HÍREK
A Rovatból

Covid-szerű intézkedéseket vezettek be a halálos Nipah-vírus miatt a thaiföldi repülőtereken

A thaiföldi hatóságok az indiai Nyugat-Bengálból érkező járatokat ellenőrzik a vírus miatt Bangkokban és Phuketen. Eddig már több mint 1700 embert ellenőriztek három repülőtéren, pozitív esetet nem találtak, de három kórházat is készültségbe helyeztek. Indiában, ahol a vírus megjelent, viszont nem aggódnak.


A Covid-korszakot idéző jelenetek játszódnak le Thaiföld legforgalmasabb repülőterein: a hatóságok az indiai Kalkuttából érkező járatok utasait szűrik a halálos Nipah-vírus miatt.

Eddig több mint 1700 embert ellenőriztek a bangkoki Suvarnabhumi és Don Mueang, valamint a phuketi repülőtéren, de fertőzöttet egyelőre nem találtak. A kormány elővigyázatosságból három nagy bangkoki állami kórházat is készültségbe helyezett.

A szigorú, háromfázisú eljárásrend január 26-án, hétfőn éjfél után egy perccel lépett életbe a 2015-ös járványügyi törvény alapján. A thaiföldi lépéseket egy indiai járványgóc indokolja:

Nyugat-Bengál államban december óta két megerősített esetet azonosítottak, de a helyi hatóságok szerint a helyzetet ellenőrzés alatt tartják, és a kontaktszemélyek tesztjei negatívak lettek.

A Nation Thailand helyi lap szerint Thaiföldön eddig még soha nem regisztráltak Nipah-fertőzést.

„Ha a repülőtéren gyanús esetet találunk, az illetőt karanténba helyezzük, és a vonatkozó teszt eredménye nyolc órán belül ismert lesz” – közölte Phatthana Phromphat közegészségügyi miniszter. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a Nipah terjedése nem olyan, mint a Covidé. „Nipah esetén a fertőzöttek nem adják tovább a vírust, amíg nincsenek tüneteik” – mondta.

Az érintett járatokon kötelező kitölteni a T.8-as egészségügyi nyilatkozatot, és minden utast hőmérőznek. A kockázatosnak ítélt gépeknek elkülönített állóhelyet és szűrőzónát jelöltek ki, gyanús esetnél pedig a repülőt a következő út előtt fertőtlenítik. A szabályszegőkkel szemben akár 20 ezer thai baht, vagyis átszámítva körülbelül 205 ezer forintos pénzbírságot is kiszabhatnak.

Az indiai oldalon ugyanakkor kevésbé tartják indokoltnak a szigort. „Nincs útmutatás az egészségügyi minisztériumtól, így nem szűrünk egyetlen utast sem”

– közölte a The Times of India cikke szerint Vikram Singh, a kalkuttai repülőtér igazgatója. Egy helyi utazási irodákat tömörítő szervezet vezetője szerint a külföldi intézkedések csak pánikot keltenek a turisták körében.

A thaiföldi hatóságok arra kérik az érintett területekről érkezőket, hogy ha az utazást követő 21 napon belül belázasodnak vagy légúti tüneteik jelentkeznek, hívják a 1422-es járványügyi forródrótot.

A Nipah-vírus (NiV) egy zoonózis, azaz állatokról emberre terjedő betegség, amelynek természetes hordozói a gyümölcsevő denevérek.

Bár a mostani intézkedések szigorúnak tűnhetnek, a vírus veszélyessége indokolja őket: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a kiemelt kockázatú kórokozók között tartja számon.

A fertőzés súlyos légúti tüneteket és halálos kimenetelű agyvelőgyulladást okozhat, a halálozási arány pedig a korábbi járványok tapasztalatai alapján 40 és 75 százalék között mozog. Aggodalomra ad okot, hogy jelenleg nincs ellene sem engedélyezett védőoltás, sem specifikus gyógyszeres kezelés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Meghalt Catherine O’Hara, a Reszkessetek, betörők! felejthetetlen anyukája
A Golden Globe- és Emmy-díjas színésznő Los Angeles-i otthonában hunyt el 71 éves korában.


Hetvenegy éves korában elhunyt Catherine O’Hara, akit a legtöbben a Reszkessetek, betörők! feledékeny édesanyjaként, Kate McCallisterként ismertek. A színésznő január 30-án, pénteken halt meg Los Angeles-i otthonában, rövid betegség után. Halálának pontos okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

A hírt később a színésznő ügynöksége és menedzsere is megerősítette.

Pályafutását 1974-ben kezdte a torontói The Second City improvizációs humortársulatban. Első fontosabb televíziós szerepét a Coming Up Rosie című kanadai szituációs komédiában kapta, majd a Second City Television című szkeccsműsorban íróként és színészként is kritikai sikert aratott, amiért 1981-ben írótársaival együtt Primetime Emmy-díjat kapott.

A nemzetközi ismertséget Tim Burton 1988-as Beetlejuice – Kísértethistória című filmje hozta meg számára, majd a Reszkessetek, betörők! (1990) és annak folytatása, a Reszkessetek, betörők! 2. – Elveszve New Yorkban (1992) tette világszerte népszerűvé. Rendszeresen feltűnt Christopher Guest rendező áldokumentumfilmjeiben, többek között a Guffmanre várva és a Nem kutya című alkotásokban.

Szinkronszínészként is aktív volt, hangját kölcsönözte többek között a Karácsonyi lidércnyomás, a Túl a sövényen és a Frankenweenie – Ebcsont beforr című animációs filmekben. Fontosabb televíziós szerepei közé tartozott a Sírhant művek és A Series of Unfortunate Events.

Pályafutása későbbi szakaszában a Schitt's Creek című sorozattal aratott hatalmas sikert, amelyért 2020-ban megkapta második Primetime Emmy-díját, ezúttal a legjobb vígjátékszínésznő kategóriában, de Golden Globe-díjjal is elismerték alakítását.

Az utóbbi években is aktív maradt: szerepelt a Beetlejuice Beetlejuice című folytatásban, feltűnt a The Last of Us második évadában, és játszott a The Studio című sorozatban is.

Férje Bo Welch látványtervező volt, akivel két fiukat, Matthew-t és Luke-ot nevelték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Váradi József: a Budapest Airport egy durván elmenedzselt projekt Magyarországon
A Wizz Air vezérigazgatója kemény állításokat fogalmazott meg egy új interjúban, ahol leszögezte, hogy a Malévvel ellentétben „mi nem az adófizetők pénzéből csináljuk”.


Világszinten 500 millió utasnál tart a magyar alapítású légitársaság, ez Váradi József szerint „történelmi jelentőségű”, a Wizz Airt pedig egy „magyar sikertörténetnek” nevezte. A cég gépeinek száma nemrég átlépte a 250-et, az utasok száma pedig meghaladta az 500 milliót, amit 21 év alatt értek el. A vezérigazgató szerint ez európai szinten rekord, a legnagyobb konkurenciának ez csak 34 év alatt sikerült – írja a HVG.

Tavaly itthon 7,4 millió utas szállt fel a Wizz Air mintegy 34,4 ezer járatával. A légitársaság számításai szerint nagyjából 7,5 ezer munkahely köszönhető nekik Magyarországon, ebből 1500-at tesznek ki a budapesti alkalmazottaik. A budapesti flotta hamarosan 19 gépesre bővül, és több új célpontra indítanak járatot, az egyik ilyen az újrainduló szófiai járat lesz, amely július 3-án száll fel először.

„Lehet, nem vagyunk olyan jó magyarok, mint a Malév, mert mi nem az adófizetők pénzéből csináljuk” – vont párhuzamot korábbi munkahelyével a cégvezető. Szerinte ők ehelyett kiszolgálják a magyar utasokat, munkahelyeket teremtenek és segítik a gazdaságot.

Váradi sokat beszélt a terveikről. A légitársaság 2026-ban 80 millió utassal számol, ezzel visszakapaszkodik a Covid által okozott bezuhanás előtti trendre. A hosszú távú tervek 2032-ig szólnak, a 100 millió utast 2028 magasságában érhetik el. „Ha elértünk a 100-ig, el fogunk érni a 150 millióig is idővel” – tette hozzá Váradi József.

A növekedést jelenleg hajtóműproblémák is nehezítik. „Két év múlva repülhet újra az összes, hajtóműproblémák miatt parkoltatott gép, ez 2027 végét, 2028 elejét jelenti” – mondta a fapados légitársaság első embere. A cég flottájának 73 százalékát már az Airbus A320neo gépei teszik ki, a korábbi gépeket pedig 239 székesre alakítják át, ez két év múlva fejeződhet be.

A fedélzeti szolgáltatásokkal kapcsolatban Váradi elmondta, a gépeiken előbb lesz wifi, mint kisállatok, de egyelőre egyik sem várható. A Starlink-szerű technológia már megfelelő lenne, de van egy kereskedelmi oldala is. „Egy dolgot megtanultunk, hogy ember nem fog fizetni a wifiért” – jegyezte meg. A cég egyelőre nem vállalja be a költséget, és szponzort sem találtak. A kisállatok szállítására a Wizz Air jelenleg alkalmatlan, és a közeljövőben nem is várható változás.

Bár a cég az amerikai működési engedély megszerzésére törekszik, ennek nincs gyakorlati jelentősége a menetrend szerinti járatoknál. „Nincs olyan ambíció, hogy elkezdjünk Budapest-New Yorkot repülni” – mondta Váradi.

Az engedélyre inkább charterjáratok miatt van szükség, például sportesemények kapcsán. 2024-ben ők szállították a magyar csapatot a párizsi játékokra. „Simán el tudom képzelni, hogy 2028-ban is mi legyünk az olimpiai csapat szállítója Los Angelesbe” – jegyezte meg.

A ferihegyi fejlesztésekkel kapcsolatban Váradi éles kritikát fogalmazott meg, szerinte a Budapest Airport egy durván elmenedzselt projekt Magyarországon.

Úgy véli, az egész koncessziónak van egy alapproblémája, hogy „öli a résztvevők befektetési kedvét”. A 3-as terminálnak szerinte már működnie kellene, de a jelenlegi tervekhez képest is benne van egy öt éves csúszás.

Az idei nyárral kapcsolatban a vezérigazgató optimista, szerinte még jobban sikerülhet, mint a tavalyi. „Szerintem kifejezetten jó nyarunk lesz” – jósolta Váradi, aki szerint ez az egész iparágra is igaz lehet, de a Wizz Airre különösen, mivel a kapacitásaik adottak ehhez.

A Wizz Air 2003-as indulása után a diszkont modellre építve fokozatosan növelte piaci részesedését a közép-kelet-európai régióban. A Malév 2012-es csődjét követően a légitársaság töltötte be a keletkezett űrt a budapesti repülőtéren, és vált piacvezetővé Magyarországon. A cég stratégiája az egységes Airbus-flottára és a költséghatékony üzemeltetésre épült, amivel két évtized alatt Európa egyik legnagyobb légitársaságává nőtte ki magát, folyamatosan bővítve a célállomások számát.

A növekedési pályát a 2023-ban eszkalálódó iparági műszaki problémák lassították. A Pratt & Whitney hajtóművek gyártási hibája miatt a Wizz Air kénytelen volt flottájának jelentős részét – időszakosan több tucat repülőgépet – a földre kényszeríteni ellenőrzés és javítás céljából. Ez a kényszerpihenő kapacitáscsökkenést okozott, miközben a légitársaság igyekezett a kieső gépeket a meglévő állomány intenzívebb használatával és bérléssel pótolni, hogy tartani tudja a menetrendet.

Ezzel párhuzamosan zajlott a Budapest Airport tulajdonosváltása. A magyar kormány és a francia Vinci Airports 2024 júniusában zárta le a tranzakciót, amellyel az állam többségi tulajdonrészt szerzett a repülőteret üzemeltető cégben. A tranzakciót követően a fókusz a régóta tervezett infrastrukturális bővítésekre, elsősorban a 3-as terminál megépítésére helyeződött, amelynek átadása az eredeti tervekhez képest éveket csúszott, miközben a repülőtér utasforgalma folyamatosan emelkedett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: kétharmados TISZA győzelmet jelenthet, ha a Békés 02-es választókerületben nyer a jelöltjük
A TISZA Párt vezetője szerint nagyon biztató, hogy a 21 Kutatóközpont legfrissebb adatai szerint a 2022-ben még fideszes fellegvárnak számító két kulcsfontosságú választókerületében is van esélye a Tiszának.


Magyar Péter a közösségi oldalán reagált arra a hírre, hogy a választási eredmény szempontjából nagyon fontos két körzetben is jól szerepelnek a tiszás jelöltek. A friss felmérés szerint a 2022-ben még fideszes fellegvárnak számító Békés megye két kulcsfontosságú választókerülete is a Tisza Párt és a kormánypártok csataterévé vált.

Az adatok alapján két tiszás jelöltnek is jó esélyei látszanak. A Tisza Párt vezetője azt írta a hírre:

"Nagyon biztató részeredmény a Békés 02-es választókerületből! Ha ebben a körzetben Gombár Dávidnak április 12-én sikerül győznie, az kétharmados TISZA győzelmet jelent.

Ebben a választókerületben 2022-ben még majdnem 30 százalékponttal nyert a Fidesz jelöltje.

Az orosházi körzetben pedig meggyőző fölénnyel vezet a jelöltünk, dr. Gurzó Mária.

Ezek a felmérések is mutatják, hogy minden mandátum és minden szavazat számítani fog. Amely párt ráindul a TISZA-ra az veszélyezteti a rendszerváltást és Orbán Viktor hatalomban tartásán dolgozik.

Hajrá, Békés!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
"Az állami egészségügy Szőlő utcája" - ezt állítja egy volt dolgozó az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetről, ahol 15 orvos mondott fel
Negyven szakorvos írt petíciót a Nyírő Gyula Kórházban, miután az új főigazgató alatt 15-en felmondtak. A beadvány szerint öt osztályon, köztük az emelt biztonságún sincs elég orvos.


Két év alatt 15 orvos hagyta ott az ország egyik legfontosabb pszichiátriai központját, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetet, ahol most

40 szakorvos petícióban figyelmeztet: ha nem avatkoznak be azonnal, márciusra ellehetetlenülhet a betegellátás.

A Telex számolt be elsőként arról, hogy a kórházban dolgozó orvosok szerint a távozásokkal a szakorvosi létszám a kritikus mérték alá süllyedt.

A petíció szerint a kórház öt osztályán a minimumnál is kevesebb a szakorvos, így az emelt biztonságú részlegen is, ahol a legagresszívebb betegeket látják el.

A tiltakozók azt állítják, van olyan osztály, ahol „tényleges orvosi ellátás nincs”.

A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy több orvos a felmondási idejét tölti, ami a beadvány szerint azzal fenyeget, hogy márciusra valóban veszélybe kerülhet a betegek ellátása.

Az RTL Híradónak egy korábban ott dolgozó, névtelenséget kérő szakorvos úgy fogalmazott,

a Nyírő Gyula Kórház „az állami egészségügy Szőlő utcája”. A volt munkatárs szerint az intézmény „egy olyan országos csúcsintézmény, ahol a betegek a legkiszolgáltatottabb, a hangjukat legkevésbé hallatni tudó csoportját kezeljük, és ahol az igazgató egy szakmailag megkérdőjelezhető, teljhatalmú uralkodó”.

A szakorvos részletesen is beszámolt a főigazgatóval kapcsolatos tapasztalataikról. „A mindennapi munkánkban érezhettük az igazgató információkkal való manipulálását, a tiltakozó kollégák láthatatlanná tételét, a burkolt fenyegetést, a kettős mérce alkalmazását, a kollégák túlterhelését »szakmai szükségszerűségként«, a passzív-agresszív kommunikációt, a megosztást és elszigetelést, mondvacsinált ürüggyel történő azonnali kirúgást.”

A Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke is komolynak ítéli a helyzetet. Azt mondta: „Úgy látjuk, hogy ebben a pillanatban az akut ellátásban fennakadások vannak és nagyon fontosnak tartjuk, hogy a betegek hozzájussanak a megfelelő ellátáshoz és aggódunk ebben a pillanatban a betegeink miatt”. A szervezet február 2-án, hétfőn tárgyal az ügyről az Országos Kórházi Főigazgatósággal.

A Tisza Párt egészségügyi szakértője, Hegedűs Zsolt szerint az ügy rendszerhibákra mutat rá. „Nagy baj van és rendszerhibákat mutat a Nyírőnek a helyzete. Az, hogy 40 orvos petíciót ír, az pontosan azt mutatja, hogy már földrengésszerű katasztrofális állapotok lehetnek ott” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a Belügyminisztériumban nem értik az egészségügyi rendszert.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság a híradónak azt írta, érdemben foglalkoznak a petícióban írtakkal, és „a szükséges egyeztetések pedig jelenleg is zajlanak” a kórházzal. Hozzátették, hogy „a betegellátás folyamatossága és biztonsága garantált, az ellátás zavartalanul, a hatályos szakmai és jogszabályi előírásoknak megfelelően történik.”

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: