HÍREK

Nincs jó hírünk: változékony, az átlagosnál hűvösebb idő lesz április utolsó hetében is

Április utolsó hetében is változékony, a megszokottnál hűvösebb idő várható. A hétvégén melegszik egy kicsit a levegő.
MTI, fotó: Matus László - szmo.hu
2024. április 21.


Link másolása

A hét elején még többfelé kell esőre és erős, olykor viharos szélre számítani, majd felszakadozik a felhőzet, és jellemzően gomolyfelhős, napos időre van kilátás, néha erős széllel, miközben lassú melegedés kezdődik és a hét végén ismét előfordulhat 20 Celsius-fok feletti hőmérséklet - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.

Az éjszakai csapadékzóna és a vastagabb felhőzet hétfőn kora délutánra északkelet felé levonul. Mögötte sok gomolyfelhő képződik, amelyek késő délutántól "összeesnek", de hosszabb-rövidebb időre a legtöbb helyen addig is kisüt a nap.

A gomolyfelhőkből helyenként - főként a középső tájakon - kialakulhatnak záporok. Az északkeletire, keletire forduló szelet elsősorban a Nyugat-Dunántúlon és az északkeleti tájakon kísérhetik élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9-15 fok között alakul.

Keddre virradóra növekszik, vastagszik a felhőzet, a Nyugat-Dunántúlon már borult idő várható. Máshol is sok felhőre kell készülni, de az ország keleti felén, harmadán délutánig kevésbé felhős helyek is előfordulnak, majd estefelé egyre nagyobb területen borul be az ég. Az éjszaka második felétől a Nyugat-Dunántúlon, majd kedden délután, estefelé másutt is egyre több helyen alakul ki eső, zápor, egy-egy zivatar is lehet. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északkeleti, keleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 1-6 fok között alakul, de az északkeleti tájakon hidegebb is lehet. A csúcshőmérséklet 10-20 fok között várható, nyugaton lesz a hűvösebb, keleten az enyhébb idő.

Szerdán nagyrészt borult lesz az ég, majd napközben az Alföld déli és keleti felén felszakadozik a felhőzet, és arrafelé néhány órára kisüt a nap. Éjjel sokfelé, napközben egyre inkább a Nyugat-Dunántúlon és az ország északi felén várható eső, zápor, majd estefelé egyre többfelé megszűnik a csapadék. A Dunántúlon az északnyugati, másutt a délnyugati, nyugati szelet kísérik erős, néhol viharos széllökések. A hajnali 5-12 fokról 7-17 fok közé emelkedik a hőmérséklet, északnyugaton lesz a hidegebb, délkeleten a melegebb idő.

Csütörtökön gomolyfelhős, napos időre van kilátás, elszórtan zápor kialakulhat. A nyugatias szél megélénkül, helyenként megerősödik. A minimum-hőmérséklet általában 1-6 fok között alakul. A csúcshőmérséklet 10-16 fok között valószínű.

Pénteken gomolyfelhős, napos időre lehet számítani, elszórtan zápor előfordulhat.

A nyugati, délnyugati többfelé megélénkül, néhol megerősödik. A hőmérséklet hajnalban általában 1-6 fok között várható, délutánra 12-19 fok közé melegszik fel a levegő.

Szombaton gomolyfelhős, napos idő valószínű, néhol kialakulhat zápor. A déli, délkeleti szél több helyen megerősödik. A hajnali 3-10 fokról délutánra 15-21 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Vasárnap nagyrészt derült időre kell számítani, csapadék nem várható. A délkeleti, déli szél több helyen megélénkül, néhol megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 4-11, délután 16-23 fok között valószínű.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Putnokon: Hogy mer a templomba menni, polgármester úr? Ki való guillotine alá? Mutasson rá!
A fideszes Tamás Barnabás polgármester korábban trágár gyűlöletbeszédben osztotta ki az ellenzéket és kifejtette, hogy ellenzéki települések nem kapnak pénzt, és ő ezzel egyetért.

Link másolása

Magyar Péter Putnokon tartott nyilvános rendezvényt, amelyen egy templomi menet tagjaként átsétált maga a helyi fideszes polgármester is. A rendezvényen megjelentek fújolása közepette Magyar szó szerint idézte a polgármester 2018-ban elmondott szavait, miszerint:

„Gyurcsányt a seggem egyik felére, Vonát meg a másik felére rajzoltatom és hagyom, hogy rugdossák. Maximum fájni fog, de megéri, mert oda valók. A Fidesz nyer, mert azzal azért tisztában vagytok, hogy nyer, és ha nem fideszes lesz a képviselőnk, akkor bizony szopni fogunk. Lófaszt fognak adni olyan területre, ahol nem fideszes a képviselő. Az az igazság, hogy én sem adnék. Ahol nem ránk szavaznak, mert az úgyis kiderül, ott megnézhetik magukat.”

Még korábban, egy október 23-i rendezvények ezt találta mondani:

„tudjuk nagyon jól, hogy választások jönnek, választások mennek. Nem mindig gondolkodik helyesen a választópolgár, és olyan embereket enged a fazékhoz, akik nem a fazékhoz valók, hanem a guillotine alá. Ma viszont bízom abban, hogy a tavasszal úgy fog dönteni a magyarság, a magyar nép, hogy újra megkapja a lehetőséget az a konzervatív kormányzat, amely a jelen pillanatban is előre viszi ezt az országot”

Magyar szerint ők nem fognak guillotine alá küldeni embereket, ahogy Tamás Barnabás. Hozzátette azt is, hogy ez nem a Döbrögik, hanem a Lúdas Matyik országa.

A jelenet itt nézhető meg:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter kifordította a Fidesz jól ismert, régi szlogenjét
A politikus újragondolta a kormánypárt ősi jelmondatát. Ezt posztolta is a közösségi oldalán, ahol elmondta, mit nyújt ő a kormánypárttal szemben.

Link másolása

A TISZA Párt politikusa folytatta országjáró körútját, szombat délután pedig egy olyan poszttal jelentkezett a közösségi oldalán, amiben előkerült a Fidesz régi, jól ismert jelmondata.

Magyar Péter kifordította a kormánypárt ősi szlogenjét:

„Gondolj a hazádra, szavazz a TISZÁ-ra!”

– írta Magyar, aki ezzel a Fidesz bő 30 éves, „Hallgass a szívedre, szavazz a Fideszre” jelmondatát gondolta újra.

„Aki a Fidesz-re szavaz, az a háborús uszításra, gyűlöletkeltésre, megosztásra, a propagandára, a korrupcióra, a nemzeti vagyon családi és haveri körnek való átjátszására szavaz.

Aki a TISZA Pártra szavaz, az a békére, a szeretetre, az összefogásra, az árkok betemetésére és egy boldogabb magyar jövőre szavaz.”

– írta Magyar Péter a posztban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
„Ez már a vég” – Karsai Dániel már csak egy hétre tervez előre
A vetegsége könyörtelenül halad előre, segítséget Magyarországtól már nem vár, a strasbourgi bíróság ítéletét még várja.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. május 11.


Link másolása

A Heti Napló Sváby Andrással stábját otthonában fogadta az ALS betegségben szenvedő alkotmányjogász, Karsai Dániel, akinek a beszélgetés egy pontján a könnyei is eleredtek.

Török Réka két hónapja járt utoljára Karsainál, akkor még tolószékben fogadta a riportert és szavai bár lassabbak, de érthetőek voltak. Azóta állapota dráamian romlott.

Ma már képtelen az önálló mozgásra, minden percben segítségre van szüksége, szavai már nagyon nehezen érthetőek.

Karsai többek között elmondta, hogy „a lehetőségekhez képest még mindig aránylag jól vagyok, de az nagyon bosszantó, hogy a kommunikációs képességem egyre rosszabbak. Nagy szó, ha ki tudok menni az utcára”. Azt is elmondta, hogy maga körül mindent elrendezett,

„a lényegre kell koncentrálni, hogy minél értelmesebben töltsem el a hátralévő időt”

Az alkotmányjogász nemrég Sulyok Tamás köztársasági elnöknek is írt egy levelet, melyben arra kérte, tegyen nyilatkozatot arról, hogy kegyelmet ad majd azoknak, akik segítenek a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedők távozásában.

De elsősorban már csak a strasbourgi bíróság döntésében bízik.

Karsai az előzetes videó egy pontján úgy fogalmaz: „Ez már a vég”.

Török Réka riportja a Heti Napló Sváby Andrással vasárnap esti adásában lesz látható az ATV-n, írta meg a naphire.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Kömörőben meglátogatta nagyapja, Dr. Erőss Pál sírját – mesélt a többi őséről is
A néhai legfelsőbb bírósági bíró saját idejében népszerű televíziós személyiség is volt.

Link másolása

Magyar Péter Facebook bejegyzésben emlékezett meg nagyszüleiről. Magyar nagyapját az egykori Magyar Televízió Jogi esetek műsorában ismerte és szerette meg az ország, mint állandó szakértőt. Dr. Erőss Pálnak rendkívül szuggesztív, értelmes magyarázatai segítségével sikerült a jogi nyelvét érthető magyarra fordítania.

Ezt írta:

„A hetem egyik fénypontja volt, hogy ellátogathattam anyai nagyapám, Erőss Pál szülőfalujába, Kömörőbe. A falu elemi iskolájának igazgatója volt az üknagyapám, Sárközi Lajos és itt volt körjegyző a dédnagyapám. Meglátogathattam a szintén tanító üknagymamám sírját, amire nagyapám faragta a jellegzetes csónakos fejfát.

Nagyapám rengeteget mesélt a kömörei emberek bölcsességéről, optimizmusáról és hazaszeretetéről, a penyigei szilváról és onnan hozta ízes, szatmári kiejtését is. Ő volt a legszerényebb és legszelídebb ember, akit valaha ismertem.”

„Hálás vagyok a kömörei emberek szeretetéért, a kedves fogadtatásért és azért is, hogy oly kedvesen őrzik a családom emlékét” – zárta posztját Magyar Péter.

A látogatás képet ITT lehet megnézni.

Link másolása
KÖVESS MINKET: