HÍREK

„Nem teljesítettük küldetésünket” – lemondott az izraeli hírszerzés feje

Bejelentette lemondását Aharon Haliva, amiért nem tudta megakadályozni a tavaly októberi terrortámadást. A lemondást azért időzítette mostanra, mert szerinte gyakorlatilag már véget ért a gázai háború.

Link másolása

Benyújtotta lemondását hétfőn Aharon Haliva, az izraeli katonai hírszerzés vezetője, amiért nem tudta megakadályozni a Hamász palesztin terrorszervezet támadását 2023. október 7-én – derül ki az izraeli hadsereg közleményéből, melyet az MTI idéz. A vezérkari főnök elfogadta Haliva lemondását.

A katonai hírszerzés távozó vezetője már nem sokkal a mintegy 1200 halálos áldozatot követelő terrortámadást követően közölte, hogy úgy érzi, őt terheli a felelősség, amiért az megtörténhetett. Úgy fogalmazott:

„Nem teljesítettük küldetésünket. Örökké magammal hordom a fájdalmat”.

A katonatiszt bejelentette, hogy miután jelenleg gyakorlatilag már véget ért a gázai háború, úgy döntött, beváltja korábbi ígéretét, és lemond. Haliva levelében állami vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazta a személyes felelősség meghatározására, amiért a Hamász támadása meglepetésként érte a katonai és a politikai vezetést.

Október 7. óta kiderült, hogy a katonai hírszerzés nem volt tisztában a Gázai övezetben történő eseményekkel, nem tudta megfelelően értelmezni a közelgő támadásra utaló jeleket, s még a tömeggyilkosság előtti napokban is félreértelmezte a Hamász és az Iszlám Dzsihád kiképző műveleteit.

Haliva nem vett részt a támadás előtti éjszakán a legmagasabb katonai vezetés konzultációján, miután jelzéseket észleltek arról, hogy valami történik a gázai határon. Aznap hajnalban a hadsereg vezérkaránál megbeszélést tartottak, de a döntést másnap reggelre halasztották. A Hamász támadása helyi idő szerint reggel fél 7-kor kezdődött.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Magyar Péter: Pénteken elmegyünk Felcsútra, és felülünk a szocialista szellem vasútjára
Igen, ez AZ a kisvasút. Az egész szerelvényt kibérelték, mindenkit várnak szeretettel.

Link másolása

Magyar Péter kampánykörútja kedd délben Kiskunfélegyházán folytatódott. A Tisza Párt politikusa több, korábban is kivesézett probléma mellett beszélt a vasút állapotáról is.

Magyar szerint beszélni kellene arról, hogy Magyarországon miért nem fejlesztik a vasutat, miközben Európa-szerte ez a tendencia. A Tisza Párt EP-listavezetője nemvárt bejelentést is tett a vasút kapcsán:

„Pénteken ellátogatunk Fejér megyébe egy híres kisvasútra. Felcsútra elmegyünk és részt veszünk a szocialista szellem vasútján egy utazáson. Mindenkit várunk szeretettel, kibéreltük az egész szerelvényt, valószínűleg az éves kihasználtság a duplájára fog emelkedni”

– mondta Magyar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
David Pressman: Az USA már kapcsolatba lépett a magyar kormánnyal az orosz kibertámadás miatt
A nagykövet szerint komolyan kell reagálni a régiót érő orosz fenyegetésre.

Link másolása

„Az Egyesült Államok egy ideje már kapcsolatba lépett a magyar kormánnyal ebben a témában. Ez az eset is jelzi azt a fenyegetést, amit Oroszország jelent a szövetségeseinkre, a fenyegetést, amit Oroszország jelent a régióra és azt, hogy milyen komolysággal kell reagálnunk erre a fenyegetésre”

– mondta David Pressman, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete az RTL-nek.

Az ügy előzménye, hogy kiszivárgott belső dokumentumok szerint Szijjártó Péter külügyminiszter tudott arról, hogy az orosz kormányhoz közeli hackerek feltörték a Külgazdasági és Külügyminisztérium informatikai hálózatát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Dobrev Klára: Magyarország egyik legfontosabb közjogi méltósága köztörvényes bűnöző – szerdán közül részleteket
Nagy bejelentésre készül a DK EP-listavezetője, amin állítólag sokat dolgoztak.

Link másolása

„Sokat dolgoztunk rajta és most összeállt a kép: Magyarország egyik legfontosabb közjogi méltósága köztörvényes bűnöző”

– mondta Facebook-videójában Dobrev Klára, de egyelőre nem árulta el, hogy kiről és miről is van szó.

„A Fidesz vesszőfutása folytatódik. Erről gondoskodom”

– tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Robert Fico-n hasi CT-vizsgálatot végeztek – a szlovák kormányfő képes kommunikálni a környezetével
A meglőtt kormányfő eszméleténél van, állapota stabil, de súlyos, az életveszélyen túlvan.

Link másolása

Hasi ellenőrző CT-vizsgálatot végeztek kedden Robert Ficón. A kormányfő eszméleténél van és kommunikál a környezetével – írja a Parameter a besztercebányai Roosevelt Kórház közlése alapján.

Azt is hozzátették, hogy emellett

Fico további kezeléseket kap egészségi állapotának javulása érdekében.

A szlovák kormányfőre május 15-én lőttek rá Nyitrabányán, egy kihelyezett kormányülés után. A szlovák sajtó szerint a támadó 71 éves Juraj Cintula szélsőjobboldali író volt, akinek indítéka kormányellenes érzelmei lehettek. Ficó még a merénylet napján egy ötórás operáción esett át, pénteken pedig újabb műtétet végeztek el rajta.

Robert Kaliňák miniszterelnök-helyettes vasárnap azt mondta, hogy a kormányfő már túl van az életveszélyen, és konkrét utasításokkal látta el a kormány következő lépéseit illetően.

Link másolása
KÖVESS MINKET: