HÍREK
A Rovatból

Nem támogatják a rendkívüli jogrend meghosszabbítását az ellenzéki pártok



Az MSZP-s Harangozó Tamás azt mondta, amit a kormány csinál, nem válságkezelés, hanem a válság elmélyítése, és ehhez felelős politikai erő nem adhat hozzájárulást. Úgy látta ő is, hogy a kormány nem készítette fel az országot a járványra, amely így elszabadult. A miniszterelnök pedig most már nem vállalja a felelősséget a járványügyi védekezésért - tette hozzá. Szerinte a törvényjavaslatban a kormány politikai elismerést vár a járványügyi intézkedésekért és felsorolják azokat az intézkedéseket, amelyeknek semmi köze nem volt a járvány kezeléséhez, hanem pitiáner, politikai játszmát jelentenek. Ezek között említette a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói félévének érvénytelenítését.

Ezer sebből vérzőnek nevezte az oltási tervet és azt firtatta, miért nem sorolják előrébb a pedagógusokat, a kiskereskedelemben és a tömegközlekedésben dolgozókat.

Szerinte teljes nemzeti konszenzus van az oltás szükségességéről az országban. Hozzátette: az emberek védelme érdekében az unió által jóváhagyott vakcinákat kell használni, illetve az MSZP mindenkitől azt kéri, konzultáljon a háziorvosával.

Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa közölte, hogy a DK nem támogatja a törvényjavaslatot, mert értékelése szerint káros, hibás és hatástalan intézkedésekhez kér utólag támogatást a kormány, másrészt mert úgy vélik, hogy a kormányoldal elvesztette a valósággal a kapcsolatát, az elmúlt hónapok pedig azt bizonyítják, hogy alkalmatlan a kabinet arra, hogy járványügyi helyzetet és a gazdasági válságot kezelje. Emellett - folytatta - a DK szerint a kormány nem az ország és a magyar polgárok érdekét tartja szem előtt, hanem saját kicsinyes pártpolitikai szempontjait.

"Ehhez nem adunk felhatalmazást, számon fogjuk kérni önökön az elvesztegetett életeket, a tönkretett emberi sorsokat, az ellopott közpénzmilliárdokat" - jelentette ki.

Úgy értékelt: a kormány elvesztette az ellenőrzést a járvány második hulláma felett, és most ennek folytatásához kér felhatalmazást. Szerinte nem az ellenzék miatt kezd elveszni a bizalom az oltások iránt, hanem azért, mert a kormány olyan vakcinákat erőltet, amelyek mögött nincs megfelelő ellenőrzés.

Az LMP-s Keresztes László azt mondta, a kormány nem élt, hanem visszaélt a rendkívüli felhatalmazással, amit az ellenzék megadott számára tavaly, és politikai támadást indított az önkormányzatok ellen a működőképesség szélére taszítva őket. Ezzel a közvetlenül magyar embereknek okoznak kárt, hiszen veszélyeztetik az alapvető közszolgáltatások ellátását - figyelmeztetett.

Bencsik János független képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy

a magyar emberek nem okítást várnak a politikusoktól és a kormány tagjaitól, hogy hogyan viseljék el a következő hónapokat, hanem példamutatást. Ezért - folytatta - ha mindennek zárva kell lenni, akkor zárják be Garancsi István kaszinóit is.

Szerinte könnyű úgy türelemre inteni, hogy valaki minden hónapban 1,6 millió forintos fizetést kap, miközben vannak olyanok, akik még csak most kapják meg a novemberben beígért bértámogatásukat.

Varga László, az MSZP képviselője közölte, hogy

az ellenzék egyöntetűen elutasítóan áll az előterjesztéshez, például azért, mert az tartalmaz egy politikai elismerést a kormánynak.

Ez szerinte teljesen felesleges, de illik a kormány "feudális" világához.

A novemberi helyzetben támogatható volt a koronavírus-járványról szóló javaslat, azonban ma egy felesleges politikai elismerésről is kellene dönteni, valamint az elmúlt három hónap meghozott kormányrendeleteiről is - mondta.

Elutasító álláspontjukat azzal is indokolta, hogy a kormány "hadjáratot indított" az ellenzéki önkormányzatok ellen, amit politikai boszorkányüldözésnek nevezett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megfigyelők ülnek be a jogi záróvizsgákra az ELTE-n, mert sok panasz érkezett két vizsgáztatóra
Az ELTE jogi kara úgy döntött, a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) képviselői megfigyelőként vehetnek részt a polgári jogi záróvizsgákon. Egy hallgatói felmérés szerint ugyanis a végzősök közel 73 százaléka tapasztalt problémát a vizsgán.


A Hallgatói Önkormányzat képviselői megfigyelőként vehetnek részt a további polgári jogi záróvizsgákon az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán.

A kar vezetése azután jutott erre a döntésre, hogy egyeztetett a diákokkal és a hallgatói képviselettel a kiugróan sok panasz miatt, amelyek két vizsgáztató tanárral és a vizsgák légkörével kapcsolatban érkeztek.

Egy végzős hallgatók által készített felmérés szerint a joghallgatók közel 73 százaléka tapasztalt valamilyen problémát az elmúlt években a polgári jogi záróvizsgán. A 85 kitöltő 40 százaléka aránytalanul magas bukási arányt és nem megfelelő vizsgáztatói hozzáállást jelzett, több mint harmaduk pedig a méltányosság hiányát és az átláthatatlan követelményeket kifogásolta – írja a HVG.

A portálhoz eljutott személyes történetek között

volt olyan diák, akit három mondat után buktattak meg, és olyan is, akinek a három tétel helyett csak másfelet engedtek elmondani.

Az egyetem közleményében jelezte, hogy nyitottak a vizsgák légkörét érintő konkrét észrevételekre, és ehhez intézményes fórumot is biztosítanak. A kar dékánja, Somssich Réka azt mondta, hogy a magas bukási arány egyébként önmagában nem számít rendkívülinek.

„A sikertelen eredmények mögött rendszerint indokolt és dokumentált okok állnak”.

A jelenlegi záróvizsga-időszakban a hallgatói jólléti tanácsadótól érkezett is jelzés a vezetés felé.

A szerveződő hallgatók nemrég levelet írtak panaszaikról Lannert Judit oktatási miniszternek és Katz Sándor felsőoktatásért felelős államtitkárnak, de egyelőre nem kaptak választ.

A Hallgatói Önkormányzat kérdőívet hozott létre a panasszal élő végzősöknek.

Közülük sokaknak komoly kellemetlenséget okoz a helyzet, mivel jó tanulmányi eredményük miatt már felvették őket egy munkahelyre, de az előző évek tapasztalatai alapján nem biztosak benne, hogy sikeres vizsgát tesznek

– jegyzi meg a lap.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kunetz Zsombor Győrfi Pál menesztéséről: A helyében az első templomban hálaimát adnék, hogy ennyivel megúsztam
Az egészségügyi szakértő Takács Péter volt államtitkár szavaira reagálva azt írta, semmiféleképpen nem lehet bosszúhadjáratnak értelmezni a szóvivő menesztését. Úgy véli, kommunikációs vezetőként Győrfi Pál nem adott valós tájékoztatást a mentőszolgálat állapotáról a nyilvánosságnak.


Kedden bejelentette az Országos Mentőszolgálat, hogy a szóvivői feladatokat a jövőben Szűcs Brigitta mentőtiszt veszi át, a közismert Győrfi Páltól. Takács Péter volt egészségügyi államtitkár szerdán reagált Győrfi Pál menesztésére, szerinte „nyilvánvalóan nem szakmai okok állnak a háttérben”, és feltette a kérdést

„Miért kell a politikai bosszúhadjáratot bárkire kiterjeszteni, aki az előző kormányok idején is csak a munkáját végezte – tisztességgel, becsülettel, magas színvonalon!?”.

Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő a volt államtitkár megszólalására válaszul most azt írja, szerint semmiféleképpen nem lehet bosszúhadjáratnak értelmezni Győrfi Pál menesztését, sokkal inkább egy már régen szükséges váltásnak. Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott, a szóvivő feladatköre két részre oszlott: az egyik a balesetekről való faarcú beszámoló, a másik a „minden rendben van a Mentőszolgálatnál” mantra ismétlése.

„Ne felejtsük el, hogy például amikor kikértem közérdekű adatigényléssel a mentők kiérkezési idejét – amelyek egy részét a mai napig ki sem adták, például a 90 százalékon belüli kiérkezési arányt –, akkor, amit kiadtak adatot, azt először kinyomtatták az Excel-táblázatból, majd onnan beszkennelték – valószínűleg azért, hogy megnehezítsék az adatok feldolgozását –, végül nagyon rossz minőségű másolatként adták tovább.”

Kunetz hozzátette, hogy Győrfi ez alatt az idő alatt is kommunikációs igazgató volt.

A szakértő úgy látja, a mentőszolgálat jelenlegi állapotáért a „szőnyeg alá söprő mentalitás legalább annyira felelős, mint az egészen elképesztően ostoba és alkalmatlan menedzsment szemlélet”.

„Én Győrfi helyében az első templomban hálaimát adnék, hogy ennyivel megúsztam!”

– jegyezte meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Havasi Bertalan: Két ember öngyilkos lett a választás utáni vegzálás miatt
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint két korábbi segítőjük is öngyilkosságot követett el a választások utáni gyalázkodások miatt. Havasi Bertalan közleménye szerint a hatóságok vizsgálják az ügyeket, a párt Védvonal hálózata pedig már több mint 60 bejelentést kapott.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Hosszú közleményt adott ki szerdán Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója a párt által két hete létrehozott Védvonalról. Ebben arról írt, hogy két hét alatt már több mint 60 bejelentés érkezett.

„Politikai zaklatásokkal összefüggésbe hozható tragédiákról is kaptunk információkat: két esetben a választások után nem szűnő gyalázkodás és vegzálás miatt korábbi segítőink öngyilkosságot követtek el, ezen ügyeket a hatóságok vizsgálják; kegyeleti okokból egyéb tájékoztatást nem áll módunkban adni” – áll a közleményben.

Havasi sorra veszi, hogy milyen beszólásokat és sértegetéseket „kell elszenvedniük” a Fidesz képviselőinek és híveiknek, és szóvá teszi a kormányzati, közigazgatási elbocsátásokat is. A beérkezett bejelentések jelentős része internetes uszításról, sértegetésről és fenyegetésről szól. A közlemény szerint

kirúgott kormánytisztviselők, valamint kistelepülési polgármesterek és képviselők is fordultak segítségért a Védvonalhoz az őket érő vádaskodások miatt.

A Védvonal nevű hálózatot Orbán Viktor Fidesz-elnök kezdeményezésére hozták létre, ezt május 22-én jelentették be. A párt szerint azért van szükség a hálózatra, mert a választásokat követően felerősödtek a jobboldali szimpatizánsokat érő zaklatások és atrocitások. Célja a bejelentések dokumentálása és a jogi lépések előkészítése. A szervezet országos vezetésével a volt oktatási államtitkárt, Czunyiné Bertalan Juditot bízták meg.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Rendkívüli ülést kezdeményezett Ruff Bálint: öt fontos javaslatról dönthet a parlament a nyári szünet előtt
A miniszter szerint több indítvány megtárgyalásának elhalasztása fontos jogalkotói célokat veszélyeztetne, és problémákat okozna a jogalkalmazásban. Ezért kezdeményezte, hogy június 16-án tárgyaljon a parlament többek közt az európai uniós forrásokhoz való hozzáférést biztosító jogszabályokról is.


Rendkívüli ülést hívna össze jövő keddre, június 16-ra Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a parlament még a nyári szünet előtt tárgyaljon több sürgős törvényjavaslatról. A Forsthoffer Ágnes házelnöknek címzett indítvány szerint a képviselőknek öt témáról kellene dönteniük.

A napirenden szerepelne a házszabályi rendelkezések módosítása, a pedagógusok teljesítményértékelésének megújítása, valamint a Szlovákiával közös, határon átnyúló szénhidrogén-szállító vezetékekről szóló megállapodás módosítása. Emellett a pénzügyi szektort érintő törvények jogharmonizációs célú átalakításáról és az európai uniós forrásokhoz való hozzáférést biztosító jogszabályokról is tárgyalnának.

A miniszter az indoklásban kifejtette, miért nem várhatnak a döntések az őszi ülésszakig. „A rendkívüli ülés megtartása a felsorolt önálló indítványok tárgyalása miatt szükséges. Az önálló indítványok megtárgyalásának az őszi ülésszakra történő halasztása fontos jogalkotói célkitűzések késedelmes megvalósítását eredményezné, illetve a döntések végrehajtásának kitolódása számos problémát okozhat a jogalkalmazásban” – fogalmazott Ruff Bálint.

A sietség oka, hogy a javaslatok egy része szorosan kapcsolódik a befagyasztott uniós pénzek felszabadításához, amelyről a kormány nemrég kötött politikai megállapodást Brüsszelben.

Magyar Péter miniszterelnök a tárgyalások után történelmi eredménynek nevezte az egyezséget, és azt ígérte, minden centet hazahoznak.

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter korábban már jelezte, hogy a kormány a nyáron erőltetett menetben tervezi elfogadni a szükséges jogszabályokat, és felkészítette az ellenzéket arra, hogy intenzív nyárra készüljenek.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk