HÍREK
A Rovatból

Nem kérnek az új abortusztörvényből, jónak tartják a mostani szabályozást a lengyelek

A lengyelek többsége az eddigi, 1993-as, abortuszkompromisszumnak nevezett törvényben foglalt szabályzást támogatja – derült ki egy kedden közzétett felmérésből.


A Dziennik Gazeta Prawna gazdasági napilap, valamint az RMF FM kereskedelmi rádió megrendelésére készített közvélemény-kutatás szerint a legtöbben akkor tartják megengedhetőnek a terhességmegszakítást, ha az anya élete, illetve egészsége veszélyben forog (a megkérdezettek 88, illetve 79 százaléka). Sokan támogatják abban az esetben is, ha a gyermek nemi erőszak következtében fogant (82 százalék).

Az említett esetekben a jelenlegi lengyel jog fényében lehetséges az abortusz, és az 1993-as törvényben rögzített abortusztilalom alóli kivételeket képeznek ezek az esetek.

Az október 22-i alkotmánybírósági döntés szerint azonban alkotmányellenesnek minősítettek azok a terhességmegszakítások, amelyeknél az orvosok megállapítják, hogy a gyermek nagy valószínűséggel súlyos rendellenességgel fog megszületni. A felmérés szerint az ilyen esetekben az abortuszt a lengyelek 74,6 százaléka támogatja.

A kutatásban konkrétan azokra az esetekre is rákérdeztek, amikor a gyermek várhatóan Down-szindrómával születne; ebben az esetben a terhességmegszakítás támogatottsága alacsonyabb, 65 százalékot tesz ki.

A feltehetőleg Down-szindrómával születendő magzatok művi vetélését tiltó, de az úgynevezett letális (az élettel összeférhetetlen) károsodások esetében az abortuszt megengedő tervezetet múlt héten Andrzej Duda elnök terjesztette elő a parlamentben.

A felmérésből az is kiderült, hogy alacsony a jelenlegi abortuszszabályzás liberalizációjának támogatottsága. Az abortusznak a semmilyen törvényi feltételekhez nem kötött elérhetőségét az októberi alkotmánybírósági döntést követő tüntetések szervezője, a Nők Sztrájkja nevű feminista mozgalom szorgalmazza.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Toroczkai László: Nem Schadl György volt a végrehajtói maffia feje, hanem egy miniszter
A Mi Hazánk elnöke azt állítja, hogy jövő héten olyan bizonyítékot hoznak nyilvánosságra, amely „megrendíti a kormányt”.


Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke nemrég Magyar Péter fórumán beszélt arról, hogy hamarosan nyilvánosságra hoz egy, a végrehajtó maffiával kapcsolatos bizonyítékot hoznak, amely „megrendíti a kormányt”.

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában Toroczkai most elárult néhány részletet ezzel kapcsolatban. A politikus elmondta, hogy jövő héten a YouTube-csatornáján teszik közzé a bizonyítékokat, amelyek elmondása szerint hangfelvételek.

Toroczkai azt állította, hogy nem a végrehajtói kar bíróság előtt álló, korábbi vezetője, Schadl György volt a végrehajtói maffia feje.

„Nem ők voltak a csúcson. Amit mi meg fogunk mutatni, az egy miniszter, egy kormánytag”

– fogalmazott a Mi Hazánk elnöke, de azt nem árulta el, hogy az illető jelenleg is tagja-e a kormánynak. Azt ígérte, két héten belül elmondja, kiről van szó.

Megnevezett azonban egy személyt, aki állítása szerint kapcsolatban állt a miniszterrel: Bohács Zsoltot, aki ötszörös kenu világbajnok volt, és 2010–2014 között a Fidesz színeiben országgyűlési képviselőként dolgozott.

Toroczkai azt mondta, állítását hangfelvétellel tudja igazolni, és feljelentést tett Bohács ellen. Azt viszont nem részletezte, pontosan milyen ügyben. Annyit mondott, hogy „ugyanúgy adták-vették 20 millió forintokért a végrehajtói helyeket”.

Szerinte a nyomozati anyagban egyáltalán nem szerepelnek azok a szálak, amelyeket feltártak.

A forrásaival kapcsolatban azt is elárulta, hogy végrehajtók segítik a munkájukat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Újabb fotó Hatvanpusztáról: Hadházy most egy 193 négyzetméteres étkezőről posztolt
A független országgyűlési képviselő azt állítja, hogy eljutottak hozzá a hatvanpusztai birtok két nagyobb épületének tervei. Azt ígérte: ezeket is hamarosan bemutatja.


Folytatta sorozatát Hadházy Ákos: a független országgyűlési képviselő ezúttal a hatvanpusztai birtok „vendégháznak” vagy „nyugati szárnynak” nevezett épületének étkezőjéről posztolt fotót a Facebook-oldalán.

„Mivel eljutottak hozzám a kastélykomplexum két nagyobb épületének tervei, azt is tudjuk, hogy ez a szerény étkező 193 négyzetméteres...”

– fogalmazott a képviselő, aki azt ígérte: rövidesen részletesen bemutatja a terveket.

„Addig álljon itt egy kis bepillantás Pusztaverszáj »félkész mezőgazdasági üzemének« egyik kis étkezőjébe” – tette hozzá Hadházy, aki megkért egy építészt, hogy tárgyilagosan írja le, mit láthatunk az általa megosztott képen.

„Kerámia lapburkolat, a külső nyílászáró tömör (nemes?) fa lehet, archaizálni hivatott látszó gerendás, deszkás födém, beépített spotlámpákkal, acél pillérek és gerendák, amelyeknek láthatóan tartószerkezeti szerepe is van, de esztétikai okokból választották. A középső fapadló: hajópadló valószínűleg kemény, esetleg minőségibb fenyő”

– sorolta.

„Namost, ha valaki megmondja nekem, hogy ebben az étkezőben milyen mezőgazdasági munka fog folyni, akkor ígérem, azonnal lemondok és hamut is szórok a fejemre”

– jegyezte meg Hadházy, aki szerint a „félkész” meghatározás is nehezen értelmezhető.

„Lehet, hogy arra gondolt a miniszterelnök, hogy nincsenek még mindenhol bent a bútorok? Ez igaz, csak a »Tisztilaknak« nevezett épület van berendezve, igaz, az fényűzően”

– fogalmazott a képviselő, aki hozzátette: rendkívül meg lenne lepve, hogyha „a korábban 150 évig a »Vendégház« helyén álló, Orbánék által lerombolt ipari műemlékként védett juhakol így nézett volna ki”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ukrajna nagykövete szerint az ukrán katonák mutatják meg, hogy egy atomfegyverrel rendelkező országot is meg lehet állítani
Fegyir Sándor arról beszélt, hogy a magyar társadalom támogatása kézzelfogható segítséget ad Ukrajnának. Példaként civilek által küldött drónokat is említett.


„A magyar–ukrán kapcsolatok olyanok, mint a nyári időjárás – egyszer esik, máskor süt a nap, de ez teljesen természetes. Ahhoz, hogy tudjuk, mi a jó, kell tudnunk azt is, mi a rossz” – mondta el Sándor Fegyir, Ukrajna budapesti nagykövete a Magyar Hangnak egy szántódi táborban. A XII. kerületi önkormányzat által szervezett programban ukrán gyerekek nyaralhattak tíz napon át magyar civilek adományainak köszönhetően.

A nagykövet hangsúlyozta, hogy a párbeszéd a legfontosabb a két ország kapcsolatában. Ha két szomszéd között feszültség van, azon nem külső szereplők segítenek, hanem az, ha a politikusok leülnek megbeszélni a problémákat.

„Ha viszont valaki nem akar beszélgetni, az még nagyobb problémákhoz vezethet. Ezért a diplomaták azon vannak, hogy több konferencia, szeminárium, megbeszélés legyen. Mi magunk is ezen dolgozunk”

– emelte ki.

A tábor szerinte azt is bizonyítja, hogy van alapja a jó viszonynak. A gyerekek közül sokan elvesztették az édesapjukat a háborúban.

„Az ukrán szülők biztosan nem engednék, hogy egy rossz szomszédhoz utazzanak a gyerekeik, hiszen ők a legdrágább kincseik”

– mondta. Úgy tapasztalta, a helyiek is nyitottan fogadták a kicsiket, akik fegyelmezetten viselkedtek.

Arra a kérdésre, hogy a magyar kormány részéről tapasztalható-e nyitottság a kommunikációra, úgy válaszolt: „Most egy forró időszak van: jön a választás Magyarországon.” A 2026-os választásokkal kapcsolatban pedig azt mondta, őket nem érdekli, ki győz. „Mi tudjuk, hogy a magyar társadalom nyerni fog. A magyar nép pedig ezeréves történelme során megmutatta, hogy nincsen problémája az ukrán emberekkel” – fogalmazott.

A kárpátaljai együttélésről saját családját hozta példának. Édesapja magyar, édesanyja ukrán, így otthon mindkét nyelvet használják. Egyetlen nehézséget említett: követik a Gergely- és a julián naptárt is, ezért kétszer ünneplik a karácsonyt és a húsvétot. „De mindent megbeszélünk, az a feladatunk, hogy megtaláljuk a középutat” – mondta.

A nagykövet arról is beszélt, hogy ő maga is szolgált két éven át az ukrán seregben, őrmesterként. „A háborúra is érvényes az a szabály, hogy a nehéz helyzetekben derül ki, kik valójában az ember barátai” – fogalmazott. Kiemelte, hogy a magyar nép nemcsak humanitárius segítséget nyújt Ukrajnának, hanem a katonákat is támogatja, például drónokkal, amelyeket civilek adományoztak.

Azt mondta, a diplomácia dolga eldönteni, kinek van igaza, de a valóságban

„ma minden a frontvonalon dől el. Nem az Egyesült Államok vagy Oroszország fogja eldönteni, hogy mi történjen, hanem az ukrán katonák. Mert ők azok, akik megmutatják, hogy egy atomfegyverrel rendelkező országot is meg lehet állítani.”

Végül hozzátette, hogy bízik a magyar emberek további támogatásában. „Mi nagyon hálás nép vagyunk, és sosem felejtjük el azokat, akik velünk voltak” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter: újabb támadás érte a Barátság-kőolajvezetéket
„Ez egy újabb támadás hazánk energiabiztonsága ellen. Egy újabb kísérlet arra, hogy belerángassanak minket a háborúba” - fogalmazott a külügyminiszter.


„Az éjszaka folyamán kaptuk a hírt, hogy ismételten - rövid időn belül immár harmadszor - támadás érte a Barátság-kőolajvezetéket az orosz-belorusz határnál.

A Magyarországra irányuló kőolajszállítás újra leállt!”

- közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon.

„Ez egy újabb támadás hazánk energiabiztonsága ellen. Egy újabb kísérlet arra, hogy belerángassanak minket a háborúba”

- írta a miniszter.

„Nem fog menni! Mi továbbra is minden erőnkkel támogatjuk a béke iránti erőfeszítéseket, a nemzeti érdekeinket pedig megvédjük!” - áll a bejegyzésben.


Link másolása
KÖVESS MINKET: