HÍREK

Nem találják a fertőzött amerikai lányoknak Budapesten vacsorát kiszállító ételfutárt

Az biztos, hogy a lányok jártak a Lánchídnál, a Széchenyi fürdőben és egy bárban is.


Csehország jelezte Magyarországnak, hogy két diáklánynál koronavírus-fertőzést állapítottak meg, és kikérdezésük során elmondták, hogy Budapesten is jártak. A magyar hatóságok kérdésére elmesélték, hogy milyen helyeken fordultak meg, bár párat - a helyismeretük hiánya miatt - nem tudtak beazonosítani. A Lánchidat, romkocsmákat (melyről kiderült, hogy egy népszerű bár), a Széchenyi-fürdőt fel tudták sorolni.

Az RTL Híradó megtudta, hogy csütörtökön a járványügyi szakemberek felkeresték a palacsintázót és egy bárt, ahol biztosan voltak az amerikai lányok. A Híradó információja szerint

az ott dolgozók jól vannak, nincsenek tüneteik. Ugyanakkor a lányok vacsoráját kiszállító ételfutárt még nem sikerült felkutatni.

Szerdán az országos tisztifőorvos arról számolt be, hogy skypeon, személyesen beszéltek a lányokkal. Csütörtökön Kásler Miklós viszont azt mondta, azért halad lassan a kapcsolatok feltárása, mert csak a cseheken keresztül kommunikálhatnak a betegekkel.

A Széchenyi fürdő vezérigazgatója elmondta, hogy három napig őrzik a biztonsági kamera felvételeit, így azok a képkockák, melyeken a lányok láthatók lennének, már nincsenek meg. Az RTL Híradó megtudta, hogy egy lány vette meg a jegyet mind a négyüknek, ez két perc lehetett, és a pénztáros azóta tünetmentes.

A futárt, aki a vacsorájukat szállította ki, nem találták még meg, mert a lányok nem tudták megmondani, hogy honnan rendeltek.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Németh Balázs: Bajban vannak a liberális uszítók, a főgonosz édesanyja ugyanolyan, mint egy magyar nagymama
A műsorvezető szerint az Orbán Viktor édesanyjával készült interjúból az is kiderül, hogy a 35 éve híresztelt Orsós-legenda sem igaz.


Németh Balázs szerint bajban vannak a „liberális uszítók”, mert egy nagymama „szembe jött velük a valóságban” – erről vasárnap délutáni Facebook-bejegyzésében írt a műsorvezető.

Úgy hiszi, a hétvégén a Margit hídnál készült interjú egy idős nővel – aki nem más mint Orbán Viktor édesanyja – sok mindenre választ ad. Németh úgy fogalmaz:

„Lehet, hogy Orbán Viktor sem maga az ördög? Pedig mennyi munkát tettek bele a libsik 89 óta, hogy mindenkivel elhitessék”

– teszi fel a kérdést. A posztoló szerint „a főgonosz édesanyja olyan, mint egy magyar nagymama”, aki a családról, unokákról mesél – állítja.

Németh bejegyzése központi elemének nevezi az úgynevezett Orsós-legendát, amelyet szerinte évtizedek óta suttogó propaganda terjeszt. „És Orsós Viktor legendája is kamu lenne? Orsós, a cigány! 35 éve terjesztik suttogó propagandában, hogy az Orbán amúgy Orsós. Nehogy szavazz rá, cigányra sose!! (éljenek az elfogadó belvárosi liberálisok…)” – írja. Németh állítása szerint a hídnál megszólaló asszony azt mondta, nem igazak a korábbi mendemondák.

Németh Balázs szerint „Egészen normálisnak tűnik a család! Pedig 35 éve próbálják belénk szuggerálni a liberális gyűlöletkeltők, hogy ezeknél semmi nem normális.

Állítólag(!) az öreg Orbán verte a Viktort, a Viktor veri a feleségét, meg persze a vejét is. Őt nagyon! Igazából az Orsóséknál mindenki ver mindenkit. (Nekem elhiheted, ismerem az Anikó fodrászának a barátnőjét, ő is szolnoki!)”

(Idősebb Orbán Győző brutálisan kemény veréséről egyébként nem a "liberális" sajtó cikkezik, hanem maga Orbán Viktor beszélt egy 80-as évek végi interjúban, ITT.)

Bejegyzésében Németh azt is kiemelte:

„Ráadásul a néni még az utcára is kimegy. Felvonulni, a béke érdekében. Mert aggódik a gyerekei és az unokái jövője miatt. Testőrök nélkül vonul!!! Mi lesz így? A császárok, diktátorok, döbrögik anyja nem szokott csak úgy vonulgatni az utcán.

A végén még kiderül, hogy harapós zebráik sincsenek!?!?!!?!!!!!”

- írta posztjában Németh.


Link másolása
KÖVESS MINKET:




Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Elvitték a hatoslottó főnyereményét, 900 millió forinttal lett gazdagabb a szerencsés nyertes
Egész pontosan 911 millió forinttal. Öttalálatos szelvényből is 16 darab volt, az ő nyereményük egyenként 680 ezer forint.


A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 43. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

  • 2 (kettő)
  • 8 (nyolc)
  • 27 (huszonhét)
  • 34 (harmincnégy)
  • 41 (negyvenegy)
  • 43 (negyvenhárom).

    Egy szerencsés játékosnak sikerült is mind a hat számot eltalálnia,

    nyereménye pedig 911 803 505 forint.

    Öttalálatos szelvényből 16 darab is akadt. Az ő nyereményük egyenként 688.990 forint.

    A következő sorsoláson várható nyereményösszeg - egy nyertes esetén - 45 millió forint lesz.


  • Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Leomondott a képviselő, aki visszavonta volna Nagy Feró díszpolgári címét
    Az Őrbottyán a Mi Városunk Egyesület önkormányzati képviselője szerint így tudja megóvni a szervezet hitelességét.


    Lemondott Deák Emese, az Őrbottyán a Mi Városunk Egyesület önkormányzati képviselője, aki felvetette Nagy Feró díszpolgári címébek visszavonását - írja az Index. A bejelentést a közösségi oldalán tette vasárnap, az egyesület hitelességére hivatkozva.

    „Úgy gondolom, hogy az egyesület hitelességét úgy tudom megóvni, hogy az egyesületből kilépek, és a színeiben szerzett önkormányzati képviselői mandátumomról lemondok”

    – írta Deák Emese. Indoklásában azt is jelezte, hogy állásfoglalása olyan érzetet kelthetett, „hogy annak politikai vetülete van”.

    Az ügy előzménye, hogy Deák Emese korábban kezdeményezte Nagy Feró őrbottyáni díszpolgári címének visszavonását, a zenész Szőlő utcai intézettel kapcsolatos nyilatkozata miatt. Feró az Indexnek adott interjúban azt állította, egy helyi DK-s próbálja elérni a cím visszavonását. Szerinte ha elveszik, nem ő lesz a szegényebb, hanem a város.

    Nagy Feró keményen reagált Wolf Kati bejegyzésére is, úgy véli, félreértették a szavait, bocsánatkérést vár, és hangsúlyozta, hogy a felnőtt nőket próbálta megvédeni.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: