Mészáros Lőrincék lezáratnák a forgalom elől az utat, ahonnan rálátni az antilopokra és zebrákra
Mészáros Lőrinc lánya kérvényezte, hogy a hatvanpusztai Orbán-birtok közelében futó „kivett / saját használatú utat” elzárhassák a közforgalom elől. A Fejér Vármegyei Kormányhivatal nyilvánosan elérhető végzése szerint a kérelmet 2025. augusztus 13-án keltezték, majd szeptember 17-én nyújtották be a kormányhivatalhoz.
Az út tulajdonosa, dr. Mészáros Beatrix azt kérte a közlekedési hatóságtól, hogy engedélyezzék a lezárást. A hatóság leírja, hogy az érintett út hatásterületébe azok az ingatlanok tartoznak, amelyek szomszédosak vele, illetve megközelítésük csak arról lehetséges - elemzi a Telex a dokumentumot, amely szerint azok, akik ebbe a körbe tartoznak, szóban vagy írásban is tehetnek nyilatkozatot a lezárásról.
A kérelmet nem sokkal azután keltezték, hogy felvételek jelentek meg a Hatvanpusztához közeli, Mészáros Lőrinchez köthető birtokon. A Mészáros-csoport akkor közölte, hogy nem vadászat céljából hozták az állatokat, a zebrákról pedig azt állították, mentett, beteg példányokról van szó, amelyek állatorvosi kezelést kapnak náluk.
Mint ismert, Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő augusztus 2-án tartott tüntetést és túrát Orbán Viktor apjának hatvanpusztai majorságánál, aztán elment egy, a birtoktól kilométerekre lévő területre is, ahol antilopokat, bölényeket és zebrákat láttak. Azt, hogy a területen valóban tartanak ilyen egzotikus állatokat, a honatya személyesen is megerősítette és fotókkal bizonyította.