hirdetés

HÍREK

Novák Katalin: A homoszexuálisok örökbefogadásának kérdése nincs a magyar emberek első száz problémája között

A családokért felelős miniszter arra a felháborodásra is reagált, amit egy tavalyi videója váltott ki.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. február 19.

hirdetés

Az Indexnek adott interjút Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter. Beszélt arról, hogy a 25 év alattiaknak szánt szja-mentesség százmilliárdos nagyságrendű kiesés lesz a költségvetésnek, de szükséges eleme a járványkezelés utáni gazdasági talpra állításnak. „Sok fiatal felnőtt a húszas évei első felében még nem találta meg a párját, nem áll készen a családalapításra, ugyanakkor már önálló életet kezdene”- mondta el az intézkedés szükségességéről Novák.

Beszélt arról is, hogy az otthonteremtési támogatások sorában az otthonfelújítás volt az utolsó, hiányzó darab, mára otthonfelújítási kölcsönnel kiegészítve. Úgy érzi, „a történetnek ez a része most kerek”.

Az örökbefogadással kapcsolatban elmondta, hogy jelenleg közel kétezer gyermek vár a gyermekvédelemi rendszerben, és ennél több család szeretne örökbe fogadni. Mint mondta

az elsődleges célkitűzésem, hogy az örökbefogadásra váró gyerekek számát a lehető legkisebbre csökkentsük. Illetve a csapatommal egyenként megvizsgáljuk, hogy miért nem találnak örökbe fogadó szülőt az adott gyermeknek.

Szóba került a a melegek örökbefogadásának manapság elég hangos kérdése is. Ezzel kapcsolatban azt mondta, „még a 2009-es, élettársakról szóló törvény mondja ki, hogy a homoszexuálisok Magyarországon nem fogadhatnak örökbe. Ennek ellenére vannak, akik jogi kiskapukat keresve megpróbálták, próbálják kijátszani a szabályozást. Lehet vitatkozni arról, hogy mi mindent, illetve mit nem tesznek lehetővé a törvényeink, azonban jelenleg a szabály az szabály, és mi ezt tartatjuk be”.

hirdetés
„Ki merem jelenteni, hogy a homoszexuálisok örökbefogadásának kérdése pillanatnyilag nem szerepel a magyar emberek első száz problémája között, és mi eszerint állunk a kérdéshez”

- tette hozzá.

A témával kapcsolatos állításaira azóta már reagált is Szivárványcsaládokért Alapítvány, erről itt írtunk:




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés

Dunaferr: az ukrán tulajdonos toborzott zsoldoscsapattal készült elfoglalni a vasművet

„A feltűnően sok, kopaszra borotvált, kimondottan militáns benyomást keltő férfiakból álló csapatot pénteken az esti órákban a hatóságok feltartóztatták” - írják a Dunaferr közleményében.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. április 17.

hirdetés

Mint azt mi is megírtuk, péntek este óriási rendőri készültség volt Dunaújvárosban. Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere a Telexnek azt mondta: körülbelül 50 rendőr volt készültségben a Dunai Vasműnél, miután péntek este egy 50 fős biztonságiakból álló csoport akart bejutni a városba. A polgármester szerint a rendőrök – akik Budapestről is érkeztek – visszafordították a csoportot, de a rendőri intézkedés ellenére pár külsős biztonsági őrnek sikerült eljutnia a Vasműig.

Éjszaka a Dunaferr közleményt adott ki - szúrta ki a 24.hu. A közleményben azt írták, hogy a Dunaferr információi szerint az ukrán kisebbségi tulajdonosi kör

"toborzott zsoldos csapattal készült elfoglalni a vasművet".

"A feltűnően sok, kopaszra borotvált, kimondottan militáns benyomást keltő férfiakból álló csapatot pénteken az esti órákban a hatóságok feltartóztatták" - fogalmaznak a közleményben, amelyben a cég köszönetet mondott a rendőri és állami szerveknek, Dunaújváros vezetésének, valamint külön megköszönte a dolgozók munkáját, akik a rendkívüli helyzetben is biztosították a folyamatos termelést.

A Vasmű vezetése azt is hozzátette: korábban, nem hivatalos csatornákon keresztül tájékoztatást kaptak arról, hogy

hirdetés
"a kisebbségi tulajdonosi kör Ukrajnában hasonló módszerekre építve foglalt el gyárakat".

A közleményben azt is hozzáteszik: pénteken "nyilvánvalóvá vált, hogy ezek a módszerek Magyarországon nem működnek, azokat a hatóságok nem tűrik el. Az Európai Unióban nem lehet erővel, erőszakkal, zsoldosokkal elfoglalni egy vállalatot".

A Dunaferr úgy fogalmaz, a hatóságokkal együttműködve továbbra is minden szükséges jogi és biztonsági lépést meg fognak tenni, hogy "ne válhasson egy minden jogi alapot nélkülöző csaló hálózat áldozatává az ország legnagyobb iparvállalata".


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Telex: Biztonságiak próbáltak bejutni a Dunaferrbe, nagy rendőri készültség volt Dunaújvárosban

Dunaújváros polgármestere a lapnak azt mondta: péntek este egy 50 fős biztonságiakból álló csoport akart bejutni a városba. A rendőrök visszafordították a csoportot, de a rendőri intézkedés ellenére pár külsős biztonsági őrnek sikerült eljutnia a Vasműig.
Címkép: Wikimedia Commons - szmo.hu
2021. április 16.

hirdetés

Péntek este kezdtek el terjedni a közösségi médiában fotók és videók arról, hogy a szokásosnál nagyobb rendőri készültség van Dunaújvárosban.

Pintér Tamás Dunaújváros jobbikos polgármestere a Telexnek azt mondta:

körülbelül 50 rendőr volt készültségben a Dunai Vasműnél, miután péntek este egy 50 fős biztonságiakból álló csoport akart bejutni a városba.

A lap szerint több útszakasz is beállt a városban a rendőri ellenőrzések miatt.

A polgármester szerint a rendőrök – akik Budapestről is érkeztek – visszafordították a csoportot, de a rendőri intézkedés ellenére pár külsős biztonsági őrnek sikerült eljutnia a Vasműig.

"Korábban úgy lehetett tudni, hogy a gyárban a műszakváltást is leállították, teljes zárlat volt, de a polgármester később cáfolta, hogy gond lett volna a műszakokkal. Pintér szerint a városba érkező biztonsági csapat elhagyta a Vasmű bejáratát" - írja a lap.

A Telex szerint a péntek esti események mögött a gyárat működtető ISD Dunaferr Zrt. tulajdonosi jogvitája állhat.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Élőben közvetítik majd Fülöp herceg temetését a YouTube-on

II. Erzsébet királynő férjétől szombaton vesznek végső búcsút. Már azt is megosztották, pontosan hol lehet majd élőben követni a temetést.
SZMO/MTI, Címkép: Northfoto/PA Wire/PA Images - szmo.hu
2021. április 16.

hirdetés

Fülöp herceg, II. Erzsébet királynő férje életének századik évében, múlt pénteken hunyt el a windsori kastélyban. Az edinburghi hercegtől szombaton vesznek végső búcsút Windsorban, a brit királyi család legősibb és legnagyobb rezidenciáján.

A ceremónia szűkkörű lesz, a szombati búcsúszertartáson csak a királyi család harminc tagja lesz jelen. A brit kormány jelenleg érvényes járványügyi szabályai ugyanis legfeljebb ennyi vendég jelenlétét teszik lehetővé a temetési szertartásokon. De a temetés tükrözi Fülöp herceg kívánságait is.

Fülöpnek az uralkodó néhai férjeként ugyanis teljes körű állami temetés járt volna, de az edinburghi herceg maga is többször egyértelművé tette, hogy nem szeretne nagyszabású szertartást, inkább magánjellegű, kisebb katonai tiszteletadással kísért búcsúztatást részesítene előnyben.

A csütörtökön ismertetett menetrend alapján Fülöp herceg koporsóját egy átalakított régi zöld Land Rover szállítja majd a kastélytól nem messze lévő Szent György-kápolnához. Ennek az átalakított járműnek a tervezésében az edinburghi herceg személyesen is részt vett, és már évekkel ezelőtt kifejezte azt a kívánságát, hogy ezen az autón szeretné megtenni utolsó útját.

A Land Rovert Fülöp herceg és II. Erzsébet királynő négy gyermeke, Károly trónörökös, András yorki herceg, Anna hercegnő és Eduárd, Wessex grófja, valamint az unokák közül Vilmos herceg - az Egyesült Királyság majdani uralkodója - és öccse, Harry herceg kíséri gyalogosan a kápolnához.

hirdetés

A kápolnában összegyűlő családtagok maszkot viselnek majd és eleget tesznek az egymás közötti távolságtartásra vonatkozó előírásoknak.

A királynő - aki a jövő héten tölti be 95. életévét - egyik udvarhölgye kíséretében a királyi család hivatalos autójával, egy Bentley-vel érkezik a szertartás helyszínére és a kápolnában egyedül, a többi családtagtól távol foglal helyet.

A szombat délutáni szertartást Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán egyház legfőbb vallási méltósága vezeti.

Fülöpöt - ugyancsak saját kívánságának megfelelően - a windsori kastélyparkban, a királyi család tagjainak fenntartott Frogmore Gardens temetkezési kertben helyezik végső nyugalomra.

A temetést élőben is közvetítik.

A brit királyi család YouTube-csatornáján már azt is megosztották, pontosan hol lehet követni a ceremóniát.

A videó automatikusan elindul majd, amikor a közvetítés kezdődik.

VIDEÓ: Itt lehet élőben követni Fülöp herceg temetését

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Hétvégén is marad a borús, esős idő, hétfőn pedig dörgéssel, villámlással érkezhetnek a zivatarok

A tavasz egyelőre még mindig várat magára. A jövő hét második felében ugyan már melegebb lesz, de péntektől újabb átmeneti lehűlés érkezhet.
Címkép: Pixabay - szmo.hu
2021. április 17.

hirdetés

Szombaton az erőteljes nappali gomolyfelhő-képződés mellett hosszabb-rövidebb időre mindenhol kisüt a nap - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A délutáni óráktól eleinte fátyol-, majd egyre vastagabb felhők érkeznek dél felől. Néhol gyenge záporeső kialakulhat.

Az északi szél a Dunántúlon megélénkül, másutt általában gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között várható.

Estére tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, reggelre mindenütt beborul az ég. Az éjszaka második felétől a déli megyékben csapadékhullás veszi kezdetét. Az északias szél néhol élénk lesz. A késő esti 4, 8 fokról hajnalra 1 és 6 fok közé csökken a hőmérséklet

Vasárnap jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég. Eleinte inkább délen, majd északabbra is több helyen eleredhet az eső, zápor. Az északi, északkeleti szél helyenként megélénkül. A csúcshőmérséklet 7 és 14 fok között alakul, az északkeleti országrészben lesz az enyhébb idő.

Hétfőn reggelig nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Napközben dél felől vékonyodik, szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, majd fátyolfelhők is érkeznek. Emellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra is számíthatunk. Szórványosan valószínű záporeső, nagyobb számban a Dunántúlon, illetve az északi, északkeleti megyékben.

hirdetés
Lokálisan zivatar, vagyis intenzívebb zápor is lehet, dörgés, villámlás kíséretében. Az északi, északkeleti szél sok helyütt megélénkül.

A hajnali 2, 7 fokról délutánra 10 és 16 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Kedden az ország nagy részén kisüt hosszabb-rövidebb időre a nap, de lesznek erősen felhős területek, illetve időszakok is. Éjjel, reggel és estétől néhol, a déli, délutáni órákban hazánk több pontján is kialakulhat záporeső, helyenként zivatar. Az északi, északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 2, 7, délután 12, 17 fok között valószínű.

Az Időkép szerint a mostani középtávú előrejelzésekből egyértelműen melegedő tendencia olvasható ki.

A jövő hét második felében már 15 fok felett alakulhatnak a napi maximumok, helyenként pedig a 20 fokot is megközelíthetjük.

Péntektől bonyolódik a helyzet, ugyanis ekkortól körvonalazódik egy egyelőre nem túl markáns és átmenetinek tűnő lehűlés. Ezt egy újabb melegedési periódus követheti, de itt már nagy a bizonytalanság az előrejelzésekben.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: