HÍREK
A Rovatból

„Nekem sem volt lehetőségem megválogatni az egyetemen a vizsgabizottságot” – mondta a Baranyi-ügy kapcsán az ATV vezérigazgatója

Németh S. Szilárd szerint ha szimplán az elvesztett sajtóperek alapján kezdenének szelektálni, honnan hívnak vendég-kérdezőt, akkor nem sok orgánum jöhetne számításba.
Címlapkép: ATV - szmo.hu
2022. november 08.



„Személy szerint nekem sem volt lehetőségem az egyetemen megválogatni a vizsgabizottságot egy szigorlaton, ennek a műsorelemnek sem véletlenül Szigorlat a címe” – mondta Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója a Szemléleknek azzal az üggyel kapcsolatban, hogy a csatorna egyik műsorában Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere nem volt hajlandó közvetlenül válaszolni a Pesti Srácok újságírójának a kérdéseire.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, igen kínos pillanatokat okozott az ATV stúdiójában múlt pénteken, amikor az ellenzéki kerületvezető számára kiderült, hogy Szigorlat című műsorrészben Kárász Róbert és Krug Emília mellett, meghívóként újságíróként a Pesti Srácok munkatársa, Szalai Szilárd lesz az egyik kérdező.

„Kicsit kellemetlen helyzetbe hoztak engem, én régóta hangoztatom, és megfogadtam, hogy propagandamédiának, ócska fizetett propagandistáknak soha nem nyilatkozom, úgyhogy most sem fogom ezt tenni”

– fogalmazott akkor Baranyi.

Később Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára nyílt levelet írt az ellenzéki polgármesternek. Szerinte Baranyi választott politikusként erőteljes jelzőkkel minősített több szerkesztőséget is, illetve „korlátozta egy újságíró szólásszabadságát és megkérdőjelezte az adott televízió szerkesztői szabadságát”.

Az ATV vezérigazgatója most hosszabb interjút adott a Szemléleknek. Bár, ahogy fogalmaztak, nem ez az ügy adta a beszélgetés apropóját, Baranyi Krisztina esetére is rákérdeztek Németh S. Szilárdtól.

„Az ATV stúdióiban a kérdezők korrekt kérdéseket tesznek fel politikusoknak, akiket nem ér atrocitás az interjúk során. Ez a televízió professzionális körülmények között nagy nyilvánosságot biztosít nap mint nap olyan politikusoknak, akik máshol erre kevés lehetőséget kapnak” - mondta a vezérigazgató, aki szerint ha eddig bárki jelezte, hogy nem hajlandó valakivel egy stúdióban lenni, akkor azt a kollégái általában figyelembe vették – ez a lehetőség pedig itt is adott volt.

Arra a kérdésre, hogy szerinte hibázott-e valaki az eset kapcsán, Németh S. Szilárd azt mondta, hogy büszke a kollégáira.

„Személy szerint nekem sem volt lehetőségem az egyetemen megválogatni a vizsgabizottságot egy szigorlaton, ennek a műsorelemnek sem véletlenül Szigorlat a címe, de elfogadom a szerkesztőink azon javaslatát, hogy a jövőben előre jelezzük, hogy kik lesznek a kérdezők”

– fogalmazott a vezérigazgató. Mint mondta, az TV „nem kíván egyetlen politikai oldal szekértolója lenni”, és ezután is arra fognak törekedni, hogy ütközzenek az eltérő álláspontok.

„A nézők pedig értelmesek, és el tudják dönteni, hogy kinek hisznek, kit tartanak hitelesnek, és kit nem.”

Arra a felvetésre, hogy nem kontraproduktív-e olyan médiumból hívni vendég-kérdezőt, melyet több bírósági ítélet marasztalt el valótlanságok állítása miatt, Németh azt mondta:

„A vendég számára vitaérv tud lenni, hogy felhívja a nézők figyelmét, a kérdezője milyen hitelességi deficittel rendelkezik. Ugyanakkor ha szimplán az elvesztett sajtóperek alapján kezdenénk szelektálni, nem sok orgánum jöhetne számításba.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Média1: Két szerkesztőt is kirúgtak az ATV-től, miután órákkal korábban beszámoltak Orbán Viktor még el sem mondott parlamenti beszédéről
Orbán Viktor múlt hétfőn 13 órakor mondott beszédet az Országgyűlésben. Az ATV honlapján azonban már délelőtt megjelent a beszédről szóló cikk.


Két internetes szerkesztő is elveszítette az állását az ATV-nél az Orbán-fiaskó miatt - írja a Média1.

Mint arról mi is beszámoltunk: múlt hétfőn Orbán Viktor beszédével indult a parlament őszi ülésszaka. A miniszterelnök 13 órakor mondott beszédet az Országgyűlésben.

A beszéd előtt a miniszterelnök csak egy Facebook-bejegyzésben jelezte, hogy hamarosan felszólal a parlamentben. Az ATV honlapján azonban már órákkal korábban, délelőtt 9-kor megjelent a beszédről szóló cikk.

A Media1 információi szerint

a csatorna emiatt két internetes szerkesztőt is elbocsátott.

A portál úgy tudja, az egyikük Orbán Viktor Facebook-posztja alapján írta meg a cikket, a másik pedig kiegészítette a szöveget, és múlt időbe tette azt. A publikálás előtt egyikük sem ellenőrizte, hogy a felszólalás valójában csak később történik meg.

A hibát a csatorna hamarosan korrigálta, és elismerték, hogy súlyos szakmai hiba történt, amelynek következményei lesznek házon belül.

FRISSÍTÉS: Cikkünk megjelenése után az ATV helyreigazítási kérésében cáfolta a Média1 értesüléseit. „Múlt héten az atv.hu két szerkesztője nem a lap által közölt körülmények között került elbocsátásra, a felmondásnak a Media1 "hírétől" eltérő indokai voltak” - írták a csatorna közleményében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Cáfolta az ATV a Media1 értesüléseit: nem azért bocsátottak el két szerkesztőt, mert órákkal korábban beszámoltak Orbán Viktor még el sem mondott parlamenti beszédéről
A csatorna közleménye szerint „a felmondásnak a Media1 »hírétől« eltérő indokai voltak”.


Cáfolta az ATV a Media1 értesüléseit. A portál még hétfő este írt arról, hogy két internetes szerkesztőt is kirúgtak az ATV-től, miután órákkal korábban beszámoltak Orbán Viktor még el sem mondott parlamenti beszédéről.

„Az ATV rövid időn belül másodszor kénytelen korrigálni a Media1 »értesülése« nyomán elterjedt valótlan állítást” - írja közleményében a csatorna.

„Múlt héten az atv.hu két szerkesztője nem a lap által közölt körülmények között került elbocsátásra, a felmondásnak a Media1 »hírétől« eltérő indokai voltak”

- tették hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Oroszország felmondta a kínzás megelőzéséről szóló európai egyezményt
Vlagyimir Putyin aláírta a kínzás megelőzéséről szóló európai egyezmény felmondásáról szóló törvényt.


Aláírta Vlagyimir Putyin orosz elnök a kínzás megelőzéséről szóló európai egyezmény felmondásáról szóló törvényt, a vonatkozó dokumentum hétfőn jelent meg az orosz online jogi közlönyben.

A lépést az államfő kezdeményezte az Állami Dumánál (a parlament alsóházánál).

Vjacseszlav Vologyin, az orosz alsóház elnöke korábban kifogásolta, hogy az Európa Tanács blokkolja Oroszország munkáját az Európai Kínzásmegelőzési Bizottságban, és 2023 decembere óta nem engedi, hogy új tagot válasszanak a bizottságba az Oroszországi Föderációból. Emellett nehezményezte, hogy az orosz képviselet biztosításával kapcsolatos kérelmeket figyelmen kívül hagyják a testületnél, annak ellenére, hogy az európai egyezmény előírja az együttműködés elvét.

Az alsóház külügyi bizottságának állásfoglalása szerint az egyezmény felmondása nem csökkenti a kínzás megelőzésére vonatkozó garanciák szintjét Oroszországban.

A törvény felmondja az 1987. november 26-én kelt, a kínzás és embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés megelőzéséről szóló európai egyezményt, valamint az ahhoz kapcsolódó, 1993. november 4-i 1. és 2. jegyzőkönyvet, amelyeket Oroszország nevében 1996. február 28-án írtak alá Strasbourgban.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Rájuk fér már egy hideg zuhany” – Orbán Viktor a Tisza Pártnak üzent
A miniszterelnök Magyar Péternek is üzent, miután a Tisza Párt elbukta az Index ellen indított pert.


Orbán Viktor miniszterelnök kedd reggel a közösségi oldalán kemény hangvételű bejegyzésben üzent a Tisza Pártnak, miután elbukták az Index ellen indított pert.

A Tisza Párt olyan cikk miatt perelte be a lapot, melyben arról írtak, hogy a párt adóemelést tervez. A bíróság viszont nem adott nekik igazat. Bár a cikk tartalmazott nem valós állításokat, a bíróság szerint ezek véleményként jelentek meg, nem tényként, így nem történt jogsértés.

A döntést követően Magyar Péter, a Tisza vezetője közösségi oldalán reagált. Az ítéletet „botrányosnak” nevezte, és úgy fogalmazott, hogy az a „jogállam totális megcsúfolása”. Azt is kifogásolta, hogy a bíró nem hallgatta meg a párt adópolitikai szakértőjét, és tanúmeghallgatás sem történt.

Bejegyzésében ezt írta: „Ezek szerint holnap bármelyik sajtótermék megírhatja egy általa hamisított dokumentumra hivatkozva, hogy Orbán Viktor embert akar ölni”.

Orbán Viktor kedd reggeli posztjában azt írta:

„Most már a bíróság szerint is átver a Tisza! A Fővárosi Törvényszék is felkerült a Tisza egyre növekvő bosszúlistájára. Itt azokat gyűjtik, akik ellen vendettát hirdetett a Tisza elnöke, szigorúan a felebaráti szeretet jegyében”.

Ezután úgy folytatta: „de lássuk mit vétettek a bírák! Történt, hogy kiszivárogtak a Tisza adóemelési tervei. Aztán az is történt, hogy a Tisza alelnöke egy nyilvános rendezvényen, a kamerába nézve elismerte, valóban tervezik a progresszív adóemelést, de erről a választás előtt nem szabad beszélni, mert abba belebuknak. Ezt a felvételt önszántukból közzé is tették. Amit a sajtó megírt. Micsoda dolog!”

„Erre a Tisza elnöke megint dühbe gurult, és beperelte az Index nevű lapot. A pert persze elvesztette. Úgyhogy most megy a hiszti és a tombolás. A kartonbábu után ezúttal a bírákkal. Rájuk fér már egy hidegzuhany. Legkésőbb áprilisban”

- zárta bejegyzését a miniszterelnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk