HÍREK
A Rovatból

„Nem láttam, hogy valaki a kormányfő elé ugrott volna” – A testőrök hibáztak Fico védelmének biztosítása közben, vélik szakértők

Egyikük szerint a miniszterelnök testőreinek azonnal biztonságos helyre kellett volna vinniük a politikust, de ehelyett többen a támadóra vetették magukat, vagy a hivatali autó körül szaladgáltak.


Hibáztak Robert Fico testőrei, mikor a szlovák miniszterelnök az őt köszöntő tömeghez sétált - állítja egy szakember. Hamran István volt rendőrfőkapitány a testőrök fatális hibáiról beszél - írja a napunk.dennikn.sk.

„Káosz volt, ez nyilvánvaló, ez pedig kudarc”

- mondta. Majd arra is emlékeztetett, hogy maga Fico beszélt arról nemrég, hogy a közhangulat és feszültségek miatt előfordulhat, hogy valaki politikusra támad.

„Hogyan elemezték ezeket a fenyegetéseket, ki értékelte ki őket?” – kérdezte Hamran a Denník N-nek adott interjújában.

Beszélt arról, hogy a merényletről készült felvételek alapján a miniszterelnök testőreinek azonnal biztonságos helyre kellett volna vinniük a politikust, de ehelyett többen a támadóra vetették magukat, vagy a hivatali autó körül szaladgáltak.

A szakértő szerint nekik a miniszterelnökkel kellett volna foglalkozniuk, a rendőrk dolga lett volna a támadó lefegyverzése.

Egy másik szakember, Juraj Zábojník, a közjogi méltóságok védelméért felelős hivatal volt vezetője is úgy vélte, hogy a testőrök hibáztak.

„Ha eldördül négy-öt lövés, akkor valaki hibás. Akkor valami gond van a testőrökkel. Nem láttam, hogy valaki a kormányfő elé ugrott volna”

- mondta az esetről. Azt is hozzátette, hogy a téren nem volt olyan sok ember, hogy ne lehetett volna bebiztosítani Fico védelmét. Szerinte akkor, ha egy védelem alatt álló személy emberek közé megy, a testőröknek minden oldalról mellette kell állniuk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kirúgták a komáromi tanárt az érettségi előtt, aki több visszaélésnek is utánajárt
A pedagógus több iskolai visszaélésre is fényt derített, köztük egy szexuális zaklatási ügyre. A botrányok után inkább őt távolították el az intézményből.


Röviddel az érettségi szünet kezdete előtt elbocsátották állásából Balla Istvánt, a komáromi Széchenyi István Gazdasági és Informatikai Technikum tanárát. A hivatalos indoklás szerint a pedagógus nem működött együtt a feletteseivel.

Balla István a Népszavának nyilatkozott az ügyről, de részleteket nem árult el, mivel jogi lépéseket fontolgat. A lap ugyanakkor felidézte, hogy a tanár korábban több, az iskolát érintő problémás ügyben is felszólalt.

2018-ban a Tanítanék Mozgalom egyik tüntetésén is megszólalt, miután kiderült, hogy

az iskolában kitették a faliújságra azon tanulók nevét, akik valamilyen megrovásban részesültek.

A tanár bírálta az intézményvezetést a „szégyenfal” miatt, amit az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala is jogellenesnek talált.

Tavaly októberben

az iskola volt igazgatójával kapcsolatban is megszólalt, akivel szemben szexuális visszaélés gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség.

A gyanú szerint a férfi szexuális kapcsolatot létesített egy diáklánnyal. Balla István azért dolgozott, hogy az ügy ne maradjon eltussolva.

Idén februárban újabb panaszok érkeztek az iskola egyik tanárára. Diákok és szülők arról számoltak be, hogy az oktató trágár módon beszélt, félelemkeltő módon viselkedett a tanulókkal, sőt többször előfordult az is, hogy a tanórák alatt az asztalra támaszkodva aludt. A diákok erről fényképeket is készítettek. Balla István ebben az ügyben is felszólalt, a portál információi szerint azonban a tanár azóta is az iskolában dolgozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Videón, ahogy elfogták a TEK-esek az ukrán kémet a Ferenciek terén
A kormány Facebook-oldalán ráadásul több fotót is közzétettek arról, ahogyan a Terrorelhárítási Központ (TEK) emberei a forgalmas úton kiszedik az autóból az ukrán férfit.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. május 10.



Lapunk is beszámolt róla, hogy tegnap este hét óra után nem sokkal rendőrök, kommandósok és fekete autók lepték el a Ferenciek tere környékét. A Magyar Hang munkatársa épp a helyszínen volt, amikor észrevette, hogy a hatóságok egy fehér autót megállítottak, majd kikaptak egy embert a kocsiból és elvitték.

A Telex információi szerint az elfogott férfi egy ukrán állampolgár, Sz. A., aki korábban diplomataként dolgozott Magyarországon. Felesége egy budapesti ukrán étterem társtulajdonosa.

Akcióban a TEK Budapest belvárosában. Így fogták el az ukrán kémet.

Közzétette: Magyarország Kormánya – 2025. május 10., szombat

A kormány Facebook-oldalán jelent meg, hogy az elfogott férfival szemben az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság kémtevékenység miatt beutazási és tartózkodási tilalmat rendelt el – számolt be róla az MTI.

A Terrorelhárítási Központ akciója

Tegnap késő délután a TEK emberei Budapest belvárosában elfogtak egy ukrán állampolgárt. Vele szemben az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság kémtevékenység miatt beutazási és tartózkodási tilalmat rendelt el. A középkorú férfit a hatóság a helyzet tisztázását követően még az éjszaka folyamán kitoloncolta Magyarország területéről, tekintettel arra, hogy tevékenysége nagy mértékben veszélyeztette hazánk szuverenitását. Az érintett munkáját korábban diplomáciai fedésben végezte, azonban hivatalos státusza mára megszűnt.

Közzétette: Magyarország Kormánya – 2025. május 10., szombat

A tájékoztatás szerint

a középkorú férfit a hatóság a helyzet tisztázását követően még az éjszaka folyamán kitoloncolta Magyarország területéről, tekintettel arra, hogy tevékenysége nagy mértékben veszélyeztette hazánk szuverenitását.

Az érintett munkáját korábban diplomáciai fedésben végezte, azonban hivatalos státusza mára megszűnt – írták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Magyar Péter: Orbán Viktornak haladéktalanul fel kell szólítania Putyint az ukrajnai tűzszünet elfogadására
A Tisza Párt vezetője szerint nincs harmadik opció, most valóban arról kell dönteni, hogy háború legyen vagy béke. Szerinte a magyar kormányfőnek most még van lehetősége dönteni, hogy mit tesz.


Magyar Péter szombaton délután arról írt közösségi média oldalán, hogy „a brit, a német, a francia és a lengyel állam- és kormányfők az amerikai elnökkel egyeztetve azonnali, 30 napos, feltétel nélküli tűzszünetre szólította fel a háborús feleket. Ukrajna elfogadta a tűzszünetet.”

„Orbán Viktornak haladéktalanul fel kell szólítania Putyin orosz elnököt a tűzszünet elfogadására”

– emelte ki Magyar. Hozzátette:

„Most végleg eldől, hogy Orbán Viktor háborús és hazug kormánya a háború végét várja, vagy a folytatását. Ez az utolsó pillanat, amikor a magyar miniszterelnök még visszasasszézhat Magyarország természetes és jogi szövetségesei közé.

Háború vagy béke? Harmadik opció nincs, miniszterelnök elvtárs!”

Magyar posztjában arra is kitért, hogy „a TISZA a mielőbbi béke pártján el. Ez a háborús felek érdeke. Ez Európa érdeke. Ez a magyar érdek. A magyarok érdeke. Magyarország érdeke.”

„ui.: ha jól hallom, úgyis az egész debreceni stadion ön ellen tüntet, itt az ideje a munkájával foglalkozni!” – tette hozzá a politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Ráhel 320 millióért venne földeket Somogyban
A tranzakciók között egy vadászkastély és faipari üzem is szerepel, de a Benetton család neve is felbukkan a háttérben.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 10.



Orbán Ráhel Somogy megyében vásárolna földet, mintegy 320 millió forintért. Az adásvételi szerződés áprilisban született, és egy pénteken megjelent hirdetmény szerint összesen 120 hektárnyi területet érint, írja a Telex.

A földek között főként szántók találhatók, de legelők és erdők is szerepelnek a dokumentumban. A területek Görgeteghez és Homokszentgyörgyhöz tartoznak. A görgetegi részen egy öntözésfejlesztési projekt is folyamatban van.

Az érintett földeken jelenleg a Drawa Kft.-nek van haszonbérleti joga. Ez a jog négy ingatlan esetében 2025 júniusában jár le, az ötödiken pedig 2027-ben. A Drawa Kft. neve Orbán Ráhel szerződésében is megjelenik.

A Drawa Kft.-t korábban egy olasz tulajdonban álló cég birtokolta. A Somogy megyei Atádhír nevű lap szerint a társaságot később a Tiborcz Istvánhoz köthető Főnix Magántőkealap vásárolta meg. Ezzel együtt több mint 5200 hektárnyi terület került az alaphoz: erdők, szántók, egy faipari üzem és egy vadászkastély is található rajta.

A kastély korábban a Széchenyi család birtoka volt, később Carlo Benetton, a Benetton-csoport társalapítója használta. A helyiek ezért ma is inkább „Benetton-kastélyként” emlegetik.

Orbán Ráhelt 2021-ben jegyezték be földművesként, ami lehetővé teszi számára a földvásárlást. Ugyanakkor mivel budapesti lakos, a helyi gazdák elővásárlási joggal élhetnek. A kifüggesztés szerint erre 2025. június 10-ig van lehetőségük.


Link másolása
KÖVESS MINKET: