behozta a konfliktust az otthonainkba is". A magyar emberek érdeke, hogy országunkat ne érje utol ez a könyörtelen pusztítás.

Novák Katalin azt mondta, tárgyalóasztalhoz kell ülni, mert

nem lát olyan katonai megoldást, amely a hosszú távon fenntartható békéhez vezetne. Elindult egy "békeformula" Zelenszkij elnök kezdeményezésére, ebben több mint negyven ország vesz részt, az EU-tagországok mellett az Egyesült Államok, Kína, India, Brazília, Dél-Afrika, Ausztrália, Törökország, Japán és Katar.

"Mivel fontosnak tartom, hogy Magyarország minden olyan folyamatban ott legyen, ami közelebb vihet a békéhez, jeleztem az ukrán elnöknek a tárgyalásokba való bekapcsolódásunk szándékát, amit örömmel fogadott".

Novák Katalin a Ferenc pápánál tett vatikáni látogatásáról is beszámolt, kiemelve: a legfontosabb kérdés az volt, hogyan tudják a békevágyat felébreszteni azokban is, akik távolabb élnek a konfliktustól.

"A szentatya a nők, a női vezetők szerepét kiemelten fontosnak tartja" - mondta az államfő, hozzátéve: Ferenc pápa személyesen is számít rá a béke előmozdításában.

"A szentatya a béke embere, aki Magyarországra úgy tekint, mint ahonnan a béke el tud indulni. Ebben erősítette őt meg a magyarországi látogatása is".

Az ötvenperces audiencián a háború kihívásai mellett a hagyományos családi értékek szerepéről is beszéltek Ferenc pápával, aki azt kérte tőle, minden lehetséges fórumon és minden rendelkezésre álló eszközzel álljon ki továbbra is a hagyományos családi értékek mellett.

2010 óta családbarát fordulat zajlik Magyarországon. Bár itthon sok előrelépés történt, hiszen családbaráttá vált az adórendszer, könnyebb munka mellett gyermeket nevelni, nagyobb a döntési szabadság, mint korábban, úgy érzi, nem merítették még ki az összes rendelkezésre álló lehetőséget a gyermekvállalás ösztönzésére.

"Kíváncsian várom, hogy az otthonteremtésben mi lesz a következő lépés, amellyel segíteni lehet a gyermeket vállaló családoknak" A gyermekvédelmi törvény esetleges módosításával kapcsolatban az államfő elmondta: "a gyermekek védelme közös feladatunk", és partner leszek minden olyan törvénymódosításban, amely a szülők szabadságát erősíti a gyermekeik nevelésében.

Az államfő kitért arra is, hogy vatikáni látogatása után - nem hivatalosan - találkozott Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel is Rómában.

"A lényegi kérdésekben egyetértünk: az illegális migrációt veszélyforrásnak tartjuk, és kiállunk a hagyományos családi értékek mellett. Azt is tudjuk: a keresztény kultúra védelme nélkül hosszú távon nincs jövőnk". Melonival az uniós forrásokhoz való hozzájutásról is beszéltek.

Magyarország számára is lehetőség, hogy Olaszországnak olyan miniszterelnöke van, "aki barátként, szövetségesként tekint ránk".

A 2024-es európai parlamenti, illetve helyhatósági választásokról az államfő elmondta, tisztességes versenyre számít, és arra kéri a politikai pártokat, igyekezzenek bemutatni, mit kínálnak a választóknak, hogy megalapozott döntéseket hozhassanak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kokárdagyártás az iskolákban: Fejenként száz darabot kell leadni, de senki sem tudja, mi lesz a rengeteg kokárda sorsa
A Nemzeti Művelődési Intézet több ezer szakköröst bízott meg kokárdavarrással a március 15-i ünnepre. A szoros határidő és a későn érkező alapanyagok miatt több helyen a diákok és szülők is túlóráznak.


Miközben az ország a március 15-i nemzeti ünnepre készül, iskolákban és közösségi házakban ezrek versenyeznek egy másik, sokkal szorosabb határidővel: február közepéig több százezer kokárdát kell legyártaniuk, sokszor a szabadidejük terhére.

A történet egy kelet-magyarországi szakközépiskolából indult, ahol egy szakkörvezető tanár januárban kétségbeesett hangú segélykérő levelet küldött kollégáinak. Azt írta, a tízfős hímző és gyöngyfűző szakkörének ezer darab kokárdát kellene elkészítenie február közepéig, amit teljesen reménytelennek lát.

Az esetről a Telexnek beszámoló egyik pedagógus kiderítette, hogy a Nemzeti Művelődési Intézet már szeptemberben tájékoztatta a szakkörvezetőket a feladatról,

ám az alapanyagok csak januárban érkeztek meg, így mindössze egy hónap maradt a teljesítésre. A tanárnő szerint a kollégájának azt sem árulták el, mi lesz a következménye, ha nem készülnek el időre, amire az azt felelte, ezt inkább nem is akarja tudni.

Azóta „mindenki túlórában vagy a szabadidejében varrja a kokárdákat: gyerek, szülő, pedagógus, a pedagógus családja, otthon és az órákon, vagy szakmai gyakorlatokon”.

A haladás azonban lassú, mivel a diákok ügyetlenek a varrásban, egy-egy szakkör alatt fejenként csak két-három darabbal készülnek el.

A Nemzeti Művelődési Intézet minden szakkörnek ötszáz kokárda elkészítését adta feladatul, ami az ötfős csoportokban fejenként száz darabot jelent. A feladatot tematikától függetlenül kell teljesíteni, így a natúrkozmetikum-készítők és a mézeskalácsosok is varrnak. Az elkészült mennyiség felét kötelezően be kell szolgáltatni az intézetnek, a másik felének kiosztásáról a helyi közösségeknek kell gondoskodniuk.

Több település, köztük a Máriahalom Kultúrház – Közösségi Színtér szervezője is a lakosság segítségét kérte a feladat teljesítéséhez. „Tudjuk, hogy mindenkinek kevés a szabadideje. De ha többen csináljuk tévénézés, beszélgetés közben, akkor hamar megleszünk vele”

– írta posztjában.

A Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetője, Nagy Edina a megkeresésre azt válaszolta, hogy a partnerek önkéntesen csatlakoztak az együttműködéshez. „A kisközösségi tevékenység része a kokárdakészítés a március 15-i nemzeti ünnepre készülés jegyében. A kokárdákat részben helyi, részben országos kulturális eseményekhez kapcsolódóan fogják felhasználni.”

Nem mindenhol okozott azonban feszültséget a feladat. A Sajószentpéteri Kossuth Lajos Általános Iskola Móra Ferenc Tagiskolája arról számolt be, hogy a tanulóik „nagyon jól érezték magukat, a kezdeti nehézségek után ügyesen készítették a kokárdákat”. Az intézmény igazgatója, Fürjes-Gáborné Csépányi Ágnes szerint örömmel mondtak igent a felkérésre. „Annál inkább, mivel fontosnak tartjuk a tanulók nemzeti öntudatának erősítését, a kokárda is ezt szimbolizálja” – mondta. Egy Vas megyei közművelődési szakember, Szita Ferencné pedig arról beszélt, hogy ők „nagyon szívesen bevállalták” a feladatot, és már majdnem el is készültek az 1500 darabbal.

A Nemzeti Művelődési Intézetet a Lezsák Sándor nevével fémjelzett lakiteleki Népfőiskola Alapítvány hívta életre. Az intézet Szakkör nevű kezdeményezésének oldalán a 2025/2026-os évadra 13.950-en jelentkeztek. Ha minden szakkör megkapta az 500 darabos feladatot, az összesen közel 1,4 millió legyártott kokárdát jelenthet.

A programot felügyelő Kulturális és Innovációs Minisztérium a cikk megjelenéséig nem válaszolt a finanszírozással és a kokárdakészítéssel kapcsolatos kérdésekre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Az akkugyár problémáival kellene foglalkozni, nem terelni!!” – Kammerer polgármester kajakozós fotója kiverte a biztosítékot Gödön
Göd polgármestere egy hétvégi kajakozásról posztolt, miközben a helyi Samsung-gyárban talált szennyezés miatt nyomoz a rendőrség. A bejegyzés alatt a kommentelők a felelősségét firtatják.


Kommentcunami indult Göd polgármesterének kajakozós posztja alatt, miközben a városban a Samsung-akkugyár körüli botrány miatt forrnak az indulatok. Kammerer Zoltán február 16-án, hétfőn tett közzé két fotót arról, hogy a hétvégén a Dunán evezett.

„A mai hóeséshez képest szinte hihetetlen, de két napja olyan szép tavaszias időnk volt, hogy idén először vízre szálltam én is”

– írta a városvezető, akinek posztja alatt özönleni kezdtek a számonkérő hozzászólások – írta a hvg.hu.

A legtöbb kommentelő azt nehezményezte, hogy a polgármester miért nem a gödi Samsung-gyár ügyével foglalkozik. „Az akkugyár problémáival kellene foglalkozni, nem terelni!!” – írta egyikük, míg egy másik hozzászóló ironikusan megjegyezte: „Szinte el is feledkeztünk már a Samsung környezetszennyezéséről”.

A heves reakciók oka, hogy a Telex február elején megírta: a gödi akkugyár egyik, elvileg a többi területtől hermetikusan elzárt részlegének levegőjében a határértéket sok százszorosan meghaladó koncentrációban találtak rákkeltő anyagokat. Az ügyben a rendőrség nyomozást indított.

A Samsung állítja, hogy minden környezetvédelmi és munkavédelmi előírásnak megfelel, és jogi lépéseket helyezett kilátásba, a kormányhivatal pedig azt közölte, hogy a gyár nem veszélyeztette a környezetet.

Kammerer Zoltán egy hete szólalt meg az ügyben. Akkor azt állította, hogy a város által megbízott szakemberek csak egyszer állapítottak meg enyhébb egészségügyi határérték-túllépést, de azt szerinte a fűtési szezon okozta, nem a gödi akkugyár.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter „kampánykamunak és rémhírterjesztésnek” nevezte az ügyet, és tagadta a titkosszolgálati érintettséget. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter álhírnek minősítette a sajtóban megjelenteket, és szintén jogi lépéseket helyezett kilátásba.

Vona Gábor feljelentése nyomán derült ki, hogy a rendőrségen már folyamatban van nyomozás. Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke kormányzati felelősséget és lemondást sürgetett. A Magyar Szakszervezeti Szövetség pedig anonim segélyvonalat indított a gödi Samsung-dolgozóknak.

A kormány korábban 34,5 milliárd forint közpénzt költött a gyár víziközmű-fejlesztésére. Az évek során a céget több hatósági bírsággal is sújtották, összesen mintegy 378 millió forint értékben. Göd önkormányzata 2023 óta saját finanszírozásban végeztet célzott, akkreditált levegőminőségi méréseket, többek között a gyártás során használt, potenciálisan veszélyes NMP-oldószer koncentrációjára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lázár János Magyar Péter korábbi, 3 milliós állásáról: esetében „megvolt a képesség és a bizalom” is
Lázár János miniszter szerint Varga Judit kérésére adott állami pozíciókat Magyar Péternek. A döntés bizalmi alapon történt, ami Lázár szerint elfogadható. A Tisza Párt reagálásában „hazug, tolvaj bohócnak” nevezte Lázárt, és közölte, hogy a miniszter „saját magát vádolta meg bűncselekmény elkövetésével”.


„Hát hogyne férne bele” – felelte Lázár János arra a kérdésre, hogy elfogadható-e, ha egy miniszternél rokonnak járnak ki állást. A közlekedési miniszter kedden Magyar Péterre utalva kijelentette a Telexnek, az ő kinevezése bizalmi kérdés volt: „Megbíztam az emberben, ezért lett igazgatósági meg felügyelőbizottsági tag”. Arra a felvetésre, hogy nem a képességek alapján kellene-e embereket megbízni, a miniszter úgy reagált, hogy Magyar esetében „megvolt a képesség és a bizalom” is.

Lázár János egy nappal korábban, a hétfői Lázárinfón mesélt el egy történetet arról, hogy állítása szerint Varga Judit volt igazságügyi miniszter hogyan járt ki nála évekkel ezelőtt 3 milliós fizetést Magyar Péternek. „Van, aki így élt, és így boldogult, hogy a felesége kijárt neki fizető állást. És miután ő a minisztertársam volt, a kollégám, mit mondhattam volna mást?” – magyarázta a közlekedési miniszter, hogy miért keresett a Tisza Párt elnöke állami cégek vezetőségeiben annyit, amennyit – írta a 24.hu.

A Tisza Párt reagálásában „hazug, tolvaj bohócnak” nevezte Lázárt, és közölte, hogy a miniszter „saját magát vádolta meg bűncselekmény elkövetésével”.

Korábban több fideszes miniszter is cáfolta, hogy Varga Judit befolyása alapján kapott volna Magyar állami megbízásokat, ugyanakkor Lázár János egy korábbi interjúban már elismerte Varga ajánlását, jelezve, hogy „nem volt panasz” Magyar munkájára. A kormányközeli sajtó ezzel szemben korábban jegyzőkönyvekre és jelenléti adatokra hivatkozva vitatta Magyar teljesítményét az állami cégeknél. Magyar Péter a Diákhitel Központ vezérigazgatói posztja után többek között a Volánbusz és a Magyar Közút igazgatóságában, valamint az MBH Bank jogelődjeinek felügyelőbizottságában is kapott helyet.

kapcsolodo]magyar-peter-egy-videoval-uzent-orbannak-ulti-helyett-menjunk-el-a-godi-samsung-gyarba-es-nezzuk-meg-sajat-szemunkkel-mi-a-helyzet/[kapcsolodo]


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Vad elefántok öltek meg egy magyar turistát Srí Lankán – a hatóságok nyomoznak, reagált a külügy is
A 64 éves magyar férfi a feleségével sétált a Pidurangala-sziklánál, amikor az állatok rátámadtak. A helyi rendőrség nyomozást indított, miközben a magyar konzulok segítik a gyászoló családot.


Halálos elefánttámadás ért egy magyar turistát Srí Lankán. A 64 éves férfi a feleségével sétált a Pidurangala-sziklához vezető úton, amikor vad elefántok támadtak rá. Bár kórházba szállították, olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy február 16-án életét vesztette.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium a Telex megkeresésére közölte, hogy az illetékes magyar konzulok folyamatosan tartják a kapcsolatot az áldozat családjával és a helyi hatóságokkal, és minden lehetséges segítséget megadnak a hozzátartozóknak. A helyi rendőrség vizsgálja a tragédia körülményeit.

„A körzeti rendőrkapitányság nyomozást folytat a baleset körülményeinek pontos felderítése kapcsán” – írta a tárca.

A tragédia nem egyedi eset, a Srí Lankán egyre súlyosbodó ember–elefánt konfliktus az elmúlt évtizedben hivatalos adatok szerint több ezer elefánt és több mint ezer ember életét követelte. A Sigiriya–Pidurangala térség különösen kockázatosnak számít: 2024 áprilisában egy kanadai turistát sebesítettek meg súlyosan vad elefántok, a hatóságok akkor is arra figyelmeztettek, hogy a látogatók a kijelölt utakat használják, és kerüljék a dzsungelösvényeket. A környék turisztikai hiányosságaira már korábban is felhívták a figyelmet; egy civil szervezet az elmúlt évek több halálesete után a sürgősségi ellátás hiányát bírálta.


Link másolása
KÖVESS MINKET: