HÍREK
A Rovatból

„Nem akarok meghalni. Még túl fiatal vagyok” – egy hatéves kisfiút is lelőttek az oroszok Ukrajnában

A hatéves Maxim Franko február 26-án halt meg menekülés közben, miután tüzet nyitottak a család autójára.

Link másolása

Az ukrajnai háború egyik fiatal áldozatának édesanyja mesélt a Daily Mailnek.

Anna Cselnyicka Kijevben élt két gyermekével szűkös anyagi körülmények között. Az édesanya két helyen dolgozott takarítóként, hogy el tudja tartani a családot.

„Csak hatéves volt, de úgy viselkedett, mint egy felnőtt”

– meséli fiáról Anna.

„Mindig megpróbált segíteni nekem, amikor csak lehetett. Mosogatott, kitakarította a szobát, megcsinálta a házi feladatot anélkül, hogy segítenem vagy akár biztatnom kellett volna. Még csak elsős volt az iskolában.”

Amikor elkezdődött a háború, Anna unokatestvére meghívta a családot Irpinhez közeli otthonába. A bombázások felerősödtek, a gyerekek pedig megijedtek, ezért közösen úgy döntöttek, együtt hagyják el a várost, és rokonaihoz mennek Ukrajna nyugati részébe.

„Anya, nem akarok meghalni. Még túl fiatal vagyok”

– mondta fehér hörcsögét szorongatva Maxim Franko, miközben menekültek a háború borzalmai elől.

„Miről beszélsz? Semmi sem fog történni veled”

- próbálta őt megnyugtatni édesanyja.

Hatan ültek az autóban, egy macskával és egy hörcsöggel együtt. Sikeresen áthaladtak két katonai ellenőrzőponton is, de amikor elhaladtak az Infrastrukturális Minisztérium előtt, tüzelni kezdtek rájuk. A sofőr, Anna unokatestvére azonnal életét vesztette. Vova anyját, Natalját legalább tíz golyó találta el, de mindegyik áthaladt a testén anélkül, hogy létfontosságú szervet talált volna el. Maximot hét golyó találta el.

13 éves unokatestvére, Vova túlélte a támadást, őt öt golyó találta el. Egy az arcán. Maxim édesanyja, Anna Cselnyicka még mindig lábadozik a támadás során elszenvedett súlyos fejsérüléséből, a kisfiú szintén tizenhárom éves testvérét pedig kórházban ápolják.

„Alinát a jobb kezénél és a bal térdénél találták el a golyók, de Maxim már halott volt, amikor kiszedtük a kocsiból”

– emlékszik vissza Anna. Elmondása szerint kiszállt az autóból fiával és sikoltozott, majd eszméletét vesztette.

„Nem értem, miért lőttek le minket”

– folytatja Anna.

„A kocsi ablakai átlátszóak voltak. Bárki is volt, láthatta, hogy nők és gyerekek utaztak benne.”

Az áldozatokat egy közeli gyermekkórházba szállították, a macska és a hörcsög pedig elszaladt, amikor kinyitották az autó ajtaját. Maxim teste egy ideig felügyelet nélkül hevert egy túlterhelt kijevi kórház padlóján, csak egy kartonlappal takarták le.

"A kórházban töltött első napokban senkivel nem tudtam kommunikálni, még Alinával sem”

– mondja Anna.

„Ellöktem őt, a saját sérült lányomat. Nem engedtem, hogy megvigasztaljon. Azt kiabáltam: hol van a fiam?”

Annát ezután egy lvivi kórházba szállították, ahol tíz nappal a támadás után megműtötték és eltávolították a fejében lévő golyót. Ekkor temette el Maximot Anna volt férje - aki nem volt az édesapja -, de a kisfiú egyetlen közvetlen családtagja sem lehetett jelen.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Harckocsik miatt állították le a forgalmat Budapesten szerda este
A honvédségi konvoj elhaladásának idejére leállították a forgalmat és hangosbemondón keresztül kértek türelmet a közlekedőktől.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Harckocsikat szállító katonai konvoj bénította meg a közlekedést szerda este a Déli pályaudvarnál, írja a Blikk. A lap egyik olvasója szerint este tíz óra körül szirénázó kísérettel katonai trélerek jelentek meg a környéken. Hangosbemondón keresztül kértek türelmet a közlekedőktől, leállították a forgalmat, aztán továbbhaladtak.

A szállítójárműveken páncélosokat vittek. Az olvasó videója alapján úgy tűnik, hogy

a honvédség által nemrégiben újonnan vásárolt PzH 2000-es önjáró löveget és egy Leopardnak tűnő harckocsit szállítottak.

A csúcskategóriás önjáró lövegeket és a harckocsikat az elmúlt években vásárolta a Honvédség a haderőfejlesztés részeként.

A katonai konvojról készült videót a Blikk cikkében lehet megnézni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Ötpárti javaslat: fel kell függeszteni a Magyarországnak szóló pénzek kifizetését
Az Európai Parlament képviselői aggódnak amiatt is, hogy júliustól Magyarország lesz az EU soros elnöke.

Link másolása

A szuverenitás védelméről szóló törvény és a széles hatáskörökkel bíró Szuverenitásvédelmi Hivatal felállítása sérti a szabad és tisztességes választások elvét, olvasható a Népszavához eljutott ötpárti határozattervezetben, melyről a jövő héten szavaz az Európai Parlament (EP) plenáris ülése.

A magyarországi jogállamiság megerősítéséről szóló parlamenti állásfoglalás-tervezet leszögezi, hogy az uniós értékek rendszerszintű megsértésének megállapítása céljából 2018-ban elindított hetes cikkelyes eljárás alatt a helyzet romlott, amihez hozzájárult az európai intézmények határozott fellépésének a hiánya. Végeredményben pedig mindez az országot a választási autokrácia hibrid rendszerévé tette.

A kereszténydemokraták, a szocialisták, a liberálisok, a zöldpártiak és a szélsőbaloldaliak által előterjesztett szöveg megismétli, hogy a hetes cikkelyes eljárásban végre el kell jutni ajánlások megfogalmazásáig, majd ki kell mondani, hogy Magyarország súlyosan és tartósan megsértette-e az uniós értékeket.

A képviselők aggodalmaiknak adnak hangot a július elsején hivatalba lépő magyar EU-elnökség miatt, és bírálják a tagállamokat, amiért elnézik, hogy a magyar kormány képviselői elnököljenek az EU Tanács demokráciával, jogállamisággal, alapvető jogokkal és az EU pénzügyi érdekeinek védelmével foglalkozó ülésein.

Az állásfoglalás-tervezetben szó van arról is, hogy komoly aggályokat vet fel az a decemberi határozat, amely – az igazságszolgáltatás függetlenségének megerősítését szolgáló intézkedések nyomán – 10,2 milliárd euró támogatást szabadított fel Magyarország számára anélkül, hogy az uniós források szabályszerű elköltését megfelelő pénzügyi ellenőrzési mechanizmusok vagy közbeszerzési eljárások biztosítanák.

Ezért felszólítja a döntéshozó Európai Bizottságot, hogy vizsgálja felül a határozatát, „különösen az elfogadása óta hozott nemzeti intézkedések, valamint a volt igazságügyi miniszter kiszivárogtatott, az ügyészség függetlenségének hiányára és a büntetőeljárásokba való politikai beavatkozásra utaló megnyilatkozásai fényében“.

A Népszava úgy tudja, hogy az EP utolsó, jövő heti plenárisa elé kerülő határozattervezethez a frakciók még be fognak nyújtani módosító indítványokat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter teljesen átírhatja a politikai erőviszonyokat a június 9-i EP-választásra
A TISZA Párt feltűnése elsősorban a hagyományos ellenzéki politikai formációkra nézve lehet a legveszélyesebb. Ugyanakkor története legjobb eredményét érheti el a Magyar Kétfarkú Kutyapárt.

Link másolása

Hivatalosan három nap múlva indul a választási kampány, de a Demokratikus Koalíció, az MSZP és a Párbeszéd vasárnap durrantotta be kampányát, ma pedig Magyar Péter kezdte meg országjáró körútját Békés megyében.

Az RTL-nek nyilatkozó választási szakértő szerint a Fidesz-KDNP pártszövetség az eddiginél kettővel kevesebb mandátumot szerezhetne, és hirtelen feljött a legerősebb ellenzéki pártok közé Magyar formációja, a TISZA Párt.

László Róbert szerint az európai parlamenti választási rendszer a hazainál sokkal egyértelműbb és arányosabb. „Mindenki mandátumot szerezhet, aki 5 százalék fölött teljesít, tehát azon pártok között, amelyek ezt a bejutási küszöböt megugorják, többé-kevésbé arányosan osztják el a Magyarországnak járó 21 mandátumot” – magyarázta a Híradónak a szakértő. Számításai szerint a jelenlegi preferenciák szerint

a Fidesz az 5 évvel ezelőtti 12 helyett most 10, a KDNP pedig 1 mandátumot szerezne. Magyar Péter pártja, a TISZA 3 képviselőt küldhetne Brüsszelbe, ahogy a Demokratikus Koalíció is. A Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak 2, míg a Momentumnak és Mi Hazánknak egy-egy képviselője lehetne.

Bódi Mátyás a Választási Földrajz elemzője az RTL-nek nyilatkozva elmondta: „Az influenszertüntetés óta egyértelműen látszik, hogy nagyon aktív a kormánnyal kritikus választói társadalmi csoport, ugyanakkor el is fordultak a hagyományos parlamenti ellenzéki pártoktól és szinte pánikolva keresik az alternatívákat velük szemben”.

Így Magyar Péter pártja elsősorban a hagyományos ellenzéki pártokra nézve a legveszélyesebb, míg a Magyar Kétfarkú Kutyapárt is behúzhat két mandátumot, ami a párt történetének eddigi legjobb eredménye lehet.

Az RTL riportja az EP-választás esélyeiről

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Dr. Kulja András mindkét munkahelyén felmondott, mielőtt jelentkezett Magyar Péter pártjába EP-képviselőnek, most elmondta, miért
Az egészségügyi influenszernek elege van abból, hogy mi történik a magyar kórházakkal, és abból is, hogy mennyire nem prioritás itthon az emberek egészsége.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

„Az elmúlt héten felmondtam mindkét munkahelyemen és beadtam az Európai Parlamenti Jelölti Pályázatomat a Talpra Magyarok Közösségéhez, amit szeretnék Veletek megosztani!” – olvasható Kulja András legújabb posztjában.

A TikTokon népszerű sebész szakorvos-jelölt, egészségedukációs tartalomgyártó a bejegyzésben azt írja: már nem tudja tovább nézni, hogy „mi történik a kórházainkkal, az ellátással, mennyire nem prioritás az emberek egészsége”.

„Az egészségügy tagállami hatáskörbe tartozik, viszont az Európai Unió ebben a hét éves költségvetési ciklusban minden eddiginél nagyobb összeget, 5,3 milliárd eurót különített el egészségügyi programok finanszírozására. Sajnos Magyarország az egyik legkevésbé aktív tagállam ezen közvetlenül lehívható és egészségügyre fordítható források megszerzésében”

– teszi hozzá a politikusnak álló influenszer.

Szerinte minden magyar embernek joga van a magas színvonalú egészségügyi ellátáshoz, ezért politikai oldaltól függetlenül mindenkit szeretne képviselni az Európai Parlamentben és mindent megtenni azért, hogy a magyar egészségügy újra prioritás legyen.

Kulja ennél is részletesebben beszél videójában arról, hogy miért döntött a Magyar Péter pártjához csatlakozás mellett:

@andras.doktor Az elmúlt héten felmondtam mindkét munkahelyemen és beadtam az Európai Parlamenti Jelölti Pályázatomat a Talpra Magyarok Közösségéhez, amit szeretnék Veletek megosztani! Az egészségügyben dolgozva nem tudtam tovább nézni, hogy mi történik a kórházainkkal, az ellátással, mennyire nem prioritás az emberek egészsége. Az egészségügy tagállami hatáskörbe tartozik, viszont az Európai Unió ebben a hét éves költségvetési ciklusban minden eddiginél nagyobb összeget, 5,3 milliárd eurót különített el egészségügyi programok finanszírozására. Sajnos Magyarország az egyik legkevésbé aktív tagállam ezen közvetlenül lehívható és egészségügyre fordítható források megszerzésében. Hiszem, hogy minden magyar embernek joga van a magas színvonalú egészségügyi ellátáshoz, ezért politikai oldaltól függetlenül minden honfitársamat szeretném képviselni az Európai Parlamentben és mindent megtenni azért, hogy a magyar egészségügy újra prioritás legyen! Kérlek támogass a szavazatoddal, hogy a lista elejére kerüljek és képviselhessem Hazánkat az Európai Parlamentben! (A szavazás linkjét a kommentek között és a profilomban találod) #orvos #egészség #edukáció #Tisza #MagyarPéter #EPpályázat #andrasdoktor ♬ eredeti hang - Dr. Kulja András


Link másolása
KÖVESS MINKET: