„Neki aktív szexuális élet kéne, vagy egy nagy pofon” – Durva mondat a Házasság első látásra legzűrösebb párjánál
Eleve nem indult felhőtlenül az azonnali nász, de azóta csak romlott a helyzet. Amit tetézett az is, hogy egy harmadik személy is feltűnt a kapcsolatban.
Ahogy arról korábban írtunk, finoman szólva nem indult felhőtlenül a Házasság első látásra egyik párja, Renáta és Geri házassága. Reni például azt is határozottan kijelentette, hogy nem hajlandó Geri mellett aludni. A férj viszont minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy a felesége elkezdjen nyitni felé.
Most úgy tűnik, a kapcsolatuk mélypontra jutott. Geri kendőzetlenül fogalmazott:
„Neki aktív szexuális élet kéne, vagy egy nagy pofon. De szerintem egyiket se én fogom megadni.”
Náluk az összeköltözés sem hozott áttörést. Renáta nyíltan kifejezte, hogy kényelmetlenül érzi magát Geri lakásában, ahol se tévé, se klíma nem könnyítette a mindennapokat. Egy meleg nyári estén sírva ült ki az udvarra, mondván, elviselhetetlen számára a helyzet, és másnap korán kell dolgoznia. Geri próbált türelmes lenni, de végül kijelentette: ideje lenne, hogy Renáta is komolyabban vegye a kapcsolatot.
A feszültség tovább fokozódott, amikor egy baráti találkozón Renáta különös érdeklődést mutatott Geri egyik barátja, Levi iránt. A közösségi médiában is azonnal egymásra találtak: Levi bekövette Renátát Instagramon, sőt még üzenetet is váltottak.
Renáta éjszaka szó nélkül elhagyta Geri lakását, és egy barátnőjénél töltötte az éjszakát, amit csak reggel vallott be.
Geri azonban nem tudta túltenni magát a történteken. Mikor Renáta visszatért, már nem fogadta őt meleg szívvel. Barátaival találkozva ki is jelentette, hogy a felesége negativitása taszítóvá vált számára, és már akkor sem érdekelné, ha ruha nélkül próbálna közeledni hozzá.
A barátok biztosak voltak benne, hogy Renáta Levi iránt érdeklődik, így bátorították a férfit, hogy írjon neki. Levi meg is tette, remélve, hogy ez talán közelebb hozza a párost egymáshoz. A helyzet azonban váratlan fordulatot vett: Renáta gyorsan válaszolt, és meg is köszönte a képet, amit Levi küldött neki. A történet itt egyre kacifántosabbá válik, és egyre inkább kérdéses, hogy van-e még esély a békülésre.
Geri durva szavai Reniről
Ahogy arról korábban írtunk, finoman szólva nem indult felhőtlenül a Házasság első látásra egyik párja, Renáta és Geri házassága. Reni például azt is határozottan kijelentette, hogy nem hajlandó Geri mellett aludni. A férj viszont minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy a felesége elkezdjen nyitni felé.
Most úgy tűnik, a kapcsolatuk mélypontra jutott. Geri kendőzetlenül fogalmazott:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nicole Kidman beadta a válókeresetet countryzenész férje ellen, egy híján húsz év házasság után, írja a story.hu. A házaspárt nyár eleje óta nem látták együtt, sokan azt találgatják, mi történhetett.
Felmerült, hogy az énekes egy fiatalabb nő miatt hagyta el az 58 éves színésznőt. A hírek szerint Kidman nem akart elválni, és próbálta megmenteni a házasságot. Nashville-ben is azt beszélik, hogy ki lehet a harmadik.
A szóbeszéd szerint
Keith Urban állítólagos barátnője, akivel egyes hírek szerint már össze is költözött, szintén a zenei világból érkezett. Emiatt két fiatal előadóra terelődött a figyelem, akik a nyáron együtt dolgoztak vele és színpadra is léptek vele: a 25 éves, szőke Karley Scott Collins énekesnőre és a 25 éves, barna hajú gitárosra, Maggie Baugh-ra.
A közös munka miatt mindketten sok időt töltöttek az énekessel. Urban az egyik koncertjén Maggie nevét beleszőtte egy olyan szerelmes dalba, amelyet eredetileg a feleségének írt.
A válási iratok szerint két lányuk, a 17 éves Sunday és a 14 éves Faith 306 napot az édesanyjukkal töltenek, és 59 napot az apjukkal. Mivel olyan korban vannak, amikor már beleszólhatnak egy ilyen döntésbe, ez a felosztás ezt is tükrözheti.
Nicole Kidman beadta a válókeresetet countryzenész férje ellen, egy híján húsz év házasság után, írja a story.hu. A házaspárt nyár eleje óta nem látták együtt, sokan azt találgatják, mi történhetett.
Felmerült, hogy az énekes egy fiatalabb nő miatt hagyta el az 58 éves színésznőt. A hírek szerint Kidman nem akart elválni, és próbálta megmenteni a házasságot. Nashville-ben is azt beszélik, hogy ki lehet a harmadik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Erdei Zsolt és felesége, Dudás Réka két gyermeke speciális nevelést igényel, írja a Blikk. A 11 éves Gréti autizmus spektrumzavarral él, a 8 éves Vilmos ADHD-s, valamint epilepsziája is van. A gyerekek speciális iskolába járnak, 7–8 fős osztályban tanulnak, az iskolában kapják a fejlesztéseket.
„Gréti és Vilmos koraszülött, ezért a fejlesztés gyakorlatilag a születésüktől elkezdődött. Gréti 920 grammal jött világra, két hónapos korában már személyesen Dévény Anna nénihez jártunk Dévény-tornára. Ő sajnos már nem él, de a módszere azóta is legendás. Nem volt ez könnyű út, hiszen olyan izomstimuláló masszázst kapott, ami fájhatott neki, de kitartottunk, és lett eredménye. Aztán jártunk TSMT-tréningre (a gyerekek idegrendszerét serkentő torna – a szerk.), lovaglásra, úszásra. Amit csak lehetett, kipróbáltunk. Vilmossal már egyszerűbb volt a helyzet, addigra rutinosak voltunk a fejlesztésekkel kapcsolatban”
– mondta.
Gréti szeret atletizálni, „úgy fut, mint egy gazella”. Emellett furulyázik, és sokat olvas. "Persze amikor reggel indulnánk iskolába, és olyankor olvas, abból adódnak konfliktusok. Elmélázik, kis álmodozó, alig lehet kirobbantani a világából. Megszoktuk, hogy ilyen, nem cserélném el senkire."
Vilmosnál a hiperaktivitás akkor látszik, ha valami nem kelti fel az érdeklődését, de ha igen, „lelőhetetlen”.
„Vilmosnak epilepsziája is van, ami akkor alakult ki, amikor lázgörcsök gyötörték. Távolba révedős rohamai voltak, belemerengett az éterbe. Gyógyszeres kezeléssel ezek a tünetek megszűntek, az egyik gyógyszert sikerült már elhagynunk, de ez nehéz időszak volt. A gyerek megváltozott tőle, visszahúzódóbb, tartózkodóbb lett, furcsa szokásokat vett fel… Viszont ha érdekli valami, akkor megy, mint a mérgezett egér. Például lusta megtanulni olvasni, nem veszi a fáradságot, de a legók, motorok, kártyajátékok nagyon érdeklik.”
Erdei szerint Vilmos sokszor azonnal a kész megoldást szeretné.
„Már működőképes dolgokat akar építeni, például amihez motor kell, de az bonyolult, összetett folyamat. Pedig az alapoknál kellene elkezdeni a konstrukciót, ezt mindig elmondom neki.”
A szülői mindennapokban előfordulnak nehéz helyzetek is. „Ha elüvöltöm magam, akkor vigyázzállás van. Én is emberből vagyok, az én idegrendszerem is kimerül. Amikor tizenötödszörre kérek valamit, és elfogy a türelem, akkor azért beszaladnak a fürdőszobába. Persze olyan is van, hogy inkább megmosom a fogukat, mert már unom a könyörgést.”
Erdei és felesége igyekeznek következetesen nevelni a gyerekeket.
„Régen a szülők sok mindent rákényszerítettek a gyerekeikre, elvárták, hogy orvos, ügyvéd legyen belőlük. Ez lehet, hogy nem volt kellemes, de sokan mondták utólag, hogy nem bánták meg, hogy végigcsinálták. Nem biztos, hogy jó irány, ha nem vársz el semmit a gyerektől. Igyekszünk jó példát mutatni. Volt rá példa, hogy azt hittük, Gréti majd megkeseríti az életünket. Voltak nehéz pillanatok, de most már megtalálta a helyét, rendben van. A nagyfiammal viszont – aki nincs semmire diagnosztizálva – megtapasztaltuk, hogy a kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond mondás tényleg igaz. Ő kész életveszély!”
– mondta el első házasságából született fiáról, Viktorról.
A család ideje nagy részét a gyerekek kötik le. "Nekünk annyira meghatározzák az életünket a gyerekek, hogy nélkülük egy tapodtat sem megyünk. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor voltunk kettesben, színházban például. Az sajnos nem szokott jól elsülni. Anyósom vigyáz ilyenkor a gyerekekre, és gyakran csörög a telefon, hogy a gyerekek veszekednek. Anyósom már hetvenéves, így előfordul, hogy ez már sok neki, de nagyon hálásak vagyunk, amiért ennyit segít nekünk. Én egyedül el szoktam menni egy évben kétszer-háromszor horgászversenyre, ott ki tudok kapcsolni. Rékánál viszont ez sokkal nehezebben oldható meg."
Dudás Réka heti két jógaórára jár, ezeken az alkalmakon semmi nem jöhet közbe. Ilyenkor Erdei van a gyerekekkel.
Erdei Zsolt és felesége, Dudás Réka két gyermeke speciális nevelést igényel, írja a Blikk. A 11 éves Gréti autizmus spektrumzavarral él, a 8 éves Vilmos ADHD-s, valamint epilepsziája is van. A gyerekek speciális iskolába járnak, 7–8 fős osztályban tanulnak, az iskolában kapják a fejlesztéseket.
„Gréti és Vilmos koraszülött, ezért a fejlesztés gyakorlatilag a születésüktől elkezdődött. Gréti 920 grammal jött világra, két hónapos korában már személyesen Dévény Anna nénihez jártunk Dévény-tornára. Ő sajnos már nem él, de a módszere azóta is legendás. Nem volt ez könnyű út, hiszen olyan izomstimuláló masszázst kapott, ami fájhatott neki, de kitartottunk, és lett eredménye. Aztán jártunk TSMT-tréningre (a gyerekek idegrendszerét serkentő torna – a szerk.), lovaglásra, úszásra. Amit csak lehetett, kipróbáltunk. Vilmossal már egyszerűbb volt a helyzet, addigra rutinosak voltunk a fejlesztésekkel kapcsolatban”
– mondta.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Saját döntéséből távozik az ATV képernyőjéről Krug Emília, a Start meghatározó arca, írja az atv.hu. November elejéig még látható az ATV-n. A csatorna közleménye szerint a hétvégi, Civil a pályán című műsorban és a napi hírháttér műsor, az Aktuál csapatában is dolgozott. Korábban vezette az Egyenes beszédet, és a választási műsoroknak is oszlopos tagja volt.
A közlemény szerint Krug Emília megköszönte az ATV-nek, Németh S. Szilárd vezérigazgatónak a lehetőséget, és köszönetet mondott a nézőknek is.
„Most azonban úgy érzem, új szakmai kihívásokra vágyom, ezért döntöttem a váltás mellett. Mindig jó szívvel fogok visszagondolni erre a fantasztikus csapatra, akik napról napra fáradhatatlanul, hitelesen, becsülettel végzik a munkájukat és tájékoztatják a nézőket, és én is bármikor számíthattam rájuk. Döntésem hátterében nem áll politikai vagy etikai ok, békésen távozom az intézménytől. Sok sikert kívánok nekik ebben a hihetetlen izgalmas időszakban!”
– mondta.
Németh S. Szilárd a közleményben így fogalmazott: „több mint egy évtizedes intenzív munkája során mindent elért, amit csak lehetett. Szinte valamennyi műsorunkban dolgozott, többszáz interjút készített, a csatorna legnépszerűbb arcai közé emelkedett. Mindannyiunknak és biztos vagyok benne, hogy a nézőinknek is hiányozni fog. Az ATV nem csupán egy televízió, hanem egy összetartó közösség is, aminek mindig is a része marad. Köszönjük Krug Emíliának az ATV történetében betöltött fontos szerepét!”
A közlemény felidézi, hogy egy hónapja az ATV másik meghatározó arca, a kormányinfók egyik állandó kérdezője, Csuhaj Ildikó is távozott, ő nyolc évig dolgozott a csatornánál.
Saját döntéséből távozik az ATV képernyőjéről Krug Emília, a Start meghatározó arca, írja az atv.hu. November elejéig még látható az ATV-n. A csatorna közleménye szerint a hétvégi, Civil a pályán című műsorban és a napi hírháttér műsor, az Aktuál csapatában is dolgozott. Korábban vezette az Egyenes beszédet, és a választási műsoroknak is oszlopos tagja volt.
A közlemény szerint Krug Emília megköszönte az ATV-nek, Németh S. Szilárd vezérigazgatónak a lehetőséget, és köszönetet mondott a nézőknek is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kiderült, hol romantikázott Lakatos Márk 26 évvel fiatalabb férjével
A pár hónapokig nem jelent meg együtt. A tavaly ősszel kirobbant pedofilvádak miatt a stylist ritkán szólalt meg az elmúlt időszakban, sőt magánéletéről is visszafogottan kommunikál.
Lakatos Márk és a nála 26 évvel fiatalabb párja tavaly januárban ismerkedtek meg. Alain sokáig Kubában élt, ezért egy ideig távkapcsolatban voltak, ám nyár elején hivatalosan is összekötötték az életüket.
A stylist a Karib-térségben találkozott a szakáccsal, aki a kubai út után két hónapra Magyarországra érkezett. Ez idő alatt bejárták Márk kedvenc európai helyeit, több országba utaztak együtt.
Tavaly ősszel pedofilvádak érték Lakatos Márkot, ekkor külföldre utazott a párjához. A botrány óta ritkán nyilatkozott és kevesebbet is posztolt.
Most egy, az Instagramon egy napig elérhető szelfin pezsgőznek együtt. Alain történetéből kiderült, hogy Bécsben találkoztak.