HÍREK
A Rovatból

Nicusor Dan: Simion győzelme esetén visszatérhet az etnikai erőszak Romániába

A független elnökjelölt szerint a gazdasági nehézségek bűnbakkereséshez vezetnének, és a magyar közösség lehet Simion célpontja.


George Simion arcképe és Orbán Viktor mondatai egyre több helyen bukkannak fel Erdélyben – utóbbi alig egy hete mondott beszédet Tihanyban, ahol a romániai elnökválasztás kapcsán úgy fogalmazott: „Nem szólunk bele a most folyó román elnökválasztási küzdelembe, de annyit üzenünk innen, a Kárpát-medence közepéről, e szimbolikus helyről, hogy biztosítjuk Románia népét és jövendő elnökét, hogy mi az összefogás és az együttműködés talaján állunk, ezért semmilyen elszigetelést, politikai retorziót nem fogunk támogatni Romániával és annak vezetőjével szemben”.

A magyar kormányfő egyúttal azt is leszögezte: Simionnal „a kereszténységért és a szuverenitásért folytatott küzdelemben” számíthatnak egymásra. George Simion erre gyorsan reagált: megköszönte a támogatást, és közölte, hogy közös a harcuk.

A nyilatkozat után a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Kelemen Hunor is megszólalt. Egy videóüzenetben jelentette ki: „George Simion nem a mi emberünk, George Simion magyarellenes.” Később telefonon egyeztetett Orbán Viktorral is.

Simion kihívója, Nicusor Dan – aki jelenleg Bukarest főpolgármestere és független államfőjelölt – többek között arra figyelmeztetett, hogy Simion győzelme esetén Romániában visszatérhet az etnikai feszültség.

Szerinte ha a gazdaság rosszul teljesít, és az emberek szenvednek, Simion „bűnbakot keresne”, és „a magyar közösség kéznél van mint bűnbak”.

Dan szerint a magyar közösség jól emlékszik az 1990-es évek konfliktusaira, és „senki sem akar visszatérni azokhoz az időkhöz”. Úgy véli, hogy Simion nem élvezi sem az európai, sem az amerikai partnerek, sem a pénzpiacok bizalmát, és ha megnyerné a választást, az ország elszigetelődhetne az Európai Unióban. Szerinte ez akár az uniós források felfüggesztéséhez is vezethet, és a hitelfelvétel is drágábbá válhatna.

A román politikus azt is elmondta, hogy a miniszterelnöki posztra Ilie Bolojant tartaná megfelelő választásnak. Hangsúlyozta: „George Simion és társai kigúnyolták a nyelvüket, jogaikat, sőt őseik sírját is meggyalázták, ami minden közösség számára szent érték. Egy temető elleni támadás a történelem, a közösségi emlékezet elleni erőszakos cselekedet, amit nem lehet megbocsátani.”

Dan ezzel a 2019-es úzvölgyi eseményekre utalt, amikor George Simion is részt vett a katonatemető feldúlásában.

Arról is beszélt, hogy Romániában a törvények biztosítják a nemzeti közösségek kulturális és politikai jogait. Ha ezek nem bizonyulnak elegendőnek, akkor a pártok tárgyalásos úton módosíthatják azokat. Simion pártja több pert is indított magyar vezetésű önkormányzatok ellen a magyar szimbólumok használata miatt.

Végül Orbán Viktor tihanyi beszédét is értékelte. Úgy látja, hogy egy állami vezetőnek kötelessége tenni az emberek jólétéért, a társadalmi békéért, valamint a különböző etnikumok közti egyensúlyért. Szerinte Orbán Viktor is ennek szellemében járt el, amikor kijelentette: a romániai magyarok saját érdekeik mentén dönthetnek.

A román elnökválasztás második fordulóját május 18-án, vasárnap tartják. Az első körben George Simion a szavazatok 40 százalékát szerezte meg, míg Nicusor Dan körülbelül 20 százalékkal jutott tovább. A felmérések nem túl megbízhatóak, de az elemzők szerint Simion maradt a legesélyesebb.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„A MÁV bejelentette: 2026-ban embert juttatnak a Balatonra” - Geszti Péter Lázárt és Mészárost ekézte a színpadon
Több hazai zenész után Geszti Péter is beleállt a kormányba a fellépésén. A koncertjén kifigurázta a MÁV-ot és az ország leggazdagabb emberének luxusutazásait is.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. augusztus 18.



A sort Caramel kezdte néhány hónappal ezelőtt, amikor egy koncertjén - érezhető kormánypárti kritikával - felszólalt a gyűlöletkeltés ellen. Azóta ByeAlex, Kiss Tibi, Marsalkó Dávid és Lukács László is hasonló módon és mondanivalóval nyilatkozott a társadalmi megosztottság kapcsán. Geszti Péter a hódmezővásárhelyi Szent István-napok keretében, a XIX. Borfesztiválon folytatta a sort, múlt pénteken.

A koncerten közvetve szájára vette Lázár Jánost és Mészáros Lőrincet is.

„Tegye föl a kezét, aki busszal jött ide! Tegye föl a kezét, aki autóval! Tegye föl, aki vonattal! Nektek külön gratulálok, hogy sikerült ideérni. Most nemrég hallottuk, hogy a MÁV bejelentette: 2026-ban embert juttatnak el a Balatonra” – szólt be Lázár Jánosnak Geszti.

Ezután Mészáros Lőrinc utazásait parodizálta. Mint ismert, az ország leggazdagabb embere egy kétmilliárdos helikopterrel, majd egy 22 milliárdos magángéppel utazott Münchenbe, ahol felkérdezték, hogyan jutott el a helyszínre. Az ekkor elhíresült mondatára Geszti azzal utalt a koncerten, hogy „muszáj még kérdeznem valamit? A többiek hogy jöttek? Hát, gondolom, nem gyalog...”

(Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter közzétette az orosz nagykövet válaszlevelét: Ezek szerint háborút folytatni egy másik ország ellen, nem jelent beavatkozást…
A Tisza elnöke tegnap hivatalosan tiltakozott az orosz hírszerzés kijelentései és azok állami csatornákon történő terjesztése ellen. Az oroszok azt válaszolták, hogy nem avatkoznak bele más országok belügyeibe.


https://www.facebook.com/peter.magyar.102/posts/pfbid02rW6P9dFsWQXqaffYNVctQs29mm4yBfiNTSMwCMynWaEko18KAnJv9tZ2UnngwLrkl

Magyar Péter még vasárnap délután a Facebookon tette közzé azt a levelet, amelyet az orosz nagykövetnek címzett. Ebben arra hívta fel a figyelmet, hogy az augusztus 13-án kiadott közlemény név szerint említette őt és pártját, amit elfogadhatatlannak nevezett. Úgy fogalmazott, hogy egy külföldi állam hivatalos hírszerző szervének kijelentései egyetlen célt szolgálhatnak: „a magyar választók befolyásolását, a közéleti vitáink torzítását és a demokráciánkba vetett bizalom aláásását”.

A Tisza elnöke hivatalosan tiltakozott az orosz hírszerzés kijelentései és azok állami csatornákon történő terjesztése ellen. Haladéktalan és nyilvános magyarázatot kért a nagykövetségtől a közlemény jóváhagyásával, céljával és szándékolt hatásával kapcsolatban. Emellett biztosítékot követelt arra, hogy Oroszország a jövőben tartózkodik minden olyan cselekménytől, amely Magyarország belpolitikai folyamataiba való beavatkozásnak minősülhet. Ide sorolta a dezinformációs kampányokat, a kiberműveleteket, valamint a politikai szereplők és állampolgárok megfélemlítését is.

Mos közzétette a nagykövetség álaszlevelét is a Facebookon:

Íme Oroszország hazánkba akkreditált nagykövetének válaszlevele a tiltakozásomra. Különösebben nem érdemes kommentálni. Egy mondatot azért kiemelek a levél végéről:

“országunk (értsd Oroszország) nem avatkozik bele más országok belügyeibe”

Ezek szerint három és fél éve háborút folytatni egy másik ország ellen, nem jelent beavatkozást…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Vége a kánikulának! Brutális időjárás jöhet a nemzeti ünnep után
Augusztus 20-án még tombol a hőség, de csütörtöktől délnyugat felől nagy fordulat várható. A hétvégére lehűlhet az idő, eső és viharos szél is jöhet.


A hét első felében még nyári idő lesz, de az Időkép.hu azt jelzi, hogy csak szerdáig melegszik az idő, így augusztus 20-án 30 és 35 fok közötti maximumokra van kilátás. Aznap délután viszont nyugat felől felhősödés kezdődik, majd estére a Dunántúlon helyenként már záporok, zivatarok is lehetnek.

Csütörtökön csak délen és délkeleten tart ki a hőség, a hőmérséklet elérheti a 35-36 fokot. Ezzel szemben az északi és nyugat országrészben 23-29 fokig hűl a levegő. Később délnyugat felől egyre több helyen számíthatunk majd záporokra és zivatarokra, amelyek lassan, de szinte biztosan elérik a déli és délkeleti tájakat is.

Heves zivatarok is várhatók, amelyekhez nagyobb méretű jég, felhőszakadás, sőt, akár 80-90 km/órás sebességet meghaladó széllökések társulhatnak.

Pénteken sokfelé lehet szükség az esernyőkre. Délután inkább keleten valószínű további eső, zápor, zivatar, miközben nyugat felől elkezd felszakadozni a felhőzet. A szél országszerte nyugatira, majd északnyugatira fordul, és sokfelé jönnek még viharos lökések

Ekkor már csak délkeleten lesz 27-30 fok, máshol 20-26 fok között lesz a maximum hőmérséklet.

A front mögött a hétvégén mérsékelten meleg idő várható, hűvös hajnalokkal, nappali 21-27 fokokkal. Az északnyugati szél gyakran feltámadhat, de napos-gomolyfelhős időre lehet számítani, néhol jelentéktelen záporral.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Trump a Fehér Házban fogadta Zelenszkijt, aki jóval formálisabb öltözékben jelent meg, mint szokott
Egy európai tisztviselő a CNN-nek elmondta, hogy Zelenszkij ruhaválasztása már a hétfői találkozó előtt téma volt az amerikai és ukrán fél között.
MTI/EPA/Will Oliver - szmo.hu
2025. augusztus 18.



Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a kétoldalú megbeszélésük előtt.

Zelenszkij szokatlan öltözetben érkezett

Az ukrán államfő ezúttal nem a megszokott katonai ruháját viselte, hanem jóval formálisabb öltözékben jelent meg, ám a teljes öltönyt és nyakkendőt most sem vette fel.

Egy európai tisztviselő a CNN-nek elmondta, hogy Zelenszkij ruhaválasztása már a hétfői találkozó előtt téma volt az amerikai és ukrán fél között. A Trump-adminisztráció kifejezetten javasolta, hogy az elnök ne katonai öltözékben érkezzen.

Már korábban is vita kísérte a viseletét

Nem először került középpontba Zelenszkij ruházata. Februárban, a Trump-pal folytatott, balul sikerült találkozón az amerikai elnök gúnyosan megjegyezte: „Ma kiöltözött.”

Akkor egy Trump-párti újságíró is megkérdezte tőle: „Miért nem visel öltönyt?” Zelenszkij ugyanazt felelte, amit az orosz invázió 2022-es kezdete óta mindig: katonai ruhában marad, amíg béke nem lesz Ukrajnában.

Fekete ingben és zakóban lépett a Fehér Házba

Most hétfőn az ukrán elnök fekete inget és fekete zakót öltött, ezzel a katonai viselet és a teljes öltöny közötti középutat választotta.

Ugyanezt a szettet viselte áprilisban Ferenc pápa vatikáni temetésén, valamint júniusban a hollandiai NATO-csúcson is.

„Sok jó megbeszélést és tárgyalást folytattunk, és úgy gondolom, hogy haladás történik, nagyon jelentős haladás sok szempontból” – mondta Trump az Ovális Irodában, amikor Zelenszkij mellett ült.

„Mint tudják, nemrégiben jó megbeszélésünk volt Oroszország elnökével. És azt hiszem, van rá esély, hogy valami kisüljön belőle.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: