HÍREK
A Rovatból

Nem mondták meg az orosz orvosoknak, hogy sugárfertőzött betegeket kell ellátniuk



A Moscow Times nevű moszkvai lap számolt be arról, hogy

az orosz orvosokat nem figyelmeztették, hogy vélhetően sugárfertőzött betegeket kell ellátniuk.

A három sérültet meztelenül, műanyag zacskókba csomagolva vitték kórházba, a szakemberek pedig rögtön megállapították, hogy valami komoly baj történhetett velük. Nekik azonban csak annyit mondtak, hogy egy robbanás történt egy közeli katonai bázison, ott sérült meg a három férfi.

A Moscow Times-nak öt kórházi dolgozói is azt állította, hogy

egy szóval sem említették nekik, hogy fennállhat a sugárveszély - sem a hatóságok, sem az egészségügyi minisztérium, sem a kormány, de még a kórház vezetősége sem.

Bár az orvosokban felmerült a gyanú, de mivel gyorsan kellett cselekedniük, és nem figyelmeztették őket külön erre, nem védekeztek megfelelően.

Miután ez kiderült, mind a három szakembert kivizsgálták,

egyikük izomszövetében pedig radioaktív anyagot, cézium-137-et találtak. Ez egy olyan izotóp, amely az urán-235 nevű anyag atommaghasadásakor keletkezik melléktermékként. Azt azonban egyelőre nem tudni, mennyire veszélyes a fertőzöttsége. Egy kollégája szerint az orvost nagyon lesújtotta a dolog, de fizikailag egyelőre jól van.

A sérülteket kezelő orvosokkal az orosz titkosszolgálat, az FSZB állítólag titoktartási szerződést íratott alá, vagyis nem beszélhetnek a történtekről.

Több kolléga viszont elmondta a moszkvai lapnak, hogy a kórházban azóta feszült a hangulat, a dolgozók fel vannak háborodva, hogy ilyen helyzetbe kényszerítették a kollégáikat. Mint mondták,

nem voltak felkészülve arra, hogy sugárfertőzötteket kezeljenek, ráadásul mivel nem is tudtak a sugárveszélyről, akár több dolgozó vagy akár kórházban tartózkodó ember is megfertőződhetett volna.

Címkép: Google Street View


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Nagy bajban van több százezer magyar, érvényteleníthetik a TAJ-számukat
Friss NAV-adatok szerint több mint 348 ezer embernek van hathavi összeget meghaladó egészségügyi szolgáltatási járuléktartozása. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő emiatt érvényteleníti a TAJ-számukat, amivel elveszítik a térítésmentes állami ellátást.


Több százezer magyar térítésmentes állami egészségügyi ellátása kerülhet veszélybe, miközben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal behajtása is ott lebeg a fejük felett.

Friss, hivatalos adatok szerint 2026 januárjában már több mint 348 ezren halmoztak fel akkora egészségügyi szolgáltatási járuléktartozást, amely meghaladja a hat havi összeget.

Az elmúlt öt évben több mint 782 ezer TAJ-számot érvénytelenítettek emiatt, és bár 781 ezret később visszaállítottak, a számok egy folyamatosan fennálló, tízezreket érintő problémára utalnak, ahol sokaknál a tartozás már több százezer forintra rúg.

A csapdahelyzet azokat érinti, akiknek valamiért megszűnik a biztosítási jogviszonyuk – például elveszítik a munkájukat, befejezik a tanulmányaikat vagy lejár a gyes –, és nem tudnak elhelyezkedni. Ilyenkor fix összegű egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetniük, de ha erre jövedelem híján nem képesek, nemcsak az ingyenes orvosi ellátástól esnek el, de a NAV adók módjára behajthatja rajtuk a tartozást – írta a 24.hu.

A portál egyik olvasója, akinek kamatokkal együtt már több mint 750 ezer forintos adóssága gyűlt össze, közérdekű adatigényléssel fordult a hatóságokhoz a pontos számokért.

A 2020 júliusában bevezetett szabályozás értelmében ugyanis, akinek a hátraléka meghaladja az egészségügyi szolgáltatási járulék havi összegének hatszorosát, annak a TAJ-számát érvénytelenítik.

A rendszer szigorítása már korábban napirenden volt, egy törvényjavaslat eredetileg már háromhavi tartozás után elvette volna a TAJ-számot, de végül a hat hónapos türelmi idő maradt a törvényben.

A fizetendő összeg közben jelentősen emelkedett: míg 2008-ban havi 4350 forint volt, ma már 12 300 forintot kell havonta befizetnie annak, aki kiesik a biztosítotti körből.

A folyamat magától indul: a NAV előírja a fizetési kötelezettséget, hathavi elmaradásnál pedig jelez a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek, amely érvényteleníti a TAJ-számot. A jogosultság a tartozás rendezését követő NAV-jelzés alapján válhat újra érvényessé.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai szerint 1995 óta összesen 5,45 millió TAJ-számot érvénytelenítettek, de ez a szám a haláleseteket is tartalmazza. A kifejezetten hathavi járuléktartozás miatt érvénytelenített TAJ-számok száma 2021 januárjától több mint 206 ezer volt. A 24.hu által közölt adatok szerint évente 138,5 ezer és 172,9 ezer közötti ilyen érvénytelenítés történt.

A NAV 2026 januári adatai még részletesebb képet adnak a tartozásokról: eszerint több mint 88 ezren voltak, akiknek félmillió forintnál is több adósságuk gyűlt össze.

A legtöbbjüknek, csaknem 117 ezer embernek 150 és 350 ezer forint közötti hátraléka volt, és több mint 52 ezer honfitársunk tartozott 350 és 500 ezer forint közötti összeggel. Egy 150 ezer forintos tartozás már akkor is összejöhetett, ha valaki a tavalyi évben és idén januárban sem fizetett, aki pedig már 2023 óta nem tud fizetni, annak adóssága meghaladhatta az 505 ezer forintot is.

A tartozás következményekkel jár: 10 ezer forintos összeg alatt nem indul NAV-végrehajtás, de 200 ezer forintot nem meghaladó köztartozás esetén már lehetséges az inkasszó és a jövedelemletiltás.

A lakhatást közvetlenül szolgáló lakóingatlan esetében 500 ezer forintot meg nem haladó tartozásnál nincs helye ingatlan-végrehajtásnak.

A járuléktartozás főszabály szerint 4-4,5 év alatt évülhet el. A NAV-nak arról nincs külön statisztikája, hogy az elmúlt öt évben pontosan hány végrehajtás indult kifejezetten ilyen típusú tartozás miatt.

A cikkben szereplő helyzetben két lehetséges rendezési út szerepel: a tartozás rendezése vagy a szociális rászorultság igazolása. Utóbbi esetben a járási hivatalnál lehet kérelmezni a jogosultság megállapítását, ami mentesítheti az érintettet a járulékfizetés alól. Ennek hiányában azonban a tartozás gyorsan nő, és az ellátás elvesztése mellett a NAV-behajtás kockázata is folyamatosan fennáll.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Az NKA bizottságának közel fele lemondott, Vidnyánszky Attila is távozik
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója megerősítette, hogy otthagyta a Nemzeti Kulturális Alap bizottságát. Döntésével Baán Lászlót és Both Miklóst és Bús Balázst követte a 17 milliárdos pénzosztási botrány miatt.


Újabb nagy név távozott a 17 milliárd forintos pénzosztási botrány miatt a Nemzeti Kulturális Alap bizottságából:

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója szombaton megerősítette, hogy már napokkal ezelőtt lemondott a tagságáról. A hírt az ATV Híradója közölte, miután megkeresték a színházigazgatót.

A 11 tagú bizottságból ezzel négyre nőtt a távozók száma. Heten még nem kommunikáltak jövőjükről, köztük Hankó Balázs miniszter.

A lemondási hullámot a bizottsági tagok közül Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója tette leginkább láthatóvá csütörtökön, bár az NKA közleménye szerint Bús Balázs alelnök már április 14-én szóban jelezte távozási szándékát.

Baán szerint a kollégium beszámolója súlyosan hiányos és megtévesztő képet adott a bizottság számára.

Őt követte szombaton Both Miklós, a Hagyományok Háza főigazgatója, aki szerint a testület szakmai hitelét ásták alá.

„A kialakult helyzetben a Bizottság bizalmával és szakmai hitelével visszaéltek. Ez az, amivel nem tudok közösséget vállalni” – fogalmazott Both, aki azt is elmondta, a bizottság eredetileg egy szakmai feladatokat ellátó testület létrehozásához járult hozzá, nem pedig egy „zárt, minisztériumi szereplőkből álló, utólag jelentősen felduzzasztott forrás felett rendelkező döntési mechanizmusra”.

Amikor a hiányosságok világossá váltak, kollégáival együtt a vitatott kifizetések befagyasztását és teljes iratbetekintést szorgalmazott.

A kormányzati oldal szerint a támogatások szabályos eljárásban, szakmai szempontok alapján születtek. Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter, az NKA elnöke szerdán rendkívüli ülést tartatott, ahol javasolta, hogy a támogatottaktól kérjenek be időközi szakmai és pénzügyi beszámolókat.

ATV-interjújában a miniszter arról beszélt, hogy a pénz kiosztása ízlésbeli kérdés, és előnyben részesítették a „hazaszeretet” megjelenítő alkotókat. Azonban több, a finanszírozásokkal kapcsolatos kérdésre nem tudott egyértelmű választ adni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Elmegyógyintézetbe kerül a 24.hu főszerkesztőjét brutálisan összeverő férfi
Letartóztatta a bíróság azt a férfit, akit Pető Péter, a 24.hu főszerkesztőjének megtámadásával gyanúsítanak. A kényszerintézkedést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben hajtják végre.


Letartóztatta a bíróság azt a férfit, akit a 24.hu főszerkesztője, Pető Péter elleni támadással gyanúsítanak. A Fővárosi Főügyészség közleményére hivatkozva a 444.hu azt írja, hogy

a kényszerintézkedést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben hajtják végre.

Pető Pétert hétfő este, valamivel hét óra után, Budapesten, a 75-ös troli Dózsa György úti megállójában támadta meg egy ismeretlen férfi minden előzmény nélkül.

Az első ütéstől a főszerkesztő a földre került, ahol a támadó tovább rugdosta, miközben ő segítségért és rendőrért kiáltott.

A támadás következtében az újságíró több arccsontja eltört: betört a bal szemüregének fala és eltört a járomíve is, emellett horzsolásokat és hámsérüléseket szenvedett.

A támadó egy idő után abbahagyta a bántalmazást, majd visszatért a közelben hagyott holmijaihoz. Az újságíró ezután a Dráva utca felé indult, ahol járókelők hívtak hozzá mentőt és rendőrt.

A rendőrök később elfogták a feltételezett elkövetőt. Az ügyben a sérülések súlyossága miatt súlyos testi sértés gyanújával indult eljárás, a gyanúsított beszámíthatóságát pedig szakértők vizsgálják.A brutális utcai támadásról Pető Péter maga számolt be a 24.hu-n.

Via 444.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
NKA-botrány: Both Miklós is lemond a bizottsági tagságról
A Hagyományok Háza főigazgatója is bejelentette, hogy távozik a Nemzeti Kulturális Alap bizottsági tagságából. Döntését azzal indokolta, hogy nem kíván szakmai legitimációt adni egy olyan működéshez, ahol a döntéshozatal és az ellenőrzés feltételei sérültek.


Baán László után a Hagyományok Háza főigazgatója, Both Miklós is lemondott a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságában betöltött tagságáról. Döntését azzal indokolta, hogy nem kíván szakmai legitimációt adni egy olyan működéshez, ahol súlyosan sérültek az átlátható döntéshozatal, a közzététel és az ellenőrzés alapvető feltételei.

Both Miklós a Válasz Online-nak adott interjúban arról beszélt, hogy a Bizottság bizalmával és szakmai hitelével visszaéltek. Szerinte külön kell választani a testület idei szakmai megújítását és azt a később feltárt, átláthatatlan eljárási gyakorlatot, ami még a bizottsági tagok előtt sem volt ismert.

„A mostani ügyben számomra az a legsúlyosabb, hogy miközben a Bizottság szakmai alapon működött, utólag olyan döntési és közzétételi hiányosságok váltak láthatóvá, amelyek miatt a Bizottság nem rendelkezett a felelős mérlegeléshez szükséges teljes információs háttérrel” – mondta.

A botrány azután robbant ki, hogy kiderült, a Nemzeti Kulturális Alap Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiuma mintegy 17 milliárd forint támogatás szétosztásáról döntött, a kedvezményezettek között több, a kormányhoz közel álló ismert szereplő is feltűnt.

A döntések listáját Molnár Áron influenszer hozta nyilvánosságra április 23-án, miután az NKA hónapokig nem tette közzé azokat, holott

Both Miklós szerint a szabályok értelmében a jóváhagyástól számított öt napon belül nyilvánosságra kellett volna hozni a listát. A hivatalos közzététel végül a felháborodást követően, április 24-én történt meg.

„Ekkor vált számomra nyilvánvalóvá, hogy a bizalmi alap, amelyre a Bizottság működése épült, helyrehozhatatlanul sérült” - kommentálta.

Az ügy első lemondója Bús Balázs volt, aki alelnökként felügyelte a botrányt kirobbantó kollégiumot. Őt követte Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, és most Both Miklós is a távozás mellett döntött.

Both szerint az alelnök szerepét tisztázni kell, mert a pozíció nem csupán formális. „Bús Balázs alelnökként, az elnök helyetteseként szervezte a Bizottság munkáját… Ebből következően egy ilyen súlyú ügyben az alelnöki szerepkör felelősségi határait tisztázni kell” – tette hozzá. Azt is mondta, hogy „A személyes közreműködéséről és belső mozgásteréről azonban információ hiányában nem tudok nyilatkozni.”

Both Miklós a távozását egyfajta felelősségvállalásként értékeli.

„A lemondásom nem menekülés a felelősség elől, épphogy annak vállalása.”

Hankó Balázs leköszönő kulturális és innovációs miniszter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában védelmébe vette a támogatások elosztását. Azt mondta, jogszerű döntések születtek, nyílt pályázatokról volt szó, és szerinte nem azt kell nézni, ki kapta a pénzt, hanem azt, milyen kulturális tartalom valósul meg belőle.

A politikai részrehajlásra vonatkozó kérdésre úgy reagált, a kulturális döntések ízlésbéli kérdések.

Via Népszava


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk