HÍREK
A Rovatból

„Nekem a fekete kezeslábas a válogatott mezem, ebben képviseltem 15 millió magyart a világűrben” – Kapu Tibor megérkezett Magyarországra

A második magyar kutatóűrhajóst szállító katonai repülőgép nem sokkal 11 óra után landolt Ferihegyen. A kifutón újságírók hada várta a kérdéseivel.


A magyar légierő repülőgépe néhány perccel 11 óra után landolt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, majd 11:10-kor kinyílt a gép ajtaja és a delegáció néhány tagja után a tartalékos Cserényi Gyula és Kapu Tibor is megjelent, magyar zászlót emelve a magasba. A kifutón felállított mikrofonhoz lépve Kapu Tibor azzal kezdte a sajtótájékoztatót, hogy Magyarország ma büszkébb, mint nyolc hónappal ezelőtt, amikor megkezdődött a küldetés.

„Jól áll nektek az űrkutatás” - gratulált az országnak és a megjelenteknek, majd hangsúlyozta, hogy ez egy nagy csapat, a HUNOR Program munkatársainak köszönhető.

„A ti erőfeszítésetek eredménye, hogy itt beszélhetek az élményeimről”

- fűzte hozzá.

„Vannak előnyei a fekete kezeslábasnak, kevésbé látszik rajta, ha gyűrött, kicsit slankít is, ami a texasi hamburgerek után kifejezetten előnyös, de szépen csillog rajta a piros, a fehér és a zöld. Nekem ez a ruha a válogatott mezem, ezen hordom a hazai jelképet, ebben képviseltem 15 millió magyart a világűrben”

- mondta.

@szeretlekmagyarorszag.hu #kaputibor #hunor #űrkutatás #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Magyarország két hét alatt éveket lépett előre számos tudományos területen (pl. orvostudományban), és bár még jó pár hónapig tarthat, mire beszámolhatnak az eredményekről, már az siker, hogy a NASA átlagát nézve is kiemelkedő az a mennyiségű kísérlet, amit Magyarország vitt a Nemzetközi Űrállomásra - árulta el az űrhajós.

„Kitartás, alázat, találékonyság és némi szerencse kell a sikerhez. Egy szóval: magyarnak kell hozzá lenni”

- mondta, majd átadta a szót az újságíróknak, hogy kérdezzenek.

Kapu Tibor, a második magyar kutatóűrhajós, az Axiom-4 küldetés keretében június 25-én indult a Nemzetközi Űrállomásra, ahol mintegy 20 napot töltött, és több mint hatvan tudományos kísérletben működött közre orvostudományi, anyagtudományi és sugárzáskutatási témakörökben. Július 15-én tért vissza a Földre, majd a súlytalanság utáni floridai regenerálódását követően Houstonban megkezdte a többhetes rehabilitációt. Utóbbi program – több hétnyi szakértői felügyelet és gyógytorna után – augusztus 8-án zárult, majd felkészült az augusztus 18-ai hazatérésre.

A HVG kérdésére Kapu Tibor azt válaszolta, hogy amikor a felbocsátás után 10 perccel megpillantották a Földet, a fénye, színessége már akkor látszott, de az igazán érzelmes pillanatok akkor jöttek el, amikor meglátta odafentről Magyarországot.

A portál megkérdezte egy közvélemény-kutatás kapcsán, hogy kereste-e politikai párt azzal, hogy induljon a 2026-os választáson. Erre mosolyogva közölte, két nappal a földet érés után már hallott róla, hogy Zuglóban felmérték, az emberek szavaznának-e rá, ha a Fidesz színeiben indulna, de határozottan cáfolta, hogy ilyesmivel bármelyik párt megkereste volna és közölte: nem is gondolkodik ebben.

Kérdésre válaszolva elárulta: itthon a zenekarához is szeretne visszatérni, és valamilyen formában folytatni akarják a zenélést, és készülnek is meglepetésekkel.

Az M1 az űrben végzett kísérletekre kérdezett rá. Kapu Tibor azt mondta, a küldetésen összesen 60 kísérletet zajlott, viszont ebből 25-öt csak Magyarországról érkezett. Az asztronauta szerint nemcsak a kísérletek száma, hanem azok minősége is nyomott hagy majd a jövőn, ám türelmesnek kell lenni, mert ezeknek a kísérleteknek csak később lesz eredménye, hiszen vannak olyan minták, amelyek például csak a jövő év elején térnek vissza a Földre. Ezeknek csak 2026 végére, míg más kísérleteknek pár hónapon belül lehet eredménye.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megrázó felvételek kerültek nyilvánosságra a szolnoki befogadó otthonról: kikötözték, molesztálták és bántalmazták a gyerekeket
Az RTL házon kívül című műsorában feltárták, hogy milyen borzalmas körülmények között szállásolták el a gyerekeket, akik közül nem egyet szexuális bántalmazás is ért.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. augusztus 18.



Másfél éves kisfiú kendővel a radiátorhoz kötve, egy ötéves gyerek csuklója megvagdosva, koszos matracokon alvó tinédzserek, berúgott üvegajtók - ilyen felvételeket közölt a szolnoki befogadó otthonból az RTL vasárnap.

A Házon kívül riportja szerint az intézmény a megyében élő családokból kiemelt, gyakran bántalmazott vagy elhanyagolt gyerekeket fogadja, viszont a fiatalok a látottak alapján talán még rosszabb helyzetbe is kerülnek.

Volt lakók és dolgozók is azt állítják, hogy egyes felügyelők ittasan bántalmazták a gyerekeket, kislányokat zaklattak szexuálisan, de a vezetőség jelzések ellenére eltussolta ezeket az ügyeket.

„Mentem volna a szobámban, és akkor magához ölelt és elkezdte fogdosni a melleim. Próbáltam ellökni magamtól, de nem engedett”

– mondta egy fiatal lány, aki két hónapot töltött Szolnokon, miután saját kérésére állami gondozásba került.

A lány azt mondja, sokszor bántották korábban, ezért is szökött meg otthonról, de a befogadó otthonról a mai napig rémálmai vannak.

Magyar Péter a Facebookon reagált a riportra. Mint írta, a beszámoló döbbenetes, ahogy annak lehetősége is, hogy a bántalmazások és visszaélések ellen fellépő gondozókat elhallgattatták vagy ellehetetlenítették.

A gyermekvédelem vezetői és az Orbán-kormány felelősei nyaralnak és hallgatnak. Elég volt! Oszd meg, hogy a tízmilliárdos jachtokon nyaraló miniszterekhez is eljusson!

- fűzte hozzá a TISZA Párt elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Trump megüzente Zelenszkijnek, hogyan vethet véget szinte azonnal az Oroszországgal vívott háborúnak
Az amerikai és az ukrán elnök hétfőn találkozik a Fehér Házban, miután Trump pénteken Putyinnal tárgyalt Alaszkában. Zelenszkijt több európai vezető is elkíséri a találkozóra.


„Ukrajna elnöke, Zelenszkij szinte azonnal véget vethet a háborúnak Oroszországgal, ha akarja, vagy folytathatja a harcot” – üzente a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a hétfői találkozójuk előestéjén

„Ne felejtsük el, hogyan kezdődött. Nem lehet visszaszerezni a Krím-félszigetet, amit Obama adott el (12 évvel ezelőtt, egy lövés nélkül!), és UKRAJNA NEM LÉPHET BE A NATO-BA. Néhány dolog soha nem változik!!!”

- tette hozzá Trump.

Mint azt mi is megírtuk: az amerikai elnök pénteken Alaszkában találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy az ukrajnai háború lezárásáról tárgyaljanak. A két elnöknek azonban nem sikerült megállapodásra jutni. Trump nem sokkal később bejelentette: hétfőn találkozik az ukrán elnökkel Washingtonban.

Később kiderült, hogy Zelenszkijt több európai vezető is elkíséri a Fehér Házba. Friedrich Merz német kancellár, Alexander Stubb finn elnök, Emmanuel Macron francia elnök, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök és Keir Starmer brit miniszterelnök, és Mark Rutte NATO-főtitkár is részt vesz a találkozón.

Azért csatlakoznak Zelenszkijhez, mert attól tartanak, hogy Trump nyomást gyakorol az ukrán elnökre, hogy fogadja el azokat a feltételeket, amelyeket Putyin múlt heti, alaszkai csúcstalálkozójukon előterjesztett. Emellett pedig abban reménykednek, hogy Trumptól több információt tudnak meg arról, mit engedhetne Oroszország egy békemegállapodás részeként.

„Nagy nap lesz holnap a Fehér Házban. Soha nem volt még itt egyszerre ennyi európai vezető. Óriási megtiszteltetés számomra, hogy vendégül láthatom őket!!!” – írta Trump Zelenszkijnek szóló üzenete után.

Az ukrán elnök eközben a Facebook-oldalán jelezte, hogy már megérkezett Washingtonba. Ismét közölte, hogy mennyire hálás a meghívásért Trumpnak, ugyanakkor leszögezte, hogy a békének „tartósnak” kell lennie, nem úgy, mint évekkel ezelőtt, amikor Ukrajna kénytelen volt feladni a Krím-félszigetet és a Donbasz egy részét, hiszen szerinte Putyin ezt használta ugródeszkának egy újabb támadáshoz.

(via CNN)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A Belügyminisztérium azzal érvelt a bíróságon, hogy Takács Péter „nem pontosan fogalmazott”, amikor 70-80 döntés-előkészítő anyagról beszélt
A K-Monitor újabb pert indított a Belügyminisztérium ellen, hogy nyilvánosságra hozzák a magyar egészségügyről méregdrágán készült tanulmányok tartalmát.


A K-Monitor újabb pert indított a Belügyminisztérium ellen, hogy kiderítse, a kormány 2020 óta milyen tanulmányokat és szakértői anyagokat készíttetett százmilliókért az egészségügyi rendszer állapotáról és átalakításáról. A civil szervezet azt a listát követeli, amelyre Takács Péter egy áprilisi nyilatkozatában utalt - a BM szerint tévesen.

Mint ismert, a bíróság júliusban beidézte az egészségügyi államtitkárt, aki nem jelent meg a tárgyaláson, mondván, nem kapta meg az idézést. A bíró akkor a K-Monitor javára döntött, amelynek értelmében a Belügyminisztérium ki kell, hogy adja a titkos dokumentumokat, ám ez ellen fellebbezést nyújtottak be.

A tárca álláspontja az, hogy Takács nem pontosan fogalmazott, amikor az utcán adott interjúban a tanulmányok számáról beszélt. Erre a nyilatkozatra alapozva a K-Monitor 70-80 anyagot keres a BM-en, amely viszont azt állítja, mindössze kettő létezik: egy, a hálapénz kivezetéséről szóló 2023-as hatástanulmány, amelyet 2024-ben nyilvánosságra hoztak, valamint egy, a Boston Consulting (BCG) által készített tanulmány.

Utóbbi egy több száz oldalas anyag, amelyet 2020-ban rendelt meg a minisztérium, 780 ezer euróért (mai árfolyamon kb. 308 millió forint plusz áfáért). A dokumentum az egészségügy átalakításáról szól, de tíz évre titkosították.

Mint emlékezetes, Takács Pétert áprilisban kereste meg a Partizán azzal, hogy a kormány miért nem hozza nyilvánosságra a BCG-tanulmányt. Az államtitkár akkor azt mondta: az „egy döntés-előkészítő anyag, mint annyi más, 70-80 ilyen van csak az egészségügyi ágazatban”. Hozzátette: azért titkos, mert „döntés-előkészítő, amiben egy csomó minden olyan van, amelyet a kormány nem szeretne megvalósítani, de alkalmasak arra, hogy hergeljék vele az állampolgárokat”.

A K-Monitor a BCG-tanulmány nyilvánosságra hozataláért korábban indított perben másodfokon nyert, ám a Kúria az elsőfokú, a BM-nek kedvező döntést hagyta helyben, így az anyag titkos maradt. Az Alkotmánybíróság később elutasította a szervezet panaszát, ezért a dokumentum jelen állás szerint 2030-ig nem válhat megismerhetővé. A civil szervezet viszont nem adja fel, a pereskedés újabb fordulója novemberben kezdődik.

(24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fotók: Kapu Tibor 8 hónap után hazaérkezett Magyarországra
A magyar űrhajóst szállító repülőgép nem sokkal 11 óra után gördült be a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.


Hétfő délelőtt hazaérkezett Kapu Tibor, Magyarország második kutatóűrhajósa.

A Tibort szállító repülőgép nem sokkal 11 óra után gördült be a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Az űrhajóst családja mellett Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, Farkas Bertalan űrhajós, valamint Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó fogadta a reptéren.

A magyar űrhajós utoljára 8 hónapja volt Magyarországon, a felkészülés szünetében.

Az Axiom-4 küldetés négyfős legénysége, köztük Kapu Tiborral, 18 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson, ahol több mint 60 kísérletet végeztek el. A Dragon űrkapszula július 15-én több mint 260 kilogrammnyi rakománnyal tért vissza, benne a NASA hardverével és a küldetés során végzett kísérletek adataival.


Link másolása
KÖVESS MINKET: